Cover, ami felér az eredetihez? Igen!


Gyerekkorom egyik kedvenc filmje a Rocky 4 volt, amely ugyan hiába nem tett hozzá az ég világon semmit az előző részekhez, mégis a a negyedik rész maradt meg bennem a legjobban az első négy közül. Hogy miért, azt én sem tudom, de ha most választanom kéne, hogy melyiket nézném meg egy maihoz hasonló, időjárás szempontjából fos szombat délutánon, teljes mértékben ezt választanám. Valami olyan hangulata van még most is, amiért ugyanazzal a lelkesedéssel várom azt a filmbéli bizonyos végső harcot, mint amikor öt éves koromban először láttam a filmet a szétnyűtt szalagos, hangalámondásos változatban. Amellett persze nem lehet elmenni, hogy kissé -angélusosan szólva- cheesy az egész film hangulata még manapság is, de kérdem én, melyik régebbi B kategóriás amerikai akciófilmet nem lengi az a bizonyos naiv, kissé egyszerű, ugyanakkor “férfias” hangulat? Erre az egészre tesz rá a film OST-je, ami örömömre nem csak a tipikus betétdalokat tartalmazza, hanem bizony a film saját szerzeményekkel is büszkélkedhet, Vince DiCola munkájának eredményeként. Emlékszünk még arra a tréning bejátszásra, mikor Rocky és Drago két teljesen eltérő környezetben gyakoroltak? És a meccsre azokkal a remek bevágásokkal és hangulattal? Na és az alattuk szóló zenére? Azok a zenék bizony Vince munkái, és szerintem ezek nélkül feleennyire lenne intenzív az élmény, olyannyira megragadják azt a bizonyos hidegháborús, leplezett versengés hangulatát. Ilyen esetekben megszokott dolog, hogy covert (feldolgozást) csinálni nehéz dolog, olyat pedig, ami teljes mértékben hű és méltó az eredetihez, még nehezebb.

Ez a cover azonban véleményem szerint több mint remek. Minden a helyén van, az elején hallható sejtelmes zongoraszóló -a havas tájjal -, a gitár jól hangoltsága és melódia vezéreltsége, illetve az egyéb instrumentek intenzív és eredetihez hű használata igencsak méltóvá teszi az egy lapon való emlegetésre. Egyedül a dob az, ami kicsit kilóg, pontosabban a régi soundot kevésbé mímelő hangzása miatt, de nem oly súlyos módon, hogy kihasson az egész számra.

Ezek után ha ERRŐL a számról készülne egy ugyanilyen volumenű feldolgozás ugyanilyen profizmussal, összetenném a két kezem.

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: