Suzumiya Haruhi no Yuuutsu (2006) – Egy vallás, amiből bárki szívesen kimaradna

Be advised, fanboys

Aki nem most csöppent az anime scene-be, annak feltűnhet, hogy mint mindenhol máshol, itt is vannak úgynevezett kommersz stuffok, amelyek bárminemű érdem és erőlködés nélkül érhetnek el olyan elismertséget, amelyet más alkotások életükben nem részesülhetnek. Ha valaki az efféle cuccokat megvizsgálja, feltűnhet számára, hogy az ilyen animuk receptje általában a következő: végy egy elcsépelt főhőst/hősnőt, adj hozzá kaptafára készült statisztákat, szórd meg ezerszer látott szituációkkal, hintsd meg (vagy vágd bele az egész lavórt) fanserviccel/echivel, esetlegesen keverd meg témába egyáltalán nem vágó szerelmi szállal/utalásokkal, keverd fel nem létező, de belemagyarázható mondanivalóval, csomagold trendi, a fogékony(/noob) nézőket elbűvölő papírba, és voálá, kész az aktuális sikercím. Aki nem hiszi, nézzen fel egy anime oldalra, nézze meg az öt legjobban értékelt cucc nagy részét, és okuljon. Erre az amúgy wtf-teli hasonlatra természetesen rávághatná az egyszeri mannaörző szoldát a témába vágó rituális fórumon:

„miert altalanositasz, igenis naon jó, de ezt te nem erted, mert nem fogod fel a lenyeget!!! >=(„

Mint látható, az alany nihil bálványimádatban szenved, ami a súlyosan elfajult beszűkültség tünetével is társul. A példa vonalát folytatva, vajon miféle istenei lehetnek egy ilyen szoldátnak? A teljesség igénye nélkül: Elfen Lied, Naruto, Haruhi, random moe crap. Ezek közül vegyük közelebbről is szemügyre Haruhit (akiről egyébként már egy vallást, a „Haruhizmust” is lnevezett a fandom), vajon tényleg megérdemli-e a sikert, vagy mint Orbán királyunk esetében, a félrevezetett plebs emelte-e fel.

Az anime előzményéül egy azonos címen futó novella sorozat szolgál, aminek adaptációját a Kyoto Animation névre hallgató animációs stúdió követette el, akinek eddigi referenciájába tartozik a meglepően üdítő FMP: Fumoffu, az eléggé ízlésfüggő Air/Kanon/Clannad, vagy a világ otakujainak fejét napjainkban elcsavaró K-on! A 14 részt megélt első évad műfaji különlegessége, hogy a részek nem egymás után, hanem például a Tarantino-féle Ponyvaregényhez hasonlóan laza összevisszaságban kerültek sugárzásra, amelyek így valamelyest egybefüggő cselekményt mutatnak be.

A száraz tények után vessünk egy összefoglaló pillantást a sztorira, amely elsőre akár még jónak is tűnhet, de ne szaladjunk ennyire előre. Egy meg nem nevezett Japán középiskolában járunk, ahol az új elsőévesek éppen megkezdik tanulmányaikat. E csoportba tartozik a Kyon fedőnevű egyik főszereplő is, akinek szerintem még az anyja se tudja a valódi nevét, de szerintem maga Kyon sem. Az első nap első tanóráján a szokásos üdvözlő körök leróvásakor feltűnik neki egy lány, Haruhi, aki már rögtön az első napon kirí társai közül furcsa, különleges élményekre vágyó (nem Olyan élményekre, te…) viselkedésével, és társai kollektív leszarásával. Egy jó darabig Kyon tudomást sem vesz a jövevényről, de egy szép napon, egy kíváncsiság hajtotta beszélgetés kezdeményezés (amely szeszélyes hősnőnk napi rendszerességű frizuraváltogatása indított el) minden megváltoztatott. Az iskolai klubokban csalódó Haruhi az ő segítségét kéri (azaz ráerőszakolja az akaratát, ahogy egy betöretlen menyecskétől elvárható) egy olyan klub létrehozásában, amely paranormális jelenségek felkutatására, és az esperekkel/álienekkel/időutazókkal való kapcsolatfelvételre specializálódik, és amelyet az egykori irodalomklub helységében rendeznek be. A kezdetben kétfős klub, amely az S.O.S nevet kapja (Súlyosan Orbitális Shit), rövidesen további tagokkal is bővül, elsőként egy Nagato Yuki nevű másodéves személyében, aki az egykori irodalomklub „hagyatékaként” megszokásból jár fel naponta a helységbe, hősnőnk pedig kapott az alkalmon, és besorozta. A következő „kopasz” a szintén másodéves Asahina Mikuru, akit Haruhi a változatosság kedvéért célirányosan toborzott be. Szerinte a nép egyszerűen harap a moe jellegű dolgokra, Mikurut pedig mintha a szerepre öntötték volna: lökhárítós, ijedős, cérnavékony hangú loli, több szót feltételezem nem érdemel. Utolsóként csatlakozik Koizumi, a cserediák, akiről első körben mindenki rávágná, hogy a „kedves vagyok, de egy óvatlan pillanatban szívesen beléd állítanám a nagykést” karaktertípus megtestesítője. Slussz poén, hogy a három kopasz egészen véletlenül álien/időutazó/esper, akiknek feladata figyelemmel kísérni Haruhi világépítő tevékenységét, és aminek felügyeletével idővel Kyont is bevonják. A micsodáét? Bizony, az egész ismert világ Haruhi képzeletében él, és ugyan ő maga nincs tisztában ezzel, tudat alatt ő alakítja olyanná, amilyenné a hangulata diktálja. Tehát ha valami okból kifolyólag lehangolt lesz, vagy éppen szomorú, akkor fennáll az univerzum lefolyón történő távozásának kockázata is. E veszélyfaktor érdekében vállal bébicsőszködést a három paranormális kiskopasz, illetve Kyon, a cinikus, racionális savanyúság. Az ő szemszögén és megjegyzésein keresztül követhetjük végig az eseményeket, amelyek során egyaránt szerepelnek slice-of-life és a világmegmentős szakaszok is.

Ez így önmagában nem is hangzik rosszul, nemde? A Mátrix, ahogyan egy örökmozgó diktátorkezdemény elképzeli, és ahol nem Mr.Smith az ügyeletes fattyú. Joggal merül fel a kérdés: méltó-e ez az alapötlet arra a sok awardra, a fanbasere, és úgy általában a felhajtásra? A válasz tömören, öt szóban: ahogy azt a Móricka elképzeli. A koncepció, habár rendkívül ígéretes, több sebből vérzik, az egész tartópilléreként szolgáló prezentáció pedig roskatag lábakon áll, de ez persze nem akadályozza meg, hogy a doujin-hordának táptalajt adjon . Kezdjük a karakterekkel: egy ilyen felütésű sztori élő, színes, érdekes karaktereket kíván, de ez nem itt jött össze. Haruhi, habár jelleme illik a szerepkörre, nem sikerült megtalálnia azt a pontot, ahol a karakter bosszantó ugyan, de árad belőle a feeling. Ezt keverve a sorozat vége felé jelentkező Emo injekcióval és oda nem illő tsundere shittel nem egyszer olyan ellenszenves megmozdulásai vannak, hogy RL bármelyik erélyesebb ember sallerral jutalmazná. Hasonlóképpen a három kopasz sem a spanyolviasz feltalálásával lesz híres, olyan sablonosak, hogy (gyenge szóviccel élve) papír-írószer boltban lenne a helyük. Yuki például a klasszikus „nem csinálok semmit, de ettől még előkelő helyem van a character pollokon” karakter, akinek népszerűsége egeket ver, hasonlóan egy bizonyos mosóporos anime túlértékelt hipós fogpiszkálójához, megjegyzem alaptalanul. Aztán ott van Asahina, akiről ránézésre megállapítható, mi célból került bele a produkcióba. Aki látta a School Days című kínzóeszközt, annak ismerős ez a kórosan rózsaszín karaktertípus. Egyedül Koizumi mutat fel enyhe fejlődést társaihoz képest, de nem kell megijedni, ő sem egy talentum ebből a szempontból. Na de Kyonnal mi helyzet? Kérem szépen, ő az egyetlen karakter, aki esendőségével emelkedik ki társai közül. Cinikus, savanyú, tárgyilágos, de éppen ettől tekinthető emberibbnek: környezetének LSD-triphez hasonlatos káoszát kvázi kívülállóként éli meg, megjegyzései pedig remek alapot szolgáltatnak a plot elfogultságtól mentes elemzéséhez. A rajzolás kapcsán ismételten a felemás jelzőt lehetne emlegetni. A KyoAni utóbbi időben szállított sorozataihoz hasonlóan a ShnY inkább a hátterek, és a környezet megrajzolásában és (többségében) a színvilágban brillíroz, míg a karakterdizájn esetében ilyen is, olyan is jelleggel operál. Látszik rajta, hogy igazi, nagyipari felhasználásra tervezett karaktereket álmodtak meg Keleten. Nem egetrengetőek, de a célnak megfelelnek, ráadásként a moét is sikerült visszafogniuk (kivéve Mikuru…), ami kifejezetten dicséretes dolog az évtized második felének tendenciájához képest. Zárásképpen következzék a stuff audio vonulata, azaz zenék és szinkronhangok: a részek alatt hallható muzsikák illenek ugyan az aktuális cselekményhez, de fél perc múlva vissza se tudná őket idézni az ember. A nagy átlaghoz hasonlóan viszonylag decens munkát végeztek a színészek, illenek a karakterekhez, de garantált az ear-rape több esetben is. Például a diktátorjelölt hangját kölcsönző Aya Hirano hozza a tőle megszokott színvonalat, tehát még egy indokot ad az általa megformált karakter vasszükségletének pótlására néhány jó helyre küldött hüvelyes által: a beképzelt, tudalékos, „kihaénnem” karakter minden rezdülését megfogja, akár azt is mondhatnám, más hanggal feleennyire lenne olyan a karakter, amilyen. De egyértelműen pozitív példának említhetném Tomokazu Sugitát, aki a Gintama Gintokija óta remekül hozza ezt a fajta karaktertípust, itt sem okoz csalódást. Negatív példával a Mikurut alakító Yuko Goto szolgálhat, eddig sem bírtam ezt a vékony, a figura korához abszolút nem illő nyivákolást, most sem hatott meg túlzottan. Az OP-ED páros hozza az ilyen animékhez borítékolható minőséget: mainstream J-Pop mindkét fronton, átlagos kísérő animációval, amit az ED nyakon önt a videomegosztó oldalakat és conokat azóta futótűzként bejárt tánc koreográfiával, ami véleményem szerint kissé tré munka (mondja ezt a Falábú, aki beszámított „módban” a parkett mumusa).

Összegzésül kinek ajánlható e „műremek”? Ha newbie vagy az animék terén, valószínűleg úgyis ez lesz életed egyik legjobb mozgóképes élménye (megsúgom: az EL is az lesz). Haladók és felnyílt szeműek az érdekes koncepcióval („for the shitz”) tehetnek egy próbát, de ne csodálkozzanak, ha nem azt kapják, amiért befizettek.

5.5/10
(csak mert jóindulatú voltam)

AA-n posztolt képek és fórum

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

3 responses to “Suzumiya Haruhi no Yuuutsu (2006) – Egy vallás, amiből bárki szívesen kimaradna

  • Soa Mark

    “Súlyosan Orbitális Shit” xD
    Szerintem ez még annál is rosszabb, emlékszem amikor rávettek, hogy nézzem meg mert, hogy milyen jóóóóó erre egy kalap szar volt, ja és mondogatták a történet amit a mai napig nem értek meg.

    Én a 2. évadát is végigszenvedtem félig, bár hozzáteszem csak azért néztem meg, hogy trollkodjak pár fanon 😀
    Ez az animu még youtube poopnak se jó 😦

    apropó táncmozdulat: Holdfényconon egy rinocérosz pont elkezdte és megtaposta a lábamat, szerintem ha ne adj isten kimennék animeconra akkor biztos levágnám és besóznám télire 🙂

  • Péter

    Suzumiya… a kis desuknak és a hc otakuknak tökéletes, de belőlem valami ilyesmi reakciót váltott ki: http://peter1989.files.wordpress.com/2010/02/peter_vs_suzumiya.jpg

    Főleg amikor elkezdett ugyan az ismétlődni.

  • Junchi

    Ugyan nem vagyok a hype ellen (nézek én Code Geasst, Bleach-et, FMA-t is :3), de ez a cucc nálam is kivágta a biztosítékot.

    Nem az elgondolással volt bajom, inkább azzal, hogy QRVA IDEGESÍTŐ úgy általában az egész. Szal mai napig nem értem, mi a jó élet fogta meg az embereket például a főhősnőben, Haruhiban… De nem is csak a karakterek, hanem úgy tényleg MINDEN irritált ebben az animében.

    MEHH/10.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: