Some favourite VG music #2

Megaman Zero 3 – Old life space (Masaki Suzuki)

A Zero mellékág egésze megérne ugyan egy hátbaveregetős postot minőségének okán, zeneileg azonban a harmadik részre ért be, már ami a minőségét illeti. Az első rész kissé felejthető, és a második rész kiforrottabb OST-je után Ippo Yamada és társai, így például Luna Umesaki és Masaki Suzuki olyan remek ost-t tettek le az asztalra, amely a hardver szempontjából minimum dicséretreméltó. Eleve a tény, hogy jelentős részben elkerüli a GBA játékok nagy részét sújtó túlzott GameBoyos hatást már elegendő lenne az elismerésre, de amit a harmadik rész felmutatott, az több mint fejlődés. Különösen a  Suzuki által szerzett számokat illeti az elismerés, mint a Volcano, vagy az Old life space, mivel ezek kis túlzással bődületesen szólnak a konzol képességeihez képest, arról nem is szólva, hogy az instrumentek viszonylag jól mímelik azt a kifejezetten zúzásra hangolt gitárhangzást is.

Ryu Ga Gotoku Kenzan! – Blood Maker (Shoji Hidenori)

Hidenori alapvetően azok közé a zeneszerzők közé tartozik, aki az idő múlásával egyre csak jobb lesz. Példának okáért az első Yakuza kissé vérszegény, sovány OST-je után a második résszel hatalmasat lépett előre a szerzemények összeszedettsége terén, ami aztán a későbbi részekben csak még jobb lett. Ezen az OST-n konkrétan merész dolgot tett, hiszen kevés szamurájos játék és ezzel együtt egyéb szórakoztatóipari megjelenés mer elszakadni a tradíciótól. Ahogyan a Samurai Champloo megtette a maga merész lépését a Samurai 7-nel szemben, úgy a Kenzan  ha nem is teljesen, de félretette a szokásos keleti hangszerek dominanciáját, és merészen nyúlt a enyhén funkys/rappes/rockos hangzás felé.

Scott Pilgrim VS. the World The Videogame – Another Winter (Anamanaguchi)

Avagy Uborkáék kivételesen beletenyereltek a jóba ezzel a megközelítéssel. Miért nem lehet minden liszencjáték ilyen merész?

Hokuto no Ken – Place of beginning – Toki’s theme- (Kennosuke Suemura és Hiroshi Ebihara)

Az Arc System Works mindig is híres volt arról, hogy főként verekedős játékaik alá kifejezetten szeretnek túlnyomórészt metálzenét pakolni, ami természetesen megosztotta a közönség véleményét. Az viszont vitathatatlan, hogy ha nem is minden esetben, de remek darabok születnek ebből a mentalitásból, így történt ez akkor is, amikor úgy döntöttek, hogy egy legenda megjátékosításának kedvéért sem dobják el ezt a mentalitást. Az anime stílusához képest valóban kissé furcsa ez a fajta megoldás (végtére is egy nyolcvanas évekbeli sorozatról beszélünk), de Arcék szerencsére nem estek a fejükre. Nem a világ legjobb OST-je, de ez például egy decens darab, különösen az első fél perc.

Medal of Honor Allied Assault – Action 10a (Michael Giachino)

Általánosságban nem igazán kedvelem a második világháborús FPS-eket (és általában az FPS-eket manapság), de két darab mégis elnyerte tetszésemet, és ez az egyik. Manapság leginkább amiatt, mert a manapság divatos össznépi, egymás seggében mászkáló csihipuhi helyett olyasféle szálat penget meg, ami a sorozat kezdetén még megtalálható volt: egyik részről ugyebár a társas ólomosztás, másrészről viszont az a titkosügynökös vonal, amit mindig is bírtam az e korszakot feldolgozó filmekben. Ehhez jön még hozzá a tény, hogy nem is emlékszem mióta volt utoljára FPS-ben ennyire dinamikus, nem csapongó, magát komolyan vevő, nagyzenekari talpalávaló. Ha valamit, egyrészt ezt hiányolom a Call of Dutyból, kezdve a legelső résztől, ami ijesztően sovány ebből a szempontból annak ellenére, hogy a zeneszerző személye megegyezik. Ez a szám még ma is nagy kedvenc, különösen azzal az über felkapaszkodással 1:20 és 1:47 között, amit bármelyik menekülős scene megirigyelne.

Shinobi III – Idaten (Morihiko Akiyama, Hirofumi Murasaki, Masayuki Nagao)

Yuzo Koshiro ugyan nem vett részt a harmadik rész munkálataiban, szemben a Revenge of the Shinobival, de maga az OST sikerrel mutatja meg a Mega Drive Yamaha hangchipjének kevésbé szar oldalát. Maguk az instrumentek ugyan nem olyan kifinomultak, mint SNES-en (eleve nem is lehetne, ugye), de ennek ellenére meg kell hogy mondjam, nagyon jó munkát végeztek a tradicionális keleti zene hatásának mímelésével.

Shin Megami Tensei Digital Devil Saga – Hunting ~ Compulsion (Shoji Meguro)

Avagy részben miért szimpatikusabb számomra az SMT univerzum a többinél. Shoji Meguro azokhoz a zeneszerzők tartozik, aki nem elégszik meg egyetlen stílussal, hanem többé kevésbé igyekszik hozzáigazítani a játék jellegéhez. A Digital Devil Sagában (és a Nocturneben) az instrumental és az enyhe death metal műfajában brillíroz, de műfaji ellenpéldaként fel lehetne hozni a Strange Journey nagyzenekari stílusát is, vagy a Devil Summoner jazzes vonalát.

Metal Gear Solid 4 – The Hunter (Nobuka Toda, Kazama Jinnouichi, Sota Fujimori)

A negyedik MGS továbbra sem szakad el a második részben bevezetett, jobb akciófilmeket idéző stílusától, bár üdvözlendő újítás, hogy nem csak Harry-Gregson Williams kapott reflektorfényt a zenék komponálásánál, hanem végre másokat is odaengedtek a hangszerekhez, aminek meg is lett a jótékony eredménye. Williams szerzeményei ugyan továbbra sem rosszak (például a Desperate Chase), de a többiek szabadabban, feszengés nélkül ugráltak a műfajok között az OST terjedelmében, sőt vannak olyan számok, amelyek egyszerre ötvöznek többet is, mint például a második fejezet Alert zenéje. Az előző részekhez képest mondhatni lázadó, de kifejezetten illik a The Boss Extreme nehézségi fokhoz, amikor már néhány golyótól búcsút inthetsz a teljes HP csíknak.

Tactical Fighter – Battle BGM 2 (itt sajnos nem tudom)

A múltkori lista Asuka 120%-ához hasonlóan maga a játék nem igazán kelti fel az érdeklődésem (terelgesd egy ifjú harcművész hölgy karrierjét), zeneileg mégiscsak tetszik az a két szám, amit az OST-ből felkerült JT-re. Tipikusan Saturn, tipikusan jó. BTW csak nekem tűnik úgy, mintha az MTV regionális híradójának Presser-féle zenéjének részletét hallanám vissza?

Megaman 10 – Against the Pressure (Manami Matsumae, Yasuaki Fujita, Minae Fujii, Mari Yamaguchi, Yuuko Takehara , Makoto Tomozawa, Shusaku Uchiyama és Akari Kaida)

Személy szerint kezdett egy kissé elegem lenni a második rész első Wily pályályának zenéjétől, részben azért, mert méltatlanul marasztalják olyan nagyra, és érdeméhez képest bődületesen sok remix készült hozzá. Ezért is örültem, amikor az MM10 OST-jét hallgattam először: tipikusan olyan fajta zenét tudhat magáénak a játék, ami elsőre nem igazán áll fülre, később azonban szinte tökéletesnek hat, szemben mondjuk a kilencedik rész elsőre remek, de idővel kifulladó szerzeményeitől.

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

2 responses to “Some favourite VG music #2

  • Soa Mark

    Szerintem a legtöbb Mega Man játéknak elég megjegyezhető a BGM-je 🙂

    MM2 Wily Stage 1-2 zene nekem tetszett eleinte de aztán átszoktam a MM9 Flash in the Darkjára, viszont MM10 zenéi abban is jók, hogy nem ismétlődnek annyira és még jó is dallamuk.

  • dodgers20

    “Szerintem a legtöbb Mega Man játéknak elég megjegyezhető a BGM-je”

    Ezt én sem vitatom egy percig sem, mert többségében valóban jó BGM-ekkel bír a széria. Az MM2 és 9 zenéjével sincs különösebb bajom, sőt, csak előbbinél kicsit fárasztó már, hogy az első Wily pálya zenéjéhez képest a többi Wilyhoz hozzá nem szagol a nagy többség, kilencnél meg -amint írtam- a trackek nagyobb része nem időtálló, annak ellenére, hogy a 9 sem szűkölködik jó számokban.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: