Egy csepp nosztalgia

Szokták volt mondani, hogy az első alkalom megmarad az ember emlékezetében függetlenül attól hogy milyen dologhoz is kötődik az az első alkalom, a Kacsamesék (avagy Duck Tales, angélusul) pedig több aspektusból, rajzfilmként és videojátékként egyaránt betölti nálam ezt a titulust annak köszönhetően, hogy kis túlzással ez a franchise volt jelen akkor amikor három, illetve négy éves fejjel ráleltem azokra a szórakoztatóipari ágakra, amiktől a mai napig nem tudtam elszakadni, és nem is kizárt hogy az elszakadás csak évtizedekkel később következik majd be. Talán éppen ennek a franchisenak köszönhető az hogy egy életre megszerettem a rajzfilmeket, és talán éppen ennek a franchisenak köszönhető az hogy egy életre megszerettem a videojátékozást (és talán az is hogy egy, a tévéből felvett epizódokkal teli VHS kazettát szó szerint szalagszakadásig néztem), annyi azonban bizonyos hogy a kora gyerekkori emlékeim között ez a világ állt mindig is a legközelebb hozzám és az annak idején nézett rajzfilmek között vitán felül ez maradt meg a legélesebben az emlékezetemben, pontosan úgy ahogy magyar viszonylatban egy picivel később a Dargay Attila által rendezett Lúdas Matyi és a Vuk is beleégette magát a legkedvesebb rajzfilmes emlékek közé.

Mindezek miatt is történhetett meg az hogy nagyon kíváncsian vártam az NES-re készített játékadaptáció DuckTales: Remastered néven futó újrakreálását, már csak azért is mert a jelek szerint a fejlesztő WayForward igyekezett arra törekedni hogy az eredeti játéknál sokkal jobban adja vissza a sorozat hangulatát, és habár nem tartom kizártnak egy ismertető írását a játékról, azt már most elismerem hogy a WF nagyon jó munkát végzett. Bizonyos értelemben pontosan ez a jó munka az oka annak hogy ez a rövid, spontán jellegű post meg lett írva, hiszen a játékba illesztett dialógusok és a majdnem a teljes eredeti (angol) színészgárdát felvonultató hangadó stáb révén sikerült elérniük azt, amit egy ilyen jellegű adaptációnak el kell érnie. Huszonhárom éves fejjel úgy éreztem magam egész végig mintha csak egy (több, kisebb részből álló) epizódot láttam volna a sorozatból, és ami még jobb, eszembe juttatta nem csak azt hogy miért nem kopott meg nálam a széria varázsa a mai napig sem, de azt az újszerű élményt is amikor tizenkilenc évvel ezelőtt átestem a videojátékos tűzkeresztségen, és az azt követő számtalan végigjátszáson. Azzal egyáltalán nem szándékozok vitába szálni hogy például egy Animaniacshoz vagy egy Rocko’s Modern Lifehoz képest mennyire “földhözragadtabb”, “egyszerűbb” és “gyerekesebb” a sorozat pláne így, felnőtt fejjel, de azt a jellegzetes, bájos hangulatot olyasféle tényezőnek tartom amin ebben az esetben egyáltalán nem fogott az idő vasfoga, akárcsak azon a hasonlóan bájos szereplőgárdán sem aminek a tetején Dagobert a mai napig ott csücsül a szememben, mint a “szőrösszívű/kapzsi, de mégis kedvelnivaló” szereplőkör mintapéldánya. Cinikusabb hozzáállással persze oda lehetne vetni hogy a nosztalgia tejelése állt a DT: Remastered mögött és hogy mennyire elkényelmesedett a játékipar, amikor a 20-30 éves játékokból készített remakek olykor sokkal jobbak mint némely aktuális, akár “AAA” kategóriás játék, de vannak olyan pillanatok amikor ez a cinikusabb, “fontoskodó” hozzáállás csak az ember szórakozását veszi el és teríti be felesleges mennyiségű savval, és ebben az esetben pontosan így érzek a játékkal kapcsolatban: mégis kit érdekel mindez, ha egyszer a végeredmény olyan jó lett, hogy még a grafikai oldal minőségében változatos mivolta sem rontja le jelentősen az összképet?

Reklámok

Dodgers névjegye

"Description? WHAT FOR?!" Dodgers bejegyzései

6 responses to “Egy csepp nosztalgia

  • baluzz

    Majd megveszem Remaster-t, ha látom Steamen akció, csak remélem a billentyű irányítás nem rossz, mert nem tudok gamepad-ot használni a gépemen. (a Super Meat Boy-t nem tudtam befejezni teljesen emiatt)

    • Dodgers

      Annak nem igazán olvastam utána hogy a PC-s közönségnek mennyire áll kézre a játék billentyűzeten, de nem hinném hogy billentyűzeten számottevően nehezebben lehetne irányítani a játékot, már csak azért is mert egyrészt szinte dettó ugyanolyan az irányítás és a fizika mint az NES verzióban volt, másrészt a Super Meat Boy féle, kis túlzással sebészi precizitást sem követeli meg a játék. Ha az NES verzióval elboldogulsz billentyűzettel, akkor szerintem a Remastered esetében sem lesz ezzel probléma.

  • Junchi

    Bár jómagam annak idején a Gumimacikat és a Balut jobban karmoltam, de a Kacsameséknek is bőven helye van a képzeletbeli panteonomban. :3 (És ez az intro most beindított bennem ezt-azt, még ha nem is magyar volt.)

    • Dodgers

      Nekem a Gumimacikból nem sok minden maradt meg annak köszönhetően, hogy jó ha két-három részt láttam belőle annak idején és azóta elfelejtődött annyira a téma hogy idősebb fejjel megnézzek pár részt a miheztartás végett, de a Balu kapitány nekem is bejött egy bizonyos szinten, a főcímdalról nem is beszélve. Lényegében hasonló tészta a sorozat mint a Csipet Csapat volt anno és talán ma is: mind a két sorozatot kedveltem annyira hogy a maguk módján szórakoztatónak találjam (annyira, hogy az utóbbiból még ma is megvan a NES-es adaptáció második része), de mégis a Kacsamesék volt az, aminél már annak idején is megvolt az a kis, annyi idős fejjel még megfoghatatlan plusz ami elkülönítette nálam a többi Disney stufftól a kedvelhetőség terén, és ami manapság is vonzóvá teszi a számomra.

      (Azt viszont nem tudom hogy csináltam meg hogy nem a magyar főcímzenét linkeltem be, a brainfart elég erősen tetten érhető a jelek szerint.)

  • Péter

    Nekem a Wacky Races volt hasonlóan meghatározó élmény. =) Abból sohase volt nálam elég, mindegy hogy angolul, vagy magyarul ment.

    A Rocko-hoz képest valóban “gyerekesebb” volt a DuckTales, de ha így nézzük, akkor Rocko is “gyerekes” volt, például az ugyanazon a csatornán futó Ren & Stimpy-hez képest. =D Szóval szerintem se ez a meddő gyerekes vagy nem gyerekes téma a lényeg, hanem hogy az ember képes e élvezni, illetve jelen esetben, ugyanúgy élvezni, mint anno. =)

    Bár őszintén szólva, most hogy így hirtelen belegondolok, nem nagyon jut eszembe egy olyan rajzfilm se, amit régen szerettem, de ma már nem. Inkább filmeknél van ez így nálam. Például ilyen a Dredd bíró, vagy a Dennis a komisz.

    • Dodgers

      “Nekem a Wacky Races volt hasonlóan meghatározó élmény. =) Abból sohase volt nálam elég, mindegy hogy angolul, vagy magyarul ment.”

      Nekem ugyan a Süsü Keselyű mindig is jobban tetszett de a Wacky Racest is kellemes darabnak tartom a mai napig (elsősorban Dick Dastardly/Gézengúz Guszti miatt), a Tom & Jerryn, a SWAT Katsen és a Cartoon Networkkel közös munkáikon kívül talán csak ez az a két franchise volt a Hanna-Barberától olyan amitől még gyerekkoromban sem állt fel a hátamon a szőr, szemben teszem azt Scooby Dooval vagy Maci Lacival amit sose bírtam fél percnél tovább elviselni.

      “A Rocko-hoz képest valóban “gyerekesebb” volt a DuckTales, de ha így nézzük, akkor Rocko is “gyerekes” volt, például az ugyanazon a csatornán futó Ren & Stimpy-hez képest. =D”

      Abból a szempontból valóban “gyerekesebb” volt a Rocko az R&S-hez képest hogy az R&S sokkal elvontabb, nehezebben befogadható hozzáállást képviselt a Rocko által képviselt, a gyerekesebb hozzáállás és az idősebbeknek szóló témák/megközelítés közötti egyensúlyhoz viszonyítva, de akkora külömbség szerintem nincs köztük mint a Rocko és a DT között. A DT ugyebár teljes mértékben mellőzi azt a mögöttes tartalmat amit igazán csak idősebb fejjel lehet felfogni és értékelni, az R&S és a Rocko pedig “pusztán” csak annyiban térnek el egymástól hogy az utóbbi szvsz jóval közelebb áll ahhoz a szisztémához ami a gyerek és felnőtt közönséget egyenlő mértékben célozza meg, hasonlóan az Animániához és a Freakazoidhoz. Ehhez képest az R&S-ben eléggé elvont, beteges az összkép ahhoz hogy inkább a felnőtt(ebb) közönségnek kedvezzen, és ezért is lehet az hogy annak idején egy-két rész alapján nem fogott meg a téma, szemben a Rockóval amit már annak idején is nagyon kedveltem. Pár éve mondjuk bepótoltam az R&S-ből pár részt a miheztartás végett, de a Rocko/Animánia/Freakazoid hármassal ellentétben idősebb fejjel sem talált be a sorozat, annak ellenére hogy egy egészséges mennyiségű ambíció és kraft van benne.

      “Bár őszintén szólva, most hogy így hirtelen belegondolok, nem nagyon jut eszembe egy olyan rajzfilm se, amit régen szerettem, de ma már nem.”

      Olyan rajzfilm nekem se ugrik be most amit annak idején szerettem de a mai fejemmel rühellek, inkább olyasféle csoportosításról arról van szó hogy vannak olyan egykori rajzfilmek amikből ma is szívesen nézek meg epizódokat, és vannak olyan egykori darabok amiket ugyan nem rühellek manapság sem, de annyira elmúlt már a láz hogy az “újra kéne nézni” témában ne legyenek esélyesek. A(z általam látott és anno kedvelt) Clasky-Csupo rajzfilmek speciel pont ilyen esetek: egy Fecsegő Tipegők vagy egy Hé, Arnold elé nyugodt szívvel leültetném bármelyik gyereket, de magamtól nem éreznék késztetést arra hogy akár csak nosztalgia címszó alatt megnézzek egy részt.

      A filmek terén kicsit kacifántosabb a dolog mert gyerekkoromban annyira sok film nem volt otthon hogy kellően nagy legyen a választék, ami volt azt meg ma is kedvelem annyira hogy gond nélkül megnézzem azokat (Leslie Nielsen/Bud Spencer-Terence Hill filmek, Rocky 1-4, Oscar, Ace Ventura 1-2, A halál 50 órája, MGM második világháborús filmjei). Inkább a kora középiskolás korszakban “divatos”, egymás között körbeadott filmekkel (“Ne légy barom!” és társai, Vin Diesel filmek, stb.) vagyok úgy hogy anno kedveltem őket de ma már lehordanám a sárga földig. bár az Ong Bak első része és a Shaun of the Dead még ma is kivételek.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: