Robotnik és a “ponyk”

0:22-ig akár “Robotnik/Dodgers és a ponyk” is lehetett volna a poszt címe, hiszen én is ugyanilyen belépővel (szembesülés a jelenség széleskörűségével) és ugyanilyen számonkéréssel (“ez most komoly…?”) viseltettem a show irányába. 0:23-tól azonban a jó doktor véleménye szöges eltérést mutat az enyémmel, amit a Madoka esetéhez hasonlóan leírhatnék, de nem teszem mert:

1.) megsértenék egy-egy kósza rajongót úgy hogy nem áll szándékomban

2.) egy rész alapján aligha lenne objektív a vélemény.

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

9 responses to “Robotnik és a “ponyk”

  • Péter

    Madokából az első két rész unalmas, a harmadik résztől változnak a dolgok a szöges ellentettjükre.

  • Dodgers

    Harmadik rész vége alapján kimondottan erős változás következhet be akkor a későbbiekben, mert a jelenlegi helyzetben olyan hatása van az egésznek mintha elég erősen leütné a “14-16 éves lánykák szenvednek = nagyon deep” nevezetű labdát.

  • Péter

    Tudom mire gondolsz, én is elég szkeptikusan álltam hozzá és pont azt vártam amit te, de szerencsére nem erről van szó, még ha a sok gagyi után automatikusan erre is gondol az ember.

    Nem akarok lespoilerezni semmit, de itt kivételesen nem a hatásvadász szenvedés a lényeg, illetve ami van, az se csak úgy spontán vagy valami random indokkal lett benyomatva, hanem érthető oka is van.

    Az ötletek, elemek önmagukba nem túl eredetiek, viszont jól össze van rakva.

  • Wagner

    1:02 -nél az micsoda? Mert elég jól néz ki. : D

  • Dodgers

    Az egyik Chuck Jones-féle Looney Tunes rész, a “The Dover Boys”. Részletkiragadásra az egyik legjobb valaha készült rajzfilm mivel a kék fickónak (Dan Backslide) szinte csak olyan szövegei vannak amik elé bármit be lehet illeszteni és tökéletesen működni fog. 🙂 De önmagában is nagyon jó részről van szó, és igen, nagyon jól néz ki, még az akkori (elég magas) színvonalhoz képest is.

  • Wagner

    Valahogy nagyon kitűnt a szaros pónik között. Majd meglesem. : )

  • Dodgers

    Elhiheted, annak a teljes, kilenc perces részben több értelem, humor és jobb animáció van mint abban az egy póni részben amit láttam. 😀 Sőt, ez a pár másodperc részlet is jobb annál.

  • Márkusz


    Elkészült végre a Brony bemutató videóm.
    Majd csekkold meg. 🙂

  • Dodgers

    Kár hogy nem Supermanes játékokkal tömte tele a bronyt, azokkal sokkal súlyosabb hatást ért volna el. Bár azokat elég lett volna csak megmutatni neki és garantált lett volna a hasonló hatás. 😀 De mivel a videó jó lett és az alany enyhébb elbánásban nem jogosult, ezért win.

    Egyébként én is pont tegnap tettem fel az ImmaKiryu accomra a magam verzióját (amiből látványosan hiányzik az odakopizott pónifej, de úgy pont a lényeg veszett volna el):

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: