MAME gyorsreviewok (+ jelent a gépház)

A dolog ott kezdődött, hogy a múlt hét végén egy, Wagnerrel és Márkkal történő közös MSN-ezés során felmerült az ötlet: jó volna néhány cuccot netplay-el kipróbálni, és egy kicsit együtt játszani. Kezdetnek egy Genesis emulátorral, a Fusionnel próbáltuk ki a dolgot, olyan cuccokkal, mint a Golden Axe 1-2, a Mortal 2, vagy a japáni Contra Hard Corps. A dolog bevált, hiszen azon a pénteken 6+ órát biztos hogy beleöltünk Wagnerrel, és valamivel rövidebb időt Márkkal. Ezek után jött az ötlet: ha már az arcade cuccokat pont erre tervezték, miért ne próbálhatnánk ki MAME-el is a netplayt? Azonban mint mondani szokták, nem minden jön könnyen, és erre hatványozottan igaz volt, hiszen jó egy óra hossza küzdelem után siker koronázta próbálkozásunkat. Azonban akadt egy-két kis hátráltató tényező a részemről, ami kicsit lerontotta és rontja most is az élményt. Név szerint az, hogy a “vas” hűtése kezdi megadni magát, minek következtében negyed óra játék, de néha még MSN után is megadja magát a hőnek, ezzel leállítva a gépet. Ennek néhányszori megismétlődése után gondoltam tenni kéne ez ellen, hiszen mégse jöhetek vissza öt percenként bocsánatkérések közepette. Egy hirtelen ötlettől vezérelve oldallap lekap, nyár végén eltett szobaventilátor beállít és legnagyobb fokozatra bekapcs. Amilyen alpári megoldás, 98 százalékban működőképes, hiszen múlt hét végén még egy majd’ 7+ órás netplayt is kibírt így. A maradék két százalék két dologból tevődik össze: az egyik az, hogy néha nem hagyok elég időt ahhoz, hogy rendesen lehűljön a gép, ami ugyanúgy túlmelegedést eredményez. A másik ok kicsit prózaibb: a ventilátoros művelethez irányomba kell fordítani a cuccost hogy a levegő a legjobban érje. Igen ám, de ilyenkor a reset gomb vészesen közel van bal karomhoz, és ha teszek egy remek kis mozdulatot, szépen resetelem az egész hóbelevancot. Még egyszer köszönet Wagnernek és Márknak, hogy elviselték ezt a kis átmeneti állapotot, és nem küldtek el a sunyiba a sokadik leállás után se. 😀

Így az elmúlt napokban, főként Wagnerrel és néha Márkkal, jó néhány arcade-os (meg genesises) cuccot is kipróbáltunk netplay-ben, egy részüket több, másikukat kevesebb sikerrel. A következőkben a kipróbált stuffokról szólnék pár szót, afféle mini-véleményt.

Armed Police Batrider: shoot’em uphoz méltó módon piszok nehéz, piszok sok lövedék teríti be a képet lenyűgöző framerate mellett, és a tény, hogy szinte mindig szem elől tévesztettem a saját hajóimat se segített a dolgon :D.

Boogie Wings: első látásra rém egyszerűnek tűnik, de valójában epic run n’ gun, ami a huszadik század első három évtizedét idézi fel szinte mindenben. Még a járművekben is, amikből tisztességes mennyiség áll rendelkezésre, kezdve az első világháborús tanktól a korabeli vadászgéptől kezdve személyes kedvencemig, a rollerig. Mert rolleren kerekezve repülő erődöket az enyészetbe küldeni nem egy utolsó élmény.

Cadillacs and Dinosaurs: egyik legfőbb kedvencem a felsorolt felhozatalból, a Capcom műhelyéből. A stuffról nem egy helyen állították már, hogy az egyik legjobb beat’em up, és két-három full run után valamelyest egyet tudok érteni ezzel, hiszen még arcade játékhoz képest is viszonylag igazságos, grafikailag jól adja vissza a tipikus amerikai képregények realistább ábrázolását, és nem utolsó sorban remek hangulata van. És ami legfőbb, a final boss, Fessender talán a legkönnyebb beat’em up az árkádokban, hiszen szinte nincs cheap attackja, és alig külömbözik egy normál bosstól.

Captain Commando: a kissé satnya, szinte béta állapotúnak ható SNES port után az arcade-os verzió szinte felüdülésnek hat. A kevésbé darabos irányítás és animáció, jóval több ellenfél, a járműhasználat, illetve a valamivel jobb zene miatt inkább ezt ajánlanám mindenkinek, de Playstation pártiak is tehetnek egy próbát, a száz százalékos port okán.

Garou – Mark of the Wolves: az egyik játék, amit nem volt lehetőségem sokáig kipróbálni (pocsék hűtés ugye), de öt-tíz perc alapján minden jellemzője alapján beleillik az SNK portfóliójába. Apró érdekesség, hogy a Fatal Fury kvázi folytatásának is tekinthető, hiszen abból is találunk itt jó pár szereplőt.

Golden Axe 1/Revenge of Dead Adder: az egyik legfőbb beat’em up klasszikust érdekes módon szinte egy az egyben ültették át Mega Drive-ra, azzal az apró külömbséggel, hogy a szintek nincsenek közvetlenül összekötve egymással. Azon kívül minden a helyén van, kezdve a kijátszható AI-tól a kissé cheap ellenfelekig. Ennek két második része született az idők folyamán: az egyik az árkádokba, a másik Mega Drive-ra. Az előbbi egy igazi, teljes értékű újítás szerteágazó útvonalakkal, élvezetesebb harccal, új karakterekkel és képességekkel (kertész törpe FTW), és hangyányival kevésbé cheap ellenfelekkel/bossokkal. Ezzel szemben az MD-s GA2 inkább amolyan kiegészítő lemeznek lehetne felfogni, hiszen szinte egy az egyben ugyanazt a grafikát használja, ugyanazokkal a sprite-okkal, szinte csak az új pályákban/zenékben hoz újítást.

Gunforce 2: run n’ gun az Irem gondozásában. A Boogey Winghez hasonlóan ebben a játékban is a különféle árművek játsszák a főszerepet, amelyek közül még Gundamre hajazó mechet is találhatunk. Nehézségét tekintve mintha egy kicsit könnyebb lenne a Metal Slugnál, de ez ne riasszon el senkit. Kicsit átlagos, ettől függetlenül kellemes darab.

King of Fighters 2002: mint számomra első, vérbeli arcade-os 1 vs 1 játék, kellemes csalódás, hiszen minden ízében SNK játékról van szó, annak minden pozitív elemével. Személyem részéről nagy kár, hogy a kemény tíz évvel ezelőtti, vérláma MK2-zések óta nem szagoltam játszás szintjén ilyesmihez, de Iorival összejött egy kombó kis küzdelem után. Úgy tűnik a Guilty Gear/Blazblue videókból ellesett “le+bal/jobb+támadások” technika részben visszafizeti magát, de ez még nem mentett meg attól, hogy sorban ki legyen porolva a sprite-om hátsója. 😀

Metal Slug 1/2/3/5: egyik régi kedvencem multiban is kellemes és hardcore élmény, de olyan sok dolog történik néha a képernyőn, hogy ketten négyfele szaladva se lenne könnyebb a dolgunk. 🙂 Ettől függetlenül a játékok még mindig bejövősek, azonban részben pont ezt a néhány játékot érintette a MAME netplay-ének átka, a desynch. Aki még nem találkozott a fogalommal legyen elég annyi, hogy ilyen esetben a két pléjör romja mintha “lemaradna egymástól”, mintha két különböző idősíkban játszanának ugyanazzal a játékkal, ennek eredményeként a másik játékos annyit lát partneréből, hogy áll mint Ádám anyák napján, és néha csapkod vagy összevissza megy. MS5 esetében azért is érdekes ez a kis hepening, mert az első full run során csak kisebb lagokba botlottunk, a másodiknál viszont a final boss előtt a liftes résznél köpött a MAME a levesbe. Amitől példaként Wagner állítása szerint valahogy Tarmából, állandó karakteremből Fio lett, én pedig annyit láttam, hogy a Marco nem akar felugrani a liftre.

Ninja BaseBall Batmen: erre még jó néhány hónapja akadtam rá ACESpark egyik LP-jét nézve, és a tegnapi mi legyen műsoron kérdéskörnél hirtelen eszembe jutott, így hát gondoltam tegyünk ezzel egy próbát. Amit kaptunk? Négy basebollozó Ninja, baseball labda küllemű robotok, egy pimp kabátos, sörétessel operáló, “hajában” masnit hordó maffiózó kutya, és úgy általánosságban az LSD indukálta mellékhatások kvázi emulációját, élettel teli, színes grafikával, és ehhez paszoló, kicsit funky zenével.

Samurai Showdown IV: ugyanazt tudnám leírni itt is, mint a KoF esetében annyi eltéréssel, hogy a desynch itt is felütötte rút fejét, kvázi az első két perc után.

Sengoku 3: a Cadillac mellett a másik leginkább kedvenc beat’em up a listáról, hat karakterével (HitsuGaya/Vegita keverék FTW), variálható kombójaival, igényes gráfjával igencsak ajánlható darabnak tartom. Egy full run alapján két szembeötlő hibát találtam. Az egyik, hogy a hitbox néha kicsit érdekesen kezeli az ütéseket, de érdekes módon ez nem állandó probléma. A másik gond viszont az, ugyanis final boss ritka nagy szemét, ÉS irdatlan sok HP-ja van. Emlékszünk még a rendszeresen varázsolgató Death Adder-re a GA1-ből? Na ezt emeljük a sokadik hatványra, és képet kaphatunk milyen szemét egy ősöreg lény.

Street Hoop: kosárlabdás stuff az SNK műhelyéből, amely ugyan nem rendelkezik elvont karakterekkel, de a speckó dobások itt is megvannak. Magát a kosárra dobást kicsit szokni kell, de mégis véleményem szerint remek kis játék. A Nekketsus kosárjáték mellett a másik kedvenc kosaras cuccom.

TMNT – Turtles in Time: nem csak az ábécé sorrend miatt hagytam ezt legutoljára, hanem azért is, mert a desynch itt okozta a legfőbb problémát. A score-ból ítélve (szinte mindig háromszor annyi pontom volt mint Wagnernek) már nagyon a legelején, a második pálya elejénél beüthetett a krach, ami a vége fele csúcsosodott ki igazán, olyannyira, hogy az utolsó két bossnál Donatello meg se moccant. Minderre az tette fel a koronát, mikor a Zuzó legyakása után jön MAME chatben az üzenet, hogy segítsek már eltenni a Fokhagymazúzót láb alól. Miközben nálam már javában visszaugrott a játék az első pályára. Maga a játék szerintem jóval gyengébb mint az SNES verzió, nekem egy kicsit túl “folyós” volt a fizika/harc, és a bossok is piszok szemetek, még arcade mércével is. Mindezek után egy jó darabig biztos nem kerül elő a stuff. 😀

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

4 responses to “MAME gyorsreviewok (+ jelent a gépház)

  • Wagner

    Jó bejegyzés lett, a Ninja Baseball Batmen-es bekezdést igen jól megfogalmaztad. 😀
    Én is akartam írni valami hasonlót, sztem majd összeállítok egy MAME toplistát csak még pár cuccot ki kell próbálnunk. Fessenden FTW, TMNT sucks és desynch szintúgy sucks.

  • dodgers20

    NBB esetében a nem egy “O_o” kommenttel már akkor is egyetértettem, és most is megteszem, mert ezt tényleg nem lehetett normál tudatállapotban megálmodni. Igaz ugyan, hogy ACESpark LP-ről valamelyest ismertem korábban, de így, játék közben még jobban üt az egész. 🙂

    Fessenden indeed is win, de TMNT-ben is hasonló a véleményem, valóban sucks, és csalódás kategória. És most már értem is miért fanyalogtak a népek, mikor kiderült hogy nem az SNES-es verzát rimékelték.

  • BenyoBoy

    Jó kis parti lehetett. 😀
    Garou alap, szerintem az egyik legjobb 2D-s bunyósjáték, amit valaha kiadtak. A harcrendszer, grafika, karakterek, grafika, zenék, minden tökéletes. SNK kiteljesedése. Meg a KoF2002 is, nemcsak Angel miatt. 😀
    Cadillacs and Dinosaurs alap, én amiatt lettem beat’em up függő. Olvastam egy cikket, és nagyon megtetszett a stílus, de elfelejtettem a játékot, de az a cikk pont elég volt, hogy a Final Fight trilógiát megtaláljam! 😀 Magát a játékot csak jóval később próbáltam ki. Captain Commandót is nagyon szerettem.
    Fuckért nem lehet ezeket HD-ben, PS3-ra portolni? 😥

  • dodgers20

    Több ilyen parti is összejött már az elmúlt héten, de valóban jó volt mindegyik. Főleg amikor óraátállítási szombaton lazán megvolt a 7 óra megint, rögtön az ugyancsak hosszúra nyúlt pénteki után.:D

    Végülis éppenséggel kiadhatná a Crapcom ezeket a cuccokat, akár HD-ben is, mert ezek megérdemlik. Különösen a C&C, aminek ugye még nincs rendes otthoni portja. Vagy ha nagyon lesik a pénzüket, akár egy-az-egyben pakkal is megelégednék. Biztosan jobban lekötnének, mint például a most megjelent Castle Crashers.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: