Időszaki mjúzik



Avagy mostanában mely albumok jönnek be a leginkább.

A Jasta hasonló nevet viselő albuma viszonylagos meglepetésként ért, ugyanis általában nem szokott az esetem lenni az általam csak “Pissed off Metal”-nak (tudjuk: az a tipikus énekhang, amelyről az embernek olyan érzése támad mintha az énekest kellően bepörgött állapotban érte a lemezfelvétel ténye) nevezett stílus, ez a lemez viszont rácáfolt a stílus általam nem igazán kedvelt jellegére. Talán maga az egészen értékelhető énekhang, a kellően erős hangzás vagy a nem szanaszét csavart/unalmas témák teszik, de egy-két szám kivételével eléggé megtetszett ez a lemez, különösképpen úgy hogy ez az első lemez a Jastától amit hallottam, és ez alapján jónak tűnik a csapat munkássága.

A Megadeth Th1rt3en-je viszonylag jó példa arra hogyan kell kijavítani az előd hibáit úgy, hogy azért mégiscsak maradjon benne kivetnivaló. A kimondottan izzadtságszagú és kissé jellegtelen Endgame után ugyanis összekapták magukat és egy sokkalta inkább egységes minőségű, jóval kevésbé “random” dallamokkal operáló lemez lett, függetlenül attól a ténytől hogy számot gyakorlatilag másodjára próbálnak eladni. Azzal ugyan egyetértek hogy az énekes hangja továbbra is a tűrhető és az idegesítő határmesgyéjén táncol, ám azzal nem hogy ez egy középszerű, egykaptafa lemez lenne mint egyesek állítják. Nem a csapat legjobb munkássága, de mérföldeket ver már csak az emlékezetesség szempontjából is a két évvel ezelőtti termésre.

A hard rock mint műfaj azon kategóriák közé tartozik aminél már maga a stílus jó ajánlólevélnek számít, és ez a jelenség a Nazareth Big Dogz nevet viselő albumára is érvényes. A banda nem mostanában kezdte az ipart -ha jól emlékszem a hetvenes évek óta aktívak-, és ez meglátszik magán a zenén is: azon túl hogy a többi régi bandához hasonlóan a hard rock régiesebb oldalához nyúlnak, a lemez maga is többségében az átlagnál lassabb, nyugodtabb számokból áll. Ezek között akad igazi régi vágású ballada és minimálisan tempós “zakatolás” is egyaránt, de általánosságban ez annak köszönhető, hogy a voltaképpen egy hard rock elemekkel dúsított, szövegében is optimista, múltba merengő blues korongról van szó, ami szerencsés módon mindkét tábor híveinek próbál a kedvére tenni és teszi ezt sikerrel. Se nem tisztán blues, se nem tisztán hard rock, hanem ezek keveréke amely kellemes kis, felesleges hangszeres és témabeli bravúrokat nélkülöző számokat szült ennek eredményeként. Az mondjuk vitathatatlan hogy ez az uras tempó nem mindenkinek jöhet be, de legalább hosszúságában nem mutat túl az átlagon, ellentétben teszem azt az Einherjer kellően epikus, de hosszú számokkal bíró Norroenjével, szóval ez enyhítő tényező lehet azoknak akik hadilábon állnak az öregebb bandák stílusával. Kell idő mire igazán átrágja az ember magát a számokon, de ez igazság szerint csak azoknak tűnhet hiányosságnak akik a gyorsabb, pörgősebb stílushoz vannak szokva.

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

5 responses to “Időszaki mjúzik

  • Wagner

    Tegnap a Star Wars-os festmény befejezése közben jól szólt ez a Megadeath szám. : D

  • Dodgers

    Már megérte akkor pont ezt a számot belinkelni az albumról. 🙂 Az Endgameről talán egy vagy két olyan szám van amit érdemes lenne belinkelni, szóval szerencse hogy a Th1rt3en jött ki később és nem fordítva, mert elég erős visszaesés lett volna.

  • Wagner

    Sose hallgattam Megadeath-t. Jimmy Hendrix meg Nirvana mellé kellett valami más is, pont megláttam ezt a blogodon kilinkelve. Na mondom, legyen. : D Képet meg majd feltöltöm, ha haver hajlandó lesz átküldeni.

  • BenyoBoy

    Új Nazareth adja, apámnak ki is írtam, neki is tetszett (ő ragasztotta rám a brit rockzene szeretetét). 🙂

  • Dodgers

    Helyes, Nazareth FTW. 🙂 Ebben az évben eddig is volt már nem egy jó hard rock lemez, de a Nazarethre tényleg rá lehet mondani hogy hamisítatlan brit rockban utazik, ami eddig is produkált már jó eredményeket.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: