Puella Magi Madoka Magica – A megszokott, másként


Bizonyára mindenkinek van olyan műfaja a filmeken, animéken belül, amelyeket jobban prefarál a többinél, vagy éppen ellenkezőleg, élből igyekszik elkerülni az adott műfaj képviselőit. Nálam az utóbbi kategória egyik jeles képviselője volt mindig is a magical girl műfaj, amiben rendszerint a külömböző varázserővel vagy képességgel bíró, csicsás/díszes ruhákba bújtatott lánykák szoktak küzdeni az idézőjeles gonosszal szemben, ami lehet a földönkívülitől a mutáns, de ettől függetlenül lassú teknősig minden, amit az emberi fantázia ki tud lökni magából a vászonra. A legfőbb indok a műfaj hanyagolására végtelenül egyszerű: számomra túlságosan “lányosak”, vadrózsaszínek ezek az animék, amihez csak járlékosan hozzájárul az is, hogy az ezeken lezajló történések olyan szinten egyszerűek, hogy teljes körű elismerésükhöz valószínű hogy előbb nemet kéne váltanom és fiatalodnom pár évet. Természetesen annak idején én is elkaptam néhány részt a Sailor Moon nevezetű alapvetésből, mégha ez annak is volt köszönhető hogy azalatt meg tudtam csinálni a házi feladatomat, még mielőtt elkezdődött volna a Dragon Ball. A lényeg persze nem ez, hanem az hogy visszaemlékezve nem volt különösebb gondom az SM-el és nincs ma sem, mert a maga nemében még nincs meg benne az a fajta legyerekeskedési folyamat ami a mostani vadhajtásokat szokta jellemezni. Ezen felül persze az is hozzátartozik a dologhoz hogy világéletemben szerettem a rajzfilmeket, és annak idején értelemszerűen jóval kevésbé számított hogy mit néztem, nem voltak még erősebb, sarkított preferenciáim. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, és a műfaj nem vált a kedvencemmé az említett okok miatt, az SM-en kívül gyakorlatilag nem is volt több olyan, ilyen műfajban mozgó sorozat ami különösebben lekötött volna, legfőképpen az említett vadrózsaszín jelleg miatt.

Ezért is volt minimális meglepetés a Shaft tavaly tavaszi szezonban vetített saját alkotása, a Puella Magi Madoka Magica (innentől Madoka), amely hatalmas népszerűségre tett szert a világ animék iránt érdeklődő szegmensében, szinte csak olyan vélemények láttak napvilágot amelyek a sorozat erényeit emelték ki, klönös mértékben a műfajjal ellentétes komolysági faktorát és meglepő fordulatait. A sikert csak tetézte hogy gyakorlatilag minden toplistán előkelő helyen szerepelt a sorozat, és az év végi összesítésekben is sikerült a az első 5-10 helyekre befészkelnie magát. A képeket látva őszintén szólva egy percig sem hittem el a leírtakat, egyrészt mert a karadesign már első ránézésre csúnya volt, másrészt az egészséges pesszimizmus is dolgozott bennem, révén nehezen tudtam elhinni hogy egy ilyen anime annyire közönségkedvenc legyen hogy egyesek az Evangelionnal említsék egy lapon. Ennek ellenére a hype megtette a hatását, mert tavaly ősszel mégiscsak belekezdtem az anime első három részébe, ahol szépen le is ragadtam egy jó ideig. Ahogyan annak idején írtam, ez valószínűleg így is maradt volna ha nem lett volna szükségem az anime által foglalt lemezkapacitásra, ennek hatására határoztam el azt hogy ha már véglegesen letörlöm, legalább annyira nézzek bele hogy a magam számára kiderítsem a hype valságtartalmát. Ezt be is tartottam, és bizonyos mértékben bejött az, amire számítottam: mégsem eszik azt a bizonyos kását olyan forrón.

Vizuális látomás

Ha röviden jellemeznem kéne a Madoka vizuális prezentációját, akkor azt hiszem a kétarcúság lenne a megfelelő kifejezés, tekintve hogy bizonyos területen jó munkáról tanúskodik az anime, míg a másik területen inkább a kétségek és kifogások halmaza bővül. Előbbi esetet, pontosabban a környezet, a tájak megrajzolását tekintve nem túlzottan lehet panasz: a Shaft általában ezt a szegmenst szokta jól eltalálni, és ez alól a Madoka sem képez kivételt. Ha komplett festménybe nem is illenének bele az anime által bemutatott rajzok, ettől függetlenül mégis a szemnek kellemes kidolgozás és a korrekt részletesség egyaránt jellemzik a grafika ezen részét. Másrészről viszont a karakterek megrajzolásával már nem voltam ennyire elégedett, ami betudható a karadesignnak, ami kellően cukros, rosszmájúan akár moésnak is lehetne nevezni, hiszen a szinte csak lányokból álló kaszt bőven kinéz fiatalabbbnak is a koránál. Ez sajnos-nem sajnos manapság már megszokottnak mondható probléma, az viszont már nem hogy a fejek formája sem mondható esztétikusnak. Ebből nem is lehet észrevenni semmit, ha a karakter oldalt áll a képzeletbeli kamerának, ám rögvest fény derül a problémára amint szembefordulnak a képnek: konkrétan arról van szó hogy a figuráknak szemből nagyon szögletes, majdhogynem téglafejük van, mintha a rajzolók nem tudták volna rendesen elrendezni a szemet és a többi elemet az arcon, ezért improvizáltak. A témához képest kissé világos színvilágot hozzátéve nem kizárt hogy direkt “megtévesztésént” vette elő a Shaft ezt a karadesignt, de akár igaz ez, akár nem, a későbbi cselekmények miatt ez a stílus rövid idő alatt alkalmatlanná válik a történet komolyan vételére, kis túlzással majdnem olyan szituációt előidézve, amilyenben a Happy Tree Friends című okosság is részesül. Aki látta a HTF-et és az Evangeliont, annak itt egy példa, csak hogy jobban átjöjjenek a leírtak: keresztezze mindenki a fejében ezt a két sorozatot, és képzelje el mennyire lenne hatásos az Evangelion a HTF grafikai stílusával. Ha ez nem lenne elég, az ellenség aternatív világa sem kimondottan az az univerzum ami ellenségességet sugallna, köszönhetően annak hogy még maga Monty Python is megirigyelné azt a random összevisszaságot, ami ezekben a világokban látható, hogy magukról a bugyuta szörnyekről szó se essék.

Amilyen kétarcúnak tűnik a grafika, olyannak mondható az audio vonulat is, igaz jóval kissebb diffeenciákkal. Esetünkben a Yuki Kajiura által komponált OST az, ami az érme jobb oldalát képezi, köszönhetően annak viszonylagos változatosságának. “Lányos” animéhez méltóan vannak aranyosabb számok és nyivákolós JPop is az OST-n, de a dicséretet mégsem ezek, hanem a komolyabb számok kapják. Ezek a számok alapvetően a szokásosnak mondható, dallamosabb komolyzenei oldalt forszírozzák, de nem riad vissza a kórusok aktív használatától, sőt, még az elektromos gitár és a technósabb elemek is előkerülnek a kazalból pár szám erejéig, hogy a néha megjelenő, kicsit keltás vonalról szó se essék. Habár alapvetően nem túlzottan maradandók az anime OST-k, a Madokáé ha nem is teljes mértékben de ellenáll ennek a véleménynek, mivel meglepően sok munka van ezekben a számokban, jóval több mint a tényleges sorozatban. Ennek egyfajta ellensúlyozásaként a szereplőket életre keltő szinkroncsapat nem végzett különösebben kiemelkedő munkát, a karadesignhoz illő módon egy kategóriával vékonyabb a szereplők hangja a korukhoz viszonyítva, de ezt leszámítva nincs különösebb gond a stábbal.

Egy maroknyi jólét

Alaptörténetét tekintve az anime első látásra nem tartogat sok izgalmat, tekintve hogy javarészt abszolút beleillik a magical girl műfajban megszokott, nem túlzottan mélyenszántó millőbe: a főszereplő szerepében tetszelgő Kaname Madoka egy teljesen átlagos középiskolás lány, aki az életben és az iskolában egyaránt nem mutat fel különösebb tehetséget, ám jó főszereplőhöz méltóan ennek ellenére békében tengeti mindennapi, átlagos életét a hasonló tehetséggel megáldott barátnőjével, Sayaka Mikivel együtt, amolyan két muskétás stílusban. A történet fonalát felkapó első epizód egy ilyen semmilyen napon veszi kezdetét ami Madoka számára egy furcsa állommal egyenlő, a lány egyértelműen nem tudja hova tenni az álmában lezajló, enyhén természetfeletti eseményeket. Hogy ne csak emiatt legyen furcsa a nap, új diáklány is érkezik Madokáék osztályába, aki az Akemi Homura névre hallgat, személyiségét tekintve pedig a tipikus, mindenben perfekt jégcsap jegyeit viseli magát. Habár új diákhoz méltóan ő áll a diákok figyelmének középpontjában, láthatóan Madokán kívül senki más nem érdekli, aminek egy kellően homályos, “sötét” figyelmezetetéssel ad hangot. Az ismeretlenség okán persze Madoka nem is tudja értékelni a hirtelen jött jótanácsot, de ez a kis probléma eltörpül akkor, amikor Sayakával hazafelé menet egy bajba jutott, leginkább egy mókus és egy macska fehér szőrű keresztezésére emlékeztető lényt találnak, akit hogy-hogy nem az új lány, az időközben magical girlé változott Homura akar nagy intenzitással megszabadítani a létezés ténye alól. Az így kialakult vitaestet az anime aktuális szörnyei, a witchek szakítják félbe, akiket a kis társaság felzabálása invitált a rögtönzött vitaestre, ám ezirányú terveik kútba esnek amikor megjelenik egy újabb lány. A Homurához hasonlóan MG jövevény a Tomoe Mami névre hallgat, és hogy segítő szándékáról, na meg a gentle senpai karakteréről tanúsítványt mutasson, megmenti a kis társaságot az ebédként való bevégzéstől, beleértve Homurát is, aki kedvesen kutyába sem veszi a szándékot. Nem úgy mint Madoka és Sayaka, akiket lenyűgöz megmentőjük lányosan tökéletes ereje. Kisebb váltás után Mami, és a partnereként funkcionáló említett kisállat, Kyubey beavatja a két lányt a Magical Girl biznisz tudnivalóiba és a witchek létezésébe, nem mellékesen felajánlják a lányok számára a csatlakozás lehetőségét. Többek között annak előnyeire és veszélyeire is:
ha csatlakoznak, egy kívánságuk valóra válik, azonban fel kell készülniük arra is hogy bármikor meghalhatnak, vagyis nem olyan lányos munka ez mint amilyennek azt elképzelték először. Hogy a további spoilereket elkerüljem, legyen elég annyi hogy a lányok először, tapasztalat hiányában nem biztosak a szándékukban, és kérik hogy vegyenek részt Mami néhány küldetésén. Ez a felállás nem okoz különösebb nehézséget a lányoknak, ám a történet előrehaladtával rá kell jönniük arra hogy Mami tényleg nem viccelt a munka komolyságát illetően…

Bukott forradalmár

Az elmúlt évek során mondhatni megszokott frázissá vált, hogy manapság nagyon nehéz új színt vinni bármilyen műfajba, olyan szinten váltak telítetté a lehetséges variációk. Ezzel tisztában lehettek a Shaftnál is az anime készítése során, amikor úgy döntöttek hogy a teorikusan legegyszerűbb, ám eddig nem túlzottan kihasznált formulát alkalmazzák: a legjobb védekezés a támadás, vagyis ahelyett hogy a műfaj eddig lefektetett alapjaihoz adogattak volna új dolgokat ahogy azt általában szokás, az említett alapot inkább úgy felrúgták mint ahogy azelőtt kevesen tették meg. Az olyan alapvető értékekbe mint a barátság, vagy a tiszta, önzetlen szándék természetesen nem mertek belepiszkálni, de ezeket leszámítva az anime központi koncepciója egyértelműen az volt hogy változtasson a több évtizede, betonbiztos alapba rögzített szabályokon, és ha ezt az aspektust nézzük, még sikerrel is járt. A magical girl animék szokásos vidám hangulatát, vadrózsaszín beállítottságát és ami a legfőbb, a biztonságot félretéve az itt ábrázolt magical girl szakma olyannak látszik, amilyennek a “valóságban” elvárná az ember, vagyis bármikor komoly baja eshet bárkinek a harcban és nem is fenékig tejföl azoknak az élete sem, akiknek kettős játékot kell játszaniuk az életben ahhoz hogy szabadon végezhessék titkos munkájukat. Ennek az anime komoly mértékben hangot is ad, a sorozat központi témája jóformán ezt az új szituációt igyekszik belesúlykolni a néző tudatába azzal, hogy a Madokában lényegében senki nem ússza meg a kalandot anélkül hogy ne szerezzen komoly sérüléseket fizikailag és/vagy mentálisan. Ez így leírva lehet úgy tűnik hogy az “o really?” felállás mintapéldája lenne, de egy olyan szórakoztató médiumban ahol a “gonosz nemzeteket” barbár előemberként merik csak utánozni, már ez is komolyabb teljesítménynek tekinthető, főleg egy ilyen műfajban. Olyannyira komolynak, hogy véleményem szerint ez a sorozat egyedüli, legfőbb erénye is a tényleges történések szempontjából.

Egyedüli, mert ami a megvalósítás többi részét illeti, azzal szemben csak kifogásokat tudnék felhozni. Kezdve azzal, hogy a készítőket a jelek szerint csak az movitálta hogy olyasmit alkossanak ami újszerű, ami nem megszokott, és ezzel tényleg nem lenne semmi baj, különösen manapság. A gond ott kezdődik, hogy a készítőket tényleg csak ez motiválhatta, révén az összképet nézve minduntalan olyan érzésem támadt mintha a remek alapkoncepció kitalálását egy görbe estével jutalmazták volna meg a Shaft jómunkásemberei, aminek büntetéseként másnaposan kellett megírniuk a történet többi részét, a mihamarabbi befejezés által hajtva, ami miatt elkerülhetetlenné válik az összecsapottság és az átgondolatlanság. Emiatt is lehet az hogy elkövették az anime hiányosságának fő gyökerét, a rövidre szabott epizódmennyiséget, ami itt tizenkettőt jelent. Komolyabb, kohézív sorozatot ekkora mennyiségből viszonylag nehéz kihozni, hiszen különösen figyelni kell arra hogy lehetőleg mindennek jusson hely. A Shaft ezt be is tartotta, hiszen az alaphelyzet elmesélését, és a tényleges, érdemlegesnek tekinthető történést olyan szinten összetömörítették hogy az elfért volna hat részbe is. Kérdés akkor hogy mi a helyzet a fennmaradó hattal? “Csupán” annyi, hogy az anime egyszerre orvosolja a rövid sorozatok gyermekbetegségét, de egyben a saját javításában botlik meg. Aki látott már 12 részes sorozatot az gondolom egyetért abban, hogy a “kilenc rész marhulás, három rész történet” felállás bőven kimeríti az öngól fogalmát egy ilyen terjedelmű sorozat esetében. A Madoka ezt orvoslandó meglepően rövidre húzza a “marhulás” időszakát, a harmadik rész végétől már élesben zajlanak az események. Ez még jót is jelenthetne, ha az ezt követő hat rész nem lenne egy hatalmas szájbarágás egy olyan karaktert felhasználva, aki a lehető legkevesebb szereppel bírna egyébként. Hogy példával szemléltessem: képzeljünk el egy olyan, 90 perces Rambo epizódot, amiből 20 perc Rambo kiképzése, 45 perc a háború borzalmának bemutatása random katonákon, majd végül 25 perc a szokásos Rambo felállás, vagyis Rambon kívül mindenki golyóval a testében végzi. Műfajilag ugyan elég erős példát hoztam fel, de arra jó hogy érzékeltessem az anime arcjainak (bemutatás, cselekmény, tényleges cselekmény) feloszlását: az anime fele nem áll másból, minthogy az ember szájába rágja a harmadik rész végén lefektetett alapigazságot és egyben mondanivalót, közben ügyelve arra hogy azért a Magical Girl munka szabályaira és korlátozásainak taglalasára kitérjen. Persze szükség van erre is, hiszen az alapkoncepcióhoz hozzátartoznak ezek a dolgok, és ez a több epizódon keresztül szétszórós módszer is ellátja a feladatát egy mértékig, azonban az már túlzás hogy ezen kívül lényegében nem szólnak másról ezek az epizódok, ami betudható annak a rendezői szempontból olcsó fogásnak amit úgy hívunk sokkolás. A maga nemében éppen hogy pozitívumként hatna ez a jellemző az alaphelyzet amúgy is merész mivolta miatt, de mint mondani szokás, a jóból is megárt a sok. A mondás ebben az esetben hatványozottan igaz, hiszen az anime szinte mindent erre az egy lapra tesz fel mániákus módon, mint az egykori TSZ elnök aki elkártyázta a TSZ-ét.

Ez olyannyira hangsúlyos, hogy ha figyelmen kívül hagyjuk az egymásra hánt “sokkolások” halmazát, akkor lényegében zéró konkrét történést kapunk eredményül. Az egy dolog hogy sérülés, meg komolyság, meg francom tudja mi, de ezen kívül semmi nincs ami konkrét húst adna a történetnek, se olyan szintű rendezés ami arra késztetné az embert hogy hosszú távon is olyan elismerősen nyilatkozzon a stuffról mint amilyen hatásokban “szűzen” részesült. Az is igaz persze hogy csecsemőnek minden vicc új, de tegye mindenki a szívére a kezét: biztosan van olyan kedvenc filmje vagy animéje mindenkinek amit többször újranézett már annak ellenére, hogy álmából felkeltve is elmondaná a film tartalmát, és mindannyiszor élvezte is. Az ilyesfajta erő az ami hiányzik végső soron a Madokából, az első sokkot leszámítva semmi olyasmi nincs benne amire azt mondaná az ember hogy ez tényleg érdekes, vagy szimplán szórakoztató, ami ugyancsak a 12 rész miatti zsúfoltságnak tudható be, akárcsak a szereplők nem túl erős jellege, amire rövidesen ki is térek. Így jutunk el az utolsó három részhez, ami a legkonkrétabb eseményeket tartalmazza, ám az azt megelőző hat rész miatt gyakorlatilag minimális megalapozása van annak ellenére, hogy az odáig vezető út azért rejt magában egy darab közepes meglepetést. Összegezve, tömören tehát a tényleges történetet igazából hat epizód meséli el, a másik hat pedig felfogható amolyan fillernek egy szereplőn történő kísérletezéssel karöltve, ami újból elismétli azt a nagyon egyszerű igazságot, amit a hardmadik rész egy percben tudatósított a nézőben. Vagyis most nem kilenc, hanem “csak” hat résznél lóg ki a lóláb. Az már csak hab a tortán, hogy az anime néha képes olyan dolgokkal előállni a történetben amelyek normális körülmények között fejvakarásra késztetnék az embert, itt viszont egyértelműen a sokkolást próbálják növelni. Már az olyan egyszerű dolgok, mint a bizonyos információk meg nem osztása is képviselteti magát az animében, amit megfejel a félelmetesen röhejes indoklás az illető részéről, de hogy még egy példát hozzak, egy egyszerű baráti egyezség is képes “eposzi” méretű dilemmába emelkedni ennek hatására. Ezek a dolgok alapvetően nem zavarnának annyira, de a Madoka esetében ezek jóformán tényleg csak azért fordulnak elő, hogy a shock-o-méter még nagyobb magasságokba repüljön, emiatt (is) hat az egész hatásvadásznak, mintsem érdekfeszítőnek.

És ha már szereplők: mondottam volt hogy a rövid terjedem minden bajok forrása, és ez a szereplőkön, ezzel együtt a utolsó három részen is erősen meglátszik. Ha nagyon össze kéne foglalnom ilyen téren a problémát, akkor egy szóval le lehetne írni a szituációt: sekélyesség. Aki figyelmesen elolvasta a sztori összefoglalását az előző post-részben, annak íme az indok: az ott, egy-két szóval leírt jellemek olyan mértékben lefedik az egyes karaktereket, hogy körülbelül marad öt kemény százalék, ami jellemfejlődésnek csúfolt emózásra van fenntartva. Más szóval a Madoka szereplőgárdájának túlnyomó része olyan szinten klisés és sztereotíp, hogy ha nem lennének lelkizős jelenetek, nem is lehetne beszélni jellemfejlődésről, de még jellemekről sem. Az ügyetlen és határozatlan MG főszereplő és hasonló adottságú barátja; a fagyos, perfekt, de azért mégsem annyira fagyos jégcsap, vagy a végtelenül kedves és elegáns senpai nem egy animében feltűnt már, és a Madoka ezeket javarészt változtatás nélkül volt képes átemelni, ami hatására nem is igazán lehet karakterekről beszélni, sokkalta inkább két lábon járó sablonokról, akik tesznek-vesznek a képernyőn, de minimális jellemmel bírnak. Emiatt kiakadni elismerem kicsit kár az új évezred kezdetén, és azt is hogy nem feltétlen kellenek többszörösen komplex karakterek ahhoz hogy jó legyen egy anime. Azonban az kicsit súlyos dolog, hogy egy magát nagyon komolyan vevő, a drámát ennyire előtérbe helyező sorozat annyira nem akar foglalkozni a szereplőkkel, hogy ezek a karikatúrák alig rendelkeznek olyan tulajdonságokkal ami szimpátiát váltanak ki az emberben, rögtön a tényleges cselekményre ugrik a történet menete ahelyett, hogy a szereplőket rendesen bemutatná a “mindennapi” viszonyok között. Látszik hogy a Shaft nem látta sem a Cowboy Bebopot, sem a Samurai Champloot, amelyek szerintem nagyon jó példák arra, hogyan lehet úgy bemutatni és érdekessé, szimpatikussá tenni karaktereket akár apró életképekkel is, hogy közben az anime nem válik színpadi előadássá és éppenséggel ki is váltanak valami szimpátiafélét a nézőkből. Vagy hogy Shaft közeli példát mondjak: a Bakemonogatari nyíltan karakterklisékkel dolgozik, ám mégis van éppen annyi extra a szerelőkben hogy ne hassanak *akkora* sablonnak. A Madoka azonban még ennyi erőfeszítést sem tesz arra hogy a szereplőkkel szimpatizáljunk, esetleg ne adj isten aggódjunk is értük. Ennek következtében az eredetileg dramatikusnak, magvasnak látszó jelenetek olcsó, az érdeklődést fenntartani képtelen melodrámává aszalódnak össze, amit egy ilyen anime egyszerűen nem engedhet meg magának.

Különösen igaz ez a 4-9 részekre, ami hatalmas hangsúlyt helyezne egy kimondott karakterre, ám a kibontás hiánya miatt jóformán azt se tudja a néző hogy ki is konkrétan az, akivel ezek a dolgok történnek. Csak egy kérdés: vajon miért 26 részes az Evangelion, és miért történt meg Kaminával kilenc epizód elteltével az a bizonyos dolog? Igen: azért, hogy megteremtsék azt a közeget ami ahhoz kell hogy a dráma hatásos legyen. A Madoka ehhez képest már a harmadik rész végén keményen ellátja az egyik szereplő baját, de úgy hogy az illetőről semmit nem tudunk azon kívül, hogy a 9000-ik olyan karakter az animuk világában. Hogy a tét még rosszabb legyen, a második, hat részes arc kitűnően demonstrálja ezt a szituációt: konkrét karakter helyett egy direkt erre a célra kitalált kísérleti nyulat kapunk, akiről ugyancsak semmi, személyiségre utaló dolgot nem tudunk meg, leszámítva azt hogy a Shaft túl gyáva volt ahhoz hogy Madoka tetszelegjen ebben a szerepben. Ez ugyan mind a három arcban jelen van, ámde az utolsó, három részes arcban is olyan szinten teszi tönkre a sekélyesség egy egyébként nemes és becsülendő eszme ábrázolását, hogy az emberben önkéntelenül elindul a spekuláció az “olyan” barátság valószínűsítését illetően, látva azt az explózív érzelembombát, ami ilyen előkészítés nélkül akkorát akarna durranni, mint a “nagyok”. Ami kár, tekintve hogy az utolsó arc volt az az arc, amilyennek az egész sorozatnak lennie kellett volna: kidolgozásban továbbra is gyenge, ám potenciált mégis magában rejtő, köszönhetően annak hogy a plot szempontjából talán “leghúsosabb” pár részről van szó. Így viszont kapunk egy 12 részes sorozatot, aminek a fele rossz dologra koncentrál, a másik fele pedig túlságosan rövid. Minden, karaktergárdát érintő kritikán túl azonban mégis ott tetszeleg a fő probléma, vagyis maga Madoka: a főszereplő aki nem is annyira főszereplő. Említetettem már, hogy a Shaft túl gyáva volt ahhoz hogy rajta mutassák be a MG szakma árnyoldalát, ám ehhez még adjuk hozzá hogy a lány az utolsó két részt leszámítva nem is igazán rendelkezik komolyabb szereppel az aggódva nézésen és a statiszta szerepekre jellemző állandó istápoláson kívül, más lopja el előle a reflektorfényt, ami megintcsak azt eredményezi hogy semmi olyasmi nincs benne ami alkalmassá tenné a főszerepre. Nem véletlen említettem a Rambós témát: tessék így elképzelni egy filmet, és nagyjából látható lesz hogy hol van a kutya elásva. Különösen úgy hogy a végjátékban sem kap akkora szerepet amekkorát megérdemelne, ehelyett megint más aratja le a babérok nagy részét oly módon, hogy a sorozatban ő kapja a legtöbb fejlődést (értsd: egyik sztereotípiából a másikba). Akire egyébként ugyancsak nagy hangsúly helyeződne, de itt jön be a képbe az, hogy az ember kétségbe vonja a motivációját képző kapcsolat legalitását a pocsék előkészítés miatt.

Összegzés

Nem túlzottan gyakran fordul elő olyan eset, amikor a remek alapötlet a megvalósítás során esik pofára, de a Madokával pontosan ez a helyzet. Vitathatatlan hogy még ebben a foghíjas állapotban is képes hazavágni a MG műfaj nagy részét a berögzült klisék ledöntése mellett, és az sem elhanyagolható hogy semmilyen játék/manga/VN nem szolgált alapul a készítés során. De még ezen, kellően pozitív vonások sem feledtetik számomra azt a benyomást hogy egy alapjaiban elhibázott stuffról van szó, amely érdemtelenül tett szert akkora ismertségre, függetlenül attól hogy a HC magical girl fanok jóval nagyobb mértékben tudják értékelni az alapszituáció merészségét. Igazság szerint pont ennek a rétegnek ajánlható a Madoka, azoknak akik szeretik a műfajt, de elegük van az évtizedek óta ismételt koncepciókból és valami merészebbre vágynak. Nekik már az anime merészésége elég lesz ahhoz hogy ne menjenek el mellette, azonban akit nem érdekel annyira az MG műfaj, annak valószínűleg “csak” egy érdekesebb felállású, de a megvalósítás során elbukó sorozat lesz belőle. Nagyon eltántorítani nem akarok senkit ettől az animétől mert egyesek találhatnak benne potenciált és az én véleményem van kissebbségben, de aki rám hallgat, az készüljön fel arra hogy sokkal nagyobb lesz a sorozat füstje mint a lángja. Talán ezért is lehet az hogy mostanság kicsit sokszor köpködtem ilyen-olyan formában az animére, olyan mértékben esett el a Shaft egy klasszikus stuff megalkotásától. A pontozáskor ennek tudatában adtam egy négyest a tízből: technikailag és alapsztori szempontjából decens sorozat lenne, de a későbbi megvalósítás hozzájárul ahhoz hogy jóval kevesebb pontszámott kapjon annál, mint amennyi jobb körülmények között megilletné.

4/10

Pro:

– bizonyos mértékig kellemes grafika
– témától kicsit elrugaszkodó OST
– remek, a berögzült frázisokat megpiszkáló alapfelállás

Con:

– rövid terjedelem
– rosszul beosztott, felvezetett, kifejtett történések
– lényeges karakterábrázolás hiánya
– hatásvadászat
– témához pocsék karadesign
– újdonság hatásának gyors elmúlása

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

25 responses to “Puella Magi Madoka Magica – A megszokott, másként

  • Péter

    Wow… jó hosszú lett, de csak a végére értem. =)

    A véleményem továbbra is változatlan a stuffról, ahogy múltkor összefoglaltam: “Az anime célja pusztán az volt, hogy felrázza az elpuhult Magickal Girl műfajt és felrúgja annak a kliséit, ami Sailor Moon óta úgy rendesen berögzült. Úgy indul az egész, akár egy tipikus Magical Girl, aztán igen hamar átfordul valami egészen másba, ergo nem az lett a lényeg, hogy “hűdejó varázsolni hátulötő nélkül és megszerezni az álompasit” hanem pont az, hogy a hatalom sosincs ingyen, és mindennek meg kell fizetni az árát, plusz szépen kijátssza a Faust kártyát a “segítő kisállattal” ennyi a lényege. Ettől forradalmat, világmegváltást, reformot várni fölösleges, hisz pusztán annyi a lényeg, hogy ellenkező útra terelték a már bevett dolgokat.”

    A karakterdizájn nekem se az esetem, sőt a dizájn egy dolog, de az átlag nappali jeleneteknél a fakó színpaletta se nyerte el a tetszésem. Érettebbnek kinéző karakterekkel kétségtelenül sokkal élvezhetőbb lett volna.

    A hypera azt tudom mondani, hogy tagadhatatlanul felesleges túlzásba esik nagyon sok fan, viszont nézem a dolog jó oldalát, még mindig inkább ez legyen a porondon, mint teszem azt az Elfen Lied vagy K-On! mert azokba még negyed ennyi értékelhető tartalom sincs. =)

    Újranézhetőség… nos jó kérdés, őszintén szólva nem tudom valaha is újra fogom e nézni, pláne mert inkább a humoros darabok szokták nálam kivívni a rewatchot. Tavaly például Pantyéket újra műsorra tűztem, csak úgy, mint a TTGL-t. =)

  • Dodgers

    Az idézett véleménnyel most is egyetértek, már ezzel kiemelkedik a műfajából ha csak az alapszituációt nézzük, na meg anime-only produkcióhoz képest viszonylag kreatív is. Csak ennyitől még nem repül a készítők szájába a sült galamb, és nem is repült.

    “… inkább ez legyen a porondon, mint teszem azt az Elfen Lied vagy K-On! mert azokba még negyed ennyi értékelhető tartalom sincs. =)”

    Ezt egy percig sem tagadom. 😀 Ezen legalább látszik hogy a Shaft tényleg leült ahhoz a kerekasztalhoz és próbáltak valami újszerűt kitalálni, ami bizonyos mrtékig sikerült is. Ehhez képest viszont igen, a másik kettőben jóformán annyi érdemleges munka van hogy a készítők megrajzolták őket, a K-Offban ráadásul még a zene se sikerült jól, pedig egy részben zenei animénél azért ez súlyos dolog.

    “… pláne mert inkább a humoros darabok szokták nálam kivívni a rewatchot. Tavaly például Pantyéket újra műsorra tűztem, csak úgy, mint a TTGL-t. =)”

    Általánosságban én is vígjátékokból szoktam visszanézni bizonyos jeleneteket (tavaly pl. az Azumanga és a Cromartie volt előtérben), de nagy ritkán a komolyabb sorozatok ütősebb jeleneteit is vissza szoktam nézni, amiket ráadásul a mai napig nem unok. Régebben például a Death Note egyes részeit néztem vissza a nagyon jó rendezés miatt, de mostanában például a Batman TAS-ből szoktam újranézni epizódokat a nagyon jó hangulatuk (és az Arkham City miatt :)) miatt. Valami ilyesmiről beszéltem amikor azt mondtam hogy a Madokából hiányzik ez a spiritusz. Persze valahol megszokott dolog hogy az ember inkább a számára vicces dolgokat nézi vissza, de személy szerint ennél nem hogy újranézésre nem fogott meg, de már az epizódok közben gyakran azon találtam magam hogy nyitom meg a Firefoxot vagy a Winampot, pedig javában ment a cselekmény.

  • Junchi

    Most kicsit csalok: Előbb kommentelek, aztán olvasom csak el a posztodat. 😛

    Mindenesetre az értékelő”táblázatra” rákukkantottam és ugyan nem értek mindennel egyet (pláne a pontszámmal :3), de ezzel az egyel 100%-osan: “témához pocsék karadesign“. Szal jah, ez az, amit a végére is csak nagy nehezen tudtam megszokni. Oké, hogy dobni szerettek volna az eladhatóságon a lapos-puding moe fejekkel, de, hogy ennek a designnak nem itt lett volna a helye, az is biztos.

    Mindenesetre nálam bejövős volt a cucc (nem is kicsit), melynek talán a legfőbb oka pont az, hogy 1) alapból totál hidegen hagy a mahou shoujo és annak minden al-műfaja, meg stb-je, 2) ezzel nem kalkulálva sem érdekelt az egész alapfelállás – És végül ütött, mint állat. A kellemes csalódások meg mindig jóleső érzések. 😀

  • Dodgers

    “Oké, hogy dobni szerettek volna az eladhatóságon a lapos-puding moe fejekkel, de, hogy ennek a designnak nem itt lett volna a helye, az is biztos.”

    Habár van egy jóhiszemű elképzelésem arról miért választották pont ezt a stílust, ettől függetlenül igen, itt nem lenne sok keresnivalója ennek a designnak, főleg ilyen elrontott arányokkal. Maximum úgy, ha az első három részben szerepelne ez a stílus, majd a dolgok komolyra fordulásakor átváltana egy komolyabb, sötétebb, netalán reálisabb ábrázolásra ami tényleg jelezné hogy változás állt be. Végtére is pont az történt hogy kivágták az ablakon a szokásos “történik bármi, szereplőnek akkor se fog baja esni” klisét.

    “2) ezzel nem kalkulálva sem érdekelt az egész alapfelállás – És végül ütött, mint állat.”

    Ha csak ez alapján kéne osztályoznom az animét akkor jóval kedvezőbben írtam volna, mert bizonyos mértékben még így is ütött az alapfelállás, és fog is egy darabig, hacsak valamelyik másik stúdió nem próbálkozik meg egy hasonló fogással. Valószínű tetszett is volna az anime nem csak emiatt, ha nem lenne meg az a (rossz-nem rossz) szokásom hogy csak akkor jön szóba a jó értékelés egy stuffal szemben ha általánosságban szórakoztat. Tartalmazzon akármilyen jó sztorit/grafikát/akármit is, enélkül semmire sem adok ötnél többet, emiatt lehet az is, hogy az én véleményem van kisebbségben a sorozatot illetően (értsd: úgy fikázom hogy előtte végig is néztem).

  • Skydragon

    Nos miután végigolvastam az írásod és Petiét is, tegnap belekukkantottam az első részbe (sajnos hajnal 1-kor többre nem volt ingerenciám :D) és kapásból az első jelenet megfogott. Szeretem az ‘in medias res’ jellegű dolgokat, szerintem sokan pont emiatt nézik végig (ahogy én is tenni fogom).
    Egyelőre egyetértek a katakterdizájn/grafika értékeléseddel, az ost pedig instant kedvenc lett minden tekintetben, hát majd meglátom merre halad, nyilván nem számítok világmegváltó dolgokra, de a mostani évek lapos felállásával szemben (minden tekintetben mozifilm/játék/anime/etc) határozottan pozitívan hat ez a kis porfelrúgás (sajnos már lassan ezeknek is örülni kell, pang a kreativitás…na). (=

  • Dodgers

    Az első három résszel szerintem nem lesz gondod mert valamilyen szinten folytatja a sorozat az első rész gyors kezdését, inkább a 4-5. részek lesznek majd azok amelyeket vízválasztóknak lehet nevezni. Azokon a részeken dől majd el hogy mennyire fog bejönni neked a sorozat “igazi” jellege, szóval legalább ennyit nézz majd meg belőle, az alapján jó eséllyel tudod dönteni hogy kell-e neked vagy sem. Ha ezekkel sem lesz gondod, akkor szerintem nyugodt szívvel folytasd tovább, mert nagyon nem lesz eltérőbb később sem.

    “nyilván nem számítok világmegváltó dolgokra, de a mostani évek lapos felállásával szemben (minden tekintetben mozifilm/játék/anime/etc) határozottan pozitívan hat ez a kis porfelrúgás (sajnos már lassan ezeknek is örülni kell, pang a kreativitás…na). (=”

    A hozzállással ezek szerint nem lesznek gondok, nagyon helyesen. 😀 Ahogy Péter is mondta, van benne (pontosabban, az alapfelállásban) egy olyan fokú eredetiség ami kellően kiemeli a (valóban) lapos átlagból, csak a megvalósítás lesz olyan ami vagy bejön neked vagy nem. Igazság szerint addig jó úton (értsd: komolyabb befolyásolás nélkül) is haladsz amíg nem olvasol el túl sok hype-os beszámolót, azok javarészt jóval másabb képet festenek le a sorozatról nagy általánosságban szvsz. Viszont ha belekezdtél akkor fejezd is majd be, mert minden általam felhozott kritika ellenére nemigen lesz mostanában olyan stuff, ami ilyen szinten lenne merész. 😛 Esetleg talán a Nichijou, de az is csak azért, mert a változatosság kedvéért a tisztán wtf-es humort veszi elő az elmúlt időszak “viccesnek” nevezett szintjéhez képest.

  • Péter

    Ha eredetiség nem is, de újszerűség. =) Akik kikiáltják “megváltónak” egyszerűen csak nem látják a fától az erdőt.

    Volt már reformernek kikiáltva Shugo Chara, Lyrical Nanoha, most a Madoka a soros, és még ha a 3 közül ez is távolodott el a legjobban a bevett kliséktől, nem lesz reformer belőle se, méghozzá nagyon egyszerű ok miatt. Azért, mert egy mainsteram alaphangú műfajt ahová elsősorban shoujok és néha pár shounen termel, nem egy seinen vagy egy josei fog megváltani, ami egy ide illő mondással élve “ritka mint a fehér holló” ebben a műfajban.

    Eleve ha a Madoka valóban reformer lenne, akkor a reform azt kéne hogy magában hordozza, hogy innentől kezdve majdnem minden magical girl ebbe az irányba menjen el, ami nem fog bekövetkezni.

    Ami utoljára reformot hajtott végre a magical girl műfajban, az a Sailor Moon volt, na de miért? Azért, mert behozta az eyecandy támadás és átváltozás animációkat, amiről az egész anime elhíresült. Igaz mindez semmit se ért volna hosszútávon, ha nincs mögötte a műfaj kereteire szabott tartalom, de első körben a figyelmet mégis a technikai újítások terelték rá, a tartalom aztán ezt tartotta meg. Ennek az akkor újnak számító elvnek volt a prototípusa a Cutie Honey.

  • Skydragon

    Sikeresen kivégezve és azt kell mondjam, hogy baromira élveztem. Most dobálhatjátok a köveket a fejemhez, mert így végignézve a stuffot tényleg egy kitűnő darabról beszélünk a műfajban az elfen lied és egyéb okosságok elbújhatnak emögött.
    Ha magát a történetet nézzük, akkor azt kell mondjam, hogy még a mostani mozis sci-fi filmeket is felülmúlta (gondolok itt a Source Code-ra, vagy az In Time-ra példának), jó persze voltak unalmasabb vontatott részek, de a vége kárpótolt mindent és nagyon jól volt tálalva, lassan adagolták mint a mérget, ahogy mondani szokás. 🙂

    • Dodgers

      Nem semmi idő alatt végezted ki, nekem egy hét kellett hozzá három hónapra leosztva. 😀 Az Elfent valóban nem lehet egy lapon említeni ezzel, ami betudható annak hogy ezen látszik a készítők szándéka valamelyest és maga a történet egy része sem rossz, ehhez képest az Elfent “csak” gálánsan összehányták, amihez a fandom elfogultabb része kreált egy mondanivalót. Legalábbis én nem tudom elképzelni hogy azt a sok öncélú vérontást direkt azért tették be a készítők mert azt hitték ez mondanivalót ad neki.

      Ami a kődobálást illeti az részemről elmarad, egyrészt mert nem állítod be hibátlan mesterműnek, másrészt mert nem szóltál le a postban leírtak miatt. 😀

      • Skydragon

        Á ez nálam már csak így megy, ha tetszik egy sorozat akkor azt végigdarálom dúúúúrván. :}}}
        Sajnos ilyen mohó, türelmetlen fajta vagyok és hátulütője a dolognak, hogy utána mi a fenét is fogok nézni megint, de mindig (ki)találok valamit. 🙂
        Max. most L.A. Noire meg Dragon Quest 6 lefoglal, ha nincs nézhető darab. 😀

  • Péter

    Nekem is tetszett maga az anime (a mangát viszont messze kerüld) egyszerűen csak azt tartom nonszensznek, hogy sok fan kikiáltja reformernek.

    Elfen más kategória, az Psycho horror akart volna lenni, de inkább csak gore fanservice lett, ugyan úgy mint a School Days vagy a Higurashi.

    • Dodgers

      “… egyszerűen csak azt tartom nonszensznek, hogy sok fan kikiáltja reformernek.”

      +1. Nem zavarna alapból ha valakinek ez tetszik mert szíve-joga, de az túlzás hogy a fandom egy része reformernek (+ hibátlannak) állítja be, pláne akkor ha klasszikusabb animékhez hasonlítják úgy, hogy ezt hozzák ki győztesnek. Ugyanezt tartom egyébként az MLP-ről is, annál is inkább az zavar hogy egyrészt a csapból is az folyik, másrészt a túlzó vélemények.

  • Junchi

    Jaja, szerintem sem reformer.

    Sokkal inkább az egész műfaj egy jól sikerült, jókor, jó időben ellőt dekonstrukciója.

    (Elfen Lied és School Days meg maradandó alkotások. :D)

    • Dodgers

      “(Elfen Lied és School Days meg maradandó alkotások. 😀 )”

      Ha az utóbbi nem is annyira, de a School Days valóban ott van a halhatatlan citromdíjasok között még ennyi év távlatából is. 🙂 Gyakoraltilag az elejétől a végéig végignevetgéltem az egészet, ami legfőképp Makotónak tudható be, aki méltán esélyes a legsötétebb animuszereplő címre, de szorosan ott van mellette szinte a teljes női kaszt is. Ennyi utcasarokra való szereplőt ritkán látni animuban, de az SD mégis megcsinálta.

  • Skydragon

    Senki sem beszélt reformerségről, pusztán annyit mondtam, hogy ószom ( a hiányosságai/gyengébb részei ellenére is). Nagyon tetszettek a végefelé pl a QB-s velős beszélgetések, egyszerűen a helyén volt minden és nagyon belekötni sem lehetett az érveibe. Az meg egyenesen zseniális, hogy belevitték a Kleopátra, Jean d’Arc vonalat. :}

    Elfen más kategória valóban, de ott tényleg csak az agyatlan rage megy, semmi ésszerűség nincs benne, persze megértem én, hogy kegyetlenül tartották, szét verték a kutyáját mittudom én, de mindezektől függetlenül volt bőven indokolatlan wtf moment, hogy mit miért csinált (vagy tán az a sztori egész mondanivalója, hogyha valaha is történt bármi szörnyűség veled, akkor azt te bárki máson megtorolhatod ?, mert akkor én is veszem a fejszém és elkezdem agyatlanul zúzni a népet ;P).

    • Péter

      Nem mondtam, hogy te mondtad, általánosságban figyelhető meg az, hogy sok fannal elszalad ló, amikor az animét méltatja. =)

  • Dodgers

    “vagy tán az a sztori egész mondanivalója, hogyha valaha is történt bármi szörnyűség veled, akkor azt te bárki máson megtorolhatod?”

    Nagyon naivan azt mondanám hogy valamilyen szinten erre próbálna rávilágítani egy kimondottan túlzó demonstrációval, de az animu ismeretében inkább azt mondanám, hogy az idézet akkor igaz ha Lucyről van szó, neki a plot device miatt előjoga van arra hogy úgy fizesse vissza a sérelmeit ahogyan akarja, és közben még sajnálatot is kap grátiszban. 😀 Ehhez képest kicsit sem volt nevetséges hogy Kouta tizedennyi sajnálatot nem kapott, pedig a srác pont Lucy miatt lett árva.

  • baluzz

    Na ennek neki vágtam és meg is néztem két epizódot, gondolom itt megosztom a benyomásaimat, ahogy előre haladok. Vigyázat annak, aki meg akarja nézni a sorozatot, mert spoilerek lesznek.
    Az első dolog, ami fej vakarásra keltett, hogy ez egy Seinen kategóriás sorozat és a szereplők nagy része általános iskolás.(pedo bait!) Ha már a sulinál tartunk, ez a valaha, hogy is mondjam, “modern” iskola, amit valaha láttam fikcióban.
    Érdekes döntés, hogy Maminak a speciális képessége, hogy lőfegyvereket idéz meg (még a szoknyából is!). Nem éppen a leglányosabb erő, de mindegy, talán titokban FPS-sezik!:)
    Azt viszont furcsállom, hogy a második rész végére, a főszereplő nem egy magical girl. Más sorozatokban legalább ekkor, már megkapják a varázserejüket.
    A szörny dizájn eddig nekem nem tetszik.
    Az első kettő rész, nem volt túlságosan rossz, de meggyőzni sem tudott eddig. De az a sejtésem, hogy romlani fog a minőség.:(

    • Dodgers

      “Az első dolog, ami fej vakarásra keltett, hogy ez egy Seinen kategóriás sorozat és a szereplők nagy része általános iskolás.”

      A sorozat mentségére legyen szólva hogy írói szempontból egy, a történet későbbi részei által célirányosan választott, szándékos húzásról van szó ahelyett, hogy pusztán a pedomedvéknek kedvezzenek velük, de ennek tudatában is értem hogy mi mondatja ezt veled, még úgy is hogy nekem a koruk helyett inkább a karadesignjukkal volt gondom, és van most is. Ugyan ez is ugyanolyan célirányos húzás mint a szereplők korcsoportja, viszont ez a Hidamari Sketchesen lepényfejű, cukros karadesignt nem lett volna célszerű az egész sorozat alatt végigvinni mind a történet, mind az esztétika szempontjából. Az egyik korábbi, itteni hsz-ben már említettem, de most is úgy gondolom hogy érdemesebb lett volna egy másik, komolyabb karadesignt is implementálni amikor a sztori végképp stílust vált (tudni fogod, hogy mikor :D), jobban ki lehetett volna így fejezni azt hogy mit is akartak a készítők kifejezni azon a ponton. Attól a ponttól kezdve fog egyébként elkezdődni a valódi cselekmény ami finoman szólva nem fogja továbbvinni az első két rész jellegét, így a minőségi romlás kérdése igazán attól a ponttól kezdve lesz majd csak reveláns, pontosabban szólva akkortól lesz egyáltalán valami íze-bűze a sorozatnak. Addig a pontig én sem voltam meggyőzve ahogy te sem, és habár az egyéni szoc. problémám hogy a későbbi cselekmények sokkal jobban betaláltak volna nálam ha más megközelítést és érdekelni tudó karaktereket szerepeltettek volna, igazán csak a harmadik rész második felétől kezdve lehet érdemben beszélni a sorozatról, addig csak az éterben lóg a többi Magical Girl cím mellett.

      “Nem éppen a leglányosabb erő, de mindegy, talán titokban FPS-sezik!:)”

      Ha nála FPS-es szokásokat vélsz felfedezni, akkor várd majd ki a végét mert az egyik szereplő ez “továbbfejleszti” majd annyira, hogy másfajta lőfegyvereket is használjon a harcban, beleértve a rakétavetőt is. 😀 Az mondjuk igaz hogy nem éppen lányos skill akárhogyan nézi is az ember, de nekem pont ez tetszett benne az ahhoz társuló látványos koreográfiákkal együtt, sokkal érdekesebbnek és látványosabbnak tartom még most is annál, minthogy a műfaj szokásaihoz hűen elmondattak volna vele egy random versikét random pózolások közepette, a szörnyek meg csak hipp-hopp eltűntek volna a semmibe.

      “A szörny dizájn eddig nekem nem tetszik.”

      +1, nálam speciel többször eljutott oda a sorozat hogy részben azért nem tudtam komolyan venni bizonyos jeleneteket, mert egyszerűen elnevettem magam azon ahogy egyes szörnyek kinéznek, ami valahol nem egy túlzottan jó dolog amikor az egyik legnagyobb(nak szánt) csavarban egy ilyen dizájnnal megvert szörny lesz látható preimer plánban.

      • baluzz

        Oké, most változott, a helyzet: ma nemcsak tovább néztem, hanem be is fejeztem egy hosszú futamban. Így úgy döntöttem, hogy egy bejegyzést írok, ami talán holnapra meg is lesz. Szóval spoilerzés nem lesz.
        Aki a rövid véleményemre kíváncsi: nem tetszett. Ironikus módon, (a valamennyi internetes véleménnyel ellentétben) a befejezéssel volt a legkevesebb bajom. Elvileg nem is az utolsó epizód a tényleges befejezés, egy moziban lesz megoldva, nem tudom hogyan, de mindegy.
        Amúgy egy lényes dologról elfejtettél a cikkedről: a hype okát egyik okát. Az anime sztoriját Gen Urobuchi szerezte, akik inkább a hardcore Visual Novel fanok ismerik és úgy tűnik, hogy a nagyon szeretem vagy nagyom utálom kategóriába tartozik. Ha kíváncsiságból érdekel tőle cucc, akkor nézd meg, a Fate/Zero, Phantom: Requiem For The Phantom és Psycho/Pass anime sorozatokat.

      • Dodgers

        “Amúgy egy lényes dologról elfejtettél a cikkedről: a hype okát egyik okát.”

        Annak idején nem igazán voltam tisztában az Urobuchit körülvevő “kultusszal” ahhoz hogy külön említést tegyek róla hiszen szégyen/nem szégyen ez volt az első cím amit láttam tőle, utólag visszanézve viszont valóban megemlíthettem volna őt legalább egy félmondat erejéig, a post megírása óta eltelt idő alatt megvilágosodtam annyira vele kapcsolatban az utánaolvasások révén, hogy sejtsem mitől ismert az említett úr. A mostani szezonban indult Gargantiát így már ennek tudatában kezdtem el nézni néhány hete (és remélem, hogy ezúttal elég időt hagy majd Urobuchi a plotnak, hogy egy esetleges sokkolásnak valami hatása is legyen a “mer’ aszondom, azért” hozzáálláson kívül), és nem kizárt hogy a Psycho/Passnak is adok majd érdemi esélyt a cyberpunk téma miatt, mégha fél rész alapján nem tűnt túlzottan kapósnak, és a fogadtatása se tűnik bizalomgerjesztőnek.

  • baluzz

    A Gargantiáról azt olvastam, hogy “Urobutcher”(haha), csak az első és az utolsó epizódért felelős, szóval ne éld bele annyira.

  • One friggin’ anniversary #3 | Dodgers' lair. 'Cause everyone needs one.

    […] -> Bayonetta – Angel May Cry; Epic voice acting is epic; Puella Magi Madoka Magica – A megszokott, másként – 22 komment (Tipikusan annak az esete, amikor csak azért se jött volna össze ez a […]

  • pashcutter

    Jó látni, hogy nem én vagyok az egyetlen, akinek nem jött be teljesen a cucc:
    http://www.boszorkanyvadasz.blogspot.hu/2015/05/posztmodern-cuki-es-aranyos-talalasban.html

    • Dodgers

      Bocs hogy egy kissé későn válaszolok erre, mostanában elég ritkán szoktam ránézni a blogra.

      A befejezést illetően hellyel-közzel egyet tudok érteni, de ami a sorozat egészét illeti, az most három év elteltével már képlékeny lábakon áll nálam, és el is ismerem azt hogy talán túlpörgettem a témát annak idején, amikor ezt az írást összedobtam (embernek növöget a feje lágya az idő múlásával, ugye). Időközben, talán egy jó éve megnéztem az első moviet is (illetve egy másik, Urobuchihoz köthető címet, a Gargantia-t), és habár jelentősebb mértékben nem változott a véleményem a franchiset illetően, azt most már jobban díjazom, hogy a Shaft és Urobuchi megpróbált valami újszerűt letenni az asztalra. A sztorinak azt a részét például manapság éppenséggel díjazom, amikor a Mami halála utána, de Kyoko érdemi feltűnése előtti “képzavart” illeti a magical girl szakm kapcsán, de a Gargantia, és az első Madoka movie után feltűnt az, hogy talán Urobuchi az akivel igazából bajom van. Pontosabban az, hogy a Gargantiában is, és a Madokában is ott volt az hogy számomra túlzottan a “sokkolásra” ment rá a dráma a tényleges súly helyett, a Madoka kapcsán például a mai napig úgy gondolom, hogy Mamit beáldozni elég olcsó húzás volt beáldozni olyan korán, és Sayaka sorsa sem érdekelt jobban a movieban sem.

      Emiatt is gondolom azt hogy egy új esélyt megérdemelne a TV-s inkarnáció csak hogy lássam, hogy miként ér fel a sorozat a mostani értékrendemhez, a linkelt írás utolsó bekezdésével viszont jobban egyetértek mint három évvel azelőtt: azt továbbra sem gondolom hogy érdemes arra a dicséretre amiben sok esetben részesül, de azt most már gondolom hogy megérdemel egy bizonyos szintű elismerést, pláne ahhoz viszonyítva hogy anno eléggé a sárga földbe tapostam (annyira hogy a Steins;Gate-es írásom egy része gyakorlatilag a Madoka fikázására ment el…).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: