Picks from Tokyo Game Show 2011 by Dodgers

A tavalyi évhez hasonlóan az idei TGS-en is akadt jó néhány olyan játék, amely valamilyen formában de felkeltette a figyelmem. Mégha nem is olyan sok darabról van szó, tekintve hogy az idei TGS mintha sokkalta kissebb szabású, kevésbé robbantós lett volna mint a tavalyi rendezvény, még annak ellenére is hogy állítólag az idén dőlt meg az első napra érkező látogatók száma (kicsivel 86.000 fölött). Természetesen ez valamilyen szinten betudható a márciusi katasztrófa sorozatnak, de az E3-at ennek ellenére szerencsére lekörözte, hiszen valamivel kevesebb újramelegítés, kollekció képviseltette magát, és úgy-ahogy senki nem járatta le magát egyik konzollal, demonstrációval se. Leszámítva a Level-5 fejes “a Playstation Vita olyan akár egy csatahajó” hasonlatát, amivel egyébként nem lenne gond mert van alapja, csakhogy a PSP pont a “lőszeren”, a játékokon bukta be a dolgot, és kimondottan nem tenne jót a Szotyinak ha ugyanabból az indokból fürödne be ismét az újabb zsebcsodájuk.

– Ami nagyjából biztos, hogy vásárlásra fog késztetni:

Metal Gear Solid HD Collection (Playstation 3/Xbox 360, Konami)

Az E3-as szereplés óta nem sok minden derült ki a játékot illetően, azt viszont továbbra is vallom hogy továbbra kimondottan érdekel a kollekció, mégha csak a Peace Walker az egyetlen játék a háromból ami komolyabban érdekel. Ennek ellenére az már most látszik hogy Kojimáék nagyon odatették magukat a készítéskor hiszen nagyon jó munkát végeztek a játéko “HD-sítésénél”, és a Peace Walkernél is szerencsére bevezetik majd a második analóg kar használatát is, aminek a hiánya a PSP-s verzában hatalmasmód zavart. Mivel novemberre datálják a megjelenést ezért a Disgaea 4 és a Catherine mellett ez lesz az a játék amelynél döntenem kell majd a beszerzés sorrendjét illetően, mivel annyi pénzem nekem sincs hogy egyszerre megvegyem mind a hármat, pedig szívesen ezt tenném. 🙂

Kurohyu 2: Ryu ga Gotoku – Ashura-Hen (Playstation Portable, Sega)

A Sega részéről piszok könnyen boritékolható volt hogy a PSP-s mellékágat is folytatni fogják nagyon hamar, és nem is kellett csalódnom. Az első résszel még nem jatszottam nyelvi akadályok miatt, de ha a korábbi részeket nézem szvsz egetrengető újdonságokra nem igazán lehet számítani most sem, inkább a hozzáadogatás, toldozgatás, a színvonal tartása lesz majd itt is a központi elem. Na meg a Yakuza 2 ismételt ellövése, a trailer alapján ugyanis eléggé hasonló szituációt vesz majd elő a Sega, kezdve az osakai látogatástól a főhőshoz hasonló jellegű feltételes antihősig, amivel nem is lenne gond. De az hogy ez kijut-e angol nyelvterületre eléggé kérdéses dolog, annak ellenére hogy a széria népszerűsége hellyel-közzel sínre került az elmúlt két-három évben. Személy szerint egy angol nyelvű Kenzannak jobban örülnék, de ez is több mint a semmi.

One Piece: Kaizoku Musou (Playstation 3, Koei)

Ha valaki azt kérné tőlem hogy mondjak példát egy mostanában virágzó trendre, akkor a Dynasty Warriors és a különféle anime sorozatok házasságát kétségkívül megemlíteném. Fist of the North Starból és Gundamból már kaptunk ilyet, a Bleach-féle inkarnáció is a múlt héten támadta be európát, és úgy néz hogy a One Piece és a Saint Seya se kerülheti el a sorsát, mert belőlük is készül majd egyénre szabott mészárszék. A kettő közül azonban mégis a One Pieces darabot emelném ki, szimplán amiatt mert az SS-el ellentétben kedvelem is a sorozatot, nem csak hallottam róla. Az még kérdéses hogy ez a rész mennyiben fog eltérni a többi Warriors résztől, de azt biztosra veszem hogy a karakterek között lényegesebb külömbségek lesznek majd felfedezhetőek a játék során is ami kimondottan jól jönne a sorozatnak, illetve azt is hogy jobb alapanyagnak számít az anime egy ilyen játékhoz mint teszem azt a Bleach vagy éppen a Gundam. A demót és az OST-t biztos hogy le fogom majd szedni amint megjelennek, ám a teljes játék esetében viszont egyáltalán nem tartom biztosnak az x ezer forint kicsengetését, hiszen mégiscsak egy Dynasty játékról lesz szó, amik szavatosság terén eléggé hadilábon szoktak állni.

Sonic Generations (Playstation 3/Xbox 360/3DS, Sega)

Egy demós postban már áradoztam egyet a játék classic módozatáról, és a látottak alapján továbbra is birtokra vételre várományos darabnak látszik, habár a Modern módozat miatt inkább későbbre fogom halasztani, tekintve hogy a 3D-s vonulatokkal mostanság állandóan csak a probléma van, plusz az újabb irányzatú karakterek (pölö Shadow) is visszatérnek, így jó talány hogy mennyi (mű)sztorit fog tartalmazni a játék. Azt viszont elismerem hogy még most is tetszik ez a múltidézős vonal, a Chemical Plant és a Sky Sanctuary Zone például hasonlóan jó elbánásban részesült videók alapján mint a Green Hill Zone, ez pedig hátha eléri azt hogy a Sonic fanbase egységesen örüljön végre valaminek, és ne adják elő ugyanazt a műbalhét mint tavaly a Sonic 4 esetében.

– Amit valószínű nem veszek meg, de mégis érdekesnek tűnik

Lollipop Chainsaw (Playstation 3, Kadokawa Games/Grasshopper Manufacture)

A lista egyetlen olyan játéka amit komolyan nem tudok hova helyezni olyan téren, hogy ez most kell-e nekem, vagy sem. Ugyanis első látásra tökéletesen, száz százalékosan ugyanarról a szituációról van szó, mint nemrég a Bayonetta esetében: a vizuális stílus, illetve a komolytalansági faktor eléggé taszít, viszont a gameplayben ott van az az eshetőség/remény hogy tud szórakoztatni lenni olyannyira hogy elfedtesse az aggályt. Ha a Platinum Gamesről lenne szó nem lenne szemernyi kétségem se, ennél viszont kérdéses hogy miként fogják ezt megcsinálni a Grasshoppernél, már ha nem akarják egy az egyben lekoppintani a Bayót és a Dead Risingot, amihez egyébként elég jó uton haladnak. Zeneileg viszont már most bejövős a játék, valamiért a Megas XLR ugrott be róla rögtön ami elég jó jelnek számít. 🙂 A demót ettől függetlenül biztos hogy kipróbálom mert boritékolható hogy ez is keményen meg fogja osztani a közönséget valamilyen formában.

Persona 4: The Ultimate in Mayonaka Arena (Playstation 3/Xbox 360, Arc System Works/Atlus)

Még az őszi animu kínálatos posztban dícsértem volt a Persona 4-et amiért van olyan jó hogy nem kell 576. alkalommal is ellőni ugyanazt a játékot minimális változtatással. Ehhez képest az Atlusnak sikerült megetetnie velem a saját szavaimat, hiszen az októberi animesorozathoz csatlakozik majd két játék, amelyek közül ezt tartom érdekesebbnek, ugyanis a Persona 4 (és esetleg a 3) szereplőit ereszti össze egy 1 Vs. 1 jellegű játék keretein belül. Habár alapjáraton a KoF-on kívül nemigen érdekelnek az ilyen játékok, az ötlet random faktorán kívül a készítők személye az akik miatt szerepel a játék a listán, aki nem más mint az Arc System Works, akiknek eddig is bőven volt tehetsége a HD spritek készítésében és animálásában, és a jelek szerint it sem estek ki a gyakorlatból. Megvenni biztosan nem fogom a játékot (rövid indok: fakezű vagyok), de ennek ellenére kíváncsian várom mit hoznak össze ebből az alapanyagból, arról nem is szólva hogy zeneileg mindenképpen jól fog járni a játék, függetlenül attól hogy Ishiwatari vagy Meguro írja-e a számokat. A gitárok már biztos, hogy be vannak izzítva. 😀 Aegist viszont kivonhatnák már lassan a forgalomból mert túlzottan sok reflektorfényt kap annak ellenére hogy elég jellegtelen szereplő és hogy annyian meg vannak veszve érte.

Nura: Rise of the Yokai Clan (Playstation 3/Xbox 360, Arc System Works/Konami)

Ehhez tudok talán a legkevesebbet fűzni, egyrészt mert az alapjául szolgáló animét nem ismerem, másodrészt mert 1 Vs. 1, harmadrészt meg azért mert az Arc fejleszti, úgyhogy grafikailag tetszetős a stuff, de ezen kívül a totális érdektelenség.

Professor Layton Vs. Ace Attorney (3DS, Level 5/Capcom)

A Nurához hasonló módon alapjáraton nem különösebben érdekelne a játék a célpatform és az egyik szereplő franchise (Layton) okán a nagyon jó design ellenére sem, ám a másik résztvevő bőven elegendő ahhoz hogy a listába tegyem a stuffot. Aki nem más mint Phoneix Wright, akit a Capcom lassan négy éve hogy elfelejtett de mostanában ismét felfedezték őkelmét, még ha csak két crossover (a másik az Ultimate MvC3) erejéig is. Mint az első három rész kedvelője számomra már az is elegendő csalogató tényező hogy jelenleg ez a legközelebbi esély a figura mozgóképes (sőt: általános) szerepléséhez, és a minimálisan elütő szinkronhangtól eltekintve az átvezetők biztos hogy YT-n le lesznek majd vadászva.

– A citromdíjasok

Love Plus (3DS)(3DS, Konami)

Aki régóta olvassa a blogot annak ismerős lehet a cím mivel párszor már elővettem fikázás címén, és csakis ennek köszönheti a játék hogy bekerült ide, akárcsak tavaly a Gal Gun. 😀 Igazság szerint valamilyen szinten még mindig csodálom hogy a Konami gyakorlatilag ugyanazt a játékot adja el bárminemű változtatás nélkül, de mégis meg tudnak élni belőle annyira hogy ne dobják az enyészetbe a sorozatot. A Tokimeki Memorial játékoknál legalább a szereplőgárdát cserélték minden egyes rész alkalmával és az elszálltabb ötletektől sem riadtak vissza (pölö TM lányoknak, befogni való bishikkel), ezzel ellentétben az LS “harmadik” részében még csak arra se vették a fáradtságot hogy a figurák designját változtassák, egy az egyben az első kiadást vették elő ilyen téren, ami testvérek között is a “patkány pénzlesés” és a “Crapcom” szinonímája.

Ultimate Marvel Vs. Capcom 3 (Playstation 3/Xbox 360/Playstation Vita, Capcom)

… és ha már szó volt a Capcomról, zárjuk is a listát két címmel, amelyekkel elég kemény hazárdjátékot játszik a patinás fejlesztő/kiadó. Ez konkrétan egy nagyon jó példa arra hogy a Street Fighter 2 óta az ég egyadta világon nem tanultak semmit és továbbra is szeretik a halálba fejelni azt a bizonyos fejőstehenet, semmibe véve a rajongók igényeit. A kiadás aprópója eddig a hozzáadott karakterek körül forog, akik közül behoztak egy-két jó szereplőt (Wright/Firebrand/Vergil), de a kérdés továbbra is fenn áll, nem is egy: nem kerülhettek volna be ezek a szereplők az alapkiadásba? És vajon miért nem hozzák hozza a valóban klasszikus karaktereket, mint teszem azt Megamant, vagy éppen Captain Commandót? A kérdésre azt hiszem mindenkinek megvan a maga saját válasza, és sajnos a Capcomnak is, akiét könnyedén ki lehet találni akinek csak egy kicsi képzelőereje is van. Az ilyen pillanatokkor kezdem kapizsgálni úgy igazán hogy miért dobták ki Mikamit, Kamiyát, Inafunét és a többi nagyágyút.

DmC (Playstation 3/Xbox 360, Team Ninja/Capcom)

A “miért görény a Capcom?” kérdéskör másik példája nem éppen mostani darab hiszen már a tavalyi TGS-s listába is beraktam már, ahol azt hiszem eleget rantoltam arról hogy mennyire nem tudja a Capcom a dolgát amikor egy hivatásos herélőgárda elé hajította azt a sorozatot amely anno vásárlásra érdemessé varázsolta a Playstation 2-őt. Az azóta eltelt idő azonban mintha megfordította volna a sorozat megítélésbeli szekerét, pontosabban mióta megjelent egy gameplay trailer, aminek hatására a többség véleményében kardinális pálfordulás vélhető felfedezni, már csak a PSC DmC-hez tartozó híreinek hozzászólása alapján is, amely jelenség egyébként megfigyelhető a Max Payne 3 esetében is ami nagyon (túlzottan) hasonló kálváriát járt be. Személy szerint azonban amondó vagyok hogy a játék továbbra is úgy elfuserált ahogy van: hiába próbalkoznak a jelek szerint a Bayonettából is átemelni egy-két dolgot és a régi jelleghez ragaszkodni, mert olyan szinten vált idegenné, jellegtelenné a saját szériája számára a játék aminek nem kellene, nem lenne szabad bekövetkeznie, főleg nem egy botrányosan rossz DMC4 után.

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

6 responses to “Picks from Tokyo Game Show 2011 by Dodgers

  • Wagner

    OP: Csak legyen benne jó sok megnyitható cucc és extra. Ha a harcok megcsinálják változatosra és a pályákat is akkor jó lesz. Bár ez a Dynasty készítőire nem jellemző, elég megnézni a Gundam-et amikor az üres sakktáblán megy az 1 vs 500 (közben meg anime nagyon nem erről szólt).

    P4U: Chie rulz. : ) De látom egyetlen karakter lesz benne a P3-ból, Aegis… aki egy fos. Egyetértek, kivonhatnák már a forgalomból. Mi keresni valója van egy P4-es gameben egyáltalán? Persze a fanok miatt. : P

    Lollipop: ,, hogy a zombikat én már mennyire unom.

  • Skydragon

    Én az új Silent Hill-t is várom, meglepő módon érdekel, hogy mit követett el a fegyenc és mivel érdemelte ki, hogy az elátkozott városba jutott (Bár nagyon remélem, hogy a sztori nem lesz annyira kiszámítható és klisés, mint mondjuk a Deus Ex volt. Ha kiderül, hogy ártatlan a pali, akkor én ott fogom kikapcsolni a cuccost. :P)

    + Ott van még a Neverdead, ami annyira szürreális, hogy muszáj lesz megkukkantani (megmondom őszintén, hogy az utóbbi időben én nem röhögtem annyit előzetesen mint ezen a dolgon).

  • Dodgers

    Wagner:

    OP: megnyitható extrákkal szerintem nem lesz gond mert rivjúk alapján a Gundam 3 is rendelkezett jó pár megnyitható dologgal alapból, plusz nyár óta még mindig adagolják DLC-n az extra szereplőket, pályákat. Pályákkal se lenne elvileg sok gond hiszen az egész anime lényegében egy nagy utazásról szól, csak hát igen, a Koei nem igazán a változatosságról híres, szóval nem kizárt hogy ellövik ugyanazt mint a Gundam 3-nál, azaz egyfajta objektíva 200+ darab, lényegében tökéletesen ugyanolyan alaprajzú pályára kihúzva. Ha már csak ezen változtatnának, és tényleg kihasználnák az eltérő módon küzdő szereplőket, akkor nemigen lenne gond a játékra (maximum a grafika, de az legyen a legkevesebb).

    P4U: Yeah, Chie tűnik eddig a leglátványosabb karakternek az eddigiek között, de a most belinkelt második trailerben Kanji se tűnik rossznak. 🙂 Aegis kapcsán pontosan leírtad azt ami miatt bekerült, hiszen annak ellenére hogy pletykák szerint lesznek még karakterek innen-onnan (esetleg eredetiek), valahol nagyon nem véletlen hogy őt jelentették be teszem a P3 MC-je helyett. Helyette simán bekerülhetne Adachi, vagy éppen a többi SMT-k közül jó pár karakter mert lényegében ott lógna a lehetőség a levegőben egy Smash Brothers-szerű sorozatközi játékhoz (ha már csak a démonokat nézem akkor is).

    Lollipop: nekem is kissé tele van már a butykosom az utóbbi két év zombi imádatával, különösen mióta a Yakuzára is ráerőltették ezt az unalmassá vált témát. Ha nem lenne Bayonetta benyomása a játéknak elkerülte volna a figyelmem gond nélkül, így viszont kíváncsi vagyok mit hoznak ki ebből.

    Skydragon:

    Ha játszottam volna valamelyik SH-val biztosan betettem volna a listába, de a trailer alapján korrekt játéknak látszik a műfaján belül, különösképpen úgy hogy a sztori is érdekesnek tűnik (főleg ha nem ártatlan a fickó) és nem is megy el (?) annyira a mészárszék felé ahogy a Resi 4-5 is tette. Látatlanban kicsit zavar hogy zenei oldalról Yamaoka-hiány lesz a részben, de a Konami szerencsére azok közé tartozik akinek nem egy jó zenész van a tarsolyában.

    Neverdead trailert most utólag pótoltam, az alapján mint játék elég jellegtelennek látszik, de azt el kell ismernem hogy simán olyan idiótának látszanak a karakterek mintha egy Clover/Platinum játékból rángatták volna elő őket (kedvencem Axel, az “enyhén extrém” másik démonvadász :D).

  • Junchi

    OP és Sonic alap, előbbi már-már DO WANT, szal Koei (DW fag here) + OP? 😀 Ebből csakis valami ószomság sülhet ki (legalábbis az kéne, hogy kisüljön).

    A Nura game viszont meglepett. o.o Amennyire tudom, nem valami népszerű franchise odahaza, szal vagy nagyon mellé nyúlnak vele és a kutya kutyája se fogja venni vagy kellemes csalódás lesz. (Engem mindenesetre nem érint, szal az azonos nevű animét egyáltalán nem komáltam.)

    Az új DMC-n meg még mindig röhögök. xDD

  • Dodgers

    Koei miatt nem venném biztosra hogy valóban jó lesz (értsd: változatos lesz a gameplay), de az OP témával még nemigen nyúltak mellé a készítők, szóval ebből a szempontból én is remélem hogy jó dolog fog kisülni ebből, vagy legalábbis jobb mint a Bleach Soul Resureccion demója (az ugyan nem Koei játék, de hasonló stílusú). Plusz ha igazán jó nem is lesz, de az biztos hogy Japánban garantáltan el fogják kapkodni ezt a részt is, tekintve hogy odaát eléggé sikeresnek számít ez az “össznépi mészárszék” műfaj még ennyi év után is (a Gundam 3 is elég jól elkelt náluk).

    Nura kapcsán annyira nagy bukás szerintem nem lesz a játék, inkább az Arc rajongói lesznek azok akik többségében meg fogják venni a játékot, főleg ha ragaszkodnak a Guilty Gear/Hokuto no Ken/BlazBlue gameplayéhez. Ilyen szempontból korrektnek látszik a sorozat a feldolgozásra, és a Natúróhoz képest már most megvan az a lépéselőnye hogy olyanok csinálnak belőle játékot akik értenek is a műfajhoz.

    DmC: ezzel beléptél egy viszonylag kicsi klub tagjainak sorába, akik nem aléltek el attól, hogy Dante képes meglegyinteni a kardját, ugrani is tud és szörnyekkel harcol. 😀

  • Picks from E3 2012 by Dodgers « Dodgers' lair. 'Cause everyone needs one…

    […] már a tavalyi TGS-s postomban írtam egy pár sort, így inkább nem fogom megismételni önmagam azt leszámítva, hogy a […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: