MAL és MALGraph elemzés by Dodgers

Három nap késéssel múlt hét hétfőn volt egy éve annak hogy a MAL felhasználói táborát regisztrált felhasználóként bővítem, és ennek “megünneplésére” jó ötletnek tűnt Péter egyik postjában rejlő koncepció kölcsönvétele annak érdekében, hogy én is hozzátegyem a magam húsz forintját a témával kapcsolatban, és egyben arra is hogy bizonyos szinten a bizonyítványom is megmagyarázzam ha animuk értékeléséről, nézési szempont szerinti rendszerezéséről van szó.

Kezdetek

Habár a MAL regisztrált felhasználóihoz csak egy éve csatlakoztam, ez nem jelenti egyben azt is hogy korábban ne használtam volna az oldalt valamilyen formában: nagyjából 2010 elején akadtam rá először egy azóta az emlékezetemből kiesett fórum egyik hozzászólása révén, amely után az oldal fórumát ha nem is állandó mértékben, de nem is szökőévente kezdtem el olvasgatni az általam jónak-rossznak vélt stuffokhoz kapcsolódó vélemények olvasása végett. Ez a tavalyi év elejéig így is maradt, azonban a WordPresses blogom indításához hasonlóan egy hirtelen felindulásból kiindulva kedvet kaptam ahhoz hogy én is készítsek magamnak egy profilt az oldalon. Ez a hirtelen felindulás leginkább a játékok terén hasonló, adatbázis jellegű oldalhoz, a Backloggeryhez köthető: úgy voltam vele hogy a játékokhoz hasonlóan az animukhoz kapcsolódóan se ártana meg egy “jegyzék” vezetése annak érdekében, hogy ne feledkezzek meg a félretett, vagy a dobás után újból esélyre érdemes címekről és egyben arról sem, hogy egy esetleges kihagyás után melyik stuffban hol is tartottam annak idején. Ez a funkció még inkább kapóra jött, akkor amikor tavaly tavasszal visszatért az animunézős kedvem olyan szinten hogy rendszeres nézőnek számítsak és ennek hatására a potenciálisan nézésre ítélt darabok fel- és megjegyzése is nagyobb értelmet nyert, ám ezt leszámítva is eddig nagyrészt elégedett vagyok az oldal használhatóságával, hiszen az egyszerű, letisztult grafikai design mellett az egyes funkciók elérhetőségére és használhatóságára, illetve az ebbe való beleszokás mértékére sincs ok különösebb panaszra.

A konkrét lista ezen, illetve az azon alapuló, grafikonos kimutatásra hivatott MALGraph szolgáltatás által összeállított reprezentatív ábrák pedig ezen a linken érhetőek el.

Pontozás

MALGraph_Score

Arról mindig is megoszlottak a vélemények hogy milyen szempontokat érdemes figyelembe venni ha egy animu értékeléséről, a jellemzés során figyelembe venni érdemes szempontokról van szó, ami nem tekinthető meglepőnek ha eredendően abból indul ki ez a kérdéskör, hogy egyrészt ki milyen komolyan veszi az értékelés intézményét, másrészt pedig azt hogy az egyes szempontok milyen “viszonyban” állnak egymással, magyarán hogyan alakul az egyes értékelési szempontok alá-fölé rendeltségi elrendeződése. Habár az általánosítást illetően elég faramuci kérdésről van szó, az valahol minden esetben megtalálható szempont hogy ki mit tart szórakoztatónak, és ehhez kapcsolódóan hol húzza meg az egyes minőségi határokat (már ha elkülöníti, persze), az egyének közötti külömbség ilyen téren pedig ezen két tényező keverékéből tevődhet össze. Egy egyszerűbb példával élve valakinek már az is elég a 9/10-es értékeléshez ha bárhogy is de “szórakozik”, másvalakinek csak a legkiválóbb stuffok felelnek meg, míg megint mások a “korrekt értékelés szubjektív megvalósításának” bűvkörében igyekeznek úgy ítélkezni bármi felett, hogy az minél jobban lefedje a szubjektív valóságot a témával kapcsolatban. Eme kis eszmefuttatás azért is idevágó ebben az esetben, mert a személyemet illetően a harmadik csoportról van szó már csak azért is, mert ezen idézőjeles értékrend alapján szoktam MAL-on címeket értékelni, egyben az ismertetőimet is megírni a blogon. Annak eldöntését az olvasókra bízom hogy ilyen téren mennyire járok jó-rossz úton, az azonban minden hosszabb ismertető és MAL-os értékelés esetében elmondható a részemről hogy igyekszek több szempont alapján ítélezni a kérdéses produktum felett, amely szempontok között a grafika/audio minősége és összképe, a történet/szereplők általános színvonala és építkezése/alakulása épp olyan jelentős szempont, mint ahogy a pozitív és negatív jellemzők közötti arány is, magyarán melyik jellemzőcsoport képes felülmúlni a másikat, és azt milyen mértékben teszi. Mindezen szempontok alapján kerül kiosztásra a véleményezésen felül az értékelés is, amely során az eddigi gyakorlatban csak a 1-9.5-ös, az egészek mellett félpontokat is figyelembe vevő skálát vettem figyelembe annak köszönhetően, hogy a 10/10-ben, és így a tökéletességben nem szoktam hinni már csak azért sem, mert szinte minden kapcsán felhozható olyan apróság, amely máris kiüti a nyergéből a “tökéletes” szótári definícióját. Ebben a szemléletben ugyan csak nemrég állt be változás nálam és kérdéses, hogy lesz-e alkalmam a gyakorlatban is átültetni azt, de a tárgyilasogabb értékelés érdekében 9.5 fölött már hajlok arra hogy az egyes tizedespontokat is figyelembe vegyem egészen 9.9-ig, ami már csak azért mondható hasznosnak mert végső soron a 9.5-ös határ pont nem alkalmas arra, hogy a számomra legjobb címek között külömbséget tegyek olyan formában, hogy az másnak is leessen. Egy gyors példával szemléltetve a Cromartienak és a GTO-nak is 9.5-öt adtam annak idején, most azonban az előbbinek 9.9-et, míg az utóbbinak 9.8-at adnék.

– 9~9.9: A fentebbi hosszabb szövegben említést tettem arról, hogy az értékelések során figyelembe szoktam venni azt is, hogy a pozitív és a negatív jellemzők közötti mennyiségi és minőségi eltérés mennyire érhető tettem, és ebben a ponttartományban feltételezem egyértelmű hogy melyik csoport felé fog dőlni a képzeletbeli mérleg. Hibák mint olyanok természetesen az ilyen, egyébként kiválónak nyugodtan titulálható címekben is megtalálhatóak, azonban ezek vagy olyan apróságok amelyeket kis túlzással csak azon a bizonyos kákán lehetne megtalálni, vagy éppen a pozitív jellemzők és tulajdonságok halmaza olyan elsöprő mennyiségi és minőségi dominanciát képvisel, amely mellett a negatív tényezők szinte csak köszönésre betért vendégekként tűnnek. Az ilyen értéksávba való bekerüléshez természetesen nem elutasított tényező ha az adott produktum viszonylag eredetinek mondható és azt képes is egész végig magas minőségben, minden tényezőt felölelve prezentálni a teljes terjedelem alatt, de a magam részéről ezt nem tartom feltétlenül szükséges követelménynek, már annak is van esélye a 9-es értékelésre amely ha nem is mutat új dolgokat, a maga gyakorlatában mégis olyan kiemelkedő szakértelemről és írói érzékről tanúskodik az alkotója, amely alapján munkája példaértékűnek tekinthető legalább a saját műfaján belül.

– 7~8.5: Az olyan címeket természetesen én sem vetem meg amelyekről látszik, hogy az alkotóban volt annyi spiritusz hogy egy kiváló, akár példaként is említhető munkát pakoljon le az asztalra, ám azt ugyanakkor mégsem mondanám hogy csak az ilyen színvonalba eső cuccok lennének képesek arra hogy megússzák a Lomtárba és a feledésbe dobás sorsát. Éppen ellenkezőleg, nekem kis túlzással már az is elég szokott lenni bármi terén, ha a hibák ellenére is fel tud mutatni egy olyan, szilárdabb színvonalat amiről látszik hogy tényleg az alkotó szándékos két kezét dicséri az eredmény, nem pedig a véletlenek összjátékaként összejövő szánalmasan röhejes/röhejesen szánalmas kollektíva. Ez egyébként a többi pontkategóriáról is elmondható, de talán ebben a szegmensben érhető tetten a leginkább: maga az egyszerűség, mint olyan egyáltalán nem zavar egészen addig, amíg az adott cím a saját közegén belül jó munkát végez mind a történet, mind a szereplők terén, a spanyolviasz feltalálása helyett nekem már az is sokszor elég ha legalább az erőlködés látszatától mentes a kérdéses alany és inkább a természetesség terén szolíd, hiszen már ilyenkor is sokszor elmondható az hogy egyáltalán ténylegesen szórakoztatni tud a kérdéses cím amellett, hogy a minőség terén sem mutat fel foghíjas teljesítményt. Kissé általánosan kifejezve az álláspontot ez az a pont, ahol még jó eséllyel érdemlegesen megtérül az adott kreálmányba befektetett időmennyiség, egyben az alanyspecifikus hiányosságok is éppen csak annyira vannak jelen hogy esetlegesen a jobb értékelést megakadályozzák, de a minőségbe annyira számottevően ne köpjenek bele, ahogyan abba se hogy azt mondjam: lényegében egy decens darabról van szó.

– 5~6.5: A számmisztika alapján könnyen le lehet szűrni azt hogy ez a szegmens afféle arany középutat képvisel a minőségibb és a silányabb címek között, és a magam részéről én is az ilyen esetekben szoktam kiosztani ilyen jellegű értékeléseket. Nagyjából ez az a pont amikor még lehet beszélni arról hogy egy stuff talán megéri a belefektetett időt valamilyen formában, más értelmezésben azt is lehetne mondani, hogy a pozitív és a negatív jellemzők serlege közötti pozíció ilyenkor tekinthető nagyjából egyenlőnek, vagy a pozitív oldalt tekintve egy kicsivel előnyösebbnek. Ilyenkor még mindig nincs feltétlen szó egy alapjában véve rossz címről, és a véleményformálás is inkább annak a belövésésre hivatott, hogy az “átlagos” fémjelezte tömör jellemzésből miféle olyan jellemzőkkel rendelkezik az adott cucc, amelyek kapcsán még el lehet mondani azt hogy jó uton jár a gyakorlatban is, vagy éppen ellenkezőleg, mik voltak azok a dolgok amiket az adott cím ugyan képes volt jól kapizsgálni ám mégsem volt azt képes kellő mértékben továbbgondolni, legyen szó akár a színvonal puszta megállásánál, vagy olyan dolgok halmazáról amelyek éppen annyira rontják le az összképet hogy a pozitív elemekre építést visszavessék. Az ilyen értékelésbe beleeső stuffok terén az “átlagos” szónak egyaránt lehet negatív és pozitív értelemben történő értelmezése, és habár még az ilyen esetekben se mondhatnám azt egyértelműen hogy jó darabról lenne szó, a jobb minőség csírája ettől függetlenül még benne lehet a dologban, mégha azzal együtt is hogy az adott cím esetlegesen mégsem képes túllépni azt a színvonalat, amikor az egyszeri megnézés után maximum a feledés homálya fogadhatja.

– 3~4.5: Bizonyára mindenki számára ismerős az az érzés, amikor úgy érzi hogy az adott cuccban ugyan lenne valahol spiritusz és papíron hangzatosnak, ígéretesnek látszó koncepcióval is dolgozik esetleg, ám a gyakorlati megvalósítás terén olyan mértékű és gyakoriságú gixerek keletkeznek, hogy az az egész stuff minőségére fejt ki olyan mértékű káros hatást amitől élvezhetetlenné válik az egész, gyakorlatilag az eltékozolt lehetőségek kincstárává téve az adott cuccot. Jobb esetekben ugyan a koncepciók ígéretességét és egy-két esetleg jól sikerült elemet fel lehet hozni pozitív jellemzőnek ekkor ha azok legalább olyan szinten működnek, hogy legalább egy picit meg tudják villantani azt az összhatást ami jobb körülmények között működnének, ettől függetlenül a részemről általában ide szoktak kerülni azok a címek, amelyeknél úgy érzem hogy lehetőségek kerültek elfuserálásra. Ettől függetlenül abban is biztos vagyok hogy pont emiatt a felfogás miatt dobok ebbe a kategóriába néha olyan címeket, amelyek amúgy *annyira* nem lennének rosszak, így ezzel a kelleténél talán szigorúbb értékeléseket és véleményeket levonva a dologból, azt is lehetne mondani hogy az ilyesféle esetekben a lehetőségek eltékozlása az, ami a leginkább zavar. Egyúttal emiatt is fordulnak elő olyan szituációk, amikor egy-egy cím a szórakoztatás helyett csak azt éri el hogy kellőképp felidegesítsen és csak a szemeimet forgassam, bár ehhez arra is “szükség” van az esetek többségében, hogy úgy án-blokk, a jóindulattal el nem nézhető módon ne feküdjön az adott stuff stílusa vagy annak vonásai. Az ilyen esetekben jellemzően azok az animuk szoktak úgymond versenyezni amelyekről már látatlanban sejtem hogy nem lesz a fogamra való, és a bepróbálkozás során ki is derül az hogy ilyen téren nem tettem rossz lóra, pontosan azt kaptam amire számítottam. Ugyanakkor mindezek ellenére előfordulnak olyan esetek is, amikor valamit annak ellenére szoktam ilyen osztályzatokkal honorálni, hogy végső soron ténylegesen szórakoztatni tudtak: a tipikusan “olyan rossz, hogy az már jó” jellegű sorozatok esetében értékelni tudom azt ha a pocsék színvonal miatt meg tud nevettetni valami, és vannak olyan esetek is amikor valamit pusztán csak emiatt szoktam végignézni, ez azonban mégsem jelenti azt hogy egyben jobb értékelést is adnék neki mint amilyet megérdemelne. Alkalmanként mondjuk pont hogy ez a faktor menthet meg valamit az 1-2.5 sávon elterülő értékeléstől, de ezt leszámítva is úgy vélem hogy pusztán a szórakoztatási faktor miatt az esetleges hiányosságok még nem tűnnek el rejtélyes módon az éterben, így nem is lenne különösebb értelme se a jobb pontszámnak, se az összességében jobb összvéleménynek. Ilyenkor meg szoktam említeni ha egy cím képes volt szórakoztatni ilyen módon, és nem is nagyon szoktak felidegesíteni vagy bosszantani az ezt elérni képes cuccok, de az is hozzátartozik a dologhoz hogy ez nem feltétlen az alkotó tiszta erőfeszítésének és alkotói vénájának köszönhető, ennélfogva nincs különösebb indok az enyhébb értékelésre.

– 1~2.5: Összességét nézve úgy vélem hogy ez az a kategória, ami a legkevesebb lényegi magyarázatra szorul mind közül: az ebbe a szegmensbe eső stuffok esetében a veszett fejsze nyele kifejezés nőies túlzásnak is tekinthető, hiszen ilyenkor teljes mértékben el lehet mondani azt hogy az adott cím nem hogy a minőség, vagy a konkrét elképzelések szorításától is “megmenekül”, de még azt a viszonylag egyszerű feladatát sem képes ellátni hogy legalább szórakoztassa az embert, ami már önmagában egy fél vereséget jelent egy szórakoztatóipari alkotás terén. Ez a félmondat még a szórakoztatás intézményének egy másfajta válljfajára is vonatkozik, az ilyen esetekben ugyanis rendszerint még azt sem lehetne elmondani hogy legalább olyan értelemben lenne rossz, hogy legalább nevetni lehessen rajta, ehelyett inkább csak egy röpke gondolatmenetre invitál az elkészítéshez felhasznált papírmennyiség, vagy a ceruzák jobb felhasználásának számbavételére. Nem mondható el ugyan minden esetben, de ironikus módon vannak olyan esetek amikor ugyan a kérdéses műnek sikerül a vérnyomásom növekedésére pozitív hatást kifejteni, ám mégsem olyan mértékben mintha egy 3-4.5 pontos címről lenne szó, bár az igazsághoz hozzátartozik az is hogy ez csak annak tudható be, hogy minőség híján nincs is mit elrontania a kérdéses címnek, eléggé meg van ásva az a bizonyos gödör hogy ne osszon-szorozzon ez a kérdés.

Figyelemmel követési állapotok

MALGraph_allapot

– Tervezett(/Plan to Watch): Ezen bekezdés leginkább kézenfekvő szegmense, ahová értelemszerűen azokat a címeket szoktam helyezni amelyek valamilyen módon fel tudják kelteni az érdeklődésemet annyira, hogy előbb vagy utóbb belekezdjek azokba egyszer. Ebben a kérdésben az olyan kritériumok mint a műfaj, a kor, a hosszúság és társai mellékesek a potenciális stuffok között egészen addig, míg az adott dolog fel tud mutatni legalább egy olyan apróságot, amely alapján úgy gondolom hogy egy próbát megér. Azt ugyanakkor éppen az adott hangulatom folyásolja be hogy mennyire veszem figyelembe a megérzésemet ha a potenciális minőségről, vagy legalább az elviselhetőségről van szó. Vannak ugyan olyan esetek amikor annak ellenére helyezek be valamit ide, hogy egyébként a hátam közepére se kívánnám látatlanban arra alapozva, hogy “úgyis sejtem mi lesz ennek a vége” akár megérzésből, vagy annak egy másik ember véleményével kibővített variánsából, de az ilyen esetek előfordulását tekintve mégis az az eset mondható dominánsnak, amikor olyasmit nem nagyon szoktam tervezettbe tenni amiből legalább egy 5 pontos értékelést nem nézek ki. Ettől függetlenül persze én sem látok előre a jövőbe, így természetesen vannak olyan esetek amikor az ilyen jellegű elővigyázatosság ellenére is egy gyengébben teljesítő darab kerekedik ki a kérdéses címből, de az eddigiek alapján nem hagyott annyiszor cserben ez a fajta megközelítés annyira, hogy ehelyett válogatás nélkül mindent kézzel-lábbal fogjak ami animu.

– Nézett(/Watching): Az adott lista sava-borsát képező szegmens, hiszen kissé egyszerűen fogalmazva az itt felsorolt sorozatok alapján lőhető be hogy az adott illető éppen mennyi és milyen címmel tölti a szabadidejének azon részét amennyit szórakozás címén ezen médiumra irányít. A megnézni tervezett darabokhoz hasonlóan ebben az esetben is elsősorban az számít a részemről, hogy az adott cím képes legyen látatlanban olyasvalami hatást elérni ami alapján azt mondom hogy legalább egy esélyt legalább megér, és habár ebben az esetben is vannak olyan műfajok és karakterisztikák amelyektől a túlélési ösztön és tapasztalat kettőse kiadja az “idegenkedés” parancsot, a négy fő időszak mindegyikében általában össze szokott gyűlni 5-10 olyan cím, amelyről azt tudom mondani hogy rendszeresen nézem. Ebbe a meghatározásba a frissen vetített címeket illetően azokat a stuffokat szoktam belehelyezni amelyeknél nem vagyok 3-4 résznél többel elmaradva, míg a már nem vetített sorozatok esetében általában azokat a címeket szoktam érteni amelyekből nem telik el két hétnél több idő az egyes epizódnézési alkalmak között, függetlenül attól hogy az egyes alkalmakkor hány epizódot nézek meg. A régi és új címek közötti mennyiségi megoszlásra általában az új stuffokra vonatkozó dominancia érhető tetten ha azt veszem alapul, hogy általában 5 friss cím fellett már nem nagyon szeretek több régi darabot is “futtatni”, aminek az oka leginkább az egyes animuzéséi alkalmakkor átrágott epizódok számában keresendő. Egy-egy ilyen alkalomkor általában 2-4 epizódot szoktam megnézni attól függően hogy az adott napon mennyire van kedvem animuzni, ennél fogva nem tartom célszerűnek azt hogy egyszerre akár 4-5 régebbi sorozatot nézzek amikor a friss címek száma nem egyszer eléri azt a pontot, amikor egy-egy animunézéskor csak ezekkel megvan az a epizódmennyiség ami után úgy érzem, hogy az adott napra elég volt az animuzásból. Ebből kiindulva a régi sorozatok közül egyszerre általában csak egyet-kettőt szoktam figyelemmel követni a viszonylagosan sok friss új sorozat esetén, révén ilyen mennyiség mellett még úgy érzem hogy nem visz el a bőség zavara, és nem is érzem úgy hogy a végtelenségig fog tartani amíg valaminek a végére érek.

– Felfüggesztett(/On-hold): Legyen szó akár jó, akár rossz címekről, mindkét esetben előfordulhat olyan szituáció amikor az ember úgy érzi, hogy egy ideig szüneteltetni szeretné az adott címet egy későbbi folytatás alkalmáig, és én is ilyen esetekben fordulok a lista ezen szegletéhez. Az egyes animunézési állapotok közül talán ez a szegmens mondható a részemről a legösszetettebbnek, hiszen mindkét minőségi véglet esetén számos ok idézheti elő az adott cím rövidebb-hosszabb pihentetését. Az alapvetően jónak mondható stuffok esetén a frissiben vetített daraboknál rendszerint a kivárás, a minél több epizód felgyülemlésének kivárása mondható a vezető oknak: vannak olyan történetek amelyeket a lassabb, kimértebb történetvezetési tempó miatt a heti egy rész kis túlzással kimondottan kevésnek mondható, addig a pontig amikor alkalmanként minimum 2-3 epizódot érdemes megnézni ahhoz hogy a hetekénti egy részes tempó ne vegyen vissza indokoltnál többet az adott cím tempójából, egyben ahhoz is hogy az ember érdeklődése jobban megmaradjon, hogy legalább a korábbiakhoz hasonló mértékben legyen kíváncsi a folytatásra. Ebben az esetben az on-hold állapot abban az értelemben is elnyerheti az értelmét, ha bizonyos időközönként eljön az a pont amikor nem csak az epizódok számának felduzzasztás a fő érdek, hanem az is hogy a pihentetés révén elteljen az a változó időmennyiség, amikor ismét van elég motivációm a “mélyvízbe” való visszaugráshoz, ez értelemszerűen a hosszabb ideig futó címeknél érvényes inkább. A szélsőségek másik, az alapvetően nem kimondottan bejövős címek halmazából álló oldal terén a szituáció leginkább a shounenekhez hasonlítható, ám ebben az esetben többségében még azt sem lehetne elmondani hogy nagyjából élvezem a sorozattal eltöltött időt, ilyenkor javarészt csupán az képezi a szüneteltetés szituációját, hogy úgymond sajnálom annyira a rájuk fordítandó időt, hogy csak váltakozó időközönként vagyok képes megnézni belőlük alkalalomadtán egy-két részt, hogy aztán hetekig, hónapokig várjanak az újabb esélyre. A frissiben sugárzott sorozatok esetén ugyanakkor nem csak az epizódok összegyűlésének szándéka hozható fel mint a dologban ludas indok, sokkalta inkább a bizonytalanság annak terén, hogy dönteni tudjak az adott cucc sorsáról. Ebben az esetben kizárólag olyan sorozatokat szoktam ide helyezni amelyeket az adott szezont megelőző időszakban nem állt szándékomban elkezdeni, ám az idők múlásával mégis meggondoltam magam annyira hogy egy próbát adjak nekik, viszont ekkor még értelemszerűen nem vagyok biztos abban hogy tényleg “kell-e” nekem annyira az adott cím. Bizonyos értelemben az on-hold szegmens funkciója ez esetben pusztán az, hogy afféle karanténként elkülönítse ezeket a “bizonyítási időszakban” leledző címeket azoktól a daraboktól, amelyeket már bőven az adott szezon kezdete előtt kiszemeltem mint kedvemre való potenciális darab. Egy idő után persze eljön az a pont amikor nagyjából el tudom dönteni hogy a kérdéses címet hova soroljam be, ennek értelmében értelemszerűen vagy eléggé megtetszik annyira hogy rendszeresen nézzem; annyira leszerepel hogy dobásra ítéltetik; vagy csak addig fogom on-holdban tartani amíg eljön a számomra érdekes pont, ami után az esetek többségében egyenes úgy vezet a dobáshoz.

– Dobott(/Dropped): Másfajta kifejezéssel élve lehetne ezt a szekciót akár kukának is nevezni, révén ide kerülnek azok a címek amelyeket valamilyen okból kifolyólag előbb adok fel, minthogy befejezzem azokat. Arról mindig is megoszlottak a vélemények hogy mikor, melyik ponton lehet elvetni egy címet anélkül, hogy ne legyen érthető az illető inditéka ebben a kérdésben, és habár igaza van annak is aki azt mondja, hogy a dobást megelőző, a stuffot illetően megfelelő mennyiségű tapasztalattal való felvérteződés érdekében ezt egy fix epizódszámhoz illik kötni, én mindig is azon a véleményen voltam hogy ezt a pontot sorozatja és egyénje válogatja, hiszen végső soron az adott címtől függ hogy az illető számára mikor jön el az a pont, amikor kabátját-kalapját fogja és vérmérsékletétől függően távozik elköszönéssel, vagy káromkodással. A valósághoz közelebb álló nézőponttal kiegészítve azért is tartok ki eme nézet mellett, mert nincs kedvem valamit csak azért nézni hogy meglegyen a “kötelező”, x epizódot megjelölő kvóta, ehelyett annyi esélyt szoktam adni bárminek amennyit jónak látok az adott címmel kapcsolatos tapasztalatból kiindulva. Ennélfogva akár az első epizódnál dobok bármit szívfájdalom nélkül amiről úgy gondolom, hogy menthetetlen a számomra, és akár 10 epizód esélyt is adok bárminek, amiről úgy gondolom hogy vagy ígéretes valahol, vagy “csak” akkora mértékű minőségi katasztrófa van benne, hogy bizarr kíváncsiságból addig a pontig elszenvedek valahogy. A “dinamikus” dobásra ítélési módszerben eredendően persze megvan az a buktató is, hogy azelőtt dobok egy sorozatot hogy abban minőségbeli növekedés állna be és valahol igazat adok annak, akinek ez a módszer felületesnek látszik korai dobás esetén, ugyanakkor a “dobott” állapot a többihez hasonlóan nem jelent feltétlenül kőbe vésett cselekedetet, bármikor jöhet egy olyan jellegű fejlövésem amikor valaminek adok egy második/harmadik esélyt. Mindezeken felül azonban akármennyire is igyekszem elfogadni mások véleményét, a “miért dobod ilyen hamar/miért nézted végig” jellegű kérdések, konkrétan a személyeskedő/elvakult hangnemben feltett variánsai a legkevésbé se hatnak meg még annak ellenére se, hogy a blog két és fél éves fennállása óta “itthoni pályán” szerencsére elkerültek eddig az ilyen jellegű szituációk.

Apróság ugyan, de a “Tervezett” kategória kivételével mindhárom fennmaradó kategória, emellett a “Befejezett”(/Completed), bővebb kifejtésre nem szoruló kategória esetében is fennáll az hogy a MAL lista oszlopai között megtalálható “Tags” szekció alatt általában olyan megjegyzéseket is szoktam írni, amelyek az adott kontextustól függően, a MAL által limitált karakterszám mellett fejtik ki a véleményemet az adott cím irányába: a “Nézett”-ek esetében az éppen megnézett epizód(ok) alapján szoktam véleményeket hozzáfűzni a témához; a “Befejezett”/”Dobott” esetében inkább az adott pontszám indoklására terelődik a hangsúly több-kevesebb sikerrel; míg a “Felfüggesztett” kategóriánál pedig eddig kissé trehány módon, csak alkalomadtán szoktam csak hozzáfűzni azt, hogy mi alapján szüneteltetem az adott címet.

Epizódszámok

MALGraph_Episodes

Még egy korábbi, kérdőíves postban említettem meg azt hogy terjedelem terén a rövidebb sorozatokat részesítem előnyben, és a grafikon tanúsága szerint is elmondható hogy ez a véleményem azóta sem változott meg. Az ideális hossznak továbbra is legfeljebb a 26 epizódot tekintem annak fényében, hogy ez az a terjedelem ahol az elnyújtottság és/vagy az elkapkodottság még egy füst alatt oldható meg egy tehetséges stáb megléte esetén, bár az utóbbi időben inkább a 12-13 részes sorozatok év az OVA-k domináltak nálam egyrészt az utóbbi fél évben dolgosabbá váló hétköznapok melletti gyors lezavarásnak köszönhetően, másrészt pedig annak hogy esetleges negatív végeredmény esetén valamivel kevesebb idő veszik kárba. A befektetett idő kérdése és annak megtérülése persze kissé túlzásnak tűnhet olvasatra és valahol van is ebben valami, de a magam részéről könnyebben és kevésbé morgolódóan szenvedek végig egy rövidebb bukást a hosszabbnál, már ha persze idő előtt el nem hagyom a süllyedő hajót.

Műfajok

MalGraph_Genres

Nem csak ebben a postban, de jó pár korábbi alkalommal is megemlítettem azt, hogy az animuk és gyakorlatilag bármi más terén is a műfaj kérdése mint olyan nem bír olyan nagy hatással ha egy bepróbálásra potenciális darabról van szó, a hangsúly inkább mindig is arra helyeztem hogy az adott stuffnak van-e olyan beütése amely alapján meg tudja hozni a számomra a kedvet a kísérletezéshez, így lényegében a műfajok szerepe inkább másodlagosnak mondható. Ennek ellenére persze vannak olyan műfajok amelyek terén könnyebben vagy nehezebben lehet nálam bevágódni, amely az előző mondat utolsó részét akár kapásból semlegesíthetné ha nem lenne ott az a szituáció, hogy addig nem izgat annyira ez a kérdés amíg valami őszintén felkelti a figyelmem, és a MALGraph kedvenc műfajokat megjelölő szekciója erre hellyel-közzel rá is hibázott. A katonai/rendőri/történelmi/szamuráj témával kapcsolatban általában nem szokott problémám lenni és a sci-fivel, mechával kapcsolatban sem mondanám azt hogy ellenséges tényezők lennének annak ellenére, hogy általában semlegesek rám nézve, ám a dráma kapcsán már nem feltétlen mondható el ez. Pontosabban szólva nem is magával a stílussal van gondom, hiszen egy jól megírt és kivitelezett drámai vonal bármelyik jobb, komolyabb alkotás gerince lehet amit bármikor szívesen fogadok, hanem inkább azzal van gondom hogy az esetek egy részében a történetírók hajlamosak összekeverni ezt a stílust egyrészt egy protokollnak beillő, kötelezően bepasszírozott elemmel, másrészt egy olcsójános, általában szánalmasan erőszakos próbálkozásnak arra hogy összetettnek láttassanak egy történetet és egyben arra, hogy a nyájas néző Dunát fakasszon a szeméből. Ez a jelenség leginkább a vígjátéknak induló sorozatoknál tud bosszantani a leginkább, hiszen az írók egy része egy olyan álomvilágban él ahol a komédia és a dráma békésen megfér egymás mellett, holott ez sok esetben pont hogy nem nevezhető bizonyított dolognak: a komédiának éppen az a lényege hogy az ember x percre kikapcsolódjon és esetleg nevessen is egy jót (ezért is az egyik előnyben részesített műfajom), és véleményem szerint az ilyen vígjáték/dráma hibridek pont hogy ezt a koncepciót herélik ki. Természetesen vannak olyan esetek amikor a két véglet közötti átmenet remekül megy végbe és akár még egyformán jók is, de nagyon sok olyan eset van amikor a hellyel-közzel működő komédiát a felesleges komolykodás tesz tönkre azzal, hogy muszálynak érzi egy olyan dráma beletuszkolását ami nem hogy pocsék tetőtől talpig, de értelme sincs sok azon kívül, hogy az író felvághasson egy “összetett” sztori megírásával.

A legkevésbé favorizált műfajokat illetően a MALGraph nagyrészben ugyancsak ráhibázott a dolgokra: a (hagyományos) fantasy és a shoujo ai olyan távol áll tőlem mint innen Jeruzsálem; a romantikát illetően a drámához hasonlóan az erőszakos túllihegés és/vagy az elcsépeltség esélye az ami nem teszi a potenciálisan előnyben részesített műfajok közé; és az iskolai sorozatok terén is van jó pár olyan dolog ami miatt “félve” közelítek az ilyen stílusú darabokhoz. Az egyetlen valódi, kifejtésre érdemes eltérést a hárem/ecchi műfajkettős képviseli a mezőnyben, és a drámához hasonlóan ebben az esetben is az írók egy része tehető meg ludasnak ebben a kérdésben. Alapvetően nem szoktam lelkesedni ezekért a stílusokért már csak az elcsépelt és idegesítő szituációk miatt is, ám ezt a viszonylagos ellenszenvet bőven van esélye bármelyik olyan stuffnak semlegesíteni, amely ezeket a stílusokat csupán mint kiegészítő elemként kezeli, és az alkotónak van annyi gerinc a hátában hogy egy olyan sztorit írjon, amely ha nem is irodalmi remekmű, de a saját közegében mégis képes egy szolid, alapjában véve jó történettel és kellemes, kedvelhető szereplőkkel tömött irományt lehessen letenni az asztalra, akár már a bejáratott elemek sajátos megcsavarásával, keverésével is. Ez azonban magától értetődően megkövetel az alkotóktól egy bizonyos mennyiségű tehetséget, fantáziát és munkakedvet, amivel finoman szólva a történetírók nem minden esetben rendelkeznek, ugyanakkor azzal a felismeréssel mégis, hogy a sikerhez nem feltétlenül kellenek az előbb felsorolt dolgok, egyszerűbb az ha a “bejáratott klisék és húzások” kézikönyvéből összeszedik az elmúlt tíz év összes elcsépelt eszközét, nem mellesleg pedig utánajárnak annak is hogy éppen mi a módi a fétisek terén. Az ilyen stuffok esetében a szereplők és a történet pedig ennek eredményeként hajlamosak pontosan azt a semmitérő és unalmas színvonalat elővenni a kalapból amivel sosem voltam jóban, mégpedig azért mert fétisekkel bármelyik hirtelenszületett írópalánta tud kezdeni valamit, egy minimálisan kompetens rajzolóval a hóna alatt pedig olyan női szereplőket tud rajzoltatni amivel mindenki kedvére tudnak tenni “olyan” értelemben is. Mindezek sikeres kivitelezéséhez érthető módon nem szükséges érdemlegesen sok tehetség, és emiatt se szoktam általában magasra pontozni az ilyen jellegű alkotásokat: a jó minőséghez bizony munka kell, és két kosárlabda lökhárító, duplacopf, meg egy csíkos bugyi megrajzolása még közel sem jelenti ezt. Az egyedüli kakukktojást az ellenszenves műfajok terén a sport műfaja jelenti, ami alapjáraton abszolút semlegesnek mondható.

Stúdiók

MALGraph_Studios

A potenciálisan nézésre ítélt cuccok iránti kutakodás terén ugyan csak viszonylag ritkán játszik közbe a stúdió kiléte és általánosságban is csak mint mellékes szempontként tekintek erre a kérdésre, ennek ellenére nekem is megvannak azok a stúdiók amelyeket előnyben, vagy éppen ellenkezőleg, átkozásban részesítek ilyen-olyan indokokra hivatkozva. A MALGraph stúdiókra kiterjedő szolgáltatását tekintve azonban itt érhető igazán tetten az, hogy a rendszer -logikus módon- egy megadott képlet alapján határozza meg az adott felhasználót érintően a leginkább és legkevésbé favorizált csapatokat, amely értelemszerűen nem jelenti egyben azt hogy a végeredmény egyezne is az alany ízlésével. Ez az esetemben annyit jelöl, hogy mind a pozitív, mind a negatív oldalon olyan csapatokat is besorol a rendszer az egyes csoportokba, amelyek nevét gyakorlatilag most olvasom először: a pozitív oldalt tekintve a softx és az Easy Film hozható fel a legkönnyebb példának, hiszen ezek a stúdiók csupán az első három Slayers évad miatt kerültek “kisorsolásra”, és a Tokyo Movie Shinsha is jóformán csak a Lupin III első sorozata és az OVA-k révén látható viszont. A Sunrise, a Production I.G., és a Bones kapcsán már közelebb jár az igazsághoz a rendszer ha a kedveltebb animációs csapatokról van szó, de még mindig nem abban az értelemben ahogy az elsőre tűnne, gyakorlatilag mindhárom esetben egy-két magasra értékelt, és néhány viszonylag jobb értékeléssel honorált címnek köszönhetik a szereplésüket. A Production I.G.-t illetően mondjuk elviekben jobb véleménnyel is lehetnék ha azt nézem, hogy az általam legjobbnak tartott Cromartie, illetve a picivel gyengébb Ghost in the Shell franchise animálása az ő két kezük munkáját dícséri, ám ezeken felül jóformán egy-két címet leszámítva nagyon labilis minőségskálát voltak képesek összehozni az év során, a blog hasábjain például a Guilty Crown kapcsán már kifejeztem az enyhe ellenszenvemet.

A Gainax/Madhouse/White Fox triót illetően viszont ráhibázott a kimutatás annak tudatában, hogy a felsorolásból ezt a három stúdiót éppenséggel nem hogy jónak tartom, de még kedvelem is annyira hogy az ő munkáik után legalább egy utánanézés szintjén érdeklődjek. A Madhouse az I.G.-hez hasonlóan ugyan szintén megjárta már a pályafutása alatt a minőségi grafikon mindkét oldalát, ám a “riválisához” képest inkább egy egészséges középutat képviselnek annak révén, hogy a populárisabb és egyben gyengébb címekbe éppolyan érzékkel képesek belenyúlni mint a minőségibb és szórakoztatóbb cuccokba, és az esetek többségében a “gyártás” terén se sajnálják annyira a befektetéshez szükséges pénzmagot és tehetséget. A White Fox még viszonylag friss szereplőnek mondható a pályáján és emiatt értelemszerűen még elkél egy pár év amíg teljesebb kép alakul ki a stúdióról, de az eddigi terméseik közül a Katanagatari/Jormungand (S1+S2)/Steins;Gate hármas alapján el tudták érni azt nálam hogy az ígéretesebb csapatok között tartsam számon őket, részben éppen amiatt hogy olyan címekbe is bele mernek vágni amelyek az animu piac mostani, nem túl fényes tendenciái között nem feltétlen ígérnének kasszasikert. Ez utóbbi jellemző a Gainaxra is jellemző, ám ugyanezt egy valamivel merészebb pályán gyakorolják azáltal, hogy a saját gyártású projectek indítása terén bizonyos értelemben renegátnak is mondhatóak, és ezt ki is használták az évek során. Az ezek mögött álló emberek nyakára kis túlzással egyáltalán nem helyeznek rövid pórázt a kreativitás terén sem, ami alapján nem mondható meglepőnek az hogy mind a vizualitások, mind a történet- és szereplőkreálások terén olyan, a “hagyományosabb” animukhoz képest merészebb, kísérletezőbb utakat és ideákat követnek, amelyekbe más stúdiók nem szívesen mernek vagy akarnak belevágni. Ennek kétségkívül meg is van az eredménye ha azt nézzük hogy a Gainax mindig is a vitatottabb stúdiók közé tartozott lényegében pont azon alkotások miatt amelyek a radarra lövik őket, de személy szerint pont ezt a közönséget megosztó elvontságot és merészséget kedvelem bennük és a saját készítésű franchiseaikban, egyben azt is hogy ezek révén olyan frissességet visznek a piacba, amelyet az elcsépeltségbe egyre inkább belefáradó felhozatalok önkéntelenül csak tovább emelnek. A MALGraphból való kimaradásuk okán apró megjegyzésként említem csak meg, hogy a Shaftot lényegében ugyanazért kedvelem amiért a Gainaxot is, azzal az apró külömbséggel hogy ők inkább az elvontabb darabok szelektálásában és feldolgozásában jeleskednek, mégha emiatt a TV-s és lemezes változatok között az átlagnál fajsúlyosabb vizuális javítások is vehetőek észre.

A “stúdiós mérleg” másik oldalát tekintve még nagyobb eltérés található a MALGraph által felmutatott és a fejemen leképződött stúdiók között, hiszen eleve a nagyrészüknek még a neve se cseng ismerősen, a Studio Hibari/Genco/Dream force/Marvelous mesternégyes neve egy újszülött tudatának szabad kapacitásával találhatja szembe magát a fejemben, ha a nevük megjegyeztetésére akarnának törekedni. Az Armsot és a Primasteat elviekben már lenne miért köpködnöm annak tudatában, hogy az Arms szabadította a magyar közönségre a flamewarok egyik örök okozóját (Elfen Lied), illetve a Primastea általam látott két címe büszkén viselheti magán az 1-es osztályzatot, ám ugyanakkor esetükben az a cikorina helyzet áll elő, hogy nem tudok neheztelni rájuk annak köszönhetően hogy említésre se méltó kishalaknak tartom őket. Az egyedüli kimondott találatot a Kyoto Animation viselheti magán, és egyúttal meg is érdemlik a részemről a vastag betűvel történő kiemelést is: azt egy percig sem vitatom hogy a rendelkezésre álló büdzsét célirányosan használják fel azzal a taktikával, hogy egyszerre csak egy sorozatot engednek futtatni, és ennek eredménye a grafikai oldal tisztán technikai megközelítését illetően meg is látszik az eredménye, azon viszont már nem hogy a változatos ötletek impementálása terén a mostani piacon az egyik leggyávább csapatnak titulálhatóak. A Full Metal Panic korszakuk 2005-ös lecsengése után sikeresen tapintottak arra rá hogy a széles közönségnek mire van szüksége, és ezt az isteni szikrát azóta is a legnemesebb szervénél tartják fogva azáltal, hogy az “aranyosságra”, a moéra kimondottan erőteljes hangsúlyt helyeznek, legyen szó egyébként tisztán vígjátékról, vagy annak drámával bővített (vagy esetükben korcsosított) változatáról. A “változatosság gyönyörködtet” szólás minden bizonnyal nem mondható a cég erősségének, hiszen a moénak kimondottan abban a szegmensében utaznak amelyre a szélsőségek hatványozottan érvényesek, konkrétan valaki vagy a huszadik alkalommal is diabéteszt kap az általa aranyosnak tartott lánykák és történetek miatt, vagy rókázással vegyes üvöltéssel zár be mindent ami videolejátszóhoz köthető. Ugyan hipsternek nem feltétlen nevezném magam, de az ő esetük példázza azt a legjobban hogy a népszerűség nem egyenlő a minőséggel, pláne akkor ha valaki nem vevő a stílusukra, és ez nálam abban is megnyilvánul hogy az FMP: TSR óta három sorozatukat bírtam csak végignézni, és abból is egy, azaz 1 olyan volt amire azt mondom, hogy viszonylag kellemes. Az kétségkívül benne van a pakliban, hogy a sorozataik túlnyomó része a “nehéz nap utáni móka” élvezhetőségi spektrumban helyezhetőek el, ahogy az is hogy az aranyosság mindenki számára szubjektív, de számomra ez az irányultságuk inkább visszataszító semmint ígéretes, és emiatt is tartom őket a talán leginkább túlértékelt stúdiónak.

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

7 responses to “MAL és MALGraph elemzés by Dodgers

  • Junchi

    Ezen már én is gondolkoztam, hogy meg kéne ezt a post-ot írni, főleg úgy, hogy még az apropója is meglenne (január végén volt 5 éve, hogy csatlakoztam az oldalhoz… atyaég, hogy repül az idő).

    Btw ezt akartam MAL-on is írni, de akkor már ide: Látom, megtört a jég és te is elkötelezted magad a 10/10 mellett. 😀 Péter blogján már írtam, de imho a 10/10 nem feltétlenül kell azt jelentse, hogy tökéletes – az én szótáramban az mindig is a “kiváló”, egy számokkal kifejezett szinonimája volt + mint olyan, igen is szükséges, hogy azért ellehessen különíteni a 9/10-es brancstól.

    A pontozásos rész kapcsán amúgy agree, szal ahány néző, annyiféle kritérium, bár ettől függetlenül azokkal az emberekkel továbbra sem tudok mit kezdeni, akik negatív kritikát mondanak egy-egy cuccra, de azért a végére kihoznak belőle egy 8/10-et, mert szerintük az már egy rossz rating… >_> (Ezért is vannak az átlag score-ok kegyetlenül tönkre vágva AA-n.)

    • Dodgers

      “a 10/10 nem feltétlenül kell azt jelentse, hogy tökéletes – az én szótáramban az mindig is a “kiváló”, egy számokkal kifejezett szinonimája volt + mint olyan, igen is szükséges, hogy azért ellehessen különíteni a 9/10-es brancstól.”

      A színtiszta 10/10-et továbbra is csak MAL-on fogom használni, mert az ottani rendszer az egyes felhasználók szintjén még nem kezel fél- és tizedespontokat, de ettől függetlenül végső soron nekem is egy ehhez hasonló, a 9.5-től való elkülönítésen alapuló gondolatmenet ütött szöget a fejembe amikor beadtam a derekam a 9.5-nél nagyobb skála használatára. A 9.9-es megoldás persze egy kisebb kibúvónak is nevezhető a 10/10 elől és elsősorban a Cromartie miatt gondoltam meg magam, de ez még mindig jobb megoldás a 9.5-nél történő megállásnál pláne úgy, hogy kissé nehéz valamit a legjobbnak, vagy szimplán kiváltképp kiválónak nevezni amikor a 9.5-be történő passzírozás nem éppen ezt fejezi ki. A Cromartienál maradva mondjuk akár a 10/10-re is rászánhattam volna magam mert ha valami, akkor az megérdemli a részemről, de aztán eszembe jutott hogy azért abban is volt egy-két olyan dolog ami miatt a 10/10 enyhe túlzás lenne, így maradt a kompromisszumos kibúvó a 9.9-ben. 🙂

      “ettől függetlenül azokkal az emberekkel továbbra sem tudok mit kezdeni, akik negatív kritikát mondanak egy-egy cuccra, de azért a végére kihoznak belőle egy 8/10-et, mert szerintük az már egy rossz rating… >_>”

      Azt én sem mondom hogy mindenkinek muszály lenne vérkomolyan venni ezt az egész rating kérdést mert mégiscsak a szórakozásról szól az egész animunézési téma, de az AA mégiscsak jó példája annak hogy az olyan jellegű oldalak értékeléseit nem feltétlenül kell készpénznek venni, kiváltképp akkor ha az a réteg teszi ki a felhasználók nagy részét, akik számára az animu mint olyan csakis jó lehet, és mindenki téved aki a hibákat is észreveszi (“8/10 a pocsék, 9/10 az egész jó, 10/10 a teljes mértékben szórakoztató”). Mondjuk az ilyesmire rá se hederítek addig amíg ezek az emberek bírnak magukkal annyira, hogy ne flameljenek szét mindent ha valaki olyat szól ami nem tetszik nekik, de az ilyesféle esetek miatt is gondolom azt hogy populáris fórumra maximum akkor érdemes ránézni ha egy flamewarra, vagy az elszórtabb értelmesebb véleményekre kíváncsi az ember, máskülönben nem sokra lehet menni a konkrétumok nélküli dicsőítésekkel és fankodással. Persze ez így egy kicsit általánosítás, de személy szerint előbb adok “magánszemélyek” véleményére, mint egy egész fóruméra amely összetéveszti a fórumot a vakon fényező teadélutánnal, és amely alapján mindenkinek halgass a neve, aki nem dicsérni jött.

  • Márk

    Véleményem szerint a 10/10et én úgy tekintem, hogy “egy animehez képest teljesen jó” és szerintem nem kell leírjam, hogy ugyan azon az állásponton vagyok a Cro/GTO párossal, stúdió minőség megállapításában mint te. 😀

    Nekem már egy ideje csak egy helyben áll a MALmom, de mivel elkezdtem újra animet nézni lehet beindítom megint.

    • Dodgers

      “Véleményem szerint a 10/10et én úgy tekintem, hogy “egy animehez képest teljesen jó””

      Bizonyos értelemben valóban lehet így is értelmezni a 10/10-et ha az ember a klisésebb cuccokhoz viszonyítja az ilyesféle címeket, hiszen az ilyen címek valóban olyan szinten képesek hozni az adott stílushoz köthető dolgokat amelyek nem csak hogy kiemelkedővé teszi őket, de egyben arra is alkalmasak hogy a begyöpösödött klisékhez képest egy kis színt vigyenek a dolgokba, és esetleg az animukkal kevésbé barátkozóknak is lehessen ajánlani. A Cromartienál például eleve elég nagy dobás az, hogy a “4-5 szereplő marhaságokról beszélget” témában gyakorta pecegetnek olyan dolgokat amik egyszerre humorosak és komolyan vehetőek (szemben például a Lucky Star-féle értelem és konkrét humorérzék nélküli gyökérkedéssel), és a GTO óta aligha volt még egy olyan sorozat, ami ennyire jól és humorosan adta volna vissza a tanár-diák viszonyt, és azokat a problémákat ami egy tizenéves gyerekkel bármikor előfordulhat.

      “és szerintem nem kell leírjam, hogy ugyan azon az állásponton vagyok a Cro/GTO párossal, stúdió minőség megállapításában mint te.”

      Nope, still glad you agree. 😀

  • Péter

    10/10-el én továbbra is úgy vagyok, hogy nem létezik, és ha nincs lehetőség félpontozni, tizedeseket adni, akkor egyszerűen legyen 9.

    A témák, stúdiók tekintetében jórészt egyetértünk. Előbbi esetében a hárem, ecchi, meg úgy alapjáraton a fanservice dolgokkal úgy vagyok, hogy semmi bajom nincs azzal, ha női idomok mutogatásával akarnak lekenyerezni, és felőlem aztán lehet akármekkora hülyeség/elcsépelt sablon a story, ha a lényeg, vagyis a hangulat megvan, és a hölgyek is nőnek néznek ki, már hajlandó vagyok pozitívan hozzáállni, és élvezni. =)

    Ehhez persze megint csak az kell, mint minden animénél, hogy ne nézzenek hülyének, mert a fanservice önmagában nem fogja elvinni a cuccot, az csak hozzá tehet az élményhez, ha jól van használva.

    Stúdióknál a Madhouset én simán a legjobbnak tartom, annak ellenére, hogy van pár cím, amit az utóbbi időkben csúnyán benéztek. IG-t szintén bírom, csak náluk mindig az van, hogy vagy nagyon beletenyerelnek a jóba, és maradandót alkotnak (GitS) vagy totálisan mellé lőnek (GC).

    Gainaxot meg szerintem nem kell nagyon magyaráznom. =) Szóval ha ők valamihez hozzákezdenek, az mindig valamilyen szélsőség felé fog húzni, ami pont ezért, általában be is jön. Kivételek persze itt is akadnak, például a Shaftal közös munkáik, vagy ott a sokak szerint elbaltázott Dantalian no Shoka, amit én nem láttam (nem is nagyon érdekel) de ezek mellett, arányaiban nézve, inkább a minőség felé billen a mérleg nyelve. Medaka Boxról se ők tehettek, hogy olyan lett, amilyen, mer ott maga az alapanyag lett tré, a mangaka szúrta el.

    • Dodgers

      “10/10-el én továbbra is úgy vagyok, hogy nem létezik, és ha nincs lehetőség félpontozni, tizedeseket adni, akkor egyszerűen legyen 9.”

      Nem olyan rég én is pont emiatt nem akarództam bárminek tizest adni hasonló szituációkban, de azóta már inkább úgy vagyok vele hogy csak akkor adok tizest valaminek ilyenkor ha van lehetőség megjegyzéseket írni az adott címhez valamilyen formában (pl. MAL-on a tagek), abban az esetben ugyanis oda lehet írni hogy *valójában* mennyit ér az a 10-es. Ilyenkor persze a tizes még tizes marad, de így szvsz jobban ki lehet fejezni azt hogy az adott cucc mennyire jó valójában, és az is elkerülhető hogy egy olyan cím is “csak” egy kilencest kapjon, amely egyébként valamivel jobb annál.

      “Ehhez persze megint csak az kell, mint minden animénél, hogy ne nézzenek hülyének, mert a fanservice önmagában nem fogja elvinni a cuccot, az csak hozzá tehet az élményhez, ha jól van használva.”

      +1. Alapvetően nem lenne akkora gondom az ilyesmivel ha emellé tisztességes, akár csak szimplán szórakoztató tartalmat is odatesznek, de azt én se nagyon szeretem amikor “hülyének néznek” csak azért, mert üvölt az alkotóról hogy halvány lila segédfogalma nincs arról hogy hogyan tegye érdekessé az alkotását, és elvárja hogy a csontig rágott mutogatós klisék elvégezzék a munkát. Nem mintha ez a stratégia nem jönne be széleskörűen a közönségnek a Queen’s Blade és az Onii-chan/Imotou féle címek, és főleg a marketing miatt szándékosan agyoncenzúrázott TV-s kiadásokhoz képest cenzúrázatlan DVD-k/BD-d fényében, de ahogy a postban is írtam, ehhez a fajta sikerhez nem kell írói tehetség, elég annyi ha tudja az írójelölt hogy éppen mi a módi ilyen téren.

      “Szóval ha ők valamihez hozzákezdenek, az mindig valamilyen szélsőség felé fog húzni, ami pont ezért, általában be is jön.”

      Azt egy percig nem tagadom hogy a Madhouse a jobb, vállalható stúdiók közé tartozik ahogy azt sem, hogy azért az I.G.-nek is voltak jobb húzásai, de nekem éppen ez az a szélsőség az ami a Gainaxot a személyes legjobbá teszi, az imitt-amott észrevehető fanservicek ellenére is van elég bátorságuk ahhoz hogy ne kövessék birka módra a piac aktuális trendjeit, mondhatni elvannak ők a maguk kis világában. Azért mondjuk kár hogy a kreatív gerinc egy része lelépett megalapítani a Triggert (és vele együtt a meme-re érdemes Inferno Cop című valamit), és a Medaka Box látványvilágán meg is látszik ez a kiválás, de a Gainax eddigi pályafutása ha nem is A, de mindenképp az egyik legérdekesebb portfólió amit stúdió összehozott, és kíváncsi vagyok arra hogy a Trigger mit fog összehozni a jövőben.

  • One friggin’ anniversary #3 | Dodgers' lair. 'Cause everyone needs one.

    […] volt a dobogós a maga 4202 szavával, azonban ezt sikerült azóta felülmúlnom a “MAL & MAlgraph by Dodgers” nevet viselő írásommal, amelyben 5470 szavon keresztül őröltem az olvasók türelmét. […]

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: