Keresőszavak bűvületében #1

A blog indulása óta eltelt több mint egy év után lassan ideje lenne egy olyan postnak is, amelyben a különféle keresőmotorokból érkező keresőszavakból mutat be egy párat, a teljesség igénye nélkül. Az eddigiek alatt volt olyan szerencsém hogy viszonylag normális, wtf-faktort visszafogottan tartalmazó keresőszavakkal verjen meg a Gógli és társai, ám hogy ne legyen olyan egyszerű az élet, mégiscsak érkeztek olyan keresések, amelyek ugyan a blog postjaihoz még csak érdemben sem szagolnak hozzá, de a keresőmotort ez különösebben nem érdekelte. A toplista viszont kicsit érdekes tendenciát sugall, ugyanis az első három helyet a Soul Eater, az Elfen Lied és a Trigun mondhatja magáénak, amelyek kivétel nélkül animék, talán nem is véletlen így hogy a legnépszerűbb postok is animus bejegyzések közül kerülnek ki.

önvédelmi jogok – ez az amiből az átlagembernek nem sok van.

persona 4 végigjátszás – három végigjátszás után az isten mentsen meg egy ilyen írásától…

ore no imouto figura – lejárt volna a makettek kora…?

nichijou – az “elcseszett lehetőség” szinonímája.

panty and stocking – lényegében ez tetszett egyedül a tavalyi felhozatalból.

didi gémsz – tudom ajánlani az “RL” módot.

ovádjá joszéf – lásd még “senkiházi”.

persona 4 animation kritika – amint vége lesz, összeütök egyet.

moenak wordpress – mint sétabot a halnak: nemes gesztus de lássuk be, semmi értelme.

lányos cuccok iskolába való – mindegy mi, csak a legtrendibb dolog legyen rajta.

elfen lied lucy láthatatlan keze – miért vagy rá kíváncsi ha nem is látod?

haruhizmus – lásd még “gyerekes úri-muri”.

anime dub dodgers wordpress – hidd el, nem akarod tudni milyen lenne.

elfen lied filozófia – nem számít hány embert ölsz meg és kit, úgyis meg fog bocsájtani mindenki.

kuroda takaya – Wakamoto egyik helyettese.

kuruc.info – az igazság (javarészt) náluk van.

barátok közt folytatása – Magdi anyus feltámad a sírjából, majd a szavai erejéből font, gondosan lesikált, rokokó stílusú csatahajójával leigázza az egész Mátyás teret, Vili bá’ kivételével.

a szerelem japán jele – rape.

meztelenre vetkoztetett es ugy kinozott – tökéletes választás azoknak akik szavakkal nem képesek hatást gyakorolni kiválasztottjukra.

sool eter – helzesirs rluz.

personák való világos – Mara mindenkinek.

final fantasy újradolgozva – ha az SE-n múlik lesz ebből még egy rakat, de FF7-ből egy sem.

dodgers bakancs – acélbetétest is kínálok különleges alkalmakra.

explicit árukapcsolás – újabban cenzúrázatlan Blu-ray/DVD.

vadászati idények 2011 Fideszékre biztosan lesz.

miért nem tudok multizni team fortress 2 n? – ha IP cím alapján próbálkozol nem is fogsz tudni.

elfen lied nana – lásd még “rózsaszín tuskó”.

the contra adventure kodok magyarul playstationra – az alany Shattered Soldier kezelést igényel.

diagram:anime téren – érdekes/érdektelen darabok: 1:9000

duck tales anime – Dagobert kincsek helyett a megaszuperhiper gonosz Glomgoldra, a sötétség urára vadászik, kinek múltja tragikus.

suzumiya haruhi doujin – feltételezem a mélyenszántó történet értelmezése végett kell.

cromartie highschool – epicness.

rail shooter játékok – 5-10 évvel ezelőtt kellett volna keresned.

az iskolák japánban – hiába hiányzol rengeteget, úgyse csapnak ki.

naked snake gear solid 3 sztori – ebből kéne anime, nem a húszmilliomódik VN-ből.

boobie karakter – mert két túlméretezett gömböt könnyebb rajzolni mint épkézláb jellemet kigondolni.

kés rendőrség önvédelem – az egyenlet eredménye dutyi, hacsak nem vagy kisebbségi.

under defeat – ezt tessék játszani touhou helyett, és a vérnyomásod rögtön lejjebb megy.

dodgers team fortress – “I am Dodgers! And this, is my blog!”

anime toplista – minek ha csak az elmúlt két év lesz rajta.

tengen toppa gurren lagann – epicness #2

ryu ga gotoku: of the end – mert a zombiknak mindenhová be kell tenniük a lábukat.

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

3 responses to “Keresőszavak bűvületében #1

  • Péter

    Látom hozzád is gyűlnek a “jobbnál-jobb” keresések, némelyik tényleg ütős. =)

  • Dodgers

    Yeah, ide is csörgedeznek lassacskán az érdekesebb keresőszavak, de olyan mértékben elvont darabok még nem jöttek, amelyek leginkább a gyakorikérdések.hu színvonalához illenek. 🙂 Az eddigiek közül a vetkőztetős/kínzós és a doujin volt egyedül olyan amire már én is azt mondom hogy túlzás.

  • Junchi

    Van egy-két gyöngyszem, a didi gémsz pölö insta win, de a duck tales anime is megér egy kuncogást. :3

    mert két túlméretezett gömböt könnyebb rajzolni mint épkézláb jellemet kigondolni.

    SOOOO FUCKIN’ TRUE!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: