Hát nem aranyos? Ki hitte volna, kedves Ratyesz? (a short political rant)

Nem szándékozom rendszeresen előhozni a politikát, pláne nem ilyen hevenyészett formában,de ez kiszaladt belőlem.

Már tavasszal, a választások idején tudtam hogy jó lóra tettem amikor nem a Fikuszra és szélhámos egoista díszcigányára, Orbán királyra szavaztam, de nem hittem volna, hogy az idő ennyire hamar kezet fog velem, és ilyen erősen szorítja majd a markom. Szokták volt mondani, hogy kutyából nem lesz szalonna, és ezzel mindenki tisztában volt már az szavazások után, az elvakult konzervhuszárokat leszámítva. Azt viszont én sem hittem volna, hogy ez a bizonyos kutya ennyire be lesz pácolva, ennyire be lesz vágva a spájzba, és még ennyi idő alatt sem rohadt szét teljesen, hanem a penész róla szépen elkezdett terjedni, mint egy pestis. Voltak szép, hangzatos, és a változatosság kedvéért “igaz,betartható” ígéretek, amely a csillagot is lehozták az égről, az egész égbolttal egyetemben, amelyek hiába tűntek egy újabb ámítássorozatnak, mégis minden hepi volt, minden nagyon biztató és dicsőséges, és különben is, mink vagyunk Európa motorja, ahogy a Gazvezír is megmondta, mi baj érhetne minket? Hiszen azt ígérték, két hét múlva rendcsinálás lesz, amelyet aztán valóban senki sem fog megúszni, mindenki meg fogja kapni a jussát, be fog köszönteni a kánaán, és mostantól aztán zúzni fog a tisztesség. Aranyos, nemde? És a drága Fütyisznek volt annyi magához való önbecsülése, hogy átvegye ezt a cukorkát egy olyan párttól, amelyik már jó ideje ezt tűzte zászlajára, aminek láthatóan meg is lett az eredménye. Most komolyan, több mint ötven százalék? Ez vagy azt jelenti, hogy valaki frankón feltalálta az időgépet, és visszautaztunk negyven-ötven évet, vagy még ennyi ember van, aki ennyi szélhámosság, hátba döfés, szembeköpés, és sárba taposás után hitelt ad egy ilyen fehérgalléros, magát nagyon fontosnak tartott senkiházi csürhe bandának, és ennyi rézbőrű, akit egy sör áráért ilyen fontos kérdésben meg lehet nyerni. Komolyan azt hitte kedves Margitka, hogy a Narancs, és a többi sütnivaló barom megjavult annyi év után, és tényleg a sarkára áll ez a jó néhány százezer köbméter föld? Csak nem a rosszfiú imidzs fangirljének tetszik lenni, még ennyi idő után is, hogy a győzelmi ünnepeken naivan tetszik ropni a néptánc és a rave hungarikum jellegét? Ennyire tetszik szeretni talán, ha egy állam ennyire le se tojja a közbiztonságot, a rendfenntartást, az állampolgárok békéjének biztosítását, az egyenlő törtvényalkalmazást, mindezt olyan ember kezébe adva, akire még a legbékepártibb ember is kétség nélkül rámondaná a tíz év plusz kitiltást? Elhiszem, kedves hithű szamurájivadék hölgyem, hogy megijedt egy fasisztának gúnyolt szervezet kurvára nem fasiszta tevékenysége miatt. Most mondja meg őszintén. Hogy néz ki már az, hogy egy “bűnözőkből, vandálokból” álló nem hivatalos szervezet annyi mindent tesz a lakosságért, annyi vizet fékez meg, és annyi ember háláját érdemelte ki, hogy kicsiny államunk rendőreinek többsége száz év alatt sem tenne, érdemelne meg? Hogy ez a rendőrök, az állam feladata? Aha. Akkor hogy lehet az, hogy ennek a bizonyos szervezetnek a médiában való ismertetése olyan, akár ördögnek a tisztítótűz? A zsidó ex-komcsi Csintalanka is megmondta még a nyár elején, hogy nem eszik azt olyan forrón, és feloszlatott szervezetről nem szoktak hírt adni. Értem, az egy dolog, hogy úgy szürcsölik ezt a törvényt, akár új borjú a tejet. De mondja már meg valaki, most akkor mennyire szeretik ezt a törvénykönyvet, mert érdekes anomáliának lehettünk tanúi a közelmúltban: az egyik pöffeszkedő jogtudor felháborodva, kislány módjára hisztizett, amiért így kijátszották ezt a tökéletes (vécépapírnak való) törvényt. Mert hogy képzeli egy sehonnai bitang szervezet, hogy egy hozzáadott szótaggal a nevében újjáalakult, de lényegi tevékenységében maradt a régiben. Érdekes, ámbátor faramuci dolog ez itt, kérem szépen. Ha pozitív tevékenységet folytat egy ilyen jellegű szervezet, arról még csak egy pisszenést sem szabad írni, de ha “igazságtalanságot” tesz, annak annyi időt szentel figyelemmel a “színvonalas” mainstream sajtó, hogy Daróci sajnáltatása elbújhat e mögött becsülettel. Aki most azt mondja, hogy ezt szívtelen köcsög vagyok, az még várjon. Nem magával Darócival van bajom, sőt, részvétem a családjának, de érdemtelenül sok figyelmet kapott, pedig csak két dolgot tett, amiért ennyit szelebrálják: cigány volt, és a Claudiát tömködte. Bizony nálunk ennyiért lehet akárkiből sztár. Visszatérve a témára: ha már egyszer leírtam a “C” betűs szót, pár szóban fejtsük ki, mi is volt mostanában ez az “igazságtalanság”. Orbitális volt ám, emberek: ki minek nevezi azt, amikor többségében egy bizonyos rassz annyi adományt vesz fel, hogy másoknak nem marad, ezért egy szervezet őket kizárva akar adományokat osztani? Tessék, Juliska néni a sarokból, és külföldről érkezett küldöttasszony? Rásszizmusnak? Persze. Meg a kutyának a fülét. Tisztességesebb helyeken ezt “célirányos cselekedetnek” nevezik, de látom, önöknek még nem tetszett kirámolni a szerelőműhelyét hirtelenbarnultak, nem kötöttek magukba mondvacsinált, ízes igénytelenséggel megfogalmazott “érvekkel” buckalakók. Semmi baj, értelmiségünk nagy részének sem volt még része ilyesmiben, ezért szoktak olyasféléket mondani két spangli között a Rózsadombon, hogy “integráció, kultúra, ebben nincs bukta” jelegű sületlenségeket. Mit tetszik mondani? Hogy ennek hitele van? Bebaszna, Béla bácsi, bebaszna. Nem tetszett tudni, hogy az embernek érdeke kezes bárány módjára bánni a hatalmi forrásaival? Más különben miért állítana annyi díszköcsög megannyi sületlenséget, hogy később még ő maga háborog, ha az egyébként “minta” állam még korrekt módon elítéli, és vajon szeretett Sólymunk miért ad kegyelmet köztörvényes bűnözőknek? Ahogy egy ősi Dakota közmondás is tartja: “te basztad el, te is edd meg”. Erre mit csinál felelősségteljes vezírünk? Újonc kurva módjára házal, hogy ez nem így, meg nem úgy van. Vagy én vagyok túlzottan rebellis és jobb oldali “fasiszta”, de nekem (és senkinek) ne egy ilyen hiteltelen palimadár, és hebehurgya töketlen brancsa mondja meg, hogy mi törvényes, mi nem. Bizony holokamu törvény, rád is céloztam ezzel, hiába védesz olyasvalamit, aminek lassan a fele sem igaz. Persze könnyen lehet, hogy a Jobbikba vetett bizalmam hamarosan egy jól kitömött boxzsák módjára vág pofon, de egyelőre az ő szavukra adok, hiába érzem rajtuk azt a bizonyos “bármikor megharaphat” érzést. Hogy miért hiszek nekik mégis? Mert jelenleg ez a legjobb döntés a részemről per pillanat, ha nem akarok kibújni a választás felelőssége alól. Inkább bízok bennük, mint az elmúlt húsz év minden szégyent túlélő csótányaiban, és egy füves viccpártban. Én még bízok.

Ennek örömére most csendüljön fel valami, ami teljességgel offtopic és tágytalan:

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

2 responses to “Hát nem aranyos? Ki hitte volna, kedves Ratyesz? (a short political rant)

  • BenyoBoy

    Mindenki tudta, hogy kamu az idei Fityesz, csúsznak is lefele a népszerűségi listán, gyorsabban, mint anno az MSZP. Nekem sose voltak szimpatikusak, igaz, 1-2 dologban (pl.: bankadó, kiállás az IMF-el szemben) valóban jól döntöttek. Nem temetem őket, de nagyon össze kell kapniuk magukat.

  • dodgers20

    Mostanában volt egy-két valóban érdemleges (és értelmes) megmozdulásuk szó se róla , csak ez mondhatni édeskevés ahhoz a sok baromsághoz képest, ami az évek során összegyűlt. Hiába a sok nagyszabású reform, ha egy része értelmetlen, a másik meg hasztalan.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: