Helyzetjelentés animufrontról Z

Habár a mostani animu szezon nem sok néznivalót tartogat a számomra, a januári iskolamentes időszak mégiscsak rá tudott bírni arra, hogy a szokásosnál egy kicsivel többször üljek le újabb animut nézni, ami kapóra is jött az üres szezont elnézve. Természetesen a régebbi animéket se vetettem meg ebben az időszakban (pölö Samurai Champloo, GS Mikami), de az újabb darabok között viszonylag sok (három) olyan volt amibe direkt azért néztem bele mert láttam potenciált, és az esetek többségében nem is vetődtem árnyékra.

Kill Me Baby: ebbe csak és kizárólag a címe miatt kezdtem bele, de két rész alapján nagyon jó példázata annak, amikor a cím akaratlanul is leírja az általa képviselt alkotást, ez az a frázis ugyanis amit az ember önkéntelenül fog ismételgetni az epizódok végéig. Persze látatlanban volt már elképzelésem arról hogy miféle-fajta humorral rendelkezik az animu, de amilyen színvonallal részesültem a két epizód során, annak jellemzésére kevés jobb szó van a szarnál. Nem gyakran írtam még le ezt a szót ennyi epizód után egy sorozatról, de erre szívfájdalom nélkül adnám az egy pontot csípőből, amit elsősorban a fantázia nélküli, agyonhasznált, elcsépelt humornak, és a klisés szereplőgárdának köszönhet. Az első epizód példának okáért 23+ percen keresztül UGYANAZON a motívumon (bérgyilkos szereplő) lovagol végig, szünet nélkül, amit csak megfejel az Agiri névre hallgató karakter, aki úgy beszél és néz ki, mintha infúzión keresztül kapná a nyugtatót 24/7-ben. Persze ezen még javíthatna a két főszereplő, de ők sem hordoznak magukban túl sok eredetiséget, az izgága hülyegyerek és a higgadtabb savanyú uborka karakterét túl sokszor lőtték már el eddig, és a KMB csak egy újabb strigulát húz a két sztereotípián. Az egyedüli enyhítő tényezőt a minimálisan chiptune jellegű ending képezi, de gondolom nem hat meglepetésként ha inkább szanálom a sorozatot a nézésre érdemesek listájáról, egyben szívesen kezet fognék azzal aki ezen őszintén nevetni tud.

Hunter x Hunter (2011): amilyen rossz szájízt hagyott maga után a KMB, olyan mértékben kimosta azt az az 1999-es HxH sorozat remakje, amit a Madhouse munkásemberi hegesztenek. Ugyan Wagner már régebben is ajánlotta a sorozatot, és a Yu Yu Hakushosnak tetsző jelleg rögtön szimpatikusabbá tette, mégis úgy voltam vele hogy inkább bevárok egy kissebb adagot (10 rész) a mostani sorozatból és inkább azzal esek át a tűzkeresztségen a témát illetően. A tervtől egy kissé letértem mert időközben 17 rész gyűlt össze, de meglepetésemre volt erőm behozni a lemaradást, ami betudható annak hogy a HxH igencsak bejött az eddigiek alapján. Nem elég hogy valóban hajaz egy kissé a YYH-ra, de meglepő módon a szereplők többsége valóban képes használni az eszét a sorozat folyamán, legyen szó elővigyázatosságról, vagy ügyes cselekről, csapdákról, és maga a történet is próbál fordulatokban gazdag lenni, amit viszonylag jól is hajt végre. Mindezt anélkül hogy natúró szinten lenne feleslegesen túlbonyolított, vagy rágná az ember szájába olyan terjedelmesen a magyarázatot. Az már csak hab a tortán, hogy a szereplők meglepően sok józan paraszti ésszel rendelkeznek, még a 12 éves főszereplő, Gon sem tekinthető koravén szereplőnek, az ügyessége ellenére is “csak” egy gyerek marad. Ezek így leírva kicsit elbagatelizáltnak tűnhetnek, de meglepően üdítő jelenség olyan főszereplőket látni shounen fightban, akiket nem fertőz meg a tipikus, a józan észt felülíró egoizmus. Mondanom se kell hogy ez benne van a figyelemmel követett sorozatok között, és lehetséges hogy egyszer a régebbi sorozatot is bepótolom majd.

Nisemonogatari: avagy a mostani szezon eddigi egyetlen olyan darabja, amiről nem a “szar” szó jut eszembe. Az első sorozat (Bakemonogatari) szvsz a Sayonara Zetsubou Senseiel és az Arakawával együtt alkotja a Shaft pozitív értelemben vett “WTF-triumvirátusát”, így bizonyos mértékig kíváncsi voltam hogyan fog ebbe a közegbe beilleszkedni a második évad. A Sankakus beszámolót olvasva kicsit soknak tűnt a fanservice, különösen az első sorozat viszonylatában, de négy rész alapján a Nise abban a szerencsés helyzetben találta magát, hogy még ezen jelenetek nélkül is teljes értékű marad a sorozat, még mindig a lassú tempón és a csűrt-csavart párbeszédeken van a hangsúly. Igaz persze hogy lényegét tekintve alig külömbözik az első sorozattól, de mint folytatás jól illeszkedik az első sorozat által felállítot millőhöz, és az se utolsó szempont hogy a fanservice mellőzésével is van érdemi tartalom benne, ami nem mondható el túlzottan gyakran az ilyen jellegű stuffokról.

Persona 4 – The Animation: ez egy kissé kilóg az eddig felvázolt stuffok közül, mivel ez még az őszi szezon tagja volt, ezért inkább afféle kései beszámoló jelleggel írok róla. Még az őszi animu szezont boncolgató post komment szekciójában panaszkodtam arról, hogy az adaptáció készítői mennyire nem tudnak megállni a lábukon, és mennyire nem tudnak ésszerű koncepciókat kitalálni a játékban működő elemek animébe ültetésére. Ezt a kijelentést a tizenharmadik rész megtekintésével egy minimális mértékben visszavonom, mivel habár a harc továbbra sem egy nagy valami, a készítők mégis igyekeznek plusz, extra jeleneteket beilleszteni a játékot nem ismerő közönség számára a karakterek jobb megismeréséhez, ami működik is, meg nem is. A nem működés tényét elsősorban a sietős tempó adja, de az se segít túlzottan sokat hogy maga az eredeti történet sem állja meg a helyét annyira a játék nélkül, ám egy jó dolog mégis felírható az adaptációt készítő stúdió számlájára: a játékban jellem nélküli MC-nek képesek voltak egy minimális személyiséget (értsd: félelmet) adni, ami minimálisan ellensúlyozza a tényt, hogy a rövid panelmondatokon kívül mást nem nagyon adnak a szájába. A játék ismerete nélkül nem tudom mennyire számít jónak a sorozat, de egyre inkább érzem azt hogy ezt igazából a fanoknak találták ki, akik szeretnének egy kicsivel többet tudni a történésekről.

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

6 responses to “Helyzetjelentés animufrontról Z

  • Wagner

    HxH-t gyorsan bedaráltad ahhoz képest, hogy a Madoka 13 részével hónapokig elvoltál. 🙂

  • Dodgers

    Ez történik olyankor ha igazán megtetszik valami és nem kell ráerőltetnem magam a nézésére. 😀 Nem gyakran van olyan hogy zsinórban megnézzek két résznél többet bármiből is, ehhez képest a HxH-nál kis túlzással repül az idő ha nézi az ember. Mondjuk ebben az is sokat segített hogy a Madokával ellentétben itt nem lett idő előtt tele az hócipőm az angsttal, hanem tényleg érdekes szereplőket/történéseket/fordulatokat vonultatott fel eddig a sorozat.

  • Junchi

    A Kill me (Baby) komolyan kiakaszthatott, ha végül 1/10-zel nyugtáztad a közös élményt. 😀 Mondjuk nekem már képről azt súgta a cucc, jobb, ha nem próbálkozok vele, szal… :3

    Personát én dobtam 13 rész után. Egyszerűen nem bírtam már elviselni, pedig a játékkal még úgy ahogy elvoltam (már ameddig játszottam vele), de az anime… néha szó szerint az idegeimmel játszott. (Kumát meg egyszerűen megpörkölném…)

    Nisét meg már alaposan átbeszéltük MAL-on. 😀

  • Dodgers

    Mondjuk úgy hogy teljesebb lett volna az életem, ha csak a címéről ismerem az animut, és nem engedek a kíváncsiságnak. 🙂 A cikorina az egészben az, hogy a képeket látva tényleg nulla elvárással ültem le elé, de mégis sikerült olyan mértékben felhúznia, hogy a “kiakasztott” egy végtelenül enyhe kifejezés ennek leírására. Még csak nem is arról van szó hogy az ízlésemhez képest elvont/furcsa humora lenne, hanem olyan amatőr módon van kivitelezve kvázi az összes poén és csattanó, hogy komolyabb ízlésficam nélkül kizárt hogy bárki értékelni tudja.

    Persona kapcsán érthető az aggályod, révén pont a játék pont azt a fajta sztorifajtát képviselte ami a játék nélkül jókorát veszít az erejéből, hangulatából. Hiába követi viszonylag jól a játék történéseit és character rapenek se volt még nyoma, de a Valkyira Chronicles animuhoz hasonlóan gyakran lehetett érezni hogy túl felületesen pörögnek az események, vagy éppen azt hogy nincs akkora ereje a történésnek mint amilyennek lennie kellett volna. Ezért is mondtam hogy valószínű a fanoknak akarnak kedvezni ezzel, mert nekik érthető módon inkább az extra jelenetek számítanak, mintsem a részletes újramesélés, amivel “csak” annyi gond van, hogy pont attól a közönségtől szabadítja meg magát a sorozat, akinek elvileg készültv volna.

  • SaiyaGin

    “A játék ismerete nélkül nem tudom mennyire számít jónak a sorozat”

    Nem ismerem a játékot, az animét pedig 4 rész után dobtam.

  • Dodgers

    Ezek szerint egyre inkább jó felé tapogatózok amikor néhol kissé felületesnek tűnik az anime még úgy is, hogy háromszor vittem végig a játékot. Sokkal jobb (vagy inkább részletesebb) nem lesz a negyedik rész után se, szóval jól tetted hogy még most dobtad, annyit nem ér meg a dolog hogy esetleg több részt adj neki.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: