1994 címkéhez tartozó bejegyzések

My reaction to Neon Genesis Evangelion

Ugyan számomra is elkezdődött a héten az idei tanév, az első hét elviselhető lazasága révén fennakadás nélkül volt lehetőségem bepótolni az animék egyik ajánlott vizuális irodalmát, amiről aztán lett reakcióm rögtön kettő is.

Az egyiket már ellőttem korábban a Panty and Stockingos, hasonló jellegű postban, de az NGE első 24 része (és mert mindkettő animu Gainax gyártmány) alapján hasonló eredményt dobott ki az a bizonyos gépezet:

Azonban ha csak a maradék két részt nézem már nem ennyire pozitív az összkép, részben pontosan azért mert nem azt nyújtotta az anime vége amire számítottam, mintha egy hirtelen mozdulattal levágták volna az eredeti utolsó két részt és odabiggyesztettek volna egy háromnegyed órás valamit, amire a “fárasztó, céltalanul csapongó agyfasz” jelző meglehetősen finom lenne. Ha mást nem, most már kapizsgálom miért lett ajánlva megnézésre az End of Eva, mert ez így, ebben a formában egy semmi:

Az utolsó két részt leszámítva ugyanakkor azt tudom mondani hogy érdemes volt megnézni/bepótolni az animét, hiszen kimondottan nézette magát (nemigen szoktam ledarálni sorozatot két hét alatt), és a drámai oldal meglepő módon erősre, hatásosra sikerült. Egyúttal most már van még egy indokom arra hogy körberöhögjem azt aki az Elfen Liedet komoly, drámai “műnek” veszi.

Reklámok

Egy kis playtrough – TMNT IV edition

Ez a playtrough nem mondható a legfrissebbnek hiszen már a hónap elején feltöltöttem JT-re, azonban eddig valamilyen okból kifolyólag nem posztoltam ki a WP-re. Nem nevezném ezt az eddigi legjobb végigjátszásomnak, de minimális mentségként szóljon hogy három év óta először vettem elő a Turtles in Time Snes portját, így egy kissé rozsdásan muzsikál a performansz. Cserébe megbizonyosodtam afelől hogy az arcade változat kimeríti a szemétség fogalmát függetlenül attól hogy az árkádokra lett tervezve a játék. Időközben a Hard Corps: Uprising végigjátszás füstbe ment, mivel a gépem korruptnak nyilvánította az utolsó pályát tartalmazó videót, ezzel egy “kis” bosszúságot okozva. Hogy mikor veszem újra az egészet az jó kérdés, de valószínű hogy először inkább a nyugati, HP csík nélküli Contra Hard Corpsról csinálok majd a közeljövőben egy végigjátszást.

Olvasás folytatása


Streets of Rage 1-2-3 – Ballada a düh útjáról

Olvasás folytatása


You’re Under Arrest! (1994) – Szemelvények egy Japán rendőrőrs életéből

Olvasás folytatása


Contra Hard Corps – Ballag a katona…

Olvasás folytatása