Mahou Shoujo Madoka Magica – finished

Mondottam volt egyszer az egyik animujelentős postban, hogy többek között belekezdtem az idei év egyik leginkább méltatott darabjába, a Madokába, pontosabban annak az első három részébe, amelyek után kétségessé vált hogy rövid időn belül befejezem az amúgy 12 részes sorozatot. Ez az állapot egészen a múlt hétvégéig tartotta magát, amikor is törlésre érdemes dolgokat kerestem a vinyómon helyfelszabadítás céljából, és a sorozat időközben teljesen lejött torrentje is szerepelt a potenciális Lomtárlakók, és az onnan véglegesen távozók között. A törléssel azonban úgy döntöttem várok, abból az egyszerű okból kifolyólag hogy nem állt szándékomban később, egy esetleges felindulás közepette olyan torrenteket találni, amit a kutya sem seedel, másszóval elébe mentem a problémának és inkább megnéztem most, minthogy később a torrentekkel bibelődjek. Ebből talán leszűrhető hogy a megnézést indukáló motiváció a sorozat szempontjából nem volt mondható a legideálisabbnak, így kérdés hogy mennyiben is változott meg a motivációm a sorozat nézése közben:

Ugyancsak abban a korábbi postban mondottam volt azt is, hogy úgy érzem gondban leszek még ezzel az animuval, és a sejtésem be is igazólódott. Név szerint abban, hogy egy bizonyos szempontból ígéretesnek látszó koncepciót dobott össze a Shaft (2011-es anime-only cucchoz képest ajándék a poshadt műfaji víznek), ám nekifutásból elkövették azt a hibát amit egy, a drámára ennyire építő sorozatnak meg kellene tennie: nem tudtak olyan alapozást összehozni a nagy siettség miatt, amiről azt mondtam volna hogy legalább egy kicsit érdekel a történet alakulása, a szereplők sorsa, egyszóval azt ami üzemanyagul szolgált volna a későbbi, a személyes tűréshatárt egyébként erősen feszegető szenvedés és lelkizés komolyan vehetősége számára. Ez odáig fajult, hogy a későbbi történések során egyszerűen nem érdekelt hogy az alapozás hiányában “jellem-vázlatokká” kinövő szereplőkkel mi történik, nem volt kiért/miért várni a folytatást, csak azt vártam hogy leperegjen végre a tizenkettedik rész is és felszabadulhasson a hely a vinyómon. Az Evangelion és a Gurren Lagann egyaránt megmutatta véleményem szerint hogy jó alapozás, és az erre épülő későbbi fejlődés nélkül felesleges komolyabb cselekményekbe taszítani a szereplőket, a Madoka viszont ott bukott hogy próbálták minél tragikusabb helyzetekbe hozni a szereplőket, ám ehhez rendesen kifejtett karakterek kellenének a jellem-skiccek helyett, amihez pedig idő kell. Mivel idő a 12 rész miatt nem volt, ezért lehet sejteni hova akarok kilyukadni a ranttel: úgy lett elsietve az egész ahogy van, hiába próbáltak minél több (rendkívül rövid szavatosságú hatással bíró) csavart bevinni a sztoriba a 12 részes formátum kihasználása érdekében.

Ezt annak fényében is mondom, hogy jó páran az Evangelionhoz hasonlították a sorozatot, aminek révén érthető módon vártam azt a pontot, amikor a közönyt felváltja az érdeklődés, és azt mondom hogy “igen, érdemes ezt megnézni”, ami az Evangelionnál egyébként az első rész felénél bekövetkezett. Azonban a tapasztalatok alapján csak azt tudom mondani, hogy ez az összehasonlítás kimeríti az úriemberek közötti ferdítés fogalmát, nem több elbizakodott kijelentésnél. Kezdésnek amiatt is hogy az Evangelionba sokkalta több átgondoltságot feccöltek bele, szemben a Madoka “hadd szenvedjenek, az elviszi a hátán a cuccot” koncepciójával (ami nem egyenlő a szórakoztatás szóval), hogy az erőszakosan az ember szájába rágott és elcsépelt mondanivalóról szó se essék.

Teljesen rossznak ugyan még így sem mondanám az animét, hiszen a Shaft legalább vette a fáradtságot arra hogy egy kicsit felkavarja a magical girl animék évtizedek óta bebetonozott képét a hozzá járuló tenni akarással és az egyébként meglepően decens OST-vel, ám a megvalósítás ehhez a nemes célhoz egyszerűen túl gyenge (pontosabban: alig létező) lábakon áll, tipikusan a “nagyobb a füstje mint a lángja” esetéről van szó.

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

10 responses to “Mahou Shoujo Madoka Magica – finished

  • Wagner

    Végül is hány pontot érdemel ez a világmegrengető remekmű?

  • Dodgers

    Öt pont ha engedékeny vagyok, háromfél ha nem. Ez elsősorban attól függ hogy mennyire vagyok hajlandó elnéző lenni abban a tekintetben hogy a Shaft mégiscsak próbálkozott újítani a formulán és hogy ez mennyire képes ellensúlyozni a rossz szájízt. Bár ha azt veszem figyelembe hogy az ötfeles Death Note legalább azt kicsikarta hogy érdekeljen a sztori és a mai napig is hatásosak a cliffhangerei, akkor igazságosabb lenne az a háromfél.

  • Péter

    Szerintem azaz alapvető probléma, hogy kábé azt vártad, amit a sok gyökér fan összehordott, amire sose szabad adni.

    Az anime célja pusztán az volt, hogy felrázza az elpuhult Magickal Girl műfajt és felrúgja annak a kliséit, ami Sailor Moon óta úgy rendesen berögzült. Úgy indul az egész, akár egy tipikus Magical Girl, aztán igen hamar átfordul valami egészen másba, ergo nem az lett a lényeg, hogy “hűdejó varázsolni hátulötő nélkül és megszerezni az álompasit” hanem pont az, hogy a hatalom sosincs ingyen, és mindennek meg kell fizetni az árát, plusz szépen kijátssza a Faust kártyát a “segítő kisállattal” ennyi a lényege.

    Ettől forradalmat, világmegváltást, reformot várni fölösleges, hisz pusztán annyi a lényeg, hogy ellenkező útra terelték a már bevett dolgokat.

  • Dodgers

    “Szerintem azaz alapvető probléma, hogy kábé azt vártad, amit a sok gyökér fan összehordott, amire sose szabad adni.”

    Ha az egész sorozat alatt csak azt egy, a rajongók szavaiból kialakult elvárást tartottam volna szem előtt akkor azt mondanám hogy igazad van, azonban mivel a rajongók szava pont az ellenkező hatást váltotta ki az addigi kétkedéssel párosítva (“hiszem ha látom”), ezért nem erről van szó. Az Elfen Liedet sem azért tartom rossznak mert elhittem a rajongók dicshimnuszait, hanem azért mert egy ZS kategóriás romhalmaz. Egyszerűen csak arról hogy -mint minden más animu és film esetében- azt vártam hogy a nézése közben kikapcsolódjak, olyan szórakozást nyújtson amire azt mondom hogy érdemes volt megnézni és foglalkozni vele, más szóval ellássa a legalapvetőbb feladatát mint mozgóképes médium. Ennek az elvárásnak nem felelt meg végül az anime.

  • Péter

    Ízlés kérdése persze, viszont ez legalább próbálkozott egy olyan műfajban, ami a 90-es évek eleje óta egy centit se mozdult előre, és a célját elérte, nem úgy mint az Elfen Lied. Nem egy világmegváltó stuff (best of közé se tettem be) de egynek jó volt én azt mondom.

  • Dodgers

    “… viszont ez legalább próbálkozott egy olyan műfajban, ami a 90-es évek eleje óta egy centit se mozdult előre…”

    Ez igaz, az OST-n kívül ezt hoznám fel én is vitathatatlan pozitívumként az animuval kapcsolatban, gyakorlatilag csak emiatt adnék rá egy ötöst: legalább próbálkozni mer egy olyan korban amikor már rohadtul nehéz új koncepciókkal előállni, de pusztán emiatt kicsit gáláns dolog lenne hatnál többet adni, ha egyszer maga az animu nem sikerült jól. Ott van a kutya elásva, hogy adva van egy ütősnek látszó koncepció, amire nem tudtak jól építkezni, részben a rövid időtartam, részben a sekélyesség miatt. Ez már a Mamival történt kis esetnél látszott, amikor körülbelül egy Kamina-szintű esettel kellett volna előállnia az animunak a kötelező “annyi mindent tanított nekünk” lemezzel, viszont ehhez képest gyakorlatilag semmi nem derült ki a karakterről amitől mentor-személyiség lett volna. Leszámítva persze a kötelező “gentle senpai=cool” klisét, ami egy semmivel egyenlő. Későbbiek folyamán Sayaka dettó: az animu felét az ő története teszi ki, és szintúgy nem derül ki róla az égvilágon semmi, azon kívül hogy reménytelenül szerelmes, ami megintcsak nem ér sok mindent, főleg azok után ami történt vele. A drámához való elem persze így is megvan mindkét szereplő esetében, de ezen kívül nincs az ég adta világon semmi bennük ami érdekessé tenné őket, ennyi erővel egy táblát is betehettek volna “vegyétek komolyan” felirattal.

    “… egynek jó volt én azt mondom.”

    Hasonló véleményen vagyok én is, de a helyzet másik oldalán :D. Személy szerint jobban örültem volna ha a Shaft a Sayonara Zetsubou Sensei/Arakawa kettősnél maradt volna. Igaz azok nem anime-only darabok, de messze jobban lekötött mindkettő.

  • Péter

    Na most akkor képzeld el, ha a Madoka karakterei, akiket amúgy én se tartok annyira epikusnak, ezt váltották ki belőled, akkor mi lenne egy mai átlag magickal girlnél? =D

    A probléma az egész műfajjal ugyan onnét indul ki, mint a kerítés másik oldalán, a táperkedős shounen fighgtoknál.Vagyis adott egy epikus trio, ami kitaposta az ösvényt, meghatározta a haladási irányt, és a maiak mind ugyan ezen mennek végig. Na most ebből logika szerint elméletben következnie kéne annak is, hogy ugyan olyan epikusaknak kéne lenniük, ám a gyakorlatban ennek pont a fordítottja valósul meg, hiába mennek végig ugyan azon a vonalon, mégse érik el ugyan azt. Mindez azért van, mert kizárólag a felszínt veszik át, és a kerettörténetet cserélik ki, ám érdemi munkát nem fektetnek bele, és ez látszik a végeredményen is.

    Madoka pozitív elemei közé sorolnám még a Faust kártya kijátszását a segítő kisállattal, ami annak ellenére szerintem egész jól sikerült, hogy a 2. résztől azért sejteni lehetett azt, ki lesz a hunyó. Maga az alapötlet nem új keletű, hisz anno valami hasonlót próbáltak eljátszani a Kamikaze Kaito Jeanneben Finn Fishel, de az a végén egészen más irányt vett, ergo nem nagyon akart elszakadni a műfaj kliséitől.

  • Dodgers

    Amilyen “érdekfeszítőek” általában az átlag magical girl stuffok és amennyire szívem csücske a műfaj (semennyire), szerintem még a karakterek nevének megjegyzése is gondot okozna, nem hogy milyen szerepe van a sztoriban. 🙂 Madokánál se hoztam volna fel ennyire a fejtegetést ha nem egy olyan serious business sztoriba lettek volna berakva a szereplők, ami elég nagy hansúlyt fektet(ne) a szereplőkre. Persze jó dolog az hogy a szereplőket kivételesen nem az zavarja hogy miként egyeztessék össze a mindennapi életüket a “munkájukkal”, vagy hogy hogyan pasizzanak be, de a “mileszmostvelem” (érthető) kérdéskörén és az alapot próbálni adó, elég egyszerű elemeken kívül gyakorlatilag egy percet nem foglalkozik az animu a szereplőkkel. A szándék jó volt, csak a megvalósítás lett defektes.

    A shounenekkel való párhuzammal egyetértek, a magical girl műfajjal együtt ez az a két műfaj amiben talán a legjobban be vannak lőve az elég szűkre szabott határok, amiket nem feltétlen kell feszegetni, elég lenne csak jól összeválogatni az egyes elemeket plusz esetleg fantáziát is belevinni. Ebből a szempontból a Madoka valóban vitathatatlan pozitívummal rendelkezik, attól függetlenül hogy nem kifejezetten eredeti, de még nem túl sokszor felhasznált fordulatokat vesz elő ha általánosságban nézzük. Játékok frontján a Front Mission 1 is nagyon hasonló eresztés volt olyan értelemben, hogy a főszereplő csapat számára itt is más felhasználási célt szánt az a bizonyos “felső hatalom”, itt is gyakorlatilag kitenyésztették őket egy, a hatalom számára nemes célhoz.

    Azonban ami számomra szálka volt a gyenge karakterépítésen kívül az az, hogy hiába adja magát a szituáció tanulsága, csak azért is el kellett mondani 576 alkalommal annak ellenére hogy a harmadik rész bőven eleget mondott ezzel kapcsolatban anélkül hogy konkrétan a néző szájába rágnák. Az MG műfajban persze már ez is újdonságnak mondható, de ez még nem jelenti azt hogy úton-útfélen meg kell erősíteni sokadjára is, csak hogy kivesszen az a kevés varázsa is, amit csak megfejelt a másodlagos, kellőképpen random erőforrásos mondanivaló.

  • Péter

    A magical girl műfajt én anno még tudtam élvezni, ami betudható volt annak, hogy a Sailor Moon után egyből a “maradék jóra” tértem rá, szóval pótoltam Cutie Honeyt, Kamikaze Kaito Jeannet, illetve puszta kíváncsiságból megnéztem a Wedding Peachet és a Mermaid Melodyt, hisz ez utóbbi 2 eleve arról híresült el, hogy feltűnően hajaznak az SM-re. Kábé ekkortájt tűnt fel az, hogy igen a koncepciót úgy ahogy át tudták emelni, de valami mégis hiányzik belőlük. Innentől kezdve aztán valami hihetetlenül gyorsan elvesztettem az érdeklődésem ezzel a műfajjal kapcsolatban, és ebben nagy szerepe volt a TMM szerűségeknek.

    A shounennél kábé ugyan ez a szitu játszódott le, DB után jött Hokuto no Ken, Yu Yu Hakusho, Hunter X Hunter, stb ám ezek után ahogy belefogtam az olyanokba, mint a Bleach, hogy a Narutoról már ne is beszéljek, az kábé megadta ennek is a kegyelemdöfést.

    Mindkét műfaj célja elsősorban a szórakoztatás lenne, ám sajnos a már bejáratott címeket leszámítva nem igazán akad értékelhető, ergo néha belenézek egy-két részbe Goku vagy Kenshiro kalandjaiból, az pont arra jó, hogy néhány unalmasabb órát elüssek vele. Másik oldalról még csak játszottam a gondolattal, hogy esetleg újra egy-két résszel megpróbálkozhatnék, de ha már választani kell, akkor egyelőre inkább shounen, magical girlhöz nincs már nagyon türelmem.

    Egyébként ha más nem is, legalább az a két műfaj mellett szól, hogy még így is jobbak, mint a merch sorozatok, na azaz abszolút legalja. =D

  • Dodgers

    MG műfaj mint olyan sose volt az a kategória ami bejött volna (annak idején túl lányosnak tartottam, ma szimplán nem tud érdekelni), annak ellenére hogy az SM jelentőségét a műfajban elismerem. Az SM-ért se voltam túlzottan oda ahogyan ma sem, de arra jó volt másodikosként hogy közben megírhassam a leckémet még mielőtt elkezdődött volna az akkori nagy kedvenc, a DB. 🙂 Azután talán csak a Card Captor Sakura és a Shana (nem éppen MG, de valamelyest köze van hozzá) volt az amiből kettőnél több részt bírtam megnézni 576 Konzolos ismertetők révén, de egyik animu se kötött le sokáig, szimplán amiatt hogy az isten sem tudott rávenni a folytatásukra. Azóta meg érthető módon nem pécéztem ki egy ilyen sorozatot sem megnézésésre két résznél tovább, a Madoka volt az első jó pár év óta amit a legtovább bírtam nézni, bár igazság szerint inkább bánom azt az időt mintsem hasznosnak tartanám.

    “Egyébként ha más nem is, legalább az a két műfaj mellett szól, hogy még így is jobbak, mint a merch sorozatok, na azaz abszolút legalja. =D”

    Yeah, a merchen kívül talán nincs más olyan műfaj amiben ennyire felül lennének prezentálva a rosszabbnál rosszabb stuffok. Az még hagyján hogy szinte mindig ugyanazokat a sémákat veszik elő, de az már túlzás hogy alig jönnek össze olyan próbálkozások amelyekre azt lehetne mondani hogy legalább elmennek. Az elmúlt évek során belenéztem gyakorlatilag mindegyik ilyen sorozatba a CN-en, de sokat nem túlzok azzal hogy fél perc után szabályosan éreztem hogy esik lefelé az IQ-m a látottaktól. Az egy dolog persze hogy ezek már messze nem az én korosztályomnak szólnak, de ettől függetlenül is érezni bennük hogy valami nagyon nincs rendjén.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: