2011 őszi animu szezon

Lassan de biztosan közeledik az őszi animu szezon, aminek felhozatalából továbbra se sok ragadta meg a figyelmem, de azt el kell ismernem hogy első látásra mintha kicsit visszafogottabb lenne a felhozatal a nyárihoz képest, már ami a moe/pink shit faktort illeti. Ez még persze nem jelenti azt hogy a nagy részébe tartósan belekezdenék magamtól, de a kis javulás is javulás.

Hunter X Hunter: ha Wagner nem mutatott volna részleteket az első sorozatból akkor efölött is elsiklottam volna. A videókból viszont egy decens shounen fightnak látszik (amit nem mellékesen a Yu Yu Hakusho szerzője követett el), úgyhogy inkább bevárom az új, Madhouse patronálta sorozatot a témában való művelődéshez.

Persona 4 – The Animation: őszintén szólva meglepett hogy nem a Persona 3-at vették elő rajzfilmesítés céljából, hiszen az a játék népszerűségben olyan az SMT-verzumon belül, mint a Final Fantasy 7 az FF-nek. Éppen ezért jó döntés volt elővenni a Persona 4-et, közel sincs annyira agyonhasználva mint a P3, aminek okára megvan a magam teóriája (röviden: elsőre sikerült jól összedobni). Az animét illetően viszont jó kérdés hogy tudnak majd összehozni ebből egy jó sorozatot anélkül hogy “monster of the week” jelleget venne fel az egész, főleg úgy ha kötik az ebet a karóhoz és szabvány 13 részes lesz a sorozat. Ugyanakkor az már most jó pont hogy az anime zenéjét Shoji Meguro szerzi majd, így a zenei oldalon elég valószínű hogy nem fog csalódást okozni. A tény viszont igen hogy Kugumiyát nem rúgták ki a stábból és itt is szerepelni fog, ami személyemre nézve nagy kár, tekintve hogy a játékban anno olyan hangja volt hogy az ember füléből garantáltan elkezdett ömleni a vér.

Lupin the Third (4th TV series): alapjáraton ezt nem soroltam volna az esélyesek közé a témában való kvázi ismeretlenség okán, de két movie (egyik a “Cagliostro kastélya”) megnézése után kimondottan szimpatikusnak tűnik a franchise, így mindenképp bekerült a megnézendők közé.

Hogy aktualitás is legyen: ugyan nemrég volt egy animujelentős poszt, azóta belekezdtem két másik sorozatba amelyekről kialakult egy első benyomás. Az egyik a Yondemasu yo, Azazel-san amelyre siklara blogján akadtam rá, míg a másik a Neon Genesis Evangelion amelyet Márkusz ajánlott. Az Azazel ugyan valóban vicces és a Nichivel ellentétben a viccek felvezetésével, lereagálásával sincs gond, de a későbbiekben mintha egy kicsit visszaesne a lendület, míg az Eva három rész alapján kimondottan ígéretesnek látszik, és a sorozat végi mindfuckra kíváncsi vagyok, már csak a Gainax “személye” miatt is. Na meg persze Gendo miatt, aki már látatlanban kiérdemli az “univerzum pimpje/trollja” címet, olyannyira a képére van írva a fickónak. 😀

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

13 responses to “2011 őszi animu szezon

  • Wagner

    Te… hogy lehet, hogy még nem láttad ez EVÁt? : O A sorozat vége amúgy nem olyan jó, ezért alternatívának nézd meg majd hozzá az End of EVÁt. De az újradolgozott movie részek is teljesen jók lettek.

    Am. várom már az októbert a bekeretezett sorozatok miatt.

  • Skydragon

    Lupinból a régi klasszikus sorozatot is ajánlom, az opening az borzalmas ugyan, de a karaktereket IMÁDOM! ^^
    Asszem nálam is nézős lesz az újabb sorozat. (=

  • Dodgers

    Wagner:

    “Te… hogy lehet, hogy még nem láttad ez EVÁt? : O”

    Úgy ahogyan az Elfen Liedet is később kezdtem el: régen nem érdekelt, azóta meg elfeledkeztem róla. 🙂 Anno (kb 2007/8-ig) tényleg csak abba kezdtem bele ami feltétlenül érdekelt, így nem is igazán voltam híve a “három rész alapján eldöntöm érdekel-e” módszernek. Mondjuk az is hozzátartozik hogy sokat nem is veszítettem a próbálkozás hiányával, az esetek többségében a Lomtárban végződtek (és végződnek) az első részek.
    Eredetileg nem akartam megnézni az End of Evát, de ha annak valóban jobb az endingje akkor mégiscsak leszedem majd ha végzek az alapsorozattal, ha másért nem azért az endingért. Az újradolgozott moviekkal viszont jó kérdés mi lesz, majd elválik a sorozat/End of után hogy érdekel-e annyira.

    Skydragon:

    Ha ez az új sorozat bejövős lesz akkor a régi sorozatba is belekezdek majd, plusz esetleg a többi movieból is bepótolok majd egyet-kettőt. A látott moviek alapján szinte biztos hogy a karakterekre már előljáróban nem lehet panaszom nekem se, kellemes kis bagázs Zenigatával egyetemben. 🙂

  • Péter

    Új Hunter X Hunter-t esetleg egy jobb kritika után meggondolnám, amúgy a szokásos semmi.

  • Junchi

    Fate/Zero, a két noitaminA cucc, Bakuman 2, P4. Asszem ennyi. 😀

    Mindenesetre valóban biztatóbb, mint a nyári szezon, amiből össz-vissz kettőt nézek. :3

  • Dodgers

    Péter:

    A játékból kiindulva ajánlanám a Persona 4-et is egy próbára, de két okból inkább nem teszem:

    – semmi garancia arra hogy ebből jó feldolgozás lesz, pláne nem arra hogy nem lesz-e ugyanolyan fail mint a Valkyria Chronicles anime, azaz trehány, az alapanyagot jóformán kutyába se vevő, karaktereket raepelő darab.

    – már maga a játék se volt az eseted 🙂

    Junchi:

    Látom most nálad is viszonylag nagy részét teszik ki a folytatások azok közül, amik rábírnak a szezon követésére. 🙂 Fate/Zero-t lehet meglesném ha egy Youtube Poopon kívül jobban érdekelne a téma.

  • SaiyaGin

    Bakuman 2, Fate/Zero, esetleg az Un-Go, és kb. ennyi (meg amiket esetleg mások ajánlanak majd az első részek alapján).

  • Wagner

    Egyre ratyibb lesz a P4, pedig ez még csak a 2. rész. Mi az, hogy úgy megy a harc, hogy közben oda se figyelnek? Kihívta a personát ami magától ott hadakozott aztán kb. leszarták, hogy mi történik. Tehát semmi hangsúlyt nem fektetett a harcba.. legalább a támadásneveket mondták volna be de még azt se.. Áhh ez nagyon sucks lesz így.

  • Dodgers

    Na ja, ha csak a “harc” alapján kéne értékelni a részt a ratyinál valóban nincs jobb szó rá. Én konkrétan felröhögtem azon hogy képesek voltak betenni a harcok utáni, karakterre vonatkozó lelkifröccsöt a harc KELLŐS közepébe, ami ugyan kicsit (nagyon kicsit) bővebb volt a játékbeli szövegnél, de egészen véletlenül pont olyan hosszú volt hogy a harc végéig kitartson. Elhiszem hogy szorít az a 12 részes határidő, de ez még ahhoz képest is amatőr megoldás volt, főleg annak fényében hogy ettől és Narukamitól eltekintve nem volt különösebb gondom az epizóddal.

    Minél tovább nézem a sorozatot annál jobban vagyok biztos abban a benyomásban hogy a készítő csapat olyan akár a tipikus mintadiák: a leckét hibátlanul mondják fel, ergo viszonylag jól hozzák át a az arra érdemes történéseket és a játékra is vannak apró dizájnbeli kikacsintások, de maguktól semmihez se tudnak kezdeni, látszik hogy fogalmuk sincs arról mihez kezdjenek bizonyos dolgokkal. A YT-n is felhozott Narukami eset tökéletes példa erre (szegény sráccal csak nagyon alap dolgokat mondatnak, ezzel semmi karaktert nem adva neki), és ez a rész is nagyon jó példának számít – nem tudták hogyan hozzák animébe a játék harcrendszerét, ezért ügyesen betették a harc közepébe a szövegelést elterelésként, csak hogy ne kelljen a harc megvalósításán agyalniuk. Pedig olyasmi megoldást simán el tudtam volna képzelni mint például a G-Gundamben, hogy a használó mozdulatait imitálja a Persona.

    Egyébként az egyik Sankakus júzer hozzászólása alapján lehet idő előtt el lesz kaszálva a sorozat, mert az animációs csapat nagy részének a Twitteres postok alapján elege lett az alacsony fizetésből és az animciós rendező szemétségéből, így pedig már az is kérdéses hogy lesz-e elég ember a negyedik rész összedobásához. Nem mondom hogy nem tudok szimpatizálni velük, de mégiscsak bosszant egy kicsit amiatt, hogy ez volt a másik sorozat a szezonból ami tényleg érdekelt volna, és mit ad isten pont ennél lépnek fel ilyen problémák, míg a sok iskoláslányos baromság háza táján minden rendben.

  • Wagner

    Hát szépen lassan elcseszik az egészet, de ezek szerint akkor nem csak én látom így a helyzetet.
    Ahogy mondod simán lehetett volna úgy hozni a harcot mint a G-Gungam-ben. DE NE felejtsük el, hogy a játékban a karakterek harcoltak első sorban. Golf ütővel, székkel stb. Ezt miért hagyták ki? Miért nem volt rendes összecsapás pl. karakter vs shadow.. és közben Narukami néha behívhatta volna Izanagit egy támadásnév beüvöltésével. De nem áááhhhh…. Oda se figyeltek harc közben. Szóval mindent elcsesztek amit csak el lehetett cseszni. Legalábbis harc szempontjából.
    Ha a storytelling-et nézzük úgy van ahogy mondod: szépen felmondták leckét csak rohadt unalmas volt (mert semmi extra nincs benne számomra). Gondolom neked meg még unalmasabb mert amúgy is háromszor végigvitted. XD

    Narukami továbbra is olyan mint egy fadarab.

    Lehet végig se fogom nézni mert nincs értelme. 😛

  • Dodgers

    “Hát szépen lassan elcseszik az egészet, de ezek szerint akkor nem csak én látom így a helyzetet.”

    Az első résznél még optimista voltam az animével kapcsolatban (nekifutásnak azért mert abban minimális fail volt), de ez a rész meggyőzőtt arról hogy lesznek itt bajok bőven a későbbiekben, főleg ha bejön az amitől tartok. Szóval yeah, Ilyen téren egy csónakban evezünk.

    “Golf ütővel, székkel stb. Ezt miért hagyták ki?”

    Mert ezek beépítésével is agysejteket kellett volna felemészteniük a készítőknek, azért. 😀 Ha a Daidara shopot nem fogják megemlíteni a következő részben se, akkor szinte biztos hogy nem is fogják ezeket használni a szereplők, azért hogy ezen se múljon a 12 részes keret. Eleve a srácok rendőrörse való bevitele is kérdéses lesz hogy benne marad-e, ha nem ebben a részben kellett volna hogy legyen.

    “Gondolom neked meg még unalmasabb mert amúgy is háromszor végigvitted. XD”

    Annyira azért nem, mert éppen annyi ideje nem játszottam a játékkal hogy ne hasson túlzottan ismétlőnek az egész. 😀 Új jeleneteket, magyarázatokat persze én se utasítanék vissza, de egyelőre vagyok még eléggé optimista ahhoz hogy értékelni tudjam a játékhoz való, egyébként elég jó ragaszkodást és az önkényes, semmire se jó változtatások hiányát.

    “Lehet végig se fogom nézni mert nincs értelme. :P”

    Ha eljut odáig a dolog hogy a karaktereket is kifordítják önmagukból akkor nálam is esélyes lesz a dobás és a lehúzás ténye. Per pillanat a sztorihoz való hűségen kívül ez az egyetlen pozitívum amit fenntartás nélkül elismerek, szóval eléggé ártana a sorozat megítélésének a szememben ha ezt a jellemzőt is elbarmolnák.

  • Wagner

    Én már az első résznél se voltam túl optimista de tény, hogy az szórakoztatóbb volt mint a második.
    ÉS ebben a részben még Doujima és Nanako sem szerepelt…
    Am. msn-re mikor akarsz felnézni? : )

  • Helyzetjelentés animufrontról Z « Dodgers' lair. 'Cause everyone needs one…

    […] őszi szezon tagja volt, ezért inkább afféle kései beszámoló jelleggel írok róla. Még az őszi animu szezont boncolgató post komment szekciójában panaszkodtam arról, hogy az adaptáció készítői […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: