Top 10 games by Dodgers

Ha már annak idején a kedvenc animéimről/rajzfilmjeimről csináltam egy toplistát, azt hiszem lassan itt lenne az ideje egy játékokkal foglalkozó toplistának is, amelynek tíz helyezettjét géptípustól, kortól és stílustól függetlenül válogattam össze. Az animés toplistához hasonlóan ezúton sem az volt a célom hogy objektíven felsoroljam a legjelentősebb, legjobb játékokat, hanem inkább az hogy a lista révén felsoroljam a magam részéről legjobbnak tartott játékokat, amelyekhez indoklásokat is mellékeltem. Olyan játékot természetesen nem vettem számításba amelyet nem játszottam végig legalább egyszer, így ennek révén is kihangsúlyozom hogy ne tessék meglepődni, ha egyébként valóban érdemes címek hiányoznak a listáról.

#1 – Metal Gear Solid 3: Snake Eater (Playstation 2)

Az eddigi toplistáimat figyelemmel követőknek talán ismerős lehet ez a cím a Top 10 Playstation 2 játékot boncoló lista első helyezéseként, és a játék főszereplőjeként funkcionáló Snake is szerepelt a 23 legférfiasabb karakter listájában, így talán nem hat meglepőnek hogy magát a játékot is a személyes toplistám első helyezettjeként tartom számon. Maga a sorozat egyébként is az egyik legkedveltebb szériám közé tartozik a játékokhoz képest nagyobb hangsúlyt kapó történetmesélés és a gameplayt érintő számos, sokat jelentő apróság és kiterjedt információáradat miatt, az MGS3 pedig ezeket az elemeket prezentálja a legjobb formában, olyannyira hogy a sorozat történetében talán ez a rész rendelkezik a legtöbb, többek között az álcázást és gyógyítást is aktívan magában foglaló újítással a sorozatban, olyan formában amely mégsem bonja meg a sorozat alapvető játékmenetét. Emellett egy olyan, összességét nézve jó történetet mondhat magáénak amely maga mögött hagyta az MGS2 kissé túlbonyolított és agyoncsavart jellegét, teret engedve ezzel egy olyan előzménynek amely nem csak hogy útjára indítja a sorozat idővonalát, de emellett jó érzékkel is adagolja a csavarokat. Tökéletesség, és mint olyan tökéletes, 10 pontos játék nem létezik, de az MGS3 az egyetlen olyan játék véleményem szerint, amely nagyon közel jár ahhoz hogy tökéletes legyen, és minőségét csak a Metal Gear 2: Solid Snake és a Metal Gear Solid képes megközelíteni. A kamerakezelés mondjuk helyenként elég szerencsétlen helyzeteket képes produkálni az előre rögzített nézet miatt, azonban a Subsistence kiadás ezt a hiányosságot is orvosolja a szabadon forgatható kamera implementálásának révén, így elsősorban a Subsistence kiadást illetné meg az első hely, amely egyébként a PS3/X360/PSVITA hármasra megjelent Metal Gear Solid: HD Collectionben is megtalálható.

#2 – Contra: Hard Corps (Megadrive)

A Nobuya Nakazato rendezte Contra epizódok szinte mindegyike (Contra III/Hard Corps/Shattered Soldier/Neo) viszonylag kiemelkedhetőnek mondható a maga nemében a sorozathoz képest futurisztikusabb, egyben a főellenfelekre nagyobb hangsúlyt helyező és kiegyensúlyozott jelleg felvétele okán, azonban a Hard Corps névre hallgató epizód vitte talán a legtöbbre minőség terén, azon egyszerű okból kifolyólag hogy olyan formában hozott újítást a sorozatba, amely egy másfajta, inkább a szorosan egymást követő bossharcokra épülő stílust kölcsönzött a játéknak, amely a bossok dizájnjára és működésére is jótékony hatást tett. A nehézség terén kétélű, a bossharcok memorizálására épülő kardként említhető változtatás mellett a karakterek immár valóban eltértek egymástól a mindenki számára egyedi fegyverarzenál miatt, és ami a fő, a sorozatban azóta sem tért vissza a választások lehetősége, amelyek révén nem csak az eltérő befejezések, de eltérő pályák is így érhetők el. A Shattered Soldier a választások, és az eltérő fegyverarzenál kihagyása miatt marad alul a Hard Corpssal szemben, de ezt leszámítva ugyanolyan jó epizódnak mondható, egyben jó testamentuma annak hogy egy kor szellemét évekkel később is üstökön lehet ragadni a megfelelő hozzáállással.

#3 – Megaman X (SNES)

A Megaman játékok tipikusan abba a kategóriába esnek bele, ahol a relatív gyors megjelenési ciklusok miatt a már meglévő összetevők minősége, például a pályadesign, a bossok, vagy a zene révén lehet kicsikarni jó epizódokat, a Megaman X pedig ebből a gyakorlatból mutat be egy lehetséges alternatívát arra vonatkozóan, hogy az ilyen szolgamódi tempóból is születhetnek jó játékok. A sorozatot az akkor új generációs SNES-re átröpítő epizód a mai napig is az egyik legkedveltebb epizódként tartható számon a fandom körében, és erre véleményem szerint minden joga megvan hozzá, hiszen az eddig általam kipróbált részek között ebben az epizódban kerültek kidolgozásra az egyes elemek a legjobb formában, amely magában foglal egy ma is szépnek mondható grafikai ábrázolást, a remek pályadesign mellett a Metroidhoz hasonlóan elrejtett power-upokat, és egy olyan OST-t amely megérdemelten tudhatja magáénak azt a hypeot amit kapott. Egyedüli hiányosságaként a Megaman játékokra általában jellemző rövidséget lehetne megemlíteni, ugyanakkor ha figyelembe vesszük azt hogy ez az epizód kapta talán a legtöbb figyelmet a fejlesztés során a Capcom részéről az MM sorozatot illetően, már ez a minőség is haladásnak tekinhető

#4 – Sonic the Hedgehog 3 & Knuckles (Megadrive)

Habár eladásait tekintve a Sonic 2 talán mindig is a leginkább sikeres Sonic epizód, és egyben Sega játék marad, a Sonic 3 ettől függetlenül nem mondhatja el magáról hogy érdemtelenül lapul meg ilyen téren elődje árnyékában, már csak azért sem mert a mai napig talán az egyik leginkább ambíciózus Sonic epizódként tartom számon. A Sonic 2 pályadizájnján alapuló, de azt még inkább kiegyensúlyozó, a platformer és száguldozós részek közötti összhangot tovább fejlesztő szisztéma mellett a pályatervezés még a három játszható szereplő sajátosságain alapuló exlúzív utakra is kiterjed, amelyre ráadásként épül a Megadrive képességeit meglehetősen kihajtó grafikai és zenei prezentáció. Ráadásként a Sonic 2-vel ellentétben ebben a részben már meg tudták valósítani az addigi részekhez képest kétszer akkora terjedelmet is, amely ugyan csak a Sonic 3, és a külön árusított Sonic & Knuckles összekapcsolása révén nyílt lehetőség, cserébe viszont az S&K a Sonic 2-vel is összekapcsolhatóvá vált, ezzel egy plusz játszható karaktert megnyitva a Sonic 2-ben.

#5 – Return to Castle Wolfenstein (PC)

Az FPS mint műfaj manapság már nemigen szokott érdekelni a kamaszkoromban történő kiégés miatt, ez viszont nem jelenti azt hogy ne lenne kedvenc játékom a műfajban, a Wolfenstein 3D feltámasztására hivatott RtCW pedig ezt a címet tölti be. A korából fakadóan az RtCW még nem erőszakolta bele a játékba a csapatalapú, fedezékből fedezékbe osonó araszolást, hanem gyökereihez hűen inkább az egyedül kolbászolást népszerűsítette a rejtett szobákkal és kincsekkel megfejelve, és tette ezt úgy hogy egyszerre volt képes alkalmazni az okkult tudományok révén elszabadult túlvilági lényeken, és a hadiipari fejlesztések szabotálására irányuló történetvezetést, amely ennek révén egyszerre ruházta fel a játékot a félelemre építő, illetve a hatvanas-hetvenes években népszerű, második világégésben játszódó és kommandósokat szerepeltető filmeket mímelő jelleggel.

#6 – Super Mario World 2: Yoshi’s Island (SNES)

Ez az első helyezés aminél gondban voltam a hatodik helyet megillető Mari epizód kiválasztásával, révén a Super Mario Bros. 3-at, az SMW2-őt, és a Super Mario 64-et egyformán érdemesnek tartom erre a helyezésre, végül azonban mégis az SMW2 mellett kötöttem ki. Az vitathatlan hogy a Bros. 3 és az SM64 a maguk nemében említésre méltó vérfrissítést hoztak a szériába, azonban a három közül mégis az SMW2 volt az ami a leginkább megragadott, ami részben annak tudható be hogy a nagyon jó pályatervezés mellett ebben az epizódban kezdődött el az összegyűjtött tárgyak alapján történő pályateljesítési százalékforma használata, amely amolyan elődje volt az SM64 csillagokon alapuló szisztémájának, ám mégsem ezeken, hanem inkább a platformer elemeken volt a főbb hangsúly. Emellett ebben a részben lehetett nem egy power up, hanem egy teljes értékű, irányítható szereplő vált Yoshiból, amely Mariótól eltérő kezelése és képességei olyan színt vittek a játékba, amelyet a Super Mario Bros. 2 amerikai változatának nem sikerült megvalósítania a négy játszható szereplő ellenére sem. Az egyedüli gyengébb pont a vizuális stílusban keresendő, ugyanis a történet baba centrikus mivolta miatt egy olyan grafikai dizájnt kapott a játék, amely habár simán az egyik legegyedibb SNES címmé teszi és a 3D-s effektek is jól prezentálják a konzol 3D-s képességeit, mégis ráilleszthető az ízlésfüggő szó.

#7 – Caddilacs and Dinosaurs (Arcade)

Hasonló szituációról van szó mint az SMW2 esetében, annyi eltéréssel hogy a hetedik helyezésre a Streets of Rage 2 az a játék ami között vaciláltam, révén a két cím az eltérő mechanikáik ellenére is majdnem ugyanolyan jónak mondhatóak, és mindkét cím képes felülkerekedni a beat’em upokat általánosságban sújtó monotonitáson, ám mégis a C&C volt az ami kapcsán úgy éreztem hogy megérdemli a szereplést a listát. Habár mindkét játék elmondhatja magáról hogy egyszerűen jó érzés bennük akár random bandatagokat is laposra verni, a C&C fizikája és irányíthatósága azonban valamelyest légiesebb a SoR2 nehézkesebb megközelítéséhez képest, és “riválisával” ellentétben itt nem csak az ütő/vágó fegyverekre szorítkozik a fegyverrepertoár, hiszen a lőfegyverek és robbanó eszközök műfajhoz képest széles választéka is rendelkezésünkre áll a verekedéshez, de ami még érdékesebb az az, hogy a C&C a keletkezési helyéhez képest igazságosabb nehézségi szinttel rendelkezik, jóval kevésbé érhető tetten az az eset, amikor túl nehézre lövik be az adott játékot a minél több érme kiszipolyozása érdekében. Ez a szituáció például a Konami arcade, beat’em up játékaira meglehetősen jellemző volt, a C&C viszont kiegyensúlyozottabb, szórkaztatóbb élményt nyújt.

#8 – God Hand (Playstation 2)

Tipikus példája annak hogy a külső alapján nem érdemes elítélni egy játékot, ugyanis a felszínét nézve a God Gand egy grafikai téren kissé sivár játéknak is nézhető lenne, amelyben ráadásul textúrahibák is előfordulnak, viszont a grafikamániákus hozzáállást levetkőzve és a gameplayt alaposabban megfigyelve látható hogy egy kicsit többről van szó mint egy egyszerű beat’em upról. A szintén Capcom jegyezte GH ugyanis nem a kezelhetőség kicsiszolása végett tekinthető jó beat’em upnak, hanem a kosztümizáció keretei miatt, ugyanis a kombórendszerünket és speciális támadásainkat teljesen, totálisan a saját ízünk szerint szabhatjuk meg a megvásárolható mozgások révén, amely jól is jön mert a God Hand valamivel nehezebb játék az átlagnál, amelyen bizonyos mértékben segít az automatikusan növekvő-csökkenő nehézségi fok, amely teljesítményünk alapján növekszik és csökken dinamikusan. Az egyékbként a Hokuto no Kenre hasonlító történet pedig afféle antitézisa a Devil May Cry 3 pózőrségének, ugyanis Mikami stílusa inkább a dolgok viccesebb, nem erőltetett oldalára megy rá, ami miatt Gene a lazasága ellenére is kedvelhető figura, és a játék stílusa is előszeretettel használ túlzásokat már eleve a speciális támadásoknál is.

#9 – Commandos 2: Men of Courage (PC)

Az RTS stílus mint olyan sosem volt a kenyerem, hiszen vagy a környezet nem nyerte el a tetszésemet, vagy a javarészt építkezésre/gyártásra épülő gameplay nem keltette fel a figyelmem, azonban a Commandos sorozat mindig is kivételt képezett formátumának köszönhetően, amely nem a hagyományos megközelítést alkalmazta, hanem “csak” egy maréknyi tagból álló kommandócsapat irányítása révén kellett a kiszabott küldetéseket végrehajtani, ami során a legfőbb figyelmet az őrök útvonalának és látótávolságának elemzése és az előre tervezés kapta a legnagyobb hangsúlyt. Az első rész egyszerű, de olykor kimondottan nehéz kihívásaira a második rész reagált a legjobban a folytatások közül, hiszen a második rész kis túlzással temérdek mennyiségű újítást hozott a szériába, amely elsősorban a szereplők viszonyát érintette a környezetükkel szemben, hiszen jóval több vált használhatóvá és kivitelezhetővé, amelyet csak megtámogatott a számos új tárgy, és a három új szereplő behozatala is. Az igazi erőssége a második résznek azonban az előd stílusához történő ragaszkodás jelenti, amely a számos újítás ellenére sem mond ellent az első rész lopakodásra építő stílusának, amit kiegészített a változatosabb helyszínarzenál, illetve a még hangsúlyosabb hangulat is, amely még inkább hasonlított az MGM második világháborús filmjeinek hangulatához.

#10 – The Ninja Warriors (SNES)

Vannak olyan esetek amikor egy reboot éppenséggel pozitív kihatással van az általa képviselt sorozatra, és a Ninja Warriors SNES-re megálmodott újraindítása éppen ebbe a kategóriába esik bele: az eredeti arcade játék a különleges kialakítású kabinet ellenére is egy meglehetősen egyszerű, rövid, és monoton szösszenet volt, ám az SNES-es változat nem csak hogy képes volt felülemelkedni az elődje által képviselt kétes színvonalon, de önmagában is egy minden kétség nélkül említésre méltó játék, amely nem elsősorban az egyébként részletes grafikájának vagy jó OST-jének köszönheti, hanem a változatosságának. A három játszható karakter ugyanis az átlaggal ellentétben nem újrarajzolt és felgyorsított/lelassított klónjai egymásnak, hanem ténylegesen eltérő figurákról van szó a maguk kezelhetőségével, kombórendszerével és fizikájával, amely különösen érvényessé teszi azt a kijelentést, hogy itt tényleg mindenki a saját ízléséhez mérten választhat figurát. Ez egyébként a játékstílusra is kihat, hiszen például a Ninja elsősorban a tömeg kontroll alatt tartásához ért a legjobban az erős ütések mellett, viszont ismét például a Kamaitachi jóformán szórakozhat az ellenfelekkel a remek ugrása és gyorsasága miatt.

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

9 responses to “Top 10 games by Dodgers

  • Wagner

    Pár címen meg se lepődtem: MGS3, HC, Godhand. Hát Yakuzák hova lettek? 😀
    Amire nem számítottam, hogy rajta lesz az a Yoshi, TNW.. nem gondoltam, hogy ennyire szereted őket. Wolfensteint jó volt látni a listán.

    BTW Sonic-ból ha választanom kéne egy toplistára akkor én még mindig az Advance 1-et tenném rá. 😀

  • Dodgers

    “Hát Yakuzák hova lettek?”

    Azok is szerepelnének, ha nem csak tíz helyezésre korlátoztam volna a listát. 🙂 Azt nem tagadom hogy a sorozat benne van a kedvenc szériám között, de olyan jónak mégsem tartom egyik részt sem, hogy a top 10-ben szerepeljenek: az első kettő még elég kiforratlan volt, a harmadik rész elég lassan indul be, a negyediknél pedig nem ártott volna több fejezet karakterenként. A negyedik kapcsán mondjuk fontolgattam hogy beteszem a Ninja Warriors helyére mert ezt leszámítva eddig a legjobb rész, és az éves megjelenési ciklushoz képest bele mer nyúlni egy kicsit a formulába (négy játszható szereplő), de még egy kis fejlesztési idő nem ártott volna neki ahhoz hogy mindent kihozzon ebből az újításból. Majd talán az ötödik rész, annál úgy tűnik hogy kivételesen nem egy éves határidőt szabtak a fejlesztésnek, hanem hagynak időt a fejlesztőknek arra hogy az ötleteiket megvalósíthassák.

    “Amire nem számítottam, hogy rajta lesz az a Yoshi, TNW.. nem gondoltam, hogy ennyire szereted őket.”

    A TNW-nél adott volt a helyezés a részemről mert azt tartom a legjobb SNES-es beat’em upnak az Undercover Cops mellett, a Yoshinál pedig az nyomott sokat a latba hogy a Bros. 3 óta a legjobb 2D-s Mario cím amivel eddig játszottam, a World 1-hez képest jóval több fantázia és munka van benne. Persze nem rossz a World 1 sem de a Bros. 3 után visszalépésnek érzem, a World 2 pedig ezt orvosolja a maga módján.

    “BTW Sonic-ból ha választanom kéne egy toplistára akkor én még mindig az Advance 1-et tenném rá.”

    Abban egyetértek hogy az Advance 1 is jó epizód mert simán hozza a Sonic 2 színvonalát és a legjobb Advance epizód is, de a Sonic 3 mellett szól az nálam hogy egyrészt a pályák tartalmasabbak mint a másik kettőben, másrészt itt tényleg van külömbség a karakterek között a pályákat illetően is, és nem csak abban hogy mire képesek. Ezt persze el lehetne mondani a 3D-s Sonicokról is, de ott már tűllőttek a célon azzal hogy a karakterek eltérő játékstílust is kaptak, amelyek sokszor erőltettek és unalmasak voltak.

  • Junchi

    Ezt az ötletet valsz csórni fogom. 😀 (Régen volt top10 PS2 game posztom, de az csak PS2 volt, meg már marhára nem aktuális. De lehet top20 lesz belőle; az animékhez hasonlóan a 10 itt is kevésnek bizonyulna.)

    Btw nice list, noha erről a Caddilacs and Dinosaurs-ról életemben nem hallottam. A régi Sonic-ok közül pedig nekem is a Sonic & Knuckles a kedvencem.

    • Dodgers

      ” az animékhez hasonlóan a 10 itt is kevésnek bizonyulna”

      Eredetileg én is egy 20-as listát szerettem volna csinálni már csak a több tartalom jegyében is, de a tizedik helyezés után inkább úgy voltam vele hogy ennyi is elég lesz. 😀 Nagyjából a tizenkettedik-tizenharmadik helyezés után valahogy már nem nagyon tudnám konkrétan rangsorolni a számomra legjobb címeket, így inkább maradtam a top10-es formátumnál, mint kerek számos listánál. Az animus listámnál is ezért nem mentem tovább 15-nél, onnantól kezdve már nehezebb lenne eldönteni azt hogy melyik címet látnám szívesebben a listán, függetlenül attól hogy akármilyen jónak tartom az adott címet.

      “noha erről a Caddilacs and Dinosaurs-ról életemben nem hallottam”

      Ha érdekelnek a 2D-s beat’em upok akkor mindenképp ajánlom a kipróbálást valamilyen formában mert a műfajában az egyik legjobb címnek is mondható, és a műfajra jellemző monotonitás sem érthető tetten benne, van benne annyi tartalom hogy ne fulladjon önismétlésbe a gameplay. Apróság ugyan de az OST-je is nagyon jó, a maga korában és műfajában szvsz csak a Streets of Rage 2-é és az Undercover Copsé volt jobb.

  • Péter

    MGS, Contra, Commandos, Sonic 3K jófélék, ezek jó eséllyel nálam is fenn lennének, sőt biztos.

    RtCW szintén, nagyszerű visszatérés volt. Ajánlom a 2009-es feldolgozást is, ugyan regenscriptes a HP, de ettől eltekintve nagyon jól össze van rakva, szép, és hangulatos.

    • Dodgers

      “Ajánlom a 2009-es feldolgozást is, ugyan regenscriptes a HP, de ettől eltekintve nagyon jól össze van rakva, szép, és hangulatos.”

      A regenscriptes jelleg engem sem zavar amíg maga a játék nem CoD-szerűen egy interaktív film akar lenni, amit unalmasabb játszani mint nézni, így szerintem vétel lesz majd a dologból valamelyik uborkaszezonos időszakban, pláne úgy hogy használtan már viszonylag olcsónak is mondható a PS3-as változat. Általánosságban mondjuk már nem érdekel az FPS műfaj, de ha legalább hasonló az RtCW-hez akkor ezzel kivételt teszek majd.

  • -OJ-

    Örök PC-s lévén nekem ebből csak a Wolfy és a Commandos2 volt meg. Mindkettőt imádtam 🙂

  • Márk

    Nem is tudtam, hogy ennyire szereted a Yoshi’s Islandet. 🙂
    Amúgy nagyon jó lett a lista, MGS-en meg nem lepődtem meg. 😀

    • Dodgers

      “Nem is tudtam, hogy ennyire szereted a Yoshi’s Islandet.”

      Azt sejtettem már a post kirakásakor is hogy az MGS3-al nem nagyon fogok meglepni senkit, de arra nem gondoltam volna hogy pont a YI lesz majd a meglepetés helyezés. 😀 Inkább a két PC-s helyezéstől vártam volna ezt a szituációt, részben azért is mert nem nagyon írtam még PC-s játékokról.

      Lehet az is közrejátszik a YI helyezésében hogy a Bros. 3-on kívül ezzel töltöttem a legtöbb időt a 2D-s Mariók terén, de valahol pont az tetszik benne hogy eltérőbb mer lenni a többi Mariohoz képest, és úgy képes új dolgokat bevinni a pályadesign és a Yoshi képességek terén, hogy közben mégis érezhető a Mariós hatás és minőség a játékon. Kicsit ahhoz hasonlítható ahogy a Megaman X volt képes újítani a classic szériával szemben: alapjában véve látszik hogy melyik sorozathoz tartozik a Yoshi’s Island, de a grafikai és gameplay-beli újítások láttatták azt hogy ezt annak idején tényleg az új generációs SNES-re volt tervezve, és nem pedig az utolsó pillanatban volt átcibálva NES-ről, mint teszem azt a World 1. Nem azt mondom hogy a World rossz lenne, de szvsz érződött rajta hogy NES-re is simán meg lehetett volna csinálni különösebb nyirbálás nélkül, már eleve a gameplay szisztémája miatt is (Yoshit pölö már a Bros. 1-ben is akarta szerepeltetni Miyamoto).

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: