Ahol a múlt és a jövő találkozik – Disney módra

Aki életében akár egy kicsit is nézett rajzfilmeket, bizonyosan belebotlott már a Disney bármelyik alkotásába, legyen szó akár a jó húsz évvel ezelőtt minden vasárnap délután vetített sorozatairól, akár azokról a számos esetbe több évtizedes kort maguk mögött tudó egész estés filmjeibe. Habár jómagam manapság semlegesen viszonyulok a Disneyhez a Duck Talest leszámítva, azt ettől függetlenül is elismerem hogy a rajzfilmek világában jó pár olyan alkotást letettek az asztalra, amelyek elé nem csak hogy leülhet az egész család annak köszönhetően, hogy az általuk megütött stílus és hangvétel több esetben kortalanná teszi ezeket a címeket, de animációs szempontból is olyan profizmust és kreativitást képviselnek, amelyek még a mai, számítógépes módszerek által dominált előállítási technika által uralt korszakban is megérdemlik a vállveregetést. Kicsit felületesnek tűnhet ez a kijelentés, de elsősorban emiatt sajnálom azt, hogy a Legelő hősei után ők is beálltak abba a sorba, amelyek teljes mértékben elvetették a kézi rajz dominanciáján alapuló technológiákat, és behódoltak a CG alapú megoldásokat alapul vevő “divathullámnak”. Ezekből a filmekből még egyetlen egyet sem láttam, így nem is nagyon tudnék vak, alaptalan és mégis begyöpösödött vagdalkozás nélkül nyilatkozni róluk, azonban trailerek alapján még így is az a benyomásom támadt róluk, hogy a CG alapú címek kinézetével továbbra sem leszek túlzottan jóban annak köszönhetően, hogy a CG mint általános jelenség számomra sokáig alul fog maradni a hagyományos kézi rajzzal szemben annak túlzott sterilsége, műanyag jellege miatt.

Ebben a berögződésben mutat fényt az alagút végén a Disney február elején bemutatott, Paperman névre hallgató rövidfilmje, amely az animációs technológia terén azt a valahol egyszerű megközelítést veszi alapul, amelyet szinte mindegyik stúdió elfelejtett számba venni annak idején az újfajta trend miatti megittasodástól: miért kellene erőszakosan elvetni a régi technológia által elérhető stílusjegyeket és formavilágot, amikor az új, korszerű technológiával a mai szintre lehetne emelni azt, ami annak idején a csúcsot képviselte? A játékok világában erre a kérdésre adott választ 14-15 éve a Cel-shaded technológia a 3D-s modellek terén, és a Paperman esetében is hasonló megközelítés figyelhető meg, amikor a koncepció alapját a 3D-s modellekre felvitt, a Disney egykori mozifilmjeinek formavilágát és karakterkoncepcióját mímelő “réteg” képezi, párosítva ezt azzal a kimondottan gazdagon animált, kifejező mozgás- és mimikakultúrával, amely a Disney filmjeit szinte állandó mértékben jellemezték, ami már önmagában egy említésre méltó dolog a múltat tekintve. Habár az elkészült film még így is csak nagyjából hat perc, a magam részéről még így is kellemes meglepetés volt a múlt és a jövő rövidfilm által elképzelt fúziója, hiszen pontosan úgy vette igénybe a korszerű technológiákat amelyre jó pár éve vártam már, az pedig csak hab a tortán hogy a kisfilm az újszerű technológia ellenére se tagadhatná le egy percig sem, hogy melyik stúdió és felidézett korszak kölyke, ebből a szempontból pedig nagyon jól simul bele a Disney egykori portfóliójába a “nagy átállás” óta eltelt évtized ellenére. Persze kifejezetten rosszmájúan rá lehetne fogni azt, hogy a múltba kapaszkodásról árulkodik az ezen jegyekhez való ragaszkodás, de egyrészt egy ilyen múltat szerintem hiba lenne a porban hagyni amíg ilyen igényes színvonalon kerül felidézésre, másrészt vagyok annyira maradi, hogy a jövőben több hitelt adjak a potenciális, ezen technológiát használó egész estés filmeknek, mint amennyit valaha adtam bármelyik 3D-s CG filmnek.

Advertisements

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

5 responses to “Ahol a múlt és a jövő találkozik – Disney módra

  • Skydragon

    Köszi, hogy írtál róla, tényleg nagyon aranyos kis rövidfilm volt! (=

    Mondjuk a Disneynek nem ártana ragaszkodni a múltjához, a klasszikus egész estés filmjein generációk nőttek fel, elég idiótaság lenne mindezt feladni a 3D miatt (különben is, szép szép a 3D animáció, de sokkal szebbnek tartom a hagyományos kézzel rajzolt meséket a mai napig és nagyon örülök neki, hogy jónéhány korunkbeli animátor is így gondolja). Külön cuki amúgy, hogy a pali Rodger-re hasonlít a 101 kiskutyából a csajszi meg egyértelműen Ariel (mindakettő a szivemcsücske, ezeken nőttem fel).(=
    Érdekes egyébként, hogy két nagy kései 2000 utáni kedvencemet (Lilo & Stitch <3, A hercegnő és a béka) lehúzza az átlagnéző és nem amiatt, mert hagyományos rajzfilm, hanem mert kicsit szakítottak a sztereotip hercegnős/mindenszépésjó/szivárványtkakilmindenki hagyományokkal, pedig szerintem erre is szükség volt már. :}
    De pl ott van az Enchanted című rajzfilm/élőszereplős egyveleg is, amire azt hittem rossz lesz és jól meglepődtem, mert iszonyatosan aranyos lett (igen szirupos, tipikus, de mégis annyira szerethető) és még némi poénos önkritikát is vittek bele.

    • Dodgers

      “Köszi, hogy írtál róla, tényleg nagyon aranyos kis rövidfilm volt! (=”

      Nincs mit, örülök hogy tetszett. 🙂

      “Mondjuk a Disneynek nem ártana ragaszkodni a múltjához, a klasszikus egész estés filmjein generációk nőttek fel, elég idiótaság lenne mindezt feladni a 3D miatt”

      +1, emiatt se tűnnek kifejezetten érdekesnek a számomra a 3D-s filmjeik, amelyekhez hozzátenném még a DreamWorks és Pixar filmjeit is. Sok jogom mondjuk nincs kritizálnom ezeket a címeket mert a Shrek 1-en kívül nem is emlékszem hogy valaha végignéztem volna bármelyik CG filmet amit az elmúlt 10+ évben készítettek, de akárhányszor láttam egy trailert bármelyikből, szinte mindig az az érzés fogott el hogy mintha ezt már láttam volna valahol. Pontosabban azt a fajta kissé harsány humort ami a Shrek 1-ben még elment a klasszikus mesék kifigurázása miatt, de más címek esetén nem éreztem azt hogy legalább azt a szintet vissza tudnák adni, és akkor még ott vannak azok a “divatos” elemek is amelyek időről időre feltűnnek, gondolok itt például a nagy, erős figura mellé betett kicsi, vézna idiótára. Persze valahol a Disney is hasonlót művelt több évtized alatt a moziba szánt rajzfilmjeivel, de nosztalgia vagy sem, az ő esetükben jóval kevesebb mértékben éreztem azt hogy üres újrahasznosításokról lett volna szó, de annál inkább tűnt fel az hogy ha maga a történet nem is volt forradalmi, de legalább legyen olyan aranyos és jellegzetes, hogy gond nélkül elvigye a hátán a cuccot.

      “különben is, szép szép a 3D animáció, de sokkal szebbnek tartom a hagyományos kézzel rajzolt meséket a mai napig és nagyon örülök neki, hogy jónéhány korunkbeli animátor is így gondolja”

      Lehet hogy csak a kissé idealizált nézet beszél belőlem, de van egy olyan érzésem hogy a Paperman létezése bizonyos téren annak is betudható hogy az elmúlt években “csatasorba” állhatott az a generáció is, akik a szakértelem mellett még maguk mögött tudhatják a régi Disney filmek emlékét legalább olyan szinten, hogy fel szeretné idézni azt a mostani technológiai háttérrel, amellett hogy ki is szeretné magát próbálni új területeken is. Technikailag lehet hogy “szép” a per pillanat futó 3D-s vonulat, de esztétikailag kimondottan laposnak és tömeggyártottnak tűnnek pláne annak fényében, hogy például minden emberi szereplő nagyjából ugyanúgy néz ki, és ahogy mondod, ezért is jó dolog hogy akadnak olyanok manapság akik szeretnének elszakadni a bevett dolgoktól. Azt mondjuk kétlem hogy egyhamar elkészülne egy Papermanhez hasonló technológiájú film (piaci kockázatok és miegymás, ugye) és az is jó kérdés, hogy színesben hogyan nézne ki az egész, de már az bíztató jel hogy a Disney egyáltalán zöld lámpát adott a projectnek.

      “Külön cuki amúgy, hogy a pali Rodger-re hasonlít a 101 kiskutyából a csajszi meg egyértelműen Ariel”

      Yeah, a csajszin egyértelműen látszik hogy az Ariel/Belle/Jázmin féle karaktertípusok által lett inspirálva (nagyon hitelesen, hozzáteszem), a srácot viszont addig nem tudtam teljesen hova tenni amíg nem említetted Rogert és helyreállt a kép, leginkább úgy tudnám leírni a dolgot hogy 30-40 százalékban Aladdint láttam benne, míg a maradék egy nagy kérdőjel volt addig amíg nem frissítetted fel a memóriámat. 😀

      “Lilo & Stitch <3, A hercegnő és a béka"

      Ezt a kettőt még nem láttam azon kívül, hogy az L&S TV-sorozat változatából láttam egy 5-10 percet pár éve, de valahol nem lep meg hogy ez a kettő nem volt akkora közönségkedvenc, úgy meg aztán pláne hogy sokan nem szívesen fogadják azt, ha egy több évtizede megszokott dolog helyett egy kicsit másab jellegű darabbal állnak elő a készítők. Bár a Legelő hőseit alapul véve gondolom ez volt az az időszak, amikor a hagyományos rajzilm korszak végén úgy voltak vele, hogy a “végjátékba” belefér az is amivel addig nem akartak/mertek előállni, a Legelő hősei például viszonylag merészebb, “bevállalósabb” cím volt a klasszikusabb filmekhez viszonyítva, nem is csodálom hogy pont ez volt az utolsó hagyományos rajzfilmjük. Nem mintha gond lenne ezzel, időnként kell egy kis változtatás, és az L&S/Hercegnő és béka kettős is érdekesnek hangzik ilyen téren. 🙂

      “Enchanted”

      Ezzel még inkább kifogtál rajtam mert erről nem is hallottam eddig, a YT-s videók alapján azonban leginkább azokra a ’40-es/’50-es években készített filmekre emlékeztet ahol a rajzolt szereplőket vegyítették a hús-vér figurákkal, így nem kizárt hogy meg fogom nézni egyszer. A sziruposság mondjuk egy kicsit eltántorítana ha csak ennyit említettél volna meg róla, de ha a szerethető alatt a Disney-féle szerethetőt érted, akkor nem hinném hogy különösebb gondom lenne a sziruppal. 🙂

  • Skydragon

    “az az érzés fogott el hogy mintha ezt már láttam volna valahol”
    “laposnak és tömeggyártottnak tűnnek”

    Pontosan, ezeket is tucat szinten gyártják sajnos, amik persze az elsődleges korcsoportot (ami nem én vagyok :D) biztos elvarázsolják, de én hamar elfelejtem a legtöbbet, talán az egyetlen amit nagyon-nagyon bírok a mai napig az a Ratatuille (mert ha nem azzal van lefoglalva a néző, hogy ‘jaj nézd a cuki patkányt’, akkor találunk benne néhány nagyon frappáns mondanivalót, pl Anton Ego kritikáját a végén).
    Most szedtem le amúgy a Looney Tunes összest/válogatást, Tex Avery gyűjteményt, ezt szoktuk nézni esténként és nap mint nap le tud nyűgözni, hogy mennyire időtálló az egész, hogy ezek a zseniális emberek, olyat alkottak, ami még jónéhány generációt szórakoztatni fog, színtiszta, fantáziadús és minőségi humor. (=

    Nem mellesleg azt sosem értettem, hogy miért csak a ‘cuki’ vonalon tartják a 3D-s animációkat, hiszen az utóbbi 5-10 évben a játékfejlesztők megmutatták a kegyetlenül jó előzeteseikkel, hogy simán tudnának csinálni egy komolyan vehető/felnőtteknek szóló animációs filmet is akár. Tudom, hogy a Final fantasy (harc szelleme) nagyott bukott ezzel anno, de nehogymár ez az egyetlen kis baki tartson vissza egy egész érát.
    Őszintén remélem, hogy a The Goon, amit sikeresen megrúgtunk/kickstartoltunk, hatalmasat fog szólni a közeljövőben és a többi stúdió is a fejéhez kap majd, hogy ‘b@sszus ilyet mi is akarunk csinálni!’. :]

    ” L&S TV-sorozat változatából láttam egy 5-10 percet”

    Áh annak már köze sincs a nagyfilmhez, mint úgy általában. A nagyfilm csupán 1órás, de szerintem azért zseniális, mert nagyon eltalálták benne a gyerkek gondolkodásmódját és naivitását, Lilo megnyilvánulásai félelemetesen emlékeztetnek a gyerekkori önmagamra, amikor mindent elhittem az idősebb tesóimnak illetve, amiről meg fogalmam sem volt azt kipótoltam a fantáziámmal. 😀
    A Hercegnő és a béka pedig azért szimpatikus, mert végre nem egy alapvetően vagyonos/gond nélkül élő/unatkozó csitriből csinálnak hercegnőt, hanem egy New Orleans-i pincérnő akar csupán annyit elérni, hogy legyen egy saját kis kávézója, amiért éjjel-nappal gürizik.

    “Disney-féle szerethetőt”

    Persze, hogy azt! És bár én magam sem vagyok oda a romantikus maszlagokért, ez az egy tűrhető, főképp a brilliáns öncsipkelődő humora miatt.

    • Dodgers

      “Pontosan, ezeket is tucat szinten gyártják sajnos, amik persze az elsődleges korcsoportot (ami nem én vagyok 😀 ) biztos elvarázsolják, de én hamar elfelejtem a legtöbbet”

      Ezen valahogy nem csodálkozom ha azt nézem, hogy számomra még a trailerek alapján is nehéz olykor megkülömböztetni ezeket az újabb címeket, és habár látatlanban nem lenne ildomos ilyet mondanom, de van egy olyan érzésem hogy ezek a címek javarészt azért olyan felejthetőek, mert nem azzal a mentalitással készülnek mint régebben. Akár rózsaszín szemüveg, akár nem, a régebbi filmek nagy részénél mindig is úgy gondoltam hogy ezeket pont azzal a megközelítéssel készítik ami tényleg kimeríti az értelmes, családbarát szórakozás fogalmát: a gyerekre nem tekintenek rá úgy mint egy szellemileg visszamaradott valamire, ami számára a kreatívabb, esetleg tanulságos történetírás olyan veszélyes dolog mint a radioaktív sugárzás, az idősebbeket pedig megtisztelik azzal hogy olyasmit tesznek le az asztalra, ami elé nyugodt szívvel ülhet le a gyerekkel anélkül, hogy a “mit esznek ezen a mai fiatalok?” gondolatmeneten járna az esze. A negyvenes-ötvenes évekbeli Looney Tunes/Tex Avery rövidfilmekre ez hatványozottan igaz, hiszen a gyerekek számára elég lökött volt (nyolcéves fejjel ez nagyon jó dolog :D), a felnőttek számára a humor mellett meg tömve volt olyan utalásokkal és kikacsintásokkal, amelyet igazán csak idősebb fejjel lehet megérteni, vagyis tényleg kiszolgálta minden korosztály igényét. Azt persze nem mondom (pontosabban: nem tudnám), hogy minden CG-s filmből hiányozna ez a mentalitás, de olyan benyomásom van hogy az “illetékesek” azóta feltalálták a spanyolviaszt, és elvetették ezt a mentalitást, mondván a rajzfilm felnőttnek nem való mert dedós dolog, a gyereknek meg oly’ minden mi megy a tévében.

      Ha már LS: véletlen időközönként én is vissza szoktam nézni találomra egy-egy epizódot, és igen, valahol lenyűgöző az hogy ezek a rövidfilmek vannak akár hatvan-hetven évesek is, és mégis ugyanolyan frissek tudnak maradni mint amikor először látja az ember azokat gyerekfejjel, függetlenül attól hogy az ember esetleg betéve tudja az adott rész teljes szövegét és gegjét. Nem tudom ebben mennyire játszik közre az, hogy ezeket eredetileg inkább felnőtteknek készítették, de azon cseppet sem változtat hogy fantázia felhasználása terén túlzás nélkül kortalan. A Gyalogkakukk esetében az külön díjazandó szerintem, hogy alapjában véve nagyon kiszámítható szinte az összes rész, és mégis a kivitelezés és a variáció kettőse az, ami elviszi a hátán az egészet több évtizede. 🙂

      “Nem mellesleg azt sosem értettem, hogy miért csak a ‘cuki’ vonalon tartják a 3D-s animációkat, hiszen az utóbbi 5-10 évben a játékfejlesztők megmutatták a kegyetlenül jó előzeteseikkel, hogy simán tudnának csinálni egy komolyan vehető/felnőtteknek szóló animációs filmet is akár.”

      Kicsit rosszmájúan és a kapitalista mentalitásra rátenyerelve azt mondanám, hogy leginkább a biztosra menű, profitközpontú hozzáállás az ami aláássa a 3D-s vonulat fejlődését, ami mellett nincs igazán hely arra hogy el lehessen szakadni számottevően a bevett dolgokról. Biztos vagyok benne hogy nem egy olyan ember van, aki egy szóra rögtön hozzá is látna teszem azt egy felnőtteknek szóló CG-s filmhez, de nincs erre lehetőségük, mert a felsőbb “illetékesek”, és a lustább művészek csak annyit érzékelnek az “iparból”, hogy a gyerekek szeretik ezeket a “cuki” filmeket annyira hogy jó bevételt hozzanak, üzleti téren meg nincs akkora kísérletező kedv hogy ezek mellé/helyett lehessen készíteni felnőttesebb filmeket. Na meg az is ott van gondolom, hogy a gyerekeken kívül mást nem is tudnak elképzelni célközönségnek, így értelmetlen lenne szerintük egy olyan közönség kedvére tenni, ami szerintük nem is létezik. Az már persze más kérdés hogy azóta felnőtt egy olyan generáció, akiknek egy része a 20-30 életévek ellenére se mondtak le teljesen a rajzfilmekről, de a közfelfogásban ez az eshetőség aligha érhető tetten anélkül, hogy az embert ne nézzék gyerekesnek. Manapság mondjuk annyi előny van hogy a Kickstarterek révén is lehet indítani projecteket és közvetve motiválni más alkotókat is, és személy szerint ezeknek a filmeknek több hitelt is adok, a The Goonst is meg fogom nézni szerintem.

      “nem egy alapvetően vagyonos/gond nélkül élő/unatkozó csitriből csinálnak hercegnőt, hanem egy New Orleans-i pincérnő akar csupán annyit elérni, hogy legyen egy saját kis kávézója, amiért éjjel-nappal gürizik.”

      Egy kicsit mintha a Hamupipőke egy lehetséges modern változatára emlékeztetne ez a felállás, de ettől függetlenül mégis jó hallani azt, hogy végre a “béka királyfi” felállás állóvizét is felkavarták egy kicsit a kreatiívabb megközelítéssel. 🙂

  • Mangekyo022

    Ilyenkor nem értem miért erőltetik annyira a CGI sz*rokar, amikor ILYENEKET is kiadhatnának, mint ez! Gyönyörű, folyamatos animáció, meseszép könnyfacsaró zenék, részletesen kidolgozott látvány ect…

    Vissza a gyökerekhez Disney! Vagy legalább az anime stúdiók tanulhatnának ebből!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: