Egyszer volt, hol nem volt: egy szakdolgozat

Avagy egy post, aminek a megírása egy hónappal ezelőtt több aktualitással bírt volna.

Mint minden, bizonyos mennyiségű éveit a felsőoktatásban töltő illetőnek, úgy nekem is eljött egyszer az az időszak, amikor a záróvizsga szóhoz addig társított rengeteg idő, és a “hol van az még?” kezdetű eszmefuttatások hirtelen erejüket vesztették, mivel időközben a naptár már azt az évet mutatta, amikor az iskolai mindennapokba történő idézőjeles lapulás érvényét látszott veszteni. Különös mértékben úgy, hogy a záróvizsga nevezetű jelenség megéléséhez teljesíteni kellett egy aprónak nem nevezhető követelményt, amelyet szakdolgozatnak hívnak. Ehhez a fogalomhoz másfél éven át az innen-onnan, elsősorban a felsőbb éves ismerősöktől halott rémtörténeteken kívül sok mindent nem igazán tudtam, de lehet nem is akartam kötni, mondván addig először még a négy félévet teljesítésére kellene összpontosítani, amelyet sikerrel végre is hajtottam. Olyannyira, hogy kissé hülye fejjel idén februárig egyetlen percet nem szántam arra hogy legalább egy kicsit utánanézzek, összegyűjtsem azokat az anyagokat amelyek alapján meg szándékoztam írni az irományt, amelynek teljesítését április 20-ára irányoztak elő. Sokat már csak azért sem gondolkodtam a tartalom konkrét megfogalmazásán, mert már tavaly ilyenkor eldöntöttem hogy miről szeretnék írni, és ez alatt a véleményem szerint az egyik leginkább olcsójános témát választottam, vagyis a gyakorlati helyem történetének és tevékenységének bemutatását és elemzését, megfejelve egy kis savazásként is felfogható problémafeltárással és javaslattétellel. A lehetséges alkotói válság gondolota ezen a ponton még csak véletlen sem fordult meg a fejemben még ekkor, mivel az egyik közeli település egy kis, tizenöt főt foglalkoztató fuvarozócégéhez szegődtem gyakorlati célzattal fuvarszervezőnek és adminisztrátornak, amely munkahelyről még ma is úgy gondolom, hogy jobb helyet keresve se találhattam volna. A gyakorlati helyről ilyen téren annyit érdemes tudni hogy egy házaspár vezette vállalkozásról van szó, ahol szerencsés módon mindkét cégalapítónak megvolt a józan paraszti esze és az embersége, magyarán nem harapták le az ember fejét ha kérdeznivalója akadt, és az a ritka eset is megtörtént, hogy a vártnál jóval kevésbé éreztem idegennek magam. Ez az említett emberségre vezethető vissza, hiszen mindketten nem holmi leprásnak néztek mit a munkaadók általában, hanem olyasvalakire aki lényegében ugyanúgy normál ember mint ők maguk. Emellett mivel egy elég kicsi vállalkozásról van szó, emiatt a kérdéseimmel is tudtam hova fordulni kis túlzással bármikor, révén mind a ketten igencsak gyakorlatias embernek mondhatóak: a feleség az adminisztrációban és a papírügyekben van igencsak otthon, míg a férje a cég irányítása mellett aktívan kivette a részét a géppark karbantartásában, és helyettes sofőrnek is be szokott állni alkalmanként. Ilyen környezetben úgy gondoltam hogy sok baj majd nem érhet a szakdolgozat írása közben, hiszen gyakorlatiasabb embereket keresve se találhattam volna az informálódásra nem csak a cég adatait, de a gyakorlati kérdéseket illetően is.

Hittem ezt körülbelül február elejéig.

Február elején ugyanis tudatosult bennem hogy a szakdolgozatot illendő lenne elkezdeni, ám ott az a tény is, hogy emellett még ott volt az utolsó félév amit természetesen sikeresen teljesíteni is kellene ahhoz, hogy egyáltalán vizsgázni mehessek. A csak számomra hirtelen felismerést követően elkezdtem gondolkodni ahhoz hogy hogyan is lehetne jól egyesíteni a két szegmenst, de végül csak az akkor könnyebbnek tűnő utat választottam: az első ZH-k megírásáig nem fogok foglalkozni a szakdolgozattal. A döntés oka egyszerűbb mint az tűnik: nem akartam egy olyan eset előfordulását hogy legalább egy tantárgy mindkét ZH-jából kelljen javítanom, így köztes megoldásként született meg az az ötlet, miszerint az első ZH-kat igyekszem minél jobban megoldani, hogy egy esetleges elbukott ZH esetén csak egy darabot kelljen javítani a kettő mellett. Plusz magamra vállaltam annak kockázatát is ennek érdekében, hogy a szakdolgozat tényleges megírására hét hetet fogok szánni, emellett afféle köztes megoldásként azt is elterveztem, hogy ha konkrétan nem is írom a szakdogát, ennek ellenére utána nézek írásbeli forrásoknak is, révén hiába a kitűnő szóbeli információs forrás, ha egyszer az írásbeli források használata is kötelező érvénnyel van jelen.

Ebből persze csak a fele valósult meg, pontosabban és őszintén szólva lusta voltam arra hogy a viszonylag békés időszakot az írásbeli anyagok gyűjtésére is fordítsam, és csak a ZH-k jó megírására koncentráltam, aminek meg is lett a böjtje. Említettem volt pár sorral feljebb, hogy cakumpakk hét hetem volt arra hogy rendesen megírjam és gatyába rázzam a minimum 30 oldalra előirányzott “alkotást”, aminek tervezésekor úgy gondoltam, hogy a szóbeli és írásbeli források együttes használatával fogok majd belemerülni az alkotó munkába. Ehhez képest keresztbe tettem magamnak azzal hogy a tankönyveken kívül egy szem írásbeli forrásom sem volt, vagyis azt a hét hetet még nehezebbé tettem magam számára azzal, hogy szeretett Pali bátyánkhoz hasonlóan akkor még nem volt mit írnom az irodalomjegyzékbe annak ellenére, hogy a szóbeli kutakodás alapján gyakorlatilag meg tudtam volna írni az egészet. Ettől természetesen eléggé főtt a fejem kis túlzással minden szabad percemben, amire csak rádobott egy lapáttal az, hogy a csoportársaim, és ami a fő a haverjaim között is előtört az emberek nagy részéből a panaszáradati roham, ami óhatatlanul kihatott az addig kétségekkel vegyes munkakedvemre is, kissé negatív felütést adva a hangulatomnak ezzel. Magát a munkakedvemet szerencsére nem törte le a kollektív negatív kisugárzás, így végül az “első héten”, egyelőre az addigi fejbéli kraft és a szóbeli kutakodások eredményének révén megkezdtem a szakdoga megírását, amelynél szerencsés módon egyrészt nem voltam lusta akár egy-kétr óra helyett is használható irodalmak után keresgélni a könyvtárban, másrészt tartani tudtam a magam számára felállított menetrendet, így az iskolai napokon (hétfő-csütörtök) két, míg a maradék három napon négy-hat oldalakat írtam, amelyek megírása a mondanivaló kiötlése terén meglepő módon kevesebb gondom akadt, mint azt vártam. A blog rendszeres látogatói megszokhatták hogy az írásaimban hajlamos vagyok terjengősen és hosszan fogalmazni, amely jelenség a szakdoga írásánál kis túlzással áldásként működött, hiszen utólag, a bekötött példányt és a .pdf-et egyaránt visszanézve magam is nehezen tudom elhinni, hogy miként tudtam annyi (apám szavait idézve) marhaságot ilyen terjedelemben összeírni, ugyanis összesen nyolcvanöt oldalnyi terjedelem jött össze hat hét alatt. Úgy aztán végképp, hogy kimondott alkotói válságban szinte sosem szenvedtem, a legtovább ha jól emlékszem tíz percet időztem egy mondat felett, mire kikeredett belőle valami.

Az “alkotói” tevékenység az elképzeléseknek megfelelően és nyilvánvalóan kissé megcsappantotta az addigi szabadidőmet, hiszen szinte minden nap este hat után értem haza az iskolából az órarendnek köszönhetően, aminek révén gondolom egyértelmű kijelentés hogy bizonyos dolgokkal egyszerűen nem, vagy csak alig volt kedvem foglalkozni, így abban az időszakban többek között a blogírással és a gémeléssel sem volt sok ingerenciám foglalkozni. Emellett sokszor volt olyan hogy legszívesebben inkább hagytam volna a francba az aznapi írást az iskolai napokon és inkább mást csináltam volna, de egy két bliccelést leszámítva tartani tudtam az elképzelt ütemtervet, így a hatodik hét vasárnapján a célbaérés, és mindkét konzulensem rábólíntásának tudatában másoltam fel az elkészült irományt egy pen-drivera, hogy másnap az egyik óraközi szünetben kinyomtassam és beköttessem a fősuli közelében található, a szolgáltatásai között szakdolgozatkötést is vállaló írószer boltban.

Azonban mint mondani szokták az ördög sosem alszik, és ebben a szituációban az ördög szerepében a saját hülyeségem tetszelgett, ugyanis a szakdolgozat írásához hithű olcsójánoshoz méltóan OpenOffice.org-ot használtam, amely képes ugyan a 2003-as Word által használt .doc formátumban is menteni, azonban hasonló, a formai követelményeket ilyen mértékben megszabó szituáció hiányában nem jutott eszembe annak lehetősége, hogy a boltban használt “rendes” Word 2003 esetleg nem fogja tudni rendesen megnyitni az irományt. Ez szépen be is igazolódott, amikor a köttetésért felelős férfi szerencsés módon nyomtatás előtt átnézte a dokumentumot, és szólt hogy baj van a gépezetben: az otthon rendesen megformázott, a megnyitás után is a helyükön maradó oldalak és képek a bolti gépen ékes összevisszaságban tetszelegtek a monitoron, aminek hatására az agyvíz magamban történő felforrása mondhatni menetrendszerűen jött, hiszen azon a pénteken volt a leadási határidő, és addigra egy kicsit elegem is lett az egész témából. Ekkor jutott eszembe, hogy a legnyilvánvalóbb megoldás szépen elkerülte a figyelmem: PDF-be kellene menteni, mert abban a formátumban mentett dokumentumokba maximum a jóisten tud belepiszkálni direkt szerkeztés hiányában, így aznap este a PDF creatorral való egy-két perces szórakozás után elkészült a “sebezhetetlen” példány, amely másnap délelőtt a köttető gépén is ugyanabban a formában adta vissza azt a formázást, mint amilyenben én azt elképzeltem, így már semmi akadálya sem volt annak hogy aznap estefelé a bekötött példánnyal a táskámban buszozzak hazafelé. A leadással kapcsolatban ugyan volt egy kis fennakadás a kizárólagosan pénteken leadhatóság tényét közölni elfelejtő tanszék miatt, de ezt leszámítva szerencsésen véget ért a kálvária. FSZ szakos emberszerűség révén konkrét jegyet nem kaptam azóta se a szakdolgozatra, de a “megfelelt” és a “jól megfelelt” állapotok közül az utóbbi kiérdemlése révén úgy tűnik hogy nem hiába született meg az a nyolcvanöt oldal.

Ez volt egy hónappal azelőtt, aminek révén a félév sikeres teljesítésével együtt már részt vehettem a kilenc modulból és öt vizsganapból álló záróvizsgán, amelynek első napján már 16-án átestem egy írásbeli, és három szóbeli vizsga keretén belül, amelynek jutalma egy három és fél hetes, tételtanulással és gyakorlati feladatok átnézésévél kitöltött szabadság lett, amit most is békésen töltök a június 12-13, illetve a 20-21 napokon történő folytatásokig. Ennek révén a tanulás mellett természetesen több szabadidőm is akadt, amit egyelőre nem igazán nem fordítottam blogírásra, de a közeljövőben úgy tervezem hogy ebbe a szünetállapotba egy kis véfrissítés címén születni fog egy pár ismertető, amelyek közül animu témában fogantak is lesznek majd. Úgy végképp, hogy a mostani tavaszi szezon kivételesen annyi friss néznivalóval szolgál ami normál esetben egy egész évben nem szokott előfordulni, így lesz miből válogatni lehetséges írnivaló címén. Ezek közé sorolható a Steins;Gate is, amiben ugyan a szereplők 95%-a egy aszott molylepke szimpatikuságával, valószerűségével és szociális képességeivel bír, de maga a történetvezetés egyelőre még jónak látszik arra, hogy a “Madoka: the proper edition” névvel illessem a sztorit.

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

4 responses to “Egyszer volt, hol nem volt: egy szakdolgozat

  • Junchi

    85 oldal hat hét alatt? Like a boss! 😀

    Suckdolgozat nekem – hála a jó égnek – egy kalandoktól és döccenőktől mentes kör volt, amit mondjuk nem is bántam, lévén abban (és az előtte lévő két) évben ultra-szigorral sújtottak le mindenki irományára, ami akár egy kicsit is tükrözte az önálló munka/gondolatok hiányát vagy a formai követelményeknek való nemmegfelelést. Én mondjuk szerencsés voltam, mert jófej konzulensem volt, az opponens se volt vészes és sikerült egy olyan témát kiharcolnom, ahová nem kellett programozási ismeret sem. (De most érted, fizika szak és majd az összes téma olyan volt, hogy programozni kellett volna valami szarságot hozzá, ami nekem finoman szólva sem tartozik a legfőbb erényeim közé. :P)

    Meg igazából elkezdeni nehéz, szal emlékszem, majd két hétig húztam-halasztottam a dolgot, annyira nem volt semmi ötletem hozzá, aztán egy szép napon megjött az ihlet, elkezdtem írni és egy nap alatt összehoztam 6 oldalt úgy, hogy ebből négy volt a bevezetés, amit meg egy-az-egyben a seggemből/fejemből rántottam ki, annyira betámadtak a gondolataim. Utána meg már simán ment a dolog.

    Mindenesetre kitartás mindahhoz, ami még hátra van.

    Ami pedig az animukat illeti: Látom S;G-vel szépen haladsz. :3 Mondjuk a karaktereket én ilyenkorra már bőven megkedveltem, bár azt is megtudom érteni, ha még mindig ellenszenvesek, elvégre ez a banda az “ízlések és pofonok” legfőbb kategóriája, szal igen, nem mindenkinek jön be ez a retardált társaság. 😀

  • Dodgers

    “85 oldal hat hét alatt? Like a boss! :D”

    Thx. 😀 A végén mondjuk magamat is megleptem azzal hogy az írás kezdetén paráztam hogy miként fogok összehozni harminc oldalt, erre egy idő után már azt vettem észre hogy legalább kétszeresen túlléptem a kiírt mennyiséget.

    “Meg igazából elkezdeni nehéz…”

    Ezzel sokszorosan egyet tudok érteni, mert eredetileg, még a tanév elején úgy gondoltam hogy januárban fogom elkezdeni a megírást, hogy ne a félév közben, a beadandók és a ZH-k között kelljen vesződnöm vele. De aztán beigazolódott amit írtál, mert gyakorlatilag úgy rohantak el a fejem fölött a januári napok, húztam-halasztottam a dolgot a lustaságból fakadóan, hogy egy csapásra eljött a február közepe, vagyis a második félév kezdete. És valahol pont emiatt is döntöttem úgy, hogy az első ZH adag után fogom elkezdeni a megírást, aminél mint írtam volt az írásbeli anyagok előzetes gyűjtését rendesen bebuktam. Azt mondjuk elismerem utólag hogy marha nagy szerencsém volt az ihlettel, mert azzal már az írás elején sem volt gondom, legfeljebb a végén dobtam ki két-három olyan oldalt, amit átnézve feleslegesnek gondoltam.

    “Én mondjuk szerencsés voltam, mert jófej konzulensem volt, az opponens se volt vészes…

    FSZ-es révén nekem szerencsére nem volt opponensem, de a belső konzulensemmel már nem volt ilyen szerencsém, és ironikus módon nem azért, mert olyan szigorú lett volna. Éppen ellenkezőleg, lényegében a formai követelményeken és a fejezetek beosztásán kívül egy szót nem szólt arról hogy milyen minőségű az irományom azon kívül, hogy minden egyes megmutatásnál rövid átfutást követően azt mondta hogy jó, holott csoportársaim szinte mindegyikétől azt hallottam vissza, hogy a belső konzulenseik így meg úgy átiratattak velük egyes fejezeteket, és belekötöttek bizonyos dolgokba. A külső konzulensemnek mondjuk tüzetes átolvasás után szintén tetszett az írás közbeni és az elkészült példány egyaránt, de annyira nem tartom magam májernek, hogy egy szaktanárnak annyira bejött volna az irományom, hogy feltétel és javításra való felszólítás nélkül hagyjon dolgozni.

    “…ami nekem finoman szólva sem tartozik a legfőbb erényeim közé.

    Én ugyan csak általánosabb programozást (Delphi, JavaScript) tanultam szakközépben, ami gondolom hogy egyszerűbb mint a fizikában használt nyelvek, de elhiheted hogy nekem sem éppen az erősségeim közé tartozik ez a témakör. 😀 Úgy meg aztán pláne hogy a hálózatépítést sokkal jobban szerettem.

    “Mindenesetre kitartás mindahhoz, ami még hátra van.”

    Köszönöm. 🙂

    “Látom S;G-vel szépen haladsz. :3

    Yeah, ahhoz képest hogy a hasonló csónakban evező Madokával három hónapot szenvedtem, kis túlzással még számomra is meglepő hogy ilyen gyorsan haladok a stuffal. 🙂 Bár ha csak a szereplők miatt kellene néznem a sorozatot akkor valószínű hogy már rég feladtam volna, mert ahogy mondod marhára ízlésfüggő az hogy kinek hogy jön le a karakterek hülyesége, vagyis ki mennyire veszi a lapot a széria humorával kapcsolatban. Nekem például az első résztől fogva úgy unszimpatikus az egész gárda ahogy van, leszámítva Makisét aki gyakorlatilag az egyetlen olyan szereplő akiről nem nyilvánvaló, hogy a zártosztályról szökött meg, és ez a véleményem a nagy stílusbeli pálfordulás után is változatlan. Persze azt értékelem hogy Rintarónak végre megjött a magához való esze, de egyrészt ez az “új” Rin’ még mindig nem túlzottan érdekes önmagában (értsd: jobban érdekel mi történik vele, mint ő maga), másrészt ott van az a tény, hogy az ő hülyesége jött ki a legjobban az eddigi részek alatt, vagyis ezért sem lopta be magát a szívembe. Az viszont tetszik hogy a szélmalomharca milliószor jobban van prezentálva a Madokás Homura (bocsánat, HomuFail) ugyanazokat a hibákat elkövető, a számomra “who cares?” kategóriába eső szerencsétlenkedésénél. Meg azért Rin’ motivációja is sokkal jobban érthető, mint HomuFail “Szépen beszélt hozzám!? IMUSTHELPHER!44!!!” című, totálisan érdektelen és légből kapott műsorszáma. Valahol erről beszéltem amikor a Madokánál hiányoltam a kétszer annyi terjedelmet.

  • Skydragon

    85 oldalhoz gratu és a további vizsgákhoz meg sok sikert és kitartást kívánok! :]

    Btw openoffice-al ugyan ez volt a szitum mikor én írtam a szakdogámat (talán egy másik blogon is panaszkodtam már róla :D), mikor minden infóm/képem/szövegem meg volt ideje volt szépen összetákolni az egészet, de nekem sem volt wördöm, úgyhogy párom unszolására elkezdtem szépen összerakni oo-ban. Kész is voltam időre, mondom de jó holnap megyek megmutatni a tanárnak, hogy milyen fasza lett.
    Másnap nyitja meg a tanár és így szét volt b*szva mint ha beLSDzett majmok beszabadultak volna éjjel és szétkapták volna, na én szégyenemben ott süllyedtem el és még aznap töröltem azt a fost a gépről, többet nem is akarom használni.
    Utána persze kapkodva nekiálltam az újonnan felrakott word 2007-ben újból összerakni a cuccost és a sok negatív kritika után, nekem személy szerint kellemes csalódás volt benne dolgozni, mert sztem marha jól lehet használni a progit, kb fél éjszaka alatt kész voltam mindennel (utolsó nap köttetés előtt).
    Igaz előtte 3napig már nem aludtam és már mindenfélét haluztam h megmozdulnak a dolgok körülöttem, de közben jól szórakoztunk egyik osztálytársammal msn-en és tartottuk egymásban a lelket. :Đ
    Lényeg a lényeg, hogy szép volt, jó volt, de egyáltalán nem hiányzik az a stresszelés, ami akkor volt. 😮

  • Dodgers

    “85 oldalhoz gratu és a további vizsgákhoz meg sok sikert és kitartást kívánok! :]”

    Köszönöm neked is! 🙂

    Neked úgy tűnik hogy szemfülesebb volt a belső konzulensed, mert az enyémnek ha jól emlékszem a köttetőhöz hasonlóan Word 2003-asa volt, és amikor az orrom előtt megnézte az aktuálisan bevitt állapotú irományt, szinte csak azt figyelte hogy elkövettem-e valamilyen formai hibát, mindezt pár oldal átolvasása alapján. Annyi oldal alapján persze aligha lehetne megmondani hogy elcsúszott-e valami, de nem egy példányt elküldtem neki e-mailben, és még ekkor se szólt egy mukkot se arról hogy el lenne csúszva valami a dokumentumban. Ezért is ért kellemetlen meglepetésként a köttetésnél az, hogy az elkészült változat majd’ fele össze-vissza van csúszva, bár az esetedet olvasva még örülhetek is hogy a köttetőnél fogott el majdnem az idegbaj, mert legalább a kvázi dührohamon kívül nem kellett szégyenkeznem senki előtt se, nemhogy még a tanárom előtt. 🙂

    személy szerint kellemes csalódás volt benne dolgozni, mert sztem marha jól lehet használni a progit

    Ezek szerint nem csak nekem volt pozitív csalódás a Word 2007. 🙂 Magamtól valószínű soha nem használtam (vagy akár használnám) a 2007-et ha nem az a verzió lenne kizárólagosan feltéve az iskolai gépekre, de amilyen rossz sejtésekkel ültem le a progi elé, olyan kellemes tapasztalatokkal álltam fel a gép mellől az órák után. Az tény és való hogy az elején marhára zavart a számomra régóta megszokott 2003-astól való kissé eltérő menürendszer, de körülbelül fél óra után már nagyjából el lehetett igazodni az új kiosztáson. Mondjuk ezen kívül, meg egy-két új margóbeállításon kívül sok újdonságot nem fedeztem fel a 2007-el kapcsolatban, de mégis viszonylag jól használható egy idő után.

    “Igaz előtte 3napig már nem aludtam és már mindenfélét haluztam h megmozdulnak a dolgok körülöttem, de közben jól szórakoztunk egyik osztálytársammal msn-en és tartottuk egymásban a lelket. :Đ”

    Ügyes vagy hogy ilyen körülmények között is sikerült időben befejezned, én lehet egy “fuck it” felkiáltással hagytam volna a francba az egészet ha a leadás előtti napon szembesültem volna az OpenOffice “áldásos” hatásaival . 🙂 Az MSN-es társas istápolást mondjuk nem utasítottam volna vissza a magam részéről ha egy kicsit jobb lett volna a csoportszellem, és a haverjaimmal sem csak az IRL istápolás maradt volna, de ennek ellenére nem zavart a hiánya már akkor sem, mert annyira bele voltam merülve a munkálatokba. 😀

    “Lényeg a lényeg, hogy szép volt, jó volt, de egyáltalán nem hiányzik az a stresszelés, ami akkor volt.”

    Utólag visszanézve egy minimális szinten jót szórakoztam a megírással, de abban biztos lehetsz hogy az ehhez társuló görcsölést én se kívánom vissza, vagy legalábbis a magam részéről az ilyen mértékű tökölést az írás megkezdésével.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: