High School of the Dead – túlélés két boobie között


A művészhajlamú emberek mindig is szerettek eljátszani a gondolattal, miként semmisülne meg az emberiség, miként válna semmivé mindaz a civilizáció, méltóság, kultúra, ami megannyi évezred alatt kiépült kicsiny sárgolyónkon. Legyen szó természeti katasztrófákról, démonokról, vagy őrült diktátorokról, a történetírók számára ez a téma mindig is egyfajta egzotikus dolgot jelentett egy ilyen kaliberű téma. Mondhatnánk kicsit kaviárosabban: amennyire foglalkoztat egyeseket az első ember megteremtésének története, és az azt övező számtalan elmélet tudományi és irodalmi síkon, Isten “legtökéletesebb” lényének bukása, hanyatlása is legalább ilyen különlegesnek és érdekesnek hat a történetírók számára is. Ennek hozományaként természetes módon a mozgóképipar is nem egyszer a kedvére tett a közönségnek e víziók megjelenítésében, képzeletbeli átélésében. Azonban ezek színvonala hullámzó képet mutat már csak koncepciós megvalósítását illetően is, hiszen mint az számtalanszor bebizonyosodott, a sikerhez, kultstátuszhoz nem mindig van szükség törekvésre, tényleges alkotói munkára ahhoz, hogy nézettséget generáljon. Ilyen “hálás” téma a különféle zombis filmek garmadája, amely általában egy kis csapat és a holtukból feltámadt egykori emberek harcát mutatja be, végtelenül leegyszerűsítve az egyébként akár komolynak ható elképzelést egy hétköznapi céllövölde szintjére, időnként meghintve egy mű tudományos, mű érzelmes, műmájer fűszerrel, amitől az ilyen produktumok többsége inkább nevetségessé válik, nem egyszer pozitív értelemben. Egy fárasztó nap után, vagy csak szimplán lolzra vágyva ezek a filmek biztosítják a műértő számára a garantált röhögést. Kérdés akkor, hogy el lehet-e cseszni, el lehet-e rontani egy látszólag bombabiztos koncepciót? Igen, el lehet, ahogy tette azt példaként a High School of the Dead névre hallgató animu produktum is. Maga a stuff az idén nyári felhozatal egyik éllovasa volt népszerűségét tekintve, ami a Madhouse stúdió korábbi produktumainak fényében (Death Note, valaki) nem is olyan meglepő tény. De mint ahogy a Disznyó sem az eredetileg kellemes krimis vonalának köszönheti a dicsfényt, úgy ez sem a Z kategória adta lehetőségeknek.

De előbb egy kis fejtágító: a jelenben járunk egy tokiói középiskolában, ahol az élet unalmasan döcög a maga megszokott medrében, főszerepében Komuróval, a mindig morcos, nem kimondottan a boldogságtól kicsattanó sráccal, és kompániájával: Hisashival, a helyi szépfiúval (aki egyébként kiköpött Edgeworth az Ace Attorneyból), Reivel, a folyton akadékoskodó barátnő helyi megfelelője, és Tagaki, az okostóni duplacopfos tsundere (milyen eredeti…), aki állandóan igyekszik életet verni életunt héroszunkba, nem sok sikerrel. Egy szép napon, amikor még a cseresznyefák is random módon virágoznak, egy furcsa alak döngeti az iskola kapuját, aki még az őt távozásra felszólító testnevelő tanárt se veszi emberszámba. Olyannyira nem, hogy a közelről igencsak rothadtnak tűnő egyén jól meg is kóstolja a szerencsétlen tanerőt, aki a forgatókönyv cselszövéseinek hála még csak észre se veszi a döngető kétes külsejét. Ahogy várható, az iskolában diák és tanár együtt hanyatt-homlok menekülne az intézetből, azonban az időközben a hörcsög gyorsaságával szaporodó zombinép ezt persze nem hagyja, aminek következtében egyre inkább csökken az emberek aránya. A pillanatnyi túlélők csapatokba szerveződve próbálnak túlélni, így Komuro, Hisashi és Rei hármasban veri szét a zombihadat az időközben összeszedett “harci eszközökkel”, de ez nem akadályozza meg azt, hogy Hisashinak kisimuljon az EKG-ja. Mit is kéne ilyenkor tenni? Agyonlőni, mielőtt zombifikálódna? Yesh! Rei viszont, hogy saját gyökérségét bizonyítja, előadja a “Komuro, te egy féltékeny köcsög, mert Mamuro jobb nálad!!44!” című rendkívül színiesnek ható, de egyébként nevetséges drámát, akinek erre kicsit elmegy a kedve a hölgy pesztrálásától, és inkább szólóban ütné fejbe baseball ütővel a zombászokat, minthogy Reit hallgassa. A hölgy persze ennek hatására visszaszívja az egészet. Mily’ meglepő. Kisebb harcok árán az újdonsült páros hamarosan két másik csapattal is egyesülni fog. Egyikben Tagaki mellett Hirano, a nagydarab otaku szerepel, aki majd a lőfegyverekkel fog bánni. A másik tímet két új szereplő gyarapítja: Saeko, a karddal jól bánó felsőbb éves lány, és Mariko nővér, akinek a járművek vezetésén, és a lökhárítós, IQ-huszár szőke nő szerepén kívül másra nem futja majd. Ez a kis csipet csapat fog majd tizenkét részen keresztül harcolni a zombikkal, és nem egyszer élőkkel is.

Eddigiek alapján nem tűnne többnek a cucc egy teljességgel átlagos, az idei év zombimániáját meglovagoló produktum is lehetne, amelynek meglepő módon akad egy-két apró, de említésre méltó pozitívuma. Kezdésnek az, hogy a zombifilmekkel ellentétben számos alkalommal ha nem is hosszú időre, de mutat életképeket a civilek helyzetéből is, és igyekezne egy kis drámát is beletuszkolni a pakkba a szokásos “az idő múlásával nem számít, hogy zombit lövünk” című kicsit elcsépelt morális lemez is, amin a por ugyan már muzeális mennyiségben áll, de még mindig képes egy kicsit színesíteni a képen. A pozitívumok listája azonban ezzel véget is ér, mert amilyen pozitívan álltam neki az egésznek az első részben, olyannyira ment el a kedvem az egésztől, hogy szinte még szégyellem is magam, amiért bizalmat szavaztam ennek.

Ami leginkább probléma az az, hogy napjainkban a fanservice egy főműsoridőben vetített animunak is lassan már szerves része KELL, hogy legyen, akármennyire olcsó és semmitérő húzás ez a nézettség megragadása érdekében tett erőfeszítések közepette. A mostani felhozatalból se kell messzire menni ennek a szemrevételezésére, hiszen példának a Yosuga no Sora odáig elmegy, hogy szinte teljes kekszjeleneteket is bevállal szinte bárminemű cenzúra nélkül. Ennek felmentéséül említésre méltó lehetne az, hogy eleve egy eroge-ből készült. De könyörgöm, mindennek megvan a helye, és még a tévében is van egy határ, hogy mi adható le a’la natúr. Na persze nem arról van szó, hogy hirtelen feltámadt bennem Sarah Palin, hanem arról, hogy nem méltó a “normál” műsorokhoz az ilyen explicit mentalitás nem méltó, pont ezért találták ki részben az OVA formátumot, ahol példaként az egyébként epic fail Princess Lover is hasonlóan lobogtatja a meztelenkedést, mint a romantika szerves elemét. És habár a HSotD-ben azért nincs keksz, nem vitás, hogy iskolapéldája lehetne annak, hogyan hódoljunk be a nézők igényeinek úgy, hogy közben elfeledkezzünk arról, miről is szól valójában a produktum. Egyszerűen olyannyira túlteng a fanservice a stuffban, hogy az animu rovására megy. Mert mit is várna el egy az ember egy zombis cucctól? Vért, belsőséget, látványos harcokat, és komolytalankodást. Na itt maximum részben láthatunk ebből a négy fő dologból akármit is. A “cseles” cenzúra ténye itt is beköszönt: egyetlen, teljes valójában látható zombifej szétverést nem látunk majd, ehelyett viszont a hölgyek keblére MINDIG jut idő: ha csak egy kicsit is rezegnek, az biz’ isten, hogy nagyobb figyelmet fog kapni, mint maga a plot, vagy a tényleges akciójelenet. Ha ez részenként maximum egyszer-kétszer fordulna elő még esetleg elviselném. De minduntalan olyan érzésem volt, mintha a karaktereket még maguk a készítők se vennék emberszámba, hanem kissé bizarr módon a két kebel kapna több szerepet. Na persze nem mintha találnánk itt eredeti karaktert: a jófiú főhős és pincsikutya csaja, a tsundere, az otaku, a hideg kardforgató, és a többi karakter ezer éve is lerágott csont volt már, ennek ellenére itt is vígan tereli a figyelmet a fő attrakció, a fagsercive felé, hiszen ” van csöcs, akkor kinek kell jó sztori?”? Úgy tűnik sokaknak… Ha már sztori, ugyanabban a hibában szenved, mint annak idején az A+ csatornán vetített Spiral: halad a cselekmény mint a mérgezett egér, de a végén semmi nem kerül megoldásra. Még a legfőbb kérdés sem: honnan a mézes frászkarikából indult ez a zombiinvázió? Miket is beszélek, csöcs van, sztori nem kell, mit is képzeltem. A character rape intézménye itt is tiszteletét teszi, hiszen nem egyszer tesz olyat egy karakter, ami abszolút nem vall rá, mégis bekerült egy bizonyos okból. Így lesz Reiből egyszer a nővér keblére vadászó karakter, Saekóból gyilkolási ösztönnel küzdő szereplő, és így tovább. Maga a cselekmény egyébként olyan hatást kelt, mintha drasztikusan lemaradna a tizenkét rész adta formátumhoz képest, és ennek meg is van az oka: az utolsó rész, mint említettem, totális filmszakadás effekttel bír, vezetne még tovább is, de inkább leteszi a lantnak gúnyolt playback masinát. Más szóval: teljesen feleslegesen igyekszik plotot építeni a hézagos alapból, és ez meg is látszik rajta. Egyértelműen érezhető, hogy mi kapta az elsődleges prioritást a készítés folyamán, aminek meg is lett a böjtje. Egy tizenkét részen keresztül tartó boobie-parádé, ami cél nélkül kering a semmibe. Amit ebben az esetben a rajongók kielégítésének hívunk, hiszen minden nyíl egy irányba megy ebben az esetben, és a népszerűségen meg is látszik.

A grafikának mondhatni két arca van: egyrészt ott van a Madhouse decensnek mondható színvonala és animációs minősége, amire nem lehetne panasz, ahogy részben a karadizájnra sem, hiszen talán nem annyira cukros most a felhozatal, “cserébe” a gráf kiszolgálja a fagek összes igényét, ahogy például a kissé elcseszett boobie fizika is teszi. A cél szentesíti az eszközt, helyesebben szólva a sárba tiporja. A szinkronhangok szokás szerint átlagosak, kevéssé vájt fülemnek egyedül Marina Inoue volt ismerős, aki most sem tért el a szokásos színvonaltól, sőt, az egyszer köcsögösködő, máskor tesze-tosza karakternek nem is lehetett volna jobb választás. Az Opening zene átlagos, ámbár maga a kisfilm előrevetíti a történet kulcselemét (=boobies), az Ending kapcsán viszont érdekesség, hogy minden részre jut egy külön szám. Ezekből az első volt az, ami tetszett, a többi felejtős kategória.

Összességében azt tudom mondani, hogy ilyen csalódásban ritkán volt még részem eddig, ezt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a régebben, az első részről írt bejegyzésemet kicsit szégyellem is ezek után. Kevesebb fagservice és az amúgy kellemes akciójelenetek rendszeresebb jelenlétével akár még egy igazán jó, a Z kategóriás zombifilmek rajzfilmes adaptációjaként is kikerekedhetett volna belőle. Ehelyett azonban maradt a fagservice, a plot semmibe vétele, és a modern animu tendencia szánalmas és egyben példaértékű demonstrálása. Persze aki éppen a fanservice-re bukik, annak ez lesz minden bizonnyal az idei év egyik legjobbja. De ez egyben magát a cuccot is minősíti…

2.5/10

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

9 responses to “High School of the Dead – túlélés két boobie között

  • BenyoBoy

    Megmondom az őszintét, alapból taszítanak a zombis cuccok, de amennyit láttam az egészből, az alapján tökéletesen egyet tudok veled érteni. Haver nézte politológia órán, és úgy fogalmazott “közepes mennyiségű” fanservice van benne. Aztán amikor random tekergetett bele, és mindenhol bugyi-csöcs áradat volt, akkor azért picit furán néztem.
    Fasza lett, mondjuk az elején a House of the Dead elírás nem tudom szándékos volt-e.
    Igazából amit soha nem értettem, hogy ha a zombi egy rothadó hústömeg mindenféle tudat nélkül, akkor hogy a picsába tud az alapból nem túl erős emberi állkapoccsal olyat harapni, hogy simán bekebelez egy embert, vagy legalábbis öklömnyi darabokat hasít ki az áldozatból?
    Mindegy is, nem értek, és nem akarok érteni hozzá. Nálam ez a sorozat felejtős, nem veszi be a gyomrom.

    • Péter

      Én bírom a zombis stuffokat, lényegében ez ugyan az a kategória, mint a vámpíros, vérfarkasos cuccok, nem a realitást kell benne keresni, mert az nincs benne. =)

      Alapvetően két fajta zombi létezik. Az első a scifis, ahol az egészet egy vírusra kenik rá, ami cseppfertőzéssel terjed. A második a fantasys zombi, ahol egyszerűen a mágiára kenik rá, miszerint gonosz/dühös lelkek szállnak meg és uralnak emberi tetemeket. Illetve van egy harmadik fajta is, amiről alig szól a fáma, ez az a típus, ami a Stalkerben is található, ahol nem vírus, vagy mágia okozza, hanem a baromi erős pszi mezők (bár ezek nem a szó szoros értelmében vett zombik, hiszen sokkal emberszerűbben viselkednek, működnek).

  • Péter

    Wow Dodgers, látom nagy hatással volt rád ez az animu, ha már az X-edik bejegyzést írod róla. =D Amúgy fasza lett a bejegyzés, de a múltkori után igazságszerint már nem nagyon mondtál újat, a véleményemet meg már akkor leírtam a stuffról. =)

    Pure fanservice, végtelenül pozőr, ugyanakkor minden szempontból lowbudget tálalással. House of the Dead X Battle Vixens, ahogy már anno megfogalmaztam. =)

  • Dodgers

    Benyo: ez, mint “közepes mennyiségű fanserive”? EZT sem halottam még rendkívül sokszor, sőt semennyiszer sem. Érdekelne, hogy melyik részére gondolt függetlenül attól, hogy poénnak szánta-e vagy sem, mert szerintem az első/utolsó részen kívül bőven kimeríti a közepes fogalmát. 😀 A zombikat illetően: eleve az csöppet valószerűtlen elem, hogy az idő teltével duzzadó kompánia még csak véletlen sem indul oszlásnak annak ellenére sem, hogy a szabad levegőn cselleng az összes. Pár nap után már óhatatlanul beindul az oszlási folyamat, arról nem is beszélve, hogy a legyekből, és az egyéb, ilyen ügyekben érdekelt állatokból irdatlan mennyiség jönne elő rövid idő alatt. Ehhez képest a vértől eltekintve az ég is, meg a föld is makulátlan tiszta. Ilyen szempontból tényleg érdekes elem a hirtelen megnövekedett fizikai képesség annak fényében, hogy egy cápával vetekszik a harapásuk. A House-os elírás szimplán typo volt, amit akkor nem vettem észre. De kösz hogy szóltál, már javítom is.

    Péter: Nem tagadom, egy ilyen szintű valamihez még én is sokallom egy kicsit az össz-vissz négy bejegyzést, és azt sem, hogy így visszaolvasva kissé önismétlősre sikerült a poszt. De mondjuk úgy, hogy mostanra gyűlt össze annyi lelki erő ahhoz, hogy egy utolsó, “normál” bejegyzésben kenjem fel a kenetet. Ennyi idő után igazán megtanulhattam volna, hogy kettőnél többször nem érdemes írni semmiről se, mert úgy járok, mint a Vanquishnál. Arról is írtam már nem egy beszámolót, erre az “igazi” bejegyzésnél szívtam mint a torkosborz, hogy most mit mondjak. 😀

    Magát a zombitémát ha nem is kimondottan kedvelem, de némelyik darabbal én is vígan elvagyok, mint például a remek Shaun of the Deaddel. De azt nagyon nem szeretem, mikor jól működő sorozatokba tuszkolják bele, akár csak spin-off címén. Persze értem én, hogy a zombi 2010 moe-ja, de ennyire nem kell -finoman szólva- benyalni a népnek.

  • Skydragon

    Én zombis témával kapcsolatban igen elfogult vagyok, lévén, hogy az első Resident Evil megjelenése óta nagy rajongója vagyok a dolognak (anno 6éves voltam és néztem ahogy a bátyáim játszanak vele :D).

    Dodgers egyébként jól leírta, hogy alapvetően nem lenne hosszú lefolyású egy zombiapokalipszis, még a cracked.com-on is volt erről egy fasza lista:
    http://www.cracked.com/article_18683_7-scientific-reasons-zombie-outbreak-would-fail-quickly.html

    Ami az annyimét illeti, a 3-4 rész után tényleg erőltetni kellett magam, hogy végignézzem és csalódott voltam, hogy ez is csak egy tipikusan lúzer nyálcsorgató bandának lett megcsinálva (mint a legtöbb ilyen témájú sorozat/mozi film/akármi). :/
    Az egyetlen pozitív dolog az talán az volt mikor Kohta elmesélte, hogy miért tud bánni annyira a fegyverekkel és így ennyi.

    Az erős harapást talán azzal tudnánk ésszerűen magyarázni, hogy nincs már elméje a zombinak, hogy kontrollálni tudja saját erejét.
    Így van ez például az öntudatlan értelmi fogyatékosokkal is, anyós mesélte, hogy munkahelyén volt olyan, hogy 30kilós gyerek lázasan kitépte a falból a vascsövet stbstb, meg ugye alapvetően a minden embernek vannak erőtartalékai vészhelyzet esetére (amit a drogosok a szerek segítségével felhasználnak táncikálásra ;)).

  • Ninty

    Ilyen szarral nem mindennap lehet találkozni vagy tévedek? 😀

  • Ninty

    És én elb*szott child azt hittem hogy ilyen Dawn of the Dead-re akar hasonlítani ezt a stuff…hogy mekkorát tévedtem.

    • Dodgers

      Körülbelül én is valami olyasmire számítottam először, bár egy Shaun of the Dead replikának még jobban örültem volna, hiszen még maga Shaun is kapott egy pár másodperces cameo jelenetet még az elején. De még azt a komolytalansági szintet sem hozza ez a sz*r. Persze poénkodni próbálna a maga módján, de a többségnek a fapofán kívül mást nem eredményez.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: