School Rumble – iskolai Barátok Közt, japán módra

Bizonyára mindenkinek vannak olyan stílus(ok) az animuk világában amit ha nem is teljesen gyűlöl, de meglehetősen nehezen tud “ráhangolódni” az adott stílusban mozgó stuffra. Hiába igyekszem ugyan mindenhez pártatlanul hozzáállni de nálam is vannak olyan húrok amiket elég megpengetni és mindjárt nem érdekel annyira az adott darab. Egyik stílusra példa a romantikus sorozatok, azokon belül is az iskolás témakört boncolgató darabok. Ha okot kellene megneveznem eme stílus iránt viselt ellenszenvvel szemben, röviden ezt mondanám: világéletemben -tehát kezdő animus korom óta is- távol állnak tőlem az efféle stuffok, sokszor pont azzal szokott tele lenni a butykosom, hogy hajlamosak iszonyatmód felfújni benne mindent az érzelmektől kezdve a rózsaszín hangulatig, ami aztán eléri nálam hogy pesszimistán kövessem végig az eseményeket, a komolyan vehetőség lehetőségét abszolút kizárva. Nem mondom, lehet én vagyok ilyen téren tuskó/érzéketlen, és emiatt esek el számos darab élvezhetőségétől, de nekem az nem jelent kikapcsolódást hogy a Föld sem tud szabadon forogni és a világgazdaság is hanyatlásnak indul akkor, ha az aktuális MC a másik után sóvárog. Ilyen téren afféle mentőöv szokott lenni a humor nálam, ám van amikor még az annyira sótlanra sikerül, hogy méginkább elmegy a kedvem a nézéstől. Kivételek mint mindenhol természetesen akadnak, ezek közé tartozik a School Rumble nevezető széria, amelynek anime változata az első animék közé tartozik amit láttam, de manapság is változatlan a véleményem róla.

Mint az animék nagy többsége, a School Rumble is eredetileg mangaként látta meg a napvilágot, amely a Weekly Shounen Magazineban került publikálásra Kobayashi Jin tollából, 2003-ban. A végül 22 kötetesre duzzadt mangát a Studio Comet fedezte fel magának 2004-ben, amely aztán egy 26 részes sorozatot ütött össze a manga első hét kötetét feldolgozva, ám a szériát korántsem befejezve. Ennek kiküszöbölésére az első sorozatot az évek során követte egy második, ugyancsak 26 részes sorozat School Rumble 2nd Term néven, illetve két, egyenként két részes OVA is, ám ezek ellenére is látszott hogy gond van az SR, pontosabban Kobayashi háza táján, amire rövidesen sort kerítek.

A sorozattal még 2006 nyarán találkoztam, amikor elkezdtem érdeklődni a hazánkba el nem jutott animék iránt, és amikor ráakadtam arra a bizonyos U betűs helyre, ami azóta fogalommá vált. Az ismertetők random olvasása közben megakadt a szemem az SR-n, legfőképpen azért mert egy nagyon jó, a romantikával mértékkel bánó vígjáték képét mutatták. Így esett az Azumanga Daiohon kívül az SR-re a választás, mint első letöltött animék, amikhez ráadásul az AnimeAddicts lassan készülő, de színvonalas magyar feliratokat készített. Mindkét sorozattal elégedett voltam a végére, plusz az SR mangaváltozata is kíváncsivá tett, amit aztán körülbelül a 10. kötetig követtem figyelemmel, majd a második anime sorozat utáni részeket igencsak futólag. A mangát ugyan már évekkel ezelőtt befejeztem (és bő két-három éve felé sem néztem), de még is így azon rendkívül kis számú mangák közé tartozik amelyeket nem tettem le az első pár fejezet után.

Iskolai körkép

A romantikus vígjáték nem igazán nevezhető annak a műfajnak ahol a grafika kidolgozottsága, részletessége sokat számítana az élvezet terén, és ezzel az SR is “tisztában van”, mind az anime, mind a manga változatot tekintve. Ilyetén módon az SR anime nem váltja meg a világot, nem emésztett fel gyomorforgató összegeket a grafikus oldal megalkotása, ami látszik is mind a környezet, mind a karakterek megrajzolásánál. Mindkét esetben jó értelemben egyszerű, olykor viszonylag szépnek mondható kidolgozást tudhat magáénak az anime, mégha karadizájn terén nem is tesz le forradalmi újítást az asztalra. Cserébe viszont Kobayashi karaktereiről elmondható hogy valóban hajaznak egy 17-18 éves egyén jellegére, gyerekesen torz arányoknak, ábrázolásnak szerencsére nyoma sincs az SR esetében a humorosabb jeleneteket leszámítva, ilyen szempontból az anime változat jó munkát végzett a képregény mozgóképre történő adaptálásakor. Azonban ez nem azt jelenti hogy a grafikus vonulat egységesen jó lenne: a sorozat egésze alatt hullámzó, olykor csúnyácskának, darabosnak mondható színvonalat mutat a látványbeli millő, amin csak ront a tény hogy egy 26 részes sorozatról van szó, nem pedig egy 300+ részes shounenről. A manga ebben az esetben valamelyest felülmúlja az anime verzát, ott a minőségre több gondot fordított az alkotó.

A zenei oldal hasonlóképpen hozza a jó, de nem kiemelkedő jelleget: az OST-ről nem lóg ki egyik szám se, jól illeszkednek az adott szituációhoz, mégha az emberben nem is maradnak meg a médialejátszó kilövése után. Az opening és ending(ek) nyilván nem instrumentál metállal nyitja és zárja az animét, nem is igazán illene az anime által képviselt néha szomorkásabb, de általában bóhó hangulathoz. Ennek megfelelően a J-pop vonal dívik mindkét zenei betét esetében, ami -számomra- hál’ istennek nem a téma vérkomoly oldalát ragadja meg, hanem azt a tipikus “a zenekar is jól érzi magát” jelleget, ami remekül illeszkedik a show jellegéhez. A kedvenceim ugyan nem lettek ezek a számok de azt elismerem, hogy más jellegű számokkal nem működne a formula. És ha már betétek: az epizódok során nem egyszer betétdalok is felcsendülnek a szinkronszínészek tolmácsolásában, amelyek ugyancsak nem rengetik meg a világot, de a céljukat ellátják, és a szinkronszínészek sem mondtak csődöt az ilyen jelenetek esetében. Ha már szó volt a szinkronról, eddig egyedül a japáni szinkronhoz volt szerencsém, amely kimondottan jónak mondható, minden szereplőhöz sikerült a személyiségükhöz remekül illő hangokat találni, és az esetek túlnyomó többségében a játékkal sincs semmi gond. Az angol szinkronba még nem hallgattam bele, de megelőlegezem a jó minőség felé a bizalmat, egyetlen okból kifolyólag: a szinkronizálást a FUNimation vállalta magára, amely az egyik legjobb animeszinkronizáló- és forgalmazó cégnek mondható az angolszász nyelvterületeken. Christopher Sabat (Vegeta/Piccolo/Zoro) rajongóknak jó hír, hogy egy mellékszerep erejére ő is beugrott a stáb munkájába.

Iskolai történet

Szokták volt mondani, hogy a szerelem válogatás nélkül szedi áldozatait, és az SC egyik főhőse, Tsukamoto Tenma is egy ilyen áldozatnak mondható. A lány maga a megtestesült kétbalkezesség, bármibe is fog egész biztos hogy nem úgy sül el, ahogy azt ő eltervezte. Ez persze nem akadályozza meg hogy beleessen egyik osztálytársába, Karasuma Oojiba, aki mintha egy kissé elütne az átlagtól, Tenma viszont ennek ellenére, vagy pont ezért, de nap mint nap azon töri a fejét miként valljon színt a srácnak. De nem csak ő szenved ebben a dilemmában, az iskola egyik hírhedt bajkeverője, a másik főszereplő Harima Kenji is ugyanabba a csónakban evezik. Fogalma sincs arról hogy miként vallja be érzéseit szíve választottjának, hiszen még az iskola közelébe is alig tér be, nemhogy még az osztályterembe. Megjelenése ellenére ebben a kérdésben ugyancsak annyira tapasztalatlan mint Tenma, és a dolgon se segít sokat, hogy Harima meg pont Tenmába esett bele. A sztori e három szereplő, majd kicsivel később az egész osztály köré épül fel, akik közösen próbálják átvészelni az iskolai mindennapokat és a sorozat során szövődő szerelmi, érzelmi sokszögeket.

Háború minden nap

Az eddigiek alapján leszűrhető, hogy a School Rumble a szerelmi vígjátékok műfaját erősíti, azon belül is az iskolás románc alfaját, amire nem igazán lehet azt mondani hogy buktatóktól mentes. Az ilyen jellegű stuffok gyerekbetegsége, hogy adva van ugyan egy érezelem amire lehet építkezni, de közben annyira felfújják az egészet, hogy inkább önmaga paródiájává válik, erre jeles példa a School Days nevű katasztrófa, amit félelmetesen nem lehet annyira komolyan venni hogy lekösse az embert. A School Rumble szerencsére nem esik ebbe a hibába, különösképpen úgy, hogy viszonylag tekintélyes számú szereplőgárdával rendelkezik amelyből mindenki kap szerepet, ki kissebbet, ki nagyobbat, de egyértelműen Harima és Tenma kapja a legtöbb műsoridőt. Egy ilyen közegben adott hogy a számos sokszögben ott lapul a túlbagatelizálás csapdája, de Kobayashi jó érzékkel adagolta szereplőibe a románc mértékét, a nem egyszer előforduló depresszívebb momentumok sem esnek át a ló túloldalára, elkerülve ezzel azt a jelenséget, amit a bevezetőben említettem. De nemcsak a románc mértéke, hanem annak hatása is jól el lett találva, nem támad egyszer sem olyan érzése az embernek hogy az adott karakter működése megszűnik, csak mert érzelmileg padlószinten van. Ilyen szempontból valószerűnek is mondható az előadásmód a konkurenciához képest. Valamelyest ugyanez mondható el a dialógusokról is, ha nem is igazán illenének bele a való világba, de lényegesen előrelépést mutat a pátoszos, melodrámás stílusú darabokhoz képest mind a komolyabb, mint a komolytalan jeleneteknél, habár a manga nyelvezetéhez képest egy kissé finomítottak a szövegen. Ez azonban nem jelenti azt hogy élvezhetetlenné tették volna az animét

Ha már komolytalan: szó volt arról is, hogy az SR részben vígjáték, és ebben a műfajban sem hazudtolja meg magát. Szerelmi témakörhöz méltóan a humor motorját a helyzetkomikumok, a félreértések adják, azonban amiban az SR kiemelkedik, az a szituációk megteremtése. Az anime által képviselt millő többszörösen túllép a “srácra rányitnak, miközben a lány fölött terpeszkedik” fémjelezte ősrégi tételen, ehelyett Kobayashi szinte szó szerint mindent megragad ahhoz hogy egy vidám jelenetet kerekítsen ki az adott szituációból, legyen szó történetbeli allűrökről, a japán kúltúra adottságairól/hiányosságairól, vagy éppen paródiákról. Paródiákról, mert az SR az említett műfajokon kívül a paródia műfaját is erősíti, aminek keretében számos dolgot elővesz és kiparodizál, a videojátékoktól a filmeken/animéken át a szerelmi műfaj kliséiig jó pár dolog terítékre kerül a 26 rész során. Ugyanez áll a poénok vizuális ábrázolására is, az SR rendszeresen igénybe veszi az SD, és egyéb, a helyzetet látványra körbeíró elemeket, amiket szerencsére az alkotó szinte állandóan, a helyzethez illő módon váltogat, nagyon ritkán ismétlődik ugyanaz a látvány kétszer, eltérő időben. Természetesen mindez nem érne semmit ha maguk a poénok nem ülnének, vagy éppen elcsépeltek, sótlanok lennének, de az SR ezen a téren sem okozott csalódást. Ugyan nem közelíti meg például a Cromartie vagy az Excel Saga wtf-bombáit és nem is igazán képvisel egyértelműen örökzöld besorolást kiérdemlő minőséget, de a poénok túlnomyó részéről elmondható hogy minimum mosolyra késztetőek, de inkább nevettetőek, részben pontosan azért ahogyan Kobayashi kikerekíti, előkészíti az adott poént.

Ezek a poénok, de a komolyabb részek is ugyancsak nem érnének semmit ha nem lenne szereplőgárda, akik jó alapot szolgáltatnak, akiken “jól ül” a helyzet. Vitathatatlan hogy manapság újat nehéz alkotni és ezzel a készítő is tisztában volt, éppen ezért nagyon sok archetípussal dolgozik az anime mind a két nem szemszögéből. Az ügyetlen lány, a tsundere, a számkivetett bűnöző, vagy a tudalékos osztályelnök figuráját nem tegnapelőtt találták ki, és nem is tegnap váltak alapjellemekké, de Kobayashi helyes módon úgy döntött, hogy a paródia jelleget a karakterekre is kiterjesztette, azonban ezzel nem kifejezetten karikatúrát készít az adott típusról, hanem hozzátesz olyasmit, amitől az adott karakter másabbnak, frissnek, eredetibbnek hat annak ellenére hogy az alapot klisék adják, kicsit lefaragva ezzel a karaktertípusok sarkítottságából. Jó példa erre az osztályelnök figura Hanai, aki tudalékossága és vastag szemüvege ellenére erős jellem és a küzdősportok sem állnak tőle távol, vagy a másik nem részéről a tsundere karakter Eri, akinél üdítő módon bőven van köztes állapot a “szart is kitaposom belőled” és a “belédestem, mint vak ló a gödörbe” jelenség között. A “tégelytől” radikálisan eltérő jellemekre persze ne tessék számítani, de ezek az apró adalékok bőven elegendőek ahhoz hogy frissen hasson az összkép, arról nem is szólva hogy meglepően decens, kedvelhető kasztról van szó, talán az egyik legkedvelhetőbb bagázs a műfajban, ami viszonylag nagy számukat tekintve erős erény, más animuk fele- vagy akár harmadennyi szereplővel sem tudnak ennyire kedvelhető, szerethető gárdát összedobni. Ez érvényes a két fő-főszereplőre is: Harimának szvsz méltó helye van a jobb MC-k között a megjelenésétől elütő érzelmesség, aprólékosság révén, míg Tenma a Sailor Moon óta itthon is ismert idegesítő kétbalkéz szerep ellenére is bír normális, érettnek is mondható pillanatokkal.

Mivel kivételesen az SR-nek ismerem a képregényváltozatát is, essék szó arról hogy mennyiben is követi az anime az alapanyagot. A Studio Comet ebből a szempontból (is) jó munkát végzett, hiszen nem csak hogy a fő sztorivonal szinte teljes egésze adaptálásra került, de a rövidebb, összekötő jellegű történésekről sem feledkeztek meg a készítés során, ezeket rendszerint az opening előtt, vagy az ending után kerültek elhelyezésre, visszaadva ezzel ezen történések a mangában elfoglalt szerepét. Azonban mint fentebb említettem, a nyelvezeten finomítottak egy keveset valamilyen okból, így a kicsit keményebb odamondások és az alkoholra, piálásra utaló szövegek, részletek nagy része szanálásra került, hasonlóan a Pierrot készítette GTO animéhez, ez viszont nem jelenti azt hogy a cselekmény menetét szétszabdalnák ezek a kimaradt apróságok. Viszont ritkán (talán kétszer-háromszor), de a Comet úgy döntött hogy kiegészíti az adott cselekményt a rész kitöltése érdekében, erre jó példa a 19. rész, aminek az első fele nagy részben saját kútfőből lett összehozva. Az viszont kár, hogy a manga “extráit” nem csempészte bele a Comet az anime verzióba, amely között találhatóak voltak például rövid karakterjellemzések más szereplőktől, de afféle harci kártyás stílusban is be lettek mutatva a szereplők, feltüntetve erősségeiget, gyengeségeiket, és így tovább. Koyabashi egyébként odáig elment ezekkel az extrákkal, hogy minden kötet elején szerepelt egy diagram, ami a karakterek közötti viszonyt mutatta be, ehhez társítva egy rövid összefoglalót az addig történtekről, ezzel is segítve a frissen bekapcsolódó, vagy köteteket kihagyó olvasókon.

Mindezek ellenére azonban mint mondani szokták semmi sem hibátlan, és ez alól az SR sem kivétel. Az említett hullámzó grafikai színvonalon túl a történetbeli színvonal is kissebb hullámzást tudhat magáénak, néha bizony kimondottan unalmas, érdektelen tud lenni az anime, amiből szerencsére képes mindig időben kizökkenni, ez azonban nem mentesíti fel azalól hogy bizony vannak mélypontjai a műsornak. Ezen felül a befejezéssel is gond van, a Comet azon stúdiók táborát erősíti akik nagyon nem tudtak mit kezdeni egy saját zárás kitalálásával, emiatt olyan érzése van az embernek mintha hirtelen elvágták volna a szalagot, olyan jellegtelen módon ér véget a sorozat. Erre mondjuk félig-meddig mentségül szolgál hogy a Comet korántsem hagyta kihűlni a témát a második sorozattal és a két OVA-val, ám kicsit másabb vizekre evezve az egész franchisenak ez a legnagyobb rákfenéje. Ahogy a manga haladt a befejezés felé, úgy a színvonal is látványos hanyatlásnak indult. Nem véletlen említettem a poszt elején hogy Kobayashi háza táján probléma volt/van: a szituációt ahhoz lehetne hasonlítani, mint mikor az ember kitervel valamit, egy ideig lelkesen csinálja, de egy idő után mintha ráunna önnön elhatározására. Pontosan ugyanez történt a School Rumble esetében is, a készítőnek sikerült megálmodnia egy jó világot találékony humorral és kedvelhető szereplőkkel megtöltve, ám ahogy múlt az idő, mintha a készítő beleunt volna a szériába, vagy éppen kiapadt volna a számára a lehetőségek tárháza. Nem véletlenül adtam azt az alcímet a posztnak, ami: ahogy a Barátok Köztöt se lehetne normálisan lelőni, úgy ennek is felesleges lenne egy végső befejezést kovácsolni, egyszerűen annyira adja magát a koncepció a folytatáshoz, és nem is lehet egy ilyen felütés után konklúziót vonni. Ezen a manga folytatása, a School Rumble Z nem segített egy fikarcnyit sem, amit ugyan nem olvastam, de a vélemények alapján a fő sztorivonal szekerét nem vitte előre, mivel az “csak” kissebb történeteket tartalmazott.

Összegzés

Erős kezdés és élet után fokozatos visszaesés: lényegében ez a School Rumble jelenség, amiért tényleg azt mondom hogy kár, hiszen azon felül hogy egy kimondottan jó, könnyed, délutánokra való sorozatról van szó, még a műfaji akadályt is leverte nálam. Ám ugyanakkor ez nem jelenti azt hogy egy hibátlan jelenségről lenne szó, közel sem. Ennek ellenére, vagy pontosan ezért, de nem ajánlanám mindenkinek az animét mert aki nem vevő erre a stílusra, az jó eséllyel csak egy újabb limonádét vélhet felfedezni, de aki legalább a vígjátékokat kedveli az tehet vele egy próbát a második sorozattal és a két OVA-val egyetemben. A második sorozatról egyébként azért nem tettem bővebb említést, mert szinte ugyanazt tudnám leírni mint amit most tettem ebben a bő 2500+ szóban, annyit hozzátéve hogy a grafika annál már gyakrabban hagy kívánnivalót maga után.

8/10

Pro:

– könnyed, nem egyszer találékony humor
– szerethető, viszonylag újító szereplőgárda
– mértékkel adagolt romantika/komolyság
– bizonyos értelemben reális karadizájn

Con:
– hullámzó grafikai színvonal
– alkalomadtán ellaposodó cselekmény
– jellegtelen, semmitérő lezárás
– nem mindenkinek szól

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

15 responses to “School Rumble – iskolai Barátok Közt, japán módra

  • Wagner

    Nagyon jó sorozat. Karasuma az egyik legütősebb anime karakter, meg persze Harima is elég szórakoztató. Igaz csak tizenvalahány részt láttam belőle régebben, de az tetszett is, majd folytatom egyszer.
    Golden Boy-t kezdtem el nézegetni tegnap, igaz az ecchi nagyon nem a műfajom, de nézhető a cucc. Bár nem hiszem, hogy emiatt a 6 részes OVA miatt visszarázódnék az anime nézésbe. XD

  • Dodgers

    Ha kedved lesz a folytatáshoz egyszer, tudom ajánlani még hozzá a második sorozatot meg a két OVA-t is. Igaz ugyan hogy épkézláb befejezés egyikben sincs, de legalább hozzák az első sorozat szintjét. Karasuma a maga módján valóban epic, igaz ugyan hogy alig kap szerepet de még így is van benne egy egészséges wtf-es vonal. 🙂

    Golden Boy jóféle anime, ha tetszett a GTO akkor szinte biztos hogy ez is tetszeni fog a végén is, lényegében totál ugyanolyan a kettő, csak ebben kicsivel több az ecchi. Annyira viszont szerencsére nem lesz ecchis hogy csak ebből álljon az egész.

  • Wagner

    Egyszer majd mindenképpen megnézem, de lehet nem mostanában lesz az. Am. akkor gondolom a végére senki nem jön össze senkivel és marad az alapfelállás? : P
    Golden Boi:
    Igen már az első rséz végére észrevettem a GTO-s hasonlóságot, de eddig nekem inkább úgy tűnik, hogy nagyon az ecchire épül az egész. De majd meglátom mi lesz belőle.

  • Dodgers

    Yep, lényegében ugyanott van a sztori a második széria végén is, ahol elindult anno. 😀 Közben persze alakulnak a dolgok a többi karakter esetében is, de a központi Harima-Tenma páros terén egy fikarcnyi előrelépés nem lesz a második szériában rövid ideig romló viszonyon túl.

    GB-nél a második résznél lesz meredekebb a ecchi (egy frame erejéig pölö ingyen lökhárítómustra), de azon kívül szinte nem lesz hasonló szintű szituáció, bár igaz hogy az ecchi még így is megmarad az első szintben látott mennyiségnél. Ugyanakkor speciel elviselhetőbb mint amikről például a Sankaku szokott cikkezni a mostani stuffok esetében, és Kintaro karaktere is sokat segít ebben. De majd meglátod hogyan jön le, ha arra kerül a sor.

  • Wagner

    Kár, hogy akkor nincs semmi normális lezárás. : (

    GB:
    Igen a 2. részben kivillant 1-2 dolog. A harmadikban meg kb. 0 % ecchi volt. Most tartok a 4. résznél.. éppen Kintaro úszásán röhögtem, nem semmi. : D

  • Dodgers

    Amilyen jó maga az anime, valóban kár hogy a készítő nem vitte végig az egészet úgy, ahogy kellett volna, mondjuk az addig legkomolyabbanak látszó helyzet előkészítésével, majd egy ugyanolyan mértékű “pofáraeséssel”, ahelyett hogy a filmszakadás effektust vették volna elő. Hagyományos értelemben vett lezárása persze így se lenne, de az SR szerintem pont az a fajta történet aminek kár lenne erőltetni egy igazi, mindent helyretevő végső konklúziót, az egész direkt arra megy rá hogy folyton generálja a konfliktusokat, hasonlóan például az OP “utazós” jellegéhez. Csak kár hogy Kobayashi látványosan beleunt az egészbe, vagy legalábbis fogalma nem volt hogyan vigye tovább a dolgot.

    GB:
    Az az úszós rész epic win, az egész OVA talán egyik legepikusabb jelenete, párosítva azzal a magabiztosággal (+ rajzolási stílussal) ahogy utána kimászik a medencéből. 😀 A motoros csajjal foglalkozó rész se semmi, ott a biciklijével alkot nagyot.

  • Wagner

    Szerintem lame volt az a jelenet amikor belehajtott a csaj seggébe a víz alatt. Ekkora kreténséget.. : D
    Amúgy végignéztem. A villanydróton biciklizés rohadt jó volt meg az utolsó rész szinte mindent vitt, hogy segítségre hívta a régi szereplőket. Viszont a motoros csajt nem értettem, hogy minek masszírozza a bal mellét a motoron fekve miközben beszél Kintaróhoz.. :S De hát ecchi.. tudom.

  • Junchi

    School Rumble = Zseniális.

    Általában kerülöm a vígjátékokat in animu, de ez mindig megtudott nevettetni. Harima és Eri rulz, és igen, én nekik szorítottam. :3 Tenma meg nyugodtan összejöhetett volna Karasumával, és végül kilapíthatta volna őket egy kóbor kamion. (Nagyon nem bírtam ezt a két karaktert… ^^”)

    Btw nem tudom láttad e, de javaslom, less majd rá a Seto no Hanayoméra. 😀 A Gintama után a kedvenc comedy animém; mindenki fullretard-elmebajos benne és emlékszem, akkorákat röhögtem rajta, hogy azóta is érik a revaccs. 😀

  • Dodgers

    Wagner:

    A motoros csajnak azt a megmozdulását én sem értettem már annak idején se, anélkül is bőven jó lett volna az epizód. A Kintaro-féle “tisztességesség” jelszóhoz/jelleghez képest tipikusan az a fajta felesleges jelenet, amire az ecchire alapból ráhúzható “don’t think, feel” alaptétel se ad magyarázatot.

    Junchi:

    Dunno, nekem Tenmával nem volt semmi bajom se, pedig azt tényleg el lehet mondani hogy idegesítőre lett tervezve, egy az egyben az SM eleji Usagit “rakták” a jellemébe. Plusz pont annyi normális pillanatot kapott hogy éppen ne zavarjon az infantilissége. 😀 Alpajáraton én se bírom a hozzá hasonló karaktereket, de SR-ben nem felejtettek el érdemi “szüneteket” is berakni az agymenés természetébe, pölö Harima közelében szinte mindig volt ilyen szünete.
    Harima-Eri páros valóban jó volt, részben azért mert lényegesen ez kapta Harima szenvedésén túl a legfőbb hangsúlyt (és jól is lett kivitelezve), de mégse nyomta el annyira a többi szálat hogy azok eltűnjenek. Bár igazság szerint most hogy mondod, egyik “párnak” se vártam különösebben konklúziót, ahhoz épp eléggé elüt az anime, inkább a szituációkat vártam amibe belekeverednek a szereplők. 🙂

    SnH-ról eddig csak hallottam, de ha valóban ilyen jó vígjáték akkor felveszem a megnézendő stuffok közé (a Gintamával együtt).

  • Skydragon

    Én elkezdtem nézni és tetszett is egy darabig, de ott hagytam abba mikor jöttek azok a nagyon depizős részek Harimától. Ott és akkor annyira megsajnáltam azt a fiút, hogy képtelen voltam tovább nézni (persze pluszban az is hozzájön, hogy bosszantó módon nem haladt sehova a sztori egy idő után).

  • Dodgers

    Azok a depresszíósabb részek körülbelül a kilencedik-tizedik részig tartanak ha jól emlékszem, utána csak a végén lesz annyira depizős időszaka Harimára nézve az animének, de akkor is csak 1-2 rész erejéig. A köztes részekben viszont nagyjából visszaáll majd arra a jellegre ami az első pár részben volt, szóval ha részben ez zavart akkor skipelj nyugodtan a tizedik részig, ott kezd majd fellendülni a sztori, és ott lesz vége a hangulati lejtmenetnek is. Bár az is igaz, hogy a sztori érdemi részében (Tenma-Harima páros) nem lesz haladás még így sem, így nem tudom ez mennyire vigasz.

  • SaiyaGin

    >Erős kezdés és élet után fokozatos visszaesés<

    Tökéletesen megfogalmaztad a véleményemet. 😀 Az első széria még nagyon tetszett anno, aztán a második alatt fokozatosan kezdtem elveszíteni a lelkesedésemet, míg végül arra a következtetésre jutottam, hogy a 2nd Term lehetett volna csak 13 részes is.

  • Dodgers

    Ha nem is 13 résszel de igen, négy-öt résszel, meg egy jó pár részlettel nyugodtan lehetett volna rövidebb a 2nd Term, de cserébe betehették volna a Sangakki OVA-t úgy ahogy van, mert például a magical girlös, vagy a kiborgos részt felesleges volt betenni a fő sorozatba, mikor azok tényleg kiáltanak az OVA formátumért. Jó OVA nem lenne belőlük az biztos, de rögtön több értelme lett volna, mint egy harmadik évadnak kikiáltott két részes szösszenetnek. A 2nd Term (és a második OVA) mentségére legyen hogy jókor hagyta félbe a dolgokat, onnantól kezdve csak tovább esik a színvonal.

  • SaiyaGin

    >magical girlös, vagy a kiborgos rész<

    Ennyire azért már nem emlékszem a részletekre.

  • Dodgers

    Addig örülj, míg nem emlékszel ezekre a részekre. 🙂 Utóbbiban volt nem kevés potenciál egy jó rész kicsikarására, de az előbbinek már maga a témája nem illik az animébe, hiába számít paródiának ez a rész is. Arról nem is beszélve hogy hatalmas fail az első perctől az utolsóig, egy értékelhető poén nincs az egész részben, és a cselekmény is taszítóan unalmas.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: