Honoo no Tenkousei – Tüzes lelkű, amatőr hős kerestetik

41179

Ahogy a múltban kvázi mindennek, a szórakoztatóiparnak is megvoltak, megvannak, és a jövőben is meglesznek azok a vonásai amelyek behatárolására hellyel-közzel fel lehet használni két évszámot, amelyek aztán elősegítik azt hogy az e két évszám között elterülő időszaknak egy olyan töltetet adjanak, amelyek a nyers történelem szempontjából nem annyira, inkább a kultúrális jellegzetességen keresztül teszik jellegzetessé az adott korszakot. Az ennek révén keletkező benyomások és jelentőségek terén naphosszat lehetne vitázni már csak azon is, hogy ki melyik korszakot tartja önnön maga szempontjából a meghatározónak, az azonban bizonyossá vált az eltelt évtizedek alatt hogy a szórakoztatóipar által mutatott arculatok, különösen manapság, az Internet korában, kis túlzással az ember korától függetlenül képesek kedves, vagy éppen nem túlzottan kedves emlékek előhívására, amibe aztán ki-ki a maga módján kapaszkodik a nosztalgia nevében. Azonban bárhogy is jelenjék meg ez a ragaszkodás, az ettől függetlenül is érvényes hogy ebben a tekintetben sem árt ha ésszel áll a dolgokhoz az ember ahelyett, hogy a rózsaszín szemüvegtől elvakulva csak arra használná fel a témát hogy másoknak acsarkodva megmondja azt a csíziót, amit ő maga annyira igaznak vél, pedig már az is sokat segít a tisztán látásban ha az ember képes annyira nyitott szemlélettel rendelkezni, hogy az imádott korszakban is meglelje a nem túlzottan rózsás vonásokat. Végső soron bármiről elmondható, hogy a tisztánlátást jól bizonyítja az ha ember képes akár viccesen is kigúnyolni, kifigurázni azokat a vonásokat amelyeket egyébként kedvel, és ez különösen igaz egy olyan esetben ahol a nosztalgia keze messze elérhet.

Feltehetőleg ez vihette rá a Lucky Star közönsége által bizonyára ismert Anime Tenchou, illetve a Sunrise G-Gundam szériájának figurái számára külsőt adó Shimamoto Kazuhikot arra, hogy nekilásson a Honoo no Tenkousei (Blazing Transfer Student) nevet viselő sztori elkészítésének, amely végül egy, a Weekly Shounen Sunday magazinban megjelent 12 kötetes manga képében testesült meg 1983 és 1985 között, amelyet aztán a Gainax öntött két részes OVA formátumba 1991 májusában főként a manga harmadik kötetét alapul véve, amelyhez hozzácsipegettek pár dolgot más kötetekből is. A többek között a Gainax egyik alapító atyja, Okada Toshio által is jegyzett adaptáció ugyan közel sem vívott ki akkora ismertséget mmagának mint amilyet a Gainax egyes korábbi, és későbbi munkái magukénak tudhatnak, disztribúciós szempontból viszont mégis egyedinek mondható az OVA a stúdió palettáján azáltal, hogy a kor bevett gyakorlatával ellentétben az OVA mellőzte a VHS és lézerlemezes kiadást egyaránt magához szólító modellt, és kizárólag utóbbi formátumban volt hozzáférhető, ami talán hozzájárulhatott ahhoz hogy a HnT mozgóképes kivetülését közel sem övezi nagyobb szóbeszéd még manapság sem. A magam részéről ez abból a szempontból is visszaütött, hogy az idei év áprilisának vége előtt semmiféle fogalmam sem volt a franchise létezéséről, és a felfedezése is “csupán” annak volt köszönhető hogy a Gainax iránti rajongásom elég magasra hágott ahhoz, hogy több, általam nem látott munkájuk bepótolására elérkezettnek lássam az idő, így történhetett meg az végül hogy az HnT-t választottam az első olyan bepótolandó munkájuknak, amelyet azóta a Gunbuster/Diebuster, a Royal Space Force, és az Evangelion 1.0/2.22 követett, és követni fog majd. Habár a végeredménnyel kifejezetten elégedett voltam és nagyjából sejtettem hogy mire számítsak, az mégis hozzátartozik a dologhoz hogy az OVA végül valamivel eltérőbb, jobb képet mutatott annál mint ahogy azt látatlanban elképzeltem.

0

A küzdelmes holnap

Ahogyan a JRPG-k világában az amnéziás főhős, úgy az iskolás sztorik terén a tanév közben érkező új diák is egy történetvezetésbeli módja annak, hogy jó kivitelezés esetén a környezetében új embernek számító főszereplő révén a néző kicsit személyesebb változatát kapja a történet alakulásának, a HnT esetében pedig egy Takizawa Noburo nevezetű srácra jutott eme megtisztelő feladat. A fiú számára már az első tanítási nap feladja a leckét, hiszen azon túl hogy a szabályokat szentírásként kezelő, akadékoskodó ügyeletestől, Koichi Jonouchitól csak egy helyi diáklány, Takamura Yukari közreműködése révén képes megszabadulni, az osztályteremben a helyi keménykötésű figura, Saburo Ibuki révén a saját bőrén is megtapasztalja azt hogy az iskola miért is szerzett magának hírnevet a környéken. Annak érdekében hogy a diákok tisztességes módon rendezzék nézeteltéréseiket, az iskola lehetőséget biztosít a számukra ahhoz hogy bármiféle, egymás elleni sérelmet egy hivatásos, az iskola diákjaiból verbuvált bíró és kommentátorok által felügyelt boxmeccs keretén belül rendezzék le, még akkor is ha csak egy adott dolog birtoklásáról van szó. Takizawa a hátsó padsorban található egyik pad feletti jogon alapuló rögtönzött meccs során ugyan veszít Ibuki ellen, ez azonban nem akadályozza meg abban hogy belekeveredjen abba a meccsbe amely Yukari tulajdonlása felett alakult ki Ibuki és Jonouchi között, ezzel elindítva végül a történet lényegi kezdetét is.

vlcsnap-2013-06-02-19h09m29s110

Running in the ’70s

Akárcsak minden műfajnak, úgy a paródiának is megvannak a maga olyan fokozatai amely nem csak befolyásolja a kérdéses sztori stílusát és megközelítését, de annak révén is külömbséget lehet tenni az ebben a műfajban utazó cuccok között, hiszen nem mindegy hogy egy sztori milyen magasságokat érint meg a koncepcióban. A magasság mint olyan ebben az értelmezésben nem csak azt jelenti hogy egy adott sztori mennyi, és milyen módon kivitelezett humorbonbont dob be a kalapba, hanem azt is hogy a paródia és a tényleges sztori közötti fúzió mennyire van jelen, másképpen szólva mennyire van alárendelve az egyik elem a másiknak. Egy példával szemléltetve külömbség van aközött, amikor egy-két viccen kívül a sztori éli a maga világát és a paródia inkább csak mint rövid tisztelgésként van jelen, és amikor a sztori inkább csak afféle vászonnak minősül, amelyen aztán a paródia szabadon kiélheti magát attól függően természetesen, hogy az író mennyire tehetséges. Eme kis, a bevezető sorok gondolatmenetét tovább vivő eszmefuttatás a HnT szempontjából pedig már csak azért is aktuális, mert az OVA által megcélzott műfajt elsősorban a paródia képezi, ám nem egészen abban a formában amit az animék többsége megcéloz: habár a pár évtizeddel ezelőtti animés korszak sajátosságainak kifigurázása mindig is bizonyos szinten népszerű sportnemnek számított a műfajban, az ebben a szellemben fogant sztorik többsége ugyanakkor nem merészkedett különösebben messze a kifigurázás terén, gyakorta megelégednek azzal is ha csak egy, az adott paródiára felhasznált szereplő fizimiskájának esetleges átalakításával megtámogatott, az arra a korszakra utalni hivalkodott cselekedet vagy idézet felidézésével utalnak a témára.

Ebben a megközelítésben a HnT valamivel nagyobb kaliberű próbálkozásnak tekinthető, hiszen a Leslie Nielsen nevével fémjelzett Csupasz Pisztoly, vagy a jobb napokat megélt Charlie Sheen főszereplésével brillírozó Nagy Durranás szériához hasonlóan nem elégszik meg egy-egy elszórt idézettel, hanem olyan szintre emeli a tétet amely az adott korszaknak nem csak tiszteletet ad, de egyben folyton-folyvást olyan odaszúrásokkal illeti azt, amely a jó ízlés határain belül mutat fricskát neki. A HnT által választott téma pedig akarva-akaratlanul adja magát a kivesézéshez, hiszen a hetvenes, nyolcvanas évek animés, mangás világa a kezdeti szárnypróbálgatásokkal együtt olyan jegyeket is hordozott magában, amelyek nem csak hogy meghatározták az animék stílusának egy szegmensét, de azokat a túlzásokat, túlreagálásokat és hozzáállásokat is a pályára állította, amely ennek a korszaknak adott egy sajátos, ízlés szerint megkérdőjelezhető de egyben mégis bájos ízt. Habár az anime alapvetően a boxon, és egyúttal a sporton alapuló klisék kipuhatolására helyezi az alapkoncepciót, összességét nézve azonban a franchise által érintett repertoár ennél szélesebbnek mondható azáltal, hogy a korábban említett időszak minél jobb lefedése érdekében az ez idő alatt más, hasonlóan népszerű műfajokból is merít, ennek köszönhetően történhetett meg az hogy a HnT inkább tekinthető amolyan korlenyomatnak, semmint csak egy darab műfajra koncentráló fricskának. Válogatnia pedig volt miből, hiszen a Go Nagai sztorikra is jellemző, üvöltözés képében kifejtett érzelmek, fekete-fehér jellemű(nek látszó) szereplők és hősies beállások éppen annyira jellemzik a sztorit mint az Ashita no Joe drámaisága, a Rocky szériában látott “meneteket jelző repülő feliratok”, vagy a Ring ni Kakero speciális, saját névvel rendelkező és valóságtól elrugaszkodott támadásai, éppen emiatt pedig a HnT által alkalmazott megközelítési módszernek kapóra jött az, hogy az alkotó nagy kedvelője ennek a korszaknak.

Parodizálni valamit csak úgy lehet effektíven ha az ember ismeri annyira a témát hogy kiszúrja annak sejtelmesebb, ha úgy tetszik idealizált pontjait, és Kazuhiko jó érzékkel tapintott rá arra hogy miként is lehet idézőjelesen kikezdeni egy olyan korszakot, amelyre oly’ nagyon jellemzőek az elragadtatott érzelmek és a drámaiság: “egyszerűen” csak annyi történt, hogy ez az elragadtatottság mind fizikai, mind érzelmi téren olyan szintre lett felcsavarva, hogy az ember önkéntelenül is szembesül azzal hogy a “hőskorszak” romantikája a józan ész keretein belül közel sem olyan természetes, mint amit a vaskalaposabb megközelítés hiánya elnézne. Félreértés ne essék, véletlenül sincs arról szó hogy rossz, a kelleténél keserűbb vitirollal megfejelve lenne feltüntetve ez a korszak, pusztán csak annyi a széria célja hogy a túlzások révén a humor mellett amolyan emlékeztetőül szolgáljon arra hogy miképpen is operáltak annak idején az írói módszerek. Ennek keretén belül a HnT humora is inkább abból a fajtából kerül ki, amely a maga módján, lényegi voltát tekintve komolynak látszó, ám mégis komolytalan és könnyed formában viszi végig az alkotó meglátását a témát illetően, amely részben a korszakot érintő komolyság elbagatelizálására is támaszkodik. A legkisebb vita és fizikai össszetűzés is idézőjelesen heroikus, túlfűtött, a műfaj szabályait mint megkerülhetetlen aranyszabályokként kezelő formában kerül ábrázolásra az OVA alatt a maga eltúlzott módján, ami mellé társul egy afféle burkolt reális megközelítés is a paródia jobb kihangsúlyozása érdekében. Ez utóbbi tényező is gondoskodik arról hogy a HnT behatóbb kritikát mutasson fel a konkurencia többségénél, hiszen a korszak kliséi mellett az önkéntelenül, változó formában betokosodott írói gondolatmenetek eredménye által szült, a klisékhez borjú módra ragaszkodó hozzáállásnak is küld egy metaforikus szeretetcsomagot azáltal, hogy a történet bizonyos szinten úgymond tisztában van azzal hogy milyen eszközök jutottak neki.

Ez leginkább a Takizawa-Ibuki-Yukari-Jonouchi négyes képében jelenik meg a leginkább amikor a rajtuk “kiélt” klisék a külvilág számára szinte nem csak hogy nem többek a szokásosnál túlfűtöttebb viselkedésnél és harcoknál, de az általuk képviselt, ma is élő sztereotípiák is kaptak egy olyan oldalt, amely a szokásosnál élőbbé, kedvelhetőbbé teszik őket. A “megmentendő hercegnő” szerepre beosztott Yukari például a reálisabb megvilágítás keretén belül életrevalóbb és találékonyabb mint amilyennek elsőre lejönne, Takizawa pedig egymaga képes prezentálni azt, hogy a múlt shounen sztorijai néha mekkora áldozatot hoztak a józan írói ész oltárán csak azért, hogy a főhőst dicsőséges és győzelmes színben tüntessék fel, még akkor is amikor látható hogy a főhőst szinte csak a rá osztott szerep tartja fizikailag egészben. Mondhatjuk akár azt is, hogy a HnT által mellékesen “bedobott”, és önmagára irányuló őszinteség is hozzájárul ahhoz hogy a történet a szórakoztatás mellett rávilágítson a műfajt kutyaláncon vezető, kis túlzással opportunista írói hozzáállásra. Akárcsak a hazai viszonylatban Hofi Géza esetében, úgy a HnT által képviselt humorra is jellemző az, hogy az általa képviselt attitűdnek a felszíni, könnyednek és egyszerűnek látszó rétegen felül van egy belső, az orr alá nem erőszakosan dörgölt rétege is, amely ugyan elsősorban az érintett korszaknak volt címezve, de kisebb-nagyobb utánajárás után a későbbi kor szülötte is megértheti azt hogy mire akart kilyukadni az alkotó, egyben az “egyszerű, de nagyszerű” jelzővel is ellátja közben a sztorit.

A HnT esetében pedig ez még inkább igaz annak fényében, hogy az általa pecegetett klisék és mentalitások némelyike még manapság is legalább olyan aktuális mint annak idején volt: habár a HnT egy könnyed és egyszerű humorú, túlzásokra és egyszerű de kedvelhető szereplőkre épülő sztoriként is megállja a helyét, és természetes módon az általa közölt mondanivaló jobban átjön abban az esetben ha az ember kellően otthon van a több évtizeddel ezelőttre jellemző klisékben és történetmesélési metódusokban, a sors iróniájaként a napjainkra is jellemző shounenklisék egy része is értékes tudásalapként szolgálnak az OVA értékeléséhez. Nem egy, és nem kettő történet forgatta úgy a cselekményt, és hágta át a józan ész szabályait annak érdekében hogy a történet ne rekedjen meg, és nem is tegnap óta születtek olyan főhősök, akik kapcsán úgy érezné az ember hogy egy szégyenrevaló balfékből akarnak forradalmi hőst kreálni. Az igaz ugyan hogy az OVA által használt stílus felvételéhez és megszokásához kell egy kis idő aminek hiányában jelentőset veszít a HnT az erejéből, és habár nekem pont emiatt nem tetszett annyira az első pár perc, onnantól kezdve viszont a mai napig nem tudok elszakadni attól a gondolattól, amely alapján egyrészt egy méltánytalanul elfeledett animének tartom a HnT-t, másrészt reménykedek abban, hogy a Gainax vagy a Trigger egyszer leporolják majd a projectet és egy reboot képében végig feldolgozzák azt, amit egykoron egy két epizódos OVA-ra tartottak csak érdemesnek.

vlcsnap-2013-06-02-19h08m12s77

Ma amatőr, holnap hős

Akárcsak a hetvenes, nyolcvanas éveket maga módján megközelítő történetírásnál, a korszakhoz fűződő rajongás Kazuhiko karrierje során a grafikai megvalósulások terén is szinte állandó mértékben mutatkozott meg, bizonyos értelemben azt is lehetne mondani hogy az úr egy olyan világban él, ahol az arra a korszakra jellemző grafikai vonások nem tűntek el az idők folyamán, csupán az éppen modernnek számító eszközök révén éli tovább a maga világát. Ehhez mérten egyáltalán nem meglepő az hogy a Honoo no Tenkousei grafikai stílusában oroszlánrészt játszott a múlt felidézése, amikor a borotvaéles élekkel megrajzolt, “párnaszerű” frizurákkal megáldott és a korukhoz hellyel-közzel passzoló, kisportolt módon kinéző figurák foglaltak helyet a paneleken, amelyhez mellékesen a Kazuhiko által prefarált főszereplő fizimiska (rövid, borzas fekete haj, barna szemek) is hozzátartozott amely a későbbiek során több figuráján volt viszontlátható. Az adaptálást végző Gainax szerencsére észnél volt amikor a munkálatok során figyelembe vette a Kazuhiko által tudatosan választott stílusjegyeket, ezért a legkézenfekvőbb megoldásként a mangához hasonló módon alkották meg az anime vizuális világát, amely egyszerre ötvözte a múltat és az akkori jelent. Ennek jegyében a négy főszereplő körvanali afféle kihangsúlyozásként jóval vastagabbak a többi szereplő amúgy is észrevehetően kihangsúlyozott mivoltánál, és az animációs összkép egy olyan kettősséget mutat, amely a kameraállásokat és a részletességet tekintve ugyan a kilencvenes évek elejére jellemző színvonalat képviselte, ám az animáció és a színezés terén ragaszkodott a múltat idéző összképhez, aminek köszönhetően áll elő az a helyzet, hogy az egymástól elütő, kis túlzással rikító színek szinte leüvöltik az ember fejét, míg az szereplők mozgásának tekintetében mindvégig ott lapul az a hatás, amely a mozgást a felidézett korszakhoz hűen imitálja annak “majdnem darabos” formájában, ám eközben mégis ügyelve arra hogy ez ne keltsen visszatetszést a szemnek való kényelmesség érdekében.

Ez már önmagában élőbbé, lélegzőbbé teszi a grafikai összképet mint a mostanság gyártott, némely sorozatra jellemző éppenhogy szemet kiszúró hullamerevsége, az pedig csak plusz pont hogy az animálás során nem feledkeztek el arról sem hogy a grafikai gegekre is nagy hangsúlyt helyezzenek. A történetben használt hozzáálláshoz hasonlóan Kazuhiro a grafikai nívó tekintetében is ragaszkodott ahhoz hogy a hetvenes, kora nyolcvanas évek korszakát mímelő, ám annak sajátosságait kifigurázó összképet alakítson ki, és ez a szemlélet az anime változatból se veszett ki, így figyelhető meg például az hogy az egykori sztorikra jellemző komoly hozzáálláshoz képest mintegy kontrasztként a szereplők reakciói és mimikái hajlamosak a komikus egyszerűsítésre és eltúlzásra, míg a háttérszereplők szerepe pedig felértékelődik akkor amikor a legváltozatosabb módon adják a nézők tudtára az eltúlzott meghökkenést, ami még arra is kiterjedt hogy még nyugalmi állapotban is legalább három, négyféle karakterdesign alapján legyenek megrajzolva a szereplők, gyakran mindezeket egyszerre egy képernyőn mutatva. Ha valahol mégis érheti szó a ház elejét, az elsősorban a második epizódot illetné meg: habár a grafikai nívó minősége nem indul romlásnak ebben a részben, a boxmeccs alatt már fel-fel bukkannak a kvázi újrahasznált frame-ek, illetve egy pár másodperc erejéig “kommentált állóképek” használatával oldanak meg egy nem harcon alapuló szituációt.

Az audio porciót illetően természetes módon Kazuhiko nem szolgálhatott túlságosan sok iránymutatással a manga formátum miatt, ám a stúdió ennek ellenére is talpraesettnek bizonyult amikor úgy döntött hogy a megcélzott korszak, egyben a kifigurázott drámaiság kihangsúlyozása érdekében ragaszkodni fognak a korszak által fémjelzett zenei irányzatokhoz. Ennek köszönhetően a HnT zenei anyaga üstökénél ragadja meg azt a trombitával, gitárnyúzásokkal, esetlegesen e kettő kombinációjával előadott, olykor drámai, olykor hősies szólamokkal övezett stílust, egy alkalommal pedig még egy, latin stílust magán hordozó szám is feltűnik a zenei palettán a hős színrelépését illusztrálva. Ezt a múltidéző csokrot a hasonlóan múltidéző stílusban megalkotott opening és ending foglalja keretbe, amelyek ugyancsak jellemzik az általuk érintett sajátosságok kifigurázását, és a zenei anyag többi részéhez hasonlóan inkább arra törekednek hogy a hiteles koridézést állítsák szembe a történet által pecegetett stílusjegyekhez, ennek jegyében az ending egy, Yukari hangját kölcsönző Hidaka Noriko által előadott egyszerű de aranyos dalocska, míg a Takizawa szerepében feltűnő Toshihiko Seki pedig az openingben hozza nagyon jól a főszereplőt és annak cselekedeteit, támadásait “dicsőítő” szövegvilágot, amelyen a hősies dallamok és a gitárnyúzás végzik el a végső simítást. Habár a szinkrongárda minden tagja profi módon hozzák a mind a sztereotípiához illő, mind az abból rendre kirendülő karakterek által képviselt stílust, a történethez hasonlóan Takizawa neve ismét mint kiemelendő pozitív példaként hozható fel, hiszen az őt alakító Seki ha lehet csak rásegít a karakter által elérni kívánt benyomás kifejezésében a magabiztos, időnként viszont célirányos rikácsolásba átmenő orgánumával.

images

Összegzés

Egyszerű utalásokon alapuló paródiát készíteni szinte pofonegyszerű feladatnak számít függetlenül az alkotóba szoruló tehetségtől, ám ahhoz már tényleges rálátás és kritikai érzék kell hogy a paródia ezen a belépő szintű kategórián képes legyen túllépni, és a gegek mögött rejtse el azokat az apró odaszúrásokat amelyek jól írják körül és figurázzák ki az adott témára jellemző bevett, olykor idealizált dolgokat, és a Honoo no Tenkousei véleményem szerint képes volt elérni ezt a szintet. A viszonylagos egyszerűsége ellenére is jó érzékkel, olykor önmagát sem kímélő őszinteséggel viszonyul egy olyan korszakhoz amelynek sajátosságai szinte tálcán kínálják magukat a kezelésbe vételhez, és habár az OVA stílusa igényel egy kisebb fokú megszokást, az általa képviselt könnyed hangulat mégis alkalmas nem csak arra hogy kellemes kikapcsolódássá tegye a HnT-t, de egyben arra is hogy szine bárminemű erőltetettség nélkül, a “sorok” között is rámutasson arra hogy írói szempontból az önkritika és a színvonalra adás előnyös dolognak számít még manapság is. Éppen ezért tartom azt hogy bárkinek ajánlható az OVA, függetlenül attól hogy csak egy rövid kikapcsolódásra, vagy éppen egy tartalmasabb élményre vágyik.

(Normális körülmények között nem posztolnék linket a post tárgyául szolgáló cím nem feltétlenül tisztességes birtokba vételére, ám a HnT esetében mégis kivételt teszek azáltal, hogy angolul feliratozott verziót nem sikerült találnom a főbb torrentoldalakon, csupán a raw epizódokat. Akit tehát a post elolvasása után érdekelne az anime, az ezen a Youtube csatornán megtalálhatja mind a két részt ékes angol nyelvvel ellátva, amiért ezúton is megy a köszönet TheBrokenNine számára.)

8.5/10

Pro:

– Hetvenes, nyolcvanas évek sajátosságait kifigurázó, olykor magával szemben is őszinte humor
– Röpke és tartalmas szórakozásra egyaránt alkalmas sztori
– Megcélzott korszak stílusjegyeit idéző, de mégis modern grafikai és zenei nívó

Con:

– Második rész alatt kicsit eső grafikai munkaszorgalom

Stúdió: Gainax
Műfaj: Shounen, paródia
Formátum, Terjedelem, epizódok műsorideje: OVA; 2 epizód; 25 perc
Gyártás éve: 1991
Használt felirat: TheBrokenNine (angol)

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

4 responses to “Honoo no Tenkousei – Tüzes lelkű, amatőr hős kerestetik

  • baluzz

    Na, erről én soha nem halottam, csodálkozom, hogy tudsz találni, ilyen sorozatokat.

    Off-Topic: Küldtem neked e-mailt és még nem olvastad el!:(

    • Dodgers

      “Na, erről én soha nem halottam, csodálkozom, hogy tudsz találni, ilyen sorozatokat.”

      Az ilyen esetekben jön jól az ha az ember nem veti meg az egy évtizednél régebbi címeket, hanem ugyanolyan elánnal vág nekik mint az új cuccoknak ahelyett, hogy a régiségük miatt panaszkodva nem adna nekik esélyt. 🙂 Maga a régiség persze zavaró lenne nekem is ha az adott címet az élvezhetetlenségig amortizálná az idő, de a HnT-vel szemben az idő szvsz kimondottan kegyes volt ahhoz hogy egyáltalán ne legyen hátrány az elkészülte óta eltelt 22 év.

      “Off-Topic: Küldtem neked e-mailt és még nem olvastad el!:(“

      Elnézést kérek miatta, ebből is látszik hogy nem túlzottan gyakran szoktam bejelentkezni az e-mail fiókomra. 😀 Az e-mailedet viszont még így sem találom egyik mappában sem, biztos hogy jó címre küldted el? Ha neked megfelelő, akkor egy itteni kommentbe is leírhatod annak tartalmát.

      • baluzz

        Én tutira, hogy a te címedre küldtem, de mindegy. Itt van:

        “Helló!

        Nem tudom, hogy idegesítelek veled, egy ilyen kérdéssel, de milyen gyakran vagy a skype-on?

        Ühm.. bye?”

      • Dodgers

        Ne aggódj, nem zavarsz a kérdéssel. 🙂 Elég változó hogy mikor szoktam fellépni Skypera, főleg az utóbbi időben: általában csak hétvégén szoktam fent lenni délután/este tájban, és akkor se mindig.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: