A blast from the past

Hogy mit ki nem vált egy pár perces video…

Akik hozzám hasonlóan a kilencvenes évek elején koptatták az óvódák játszótereit, vagy éppen az általános iskola padjait, azok biztosan emlékeznek még többek között a jobb napokat is megélt MTV vasárnap délutáni rajzfilmösszeállítására, a Walt Disney Bemutatjára, ahol a kelet szorításából nemrég szabadult országunk ifjoncai belekóstolhattak a Nyugat rajzfilmes élményébe, egy kicsit elszakadva ezzel keleti “testvéreink” szórakoztatóiparának remekeitől. E blokk keretén belül számos sorozatot leadtak annak idején, amelyeknek aztán a kis közösségekben kialakult a maguk rajongói “klubja”, ahol hétfő reggelenként vitatták meg az ifjú titánok az adott rajzfilm előző napi cselekményét. A mostani huszonéveseknek, és a szemfülesebb késő tizenéveseknek ismerősen csengenek a nevek, mint a Kacsamesék, a Csipet Csapat, a Balu Kapitány, illetve nem ebből a blokkból, de például a 80-as évekbeli Tini Nindzsa Teknőcök, vagy éppen a G.I. Joe. Személy szerint ezekből a rajzfilmekből kettő olyan van, amit még ma is, kora huszonéves fejjel bárminemű fenntartás nélkül, ugyanazzal a lelkesedéssel szívesen megnézek: a TNT, illetve a Kacsamesék. Emlékszem ezekből (meg a Csipet Csapatból) vett fel jó pár VHS kazettára való adagot apám egyik barátja, amiket mondanom se kell, szó szerint rongyosra néztem az elmúlt évek során. Szinte kivétel nélkül el is szakadt a szalagja az összesnek, kivéve a TNT első néhány részét tartalmazó kazettát, amit megvan a mai napig is, de lusta voltam bedigizni. A többi rajzfilmet se rühelltem/rühellem különösebben, de nem jöttek be annyira, inkább valahogy kissé kommerszebbnek hatnak nekem, mint az előbb említett két stuff.

Visszatérve a tárgyra, az akkori ifjúság körében hatalmas sikernek örvendett ez a blokk, azonban a sok közül volt egy olyan vasárnap, ami akármilyen formában is, de bevésődött a lurkók emlékezetébe, és sajnos nem a rajzfilmek miatt. Ez a nap 1993 december 12-e volt, egy kezdetben átlagos vasárnap. Szerte az országban a gyerekek többsége szokásukhoz híven a WDB-t nézte, köztük az akkor egy hónap (és öt nap) híján négy éves Pistike is, ki éppen a kedvencét, a Kacsameséket várta, ami pont vacsoraidőben ment, tehát két legyet ütött egy csapásra. A(z azóta is) barátságosnak tetsző bemondónő megosztotta a gyerkőcökkel az aznapi epizód címét, majd kis idő múlva elkezdődött a mese. Pistike békésen figyelt, hiszen azt a részt még nem látta azelőtt, és különben sem volt az a szívbajos gyerek, különösen kortársaihoz viszonyítva. Hozzá hasonlóan a többi gyerkőc (jó esetben) nem is sejtette, hogy egy ember éppen aznap távozott el az élők sorából, akire egy egész országot bíztak annak idején az okosok. A szülők ajkán régóta ott ült a téma, hogy egy bizonyos József, akit nem is ismertünk, nagyon rossz bőrben van, és erről a szülőknek, nagyszülőknek is megvolt a véleménye, kezdve a mélyen kommunista nagymama siránkozásától a szabadabb szellemű apuka cinikus megjegyzéseiig, amelyek inkább a rendszert, mintsem az illető személyét illették. De erről a gyerekek mit sem tudtak, még akkor sem, amikor felcsendült az ismerős főcímdal, és elkezdődött a mese. Pistike örült, hiszen a sok nem annyira megnyerő mese után (csipet csapat, köh) végre elkezdődött az, amire a blokkon belül egész héten türelmesen várt. Pár perc elteltével azonban egyszer csak olyasvalami történt, amire se ő, se a többi gyerek nem számított: hirtelen elsötétült a kép, amit egy sejtelmes, baljós zene, és a kisebbek számára ákombákom betűk követtek. Egy felnőtt számára ez a jelenség nem jelentett sok mindent önmagában, de a gyerekeknek, akiket könnyű szembeállítani ismeretlen dolgokkal, megijedtek a hirtelen, rendkívül jó időérzékkel megválasztott elsötétedéstől, amit sokan a mesével hoztak összefüggésbe, és a zenétől. A zenétől, amely önmagában szép dallam, de egyúttal olyan ismeretlen, nyugtalan hangulatot árasztott, amellyel a lurkók szerencsés esetben addig még nem találkoztak: az elmúlás, a bevégzés hangulatával. Természetes volt, hogy sokan a kisebbek közül sírni kezdtek, hiszen ilyesmivel még (jó esetben) nem találkoztak. Azonban ha kevesen is, de voltak olyanok, akik ugyan szintén nem találkoztak még ezzel a nyomasztó, dermesztő hangulattal, mégis képesek voltak megőrizni higgadtságukat. Köztük volt Pistike is. Eleinte ő sem értette, miért szakadt meg a mese, és miért zenét játszanak helyette, de inkább várt. A legkisebb jelét se mutatta annak, hogy nyugtalan lett volna, sőt: mindig is kedvelte a különböző csatornák számára érdekes arculatainak megjelenését, így például a különféle szignálokat. Várakozását csak anyjának vacsorához hívó hangja törte meg, ő pedig mintha mi sem történt volna, illedelmesen helyet foglalt az asztalnál, hozzálátva a vajas kiflihez. Azonban egyik szemét még mindig a tévéhez szegezte: hátha elunják a bácsik a változtatást, és visszajön a mese. Azt a részt azóta sem látta…

Ebből a röpke élménybeszámolóból látható, hogy már akkor sem voltam különösebben szívbajos ember, ami azóta sem változott lényegesen. 🙂 Ez az egész egyébként még májusban jutott eszembe, és kíváncsi voltam, vajon mi lehetett az oka az akkori szünetnek, ezért kutakodtam, és végül választ kaptam a kérdésre. Ezt az okot Antall Józsefnek hívták, aki -ha valaki nem tudná- Magyarország negyven év után első demokratikusan megválasztott miniszterelnöke volt, és utolsó éveit súlyos betegségben töltötte, ami azon a bizonyos napon gyűrte le, pontosabban annak reggelén. A Magyar Televíziónak, mint az ország első számú csatornájának kötelessége volt erről tudósítani, aminek természetesen meg kellett adni a módját, hiszen mégis csak az ország első emberéről volt szó. Ehhez persze számos emberre, különkiadásra, hírolvasókra, és a közvetítések biztosítására volt szükség, ami érthető módon sok időt vett igénybe. Az egész cakumpakk estére készült el, a fejesek pedig úgy döntöttek, most nem szabad halasztást megengedni, ezért az éppen aktuális műsorba vágták be a septében elkészített műsorblokkot. Ez a műsor volt a Kacsamesék. Mondanom se kell, hogy az akkori gyerkőcök mai fejjel vegyesen emlékeznek vissza erre a nem mindennapi eseményre: a többség akkor elveszítette “hidegvérét”, a kevés maradék pedig higgadt maradt. Ha megnéz valaki egy ehhez kapcsolódó fórumot/videót, szinte csak negatív élménybeszámolókkal fog találkozni, én meg is lepődtem, hogy komolyan ennyi ember megijedt, vagy éppen dühös volt azon az estén. Természetesen számítottam arra, hogy lesznek negatív élmények, de akkor is lepetéztem legbelül, egyrészt a mennyiségen. Másrészt viszont azon, ahogyan néhány ember lefitymálta ezeket az embereket, rendszerint a tipikus “Ahelyett, hogy felfognátok a helyzet valódi súlyosságát, inkább egy hülye rajzfilm miatt siránkoztok. Dedós banda egytől egyig.” lemezt elővéve. Ha ez mostanában történt volna, mondjuk egy Anyátok Közt, vagy egy Józsi Barát közben, akkor még tökéletes hitele is lehetne ennek az érvnek. Az okosa csak arról feledkezik meg, hogy most nem középkorú, meglett emberekről van szó, hanem kisgyerekekről. Gyerekekről, akiknek jó esetben fogalmuk nincs arról, mi az a politika, milyen súlyos terhet ró szüleikre, és ami a legfontosabb, addig még nem tapasztalták meg, hogy mennyire beleívódott a mindennapokba. Természetes, hogy ez a hirtelen váltás nem volt éppen a leginkább bizalomgerjesztőbb élmény, és ezért nem feltétlen őket kell hibáztatni. Egy akkor három-négy éves gyereket biztosan nem.

Ezek után természetes, hogy minden akkori szemtanú ha félve is, de újra végig akarta nézni azt a bizonyos pár percet, köztük én is, ezért tegnap este kíváncsian pötyögtem be a keresőszavakat a JewTube-ba, ami meglepetésemre kiadott egy múlt hónapban feltöltött videót, benne azzal a jelenettel, amire egy egész generáció emlékezik még ma is. 2:43-tól kezdődik a történelem:

(köszönet a videóért Alkotoifjusagnak, és egyúttal S. Zsoltnak )

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

4 responses to “A blast from the past

  • Soa Mark

    Dagobert bácsi fagylaltját megette egy bálna.
    De olyan összeillő ez az egész, de tényleg már a rész látom úgy kezdődött, hogy amikor a háznál rá közelít a jelenet már abba akarták hagyni de folytatták mintha ez lenne a folytatás.

    Én egy évre rá születtem így kimaradtam ebből viszont Csipet Csapat meg Kacsamesék nekem is meg volt vhs-en keresztűl :).

  • dodgers20

    Ha jól emlékszem az elején eredetileg nem volt vágás, csak a feltöltés miatt vágtak ki belőle bő hat-hét percet, különben nem fért volna bele a tizenegy perces keretbe. Azt viszont tényleg el kell ismerni, hogy mesteri helyre időzítették mindkét bevágást. Mintha eredetileg is a cselekmény része lett volna, olyan jókor rakták be.

    Egyébként jól látni, hogy a felvevő rendesen megküzdött a Secam jellel. Ha jól megfigyeled az ajánlót az elején, látható, hogy fekete-fehér, a főcímnél viszont színesre vált. Ugyanez a bevágásnál: 2:41-nél látszik, hogy a stúdióban éppen hozzá akarnak “adni” az eredetileg kicsit eltérő rendszerű jelhez.

  • Péter

    Antall Józsi halála… na igen, az nekem is “emlékezetes” volt 4-5 éves fejjel. 🙂

    Amúgy megint eszembe juttattál egy csomó emléket, apám rengeteg Csipet Csapatot, Balu kapitányt, Gumimacikat, Bolondos Dallamokat vett fel, ezeket rongyosra néztem én is anno. 😀

  • dodgers20

    Most hogy mondod, mintha nekünk is lett volna egy bő másfél órás Bolondos Dallamok különkiadás a jó öreg Józsa Imre/Usztics Mátyás féle szinkronnal, meg német adóról (Sat 1 talán?) a gyalogkakukkos rajzfilmek spin-offja, amikor az ottani farkas bárányokra vadászott.

    Még a végén retro-bloggá fog avanzsálni a lair, ha így haladok. 😀

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: