Strike Witches (2008) – ha a Kelly hősei nem volt elég altern…


A második világháború mindig is kedvelt téma volt a szórakoztatóipar mágusainak körében, egészen a hatvanas-hetvenes évektől kezdve. Gondoljunk csak a Piszkos Tizenkettőre, a maga merész módján remek Kelly hőseire, vagy napjainkban a különféle, javarészt FPS műfajba tartozó videojátékokra, amelyek a maguk módján, de törekednek a valósághűségre. Ám mindezekben a feldolgozásokban van egy közös dolog: túlsúlyban csak a szövetségeseket tekintik főszereplőknek, ami nem egy esetben ideológialiag megkérdőjelezhető cuccokat eredményezett. Gondoljunk csak a Ryan közlegény megmentésére. Amerika a jóarcok országa, a németek barbár ganétúrók, az elnök törődik a katonái lelkiállapotával, csak jó és rossz van, ismerősek ezek? Személy szerint pontosan emiatt nem kedvelem az omniózus filmet a viszonylag tűrhető harcai ellenére: a patrióta mentalitás szép dolog, de az egyoldalúsítás nem éppen a legsziporkázóbb rendezői fogás. Természetesen tekintetbe lehetne venni az egyes nemzetek ideológiai és történelmi „élményét”, de ugyanoda lyukadna ki az egész mosdatási kísérlet: felesleges szócséplés a jó és a rossz fogalmáról, mivelhogy háborúban szinte nincs nemzet, aki legalább egy kicsit nem lenne sáros, ezt fedve a magasztos igazságpajzssal. Remek példa erre Roosevelt elnök, aki már akkor ismeretében volt a Pearl Harbori támadásnak, mikor a japán repülőgépek még csak fel sem szálltak, így természetesen elrendelhette volna a környék kiürítését, megmenekítve megannyi életet. Ehelyett örült a lehetőségnek, hiszen így végre remek indítékot szerezhetett a Csendes-óceáni hadszíntérre való belépésre, ilyen „magasztos” célért meg természetesen nem furdalta a lelkiismeret jó néhány emberéletet, meg egy csomó régi hajó miatt. Mindezzel nem azt mondom, hogy az eddigi szövetségesek=jó fiúk, tengelyhatalmak=bad guys sztereotípia valóságos tartalma valójában ezek fordítottja lenne, hanem azt, hogy a játékok és egyéb médiumok nem adtak kellőképpen lehetőséget a másik oldal bemutatására, már ami az általunk irányított és szemrevételezett kontingenst illeti. Régebben voltak ugyan próbálkozások, például játékfronton a Panzer General, a Silent Hunter széria vagy a Battlefield 1942, de mostanában, ha meg is jelenik egy második VH-s játék, vagy egyéb szórakoztatócikk, az is inkább a szövetségesek „jóságát” öklözi bele a játékos/néző gyomrába. Egy koncepció azonban túlnyomórészt kimaradt az eddigi repertoárból: mi lenne akkor, ha ezek az egymással hadban álló nemzetek békében élnének egymással, sőt valamilyen közös cél érdekében összefognának egymással, valaminek a védelme érdekében? Az amerikai a japánnal, a francia a némettel, a finn az orosszal, és így tovább?

Ilyesféleképpen gondolkozhattak a Strike Witches alkotói is, amikor 2008-ban, a 2007-es (általam még nem látott) OVA után egy tizenkét részes sorozatot készítettek el, ez a stúdió pedig a Gonzo volt, akik az elmúlt évek során letettek jó pár olyan dolgot az asztalra, amelyek a hazai animu csatornák révén kis hazánkba is eljutottak: a Full Metal Panic első évada, a Chrono Crusade, vagy a Kaleido Star is az ő műhelyükből került elő. Idővel azonban, mint manapság minden céget, a Gonzót is elérte a gazdasági pöcegödör, amibe az évek során szépen folyamatosan sűlyedett. Végül odáig fajult a helyzet, hogy a Squarehez hasonló módon már csak egy projectre volt büdzsé. Abban az egy animében volt minden reményük, de legbelül sejtették, hogy ez nem elég a teljes kilábaláshoz. Azonban, mint az történt anno a Final Fantasy esetében, a SW ha nem is teljesen, de beváltotta a reményeket, ami az animu átfogó jellegét illetően mondhatni a meglepetés erejével hatott, egyrészt nekem is, amikor az első képeket nézegettem. Elsőre egy totál átlagos, kizárólag női (khhm…) szereplőgárdával dolgozó, moeval bőven meglocsolt (khhm again…), egyesek szerint yuri szálakkal is átszőtt (khhm a harmadikon…) stuffnak tűnt, de néhány ismertető átnyálazása után azonban megfordult a fejemben: mi van akkor, ha ez most kivételesen egy jó darab? Ez a gondolatmenet legfőképp három faktor miatt pislákolt fel a búrámban: második világháború, németek nem kőbunkók, és utalások a háború bizonyos szereplőire. Mindezek a noobishnek tetsző faktorok miatt gondoltam, megér egy watcholást a cumó, hátha ez tényleg olyasmi, amit a Kelly hősei mellé feltennék a képzeletbeli polcra. Mindez történt márciusban. Azóta valahogy elfeledkeztem a stuffról, de a rendszeresen vizsgaidőszakban és egyéb fontos tanulmányi időszakok után jelentkező levezetési mánia nyomán eszembe jutott júliusban, hogy a vinyómon március óta ülepedik egy 4 gigás dolog, amihez ildomos volna lassan hozzá is szagolni. Ezzel a merész elhatározással vágtam bele az első epizódba.

A történet 1944-ben veszi fel a fonalat, egy olyan alternatív világban, ahol nem a második világégés olt ki emberéleteket és dönt romba városokat, országokat, hanem egy földönkívüli faj, a Neuroi, amelyek értelemben a lyukas zoknimmal vetekednek, de erejük meghaladta a meglepett emberiség ütőerejét. Ezek a monszták változatos alakot öltve ontják magukból a hatalmas, vörös lézernyalábokat, amelyek mondanom se kell, hogy kifejezetten bosszantó tényezőnek számítanak. Eme veszélyfaktor hatására fogtak össze a világ nemzetei az ellenség visszaszorítására, de erejük egy darabig nem sokat ért. Olyannyira, hogy Európa 1944-re már nagyrészt a Neuroi uralma alá került. Időközben azonban, a mérnökök munkájának hála kifejlesztettek egy olyan fegyvert, amelyek megfelelő emberek kezében megfelelő mértékű válaszlépést jelentenek a fekete, hatszögmintázatú aljával szemben. Ezek a fegyverek a Striker egységek, amelyek elsőre határozott hasonlóságot mutatnak egy korabeli vadászgép orrszerkezetével, azonban lábra húzva ezeket az úgynevezett boszorkányok a megfelelő fegyverzettel már képesek szembeszállni az idegen behatolókkal. De kik is ezek a boszorkányok? Elsősorban érdemes leszögezni, hogy az SW világában a nők varázserőkkel rendelkeznek, ki ezzel, ki azzal. Éppen ezért a Strikereket csak ilyen hölgyek képesek kezelni. Ilyen karakter a főszereplő, a tizenéves Yoshika Miyafuji is, aki eleinte természetes módon nem akar részt venni a háborúban, azonban a behívás, és egy apjától kapott levél hatására mégis úgy dönt, hogy beáll a Strike Witches csapatába, egészen pontosan annak angliai támaszpontjához, ahol hozzá hasonlóan kiválasztott, a világ számos országából származó kollégáival igyekeznek kiirtani az idegen megszállókat.

A klisére allergiásak most biztosan a padlón fetrengenek egy ilyen bevezetés után, és nekem is kissé savanyú volt a szám az első egy-két rész után. Kezdve azzal, hogy Józsika maga a tipikus shojou karakter, aki a műfaj íratlan szabályai szerint eleinte profikat bealázó módon, rögtön az első, Angliába hajózás során történő bevetésen befingatja az anyahajót megtámadó Neuroit, hogy aztán kezdő szintre visszaesve szép lassan felkapaszkodjon a skill ranglétrán, közben persze akaratlanul, folyamatosan kavarva a kavarnivalót. Mintha ezt már máshol láttam volna… Kaleido Star? Check. Random, nagyrészt lányokat foglalkoztató sportanimu? Check. Arról az apróságról nem is szólva, hogy a Strikerrel ELSŐRE tudott repülni, de oly módon, hogy még a Neuroinak is kiporolta a hátsóját. Random mecha animu? Check. A többi szereplőre sem lehetne ráhúzni az eredetiség vádját, hisz jó animus szokáshoz híven karaktertípust, nem pedig karaktert szimbolizálnak, azonban ez részben kivédhető azzal, hogy részben valós személyekről mintázták őket, pontosabban pilótákról, ami ugye számomra az animu egyik sarokpontját jelentette pre-watcholásnál, és mint utólag kiderült, szerény véleményem szerint kicsit ez lett a karakterek veszte is. Van, amelyiket viszonylag könnyebb kiszúrni a felhozatalból, például az Erica Hartmann névre hallgató karaktert, akinek ugyan egy betű eltérés van a nevében, és nemet is váltott valós párjához képest, mégis Barkhornnal együtt a csapat ütőkártyájának számít. Ezzel együtt azt hiszem, ildomos volna a leendő értékelő pontszámot kétfelé osztani, már ami összetételét illeti. A szereplőgárda, mint említettem önmagukban nem éppen az eredetiség mintapéldányai, hisz’ a retrósabb háborús filmek nemzet/jellem jellegét követve mindenkihez igyekeztek egy látszóra egyező karaktert igazítani, így például a csapatban találhatunk gőgös, talpnyaló franciát, sebességmániás amerikait, patrióta németet, és így tovább. Mindezek természetesen összhangban is lehetnek a valódi karakterrel, de mivel az általam olvasott irodalmakban szinte csak munkásságukról van feljegyzés, illetve gyanúsan sarkítottnak tetszenek nekem ezek a jellemek, ezért maradok ennél a benyomásnál, különösen annak fényében, hogy karakterfejlődést még csak véletlenül se lehet várni, leszámítva persze az újonc elfogadása lemezt, ami enyhén szólva édeskevés. A dolgot, már ami a tisztán az anime-oldalát illeti, két további faktor súlyosbítja a szememben. Az egyik a karadizájn, illetve a hangszekció, amely előbbi mintha egy kissé átesett volna a ló túloldalára, ugyanis moeval bőségesen le lett locsolva a grafikus oldal, de olyan szinten, hogy a női karakterek nem néznek ki többnek közép tizenévesnél. Még a felnőttek sem, és nem ilyen súlyos mértékben, de a férfiakra is igaz ez a jelző, csak nem a moe, hanem az a tipikusan túl szelíd ábrázolásmód az, ami bántó a szemnek. A fanservice sajnos itt is megtalálható, így mondhatni természetes, hogy eljárt Természetanya keze, amikor a lányok bizonyos, nem egyszer fedetlen részeit eltakarja a kósza napsugár, és a fürdőben is kissé túlteng a gőz ilyetén módon, és amely jelenségek érdekes módon a DVD-s változatból hiányoznak. Ez mondjuk nem annyira nagy érvágás részemről, de ahhoz képest, ahogyan Kenshiro szerteszét robbantgatta a fejeket preimer-plánban a Hokuto no Kenben, egy kissé illúziórombolónak hat, különösen annak tükrében, hogy Nippóniában is egyre több az Amerikában őshonos seggdugasz, focistagyerek-anyuka beütésű álszent tamponkezdemény, akik miatt például az amúgy remek SWAT Katsnek is annyi lett 24 négy után. Hangok kapcsán változatos az összkép, hiszen végtére is animuról beszélünk, ráadásul javarészt női szereplőgárdát megmozgató sztoriról. Az extrém módon zavaró nyávogós performensztől (Lynne) kezdve az egészen tűrhető, drúl hangig (Barkhorn) minden megtalálható itt, plusz Rie Tanaka (Minna) is szerepel a gárdában, aki Marina Inoue mellett a másik megtűrt hang ebből a kategóriából. Zenei szempontból egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet a stuff, kezdve a klisétenger OP-ED párostól a csapongó, eredetiséget nélkülöző kísérőzenékig. A másik nagyobb dolog, ami igencsak piszkálta a csőröm, az a rövid sorozatokra jellemző összhanghiány. Egy újabb remek példáját láthatjuk annak, hogy egy 12-13 részes sorozatban tisztán nyolc rész arra megy el, hogy monster of the week felállásban mutassák be a karaktereket, a tényleges történeti szálra meg marad a maradék négy. Ami ugyan jóféle *spoiler* konspirációs, csapat feloszlatós */spoiler* plotszerűség, de nincs kibontva, hanyagul lett megoldva, és sietősen ér véget, arról nem is beszélve, hogy egy rendkívülmód kecsegtető esélyt hapolt el a stúdió, már ami az állami piszmogások érdekfeszítő világát érinti, ezt ugyanis aligha találjuk meg. Pontosabban dehogynem, csak extrém kicsiben. Tipikusan az a fajta sztori ez, amiből többet is ki lehetett volna hozni önerőből, de ismét csak meg lett kötve a keze a stúdiónak, vagy éppen sz*rtak bele, és inkább a klisé-shoujo irányába terelték a dolgot.

Azonban a pozitív oldal mérlege is tartalmaz egy-két dolgot, amelynek túl sokat köszönhet az animu a szememben. Egyrészt a témába kicsit komolyabban beásó korrajzot, amely igyekszik összhangban lenni az animu kissé kitekert koncepciójával. Példának okáért a Strikerek korabeli vadászgépek mintájára lettek megtervezve, így például a Zero, a Spitfire, a Messerschmitt Bf-109, és a többi ismert géptípust is viszont láthatjuk, kissé karcsúbb formában természetesen, gondosan ügyelve arra, hogy a karakterek saját nemzetiségüknek megfelelő „gépeket” kapjanak. De ugyanilyen módon ismerős kézifegyverekkel, pontosabban géppuskákkal is találkozhatunk az animu során, így például a híres-neves MG szériával, vagy az angol Brennel is. Másrészt pedig ugyebár a karakterek másik, valósabb oldala az, ami érdekesebbnek tetszhet az egyszeri témakedvelőnek, hiszen végtére is valós pilótákról mintázták a lyányokat. Talán nem meglepő, hogy számomra a három tagot számláló német kontingens nyerte el a tetszésemet, de mint az eddigiekből sejthető, inkább a németek kiváló teljesítménye miatt szimpatizálok a trióval, mintsem az animében nyújtott jellemrajzuk miatt, amelyek ugyan kapásból szimpatikusak nálam, hiszen a háborús filmekből kedvenc igazságos, de keménykezű vezető, a léha, szeleburdi, gúnyos, de eredményes katona, és a patrióta, de nem teljesen gerincet nyelt harci intellelektuel karakterrajzokat testesítik meg. Továbbá a készítők nem átallottak néhány kissé extrém dolgot is belecsempészni az animuba ebből a szempontból, ilyen például a finn és az orosz karakter barátsága, vagy éppen Hartmann egyik kissé érdekes cselekedetének ügyes beillesztése az egyik filler epizódba. Azonban ezzel az apró jellemzéssel ügyesen visszakanyarodtunk az animu alapvető problémája felé: nem építkeztek teljes mértékben ugyan a második VH-s alapokra ugyan, de a másik, animu-eredetű építőelem sem lett éppen elhasználva, ezzel eme történelmi téma kedvelőinek érdekes adalékot adva ugyan (like ich), de érdemeiben kissé érdektelen, ízetlen stuffot hagyva hátra.

Ehhez mérten kapta az animu a végleges pontszámot. Két és fél pont jár azért, amiért lényegében újabb tizenkét részre elegendő időt csesztem el a semmiért. A plusz három és fél pontot a legalább próbálkozó alapfelállás, és az utalások miatt kapta. Ja, és a németek miatt, akiket ezúttal nem barbár bokorugróknak teremtett az animuisten. :3

(plusz amiatt a nevetésfaktor miatt, amit az önkéntelenül, reflexből kiadott „Józsi bazmeg, mit csinálsz?!” miatt részesültem)

6/10
AA-n postolt képek, és fórum

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

One response to “Strike Witches (2008) – ha a Kelly hősei nem volt elég altern…

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: