2012 címkéhez tartozó bejegyzések

Girls und Panzer – finished

40969l

Minden évben mondhatni szokásommá vált néhány olyan anime kipróbálása amely elsőre ugyan nem tűnik szimpatikusnak, de az azokat övező népszerűségnek mégis sikerül elhintenie bennem azt a kétkedést a pesszimista hozzáállásban, amely aztán elindítja a “hátha megérdemelten népszerű” gondolatmenettel kezdődő kísérletezést. Az ilyen címék közé tartozott a Girls und Panzer névre hallgató, tavaly ősszel vetített darab is, amelynek sikere egy villámcsapás hirtelenségével zúdult rá a 2012-es év végére. Ugyan januárban, három rész után enyhén szólva nem nyerte el a tetszésemet a sorozat, a készítők részéről jelentkező átlagnál egyenesebb hozzáállás mégis rábírt arra hogy nagyjából fél évvel később egy újabb esélyt adjak a franchisenak, az akkori benyomásaim pedig ilyen mértékben változtak meg:

Robotnik vs. GuP

Ha történeti koncepció címén egy mondatban szerepelnek a lányok és egy hasraütésre kiválasztott hadászati téma, akkor érthető módon sokan azokra a sorozatokra gondolnak ahol a kiválasztott hadászati témára vonatkozó utalások és infómorzsák ugyan jelen vannak és valamilyen szinten kiszolgálják az érdeklődők igényeit, de a koncepció többi részét tekintve rendszerint a fagservicere történő berendezkedés fojtja meg az egészet, ami olyan méreteket ölt hogy az nem csak a plot ésszerűségére fejt ki rossz hatást, de sokat el is árul a hadászati témába vetett bizalomba. Ha csak és kizárólag ezt a szempontot venném figyelembe, akkor a második világháborús tankokra épülő GuP akár kellemes csalódásnak is tekinthető annak köszönhetően, hogy a fagservicet mint olyat teljes mértékben nélkülözi, és helyette egy olyan sztorit próbál felhúzni amely leginkább egy klasszikus sport sztorihoz lehetne hasonlítani, a “sport” szeretetéhez simuló szentimentális mentalitással és karakterépítési fogásokkal. Ebből a szempontból bizonyos szinten akár retrónak is lehetne nevezni a stuffot, de személy szerint inkább a gerinces, jó értelemben célirányos hozzáállást nevezném meg mint markáns jellemzőt, mondhatjuk azt is hogy a konkurenciához viszonyítva jóval több őszinteség lapul a koncepció mögött mint az ami elsőre lejönne, volt annyira magabiztos a mögötte álló gárda hogy ne a lánymustrával adja el a stuffot. Ezt természetesen egy érdemes fajsúlyú pozitívumnak tekintem különösképpen úgy, hogy nem ezt a fajta hozzáállást vártam a sorozattól, ám ez a pozitívum hosszútávon mégis eltörpült amiatt, mert a műfajt érintő gyermekbetegségek nagy része sajnos még így is tetten érhető a sorozat alatt. A pár sorral fentebb említett “szentimentális” szó a sorozat esetében negatív töltettel rendelkezik azon apropóból kifolyólag, hogy a sorozat alatt mind vizuálisan, mint a mentalitást tekintve végig jelen van az a tipikusan, animusan eltúlzott rózsaszín, kislányos cukiság amit a “K-On féle aranyosság” meghatározás alatt lehet megtalálni, és habár ezen irányzat kedvelői valószínűleg nem vetődnek rossz árnyékra a sorozattal, ez a fajta vonulat nincs eléggé kiegyensúlyozva ahhoz hogy az “aranyosság” földhözragadtabb változatát kedvelők kedvét ne vegye el az olykor kimondottan ostoba húzásokat előidéző rossz értelemben vett bugyutaság, a drámai jelenetek pedig ne hassanak vontatott műdrámának olyan szereplőkkel kapcsolatban, akik nemigen mutatnak fel érdekes, kedvelhető személyiségeket.

Ironikus módon részben a karakterek köré épülő pillanatok háttérbe szorítása miatt a tankcsaták kétségkívül a sorozat legjobb pontjainak számítanak, amelyekben szerencsés módon előszeretettel veszik alapul a megtévesztésekre, rajtaütésekre, komplett haditervekre épülő stílust, a végkifejleteket érintő állandóan ellőtt “drámai” késleltetés ellenére is kellemes harcokról van szó a sorozat egésze alatt. Pontosabban csak “lenne” szó: a sorozat finoman szólva liberálisan kezeli a rajzfilm nyújtotta lehetőségeket, amik miatt viszont javarészt nem kezeli valósághűen a sorozat ezeket a járműveket. Az még hagyján hogy szinte az összes tank úgy viselkedik mintha ágyúval felszerelt kocsik korzóznának a képernyőn, de a valóságot bődületes módon meghazudtoló manőverek és a plotshield helyenkénti használata gondoskodik róla hogy a koncepció gyakorlatilag önmaga miatt hulljon hamvába. Még a Strike Witchesben is volt annyi leleményesség hogy a valódi technológiát átértelmezzék egy fikcionális, az animés túlzásoknak sokkal jobb keretet adó technológiára, és személy szerint kézenfekvő döntésnek tartottam volna ha a Metal Slugban látott tankokhoz hasonlóan a GuP tankjai is a valódi tankokra hajazó külsővel, ám szándékosan és nem utolsósorban bevallottan eltúlzott, “rajzfilmes” képességekkel rendelkeztek volna, ahelyett hogy valóságban létező tankokkal követnék el ezeket a dolgokat egy olyan sorozatban, amely a “tankőrülteket” szemeli ki célközönségének. Az egészre pedig az OST teszi fel a koronát, amelynek egy, a sorozathoz illő módon vidámabb központi téma remixelését érintő mentalitásávával nem lenne gondom, azzal viszont igen hogy maga a téma egyrészt túl rövid egy ilyen jellegű felhasználáshoz, másrészt annyiszor kerül felhasználásra hogy a sorozat felére elveszíti azt a kevés varázsát is.

Reklámok

Metal Gear Solid: Peace Walker (HD Edition) – A béke ötven árnyalata

960566_126390_front

(A post a Playstation 3-ra is megjelent, Metal Gear Solid HD Collection nevet viselő kiadásban szereplő HD Editiont veszi alapul, ennél fogva a itt leírt jellemzők is elsősorban a PS3-as kiadással kapcsolatban fognak információval szolgálni, helyenként kiegészítve a PSP-s változattal történő összehasonlítással.)

Olvasás folytatása


2012 – néhány szempontból

*Insert witty joke about Doomsday that wasn’t much of a Doomsday. Also insert apology for the longest post ever written here*

Olvasás folytatása


Merry Pingasmas – 2012 edition

Habár a világnak hivatalosan már péntek óta vége, az új időszámítás szerinti negyedik napon ez még nem jelenti azt hogy az olyan örökbecsű dolgok mint a karácsony nem élték volna túl eme, a hiszékenyek és az alternatív dolgok befolyása alatt ellazuló emberek számára rendkívül fontos eseményt, így ennek tudatában kívánok a blog rendszeres látogatóinak és az véletlen idetévedőknek egyaránt rokoni összejövetelben, evészetben/ivászatban, és az ezen tevékenységek kiheverésére szánt időtöltésben telített kellemes karácsonyt. A kiheverést illetően nálam a tévé ezúttal sem lesz a segítségemre egy-két Bud Spencer/Terence Hill filmet leszámítva, így a szokásnak megfelelően ezúttal is jó szolgálatot fog tenni a játékok és filmek/animuk intézménye, azokból legalább nem az unalomig ismételt karácsonyi filmek érik látóidegen a lehuppanni vágyó emberfiát.


2012/2013 téli animu szezon

Winter chart

Olvasás folytatása


Binbougami-ga! – finished

A tavaszi szezonnal ellentétben az idei nyári szezon közel sem tűnt olyan bíztatónak a részemről, de a még mindig kitartó animunézési kedvem mégis rá tudott venni arra hogy két sorozatot végig tudjak nézni ebből a szezonból, amelyek közül az egyik idézőjelesen kiváltságos darab a post központi tárgyául szolgáló, 12 részes Binbougami-ga! volt, amelyhez mellékesen valamivel később csatlakozott a Jinrui wa Suitati Shimashita is. Eredetileg nem szándékoztam belenézni a sorozatba annak betudhatólag hogy látatlanban nem tűnt kiemelkedő, vagy akár érdekes darabnak annak ellenére hogy hellyel-közzel bírom a vígjátékokat, a Sankaku viszont ismét sikeresen rávett arra hogy belenézzek a sorozatba a képek alapján nem rossznak tűnő humor miatt, ami végül odáig fajult hogy a Jinrui mellett ezt a sorozatot voltam hajlandó csak a végéig követni, aminek eredményét az alábbi kép illusztrálná a legjobban a részemről:

Vannak olyan sorozatok amelyeknek nagyon nem áll jól a komolykodás vagy a sztori jellege, vagy éppen a sorozat eszköztára miatt, a Binbougami-ganak pedig mindkét kategóriát sikerült kimerítenie azzal, hogy elkövette azt a hibát amit egy vígjáték jellegű, amúgy nem túl kiemelkedő sorozatnak nem lenne szabad elkövetnie: ahelyett hogy a drámai jeleneteket a sorozat végére hagyná annak érdekében hogy ne legyen feltűnő a foghíjas színvonalú komolykodás, inkább az egész sorozat terjedelmére szórta szét. Ezzel akkora gond természetesen nem lenne ha értelmes, jól felépített drámát alkalmazott volna a sorozat, a gond viszont ott van hogy a sorozat íróinak halvány fogalma nincs arról hogy hogyan kellene egy vígjátékba értékelhető drámát applikálni anélkül hogy ne törje kerékbe a sorozat kohézióját, amiből következően sok olyan pillanatot mondhat magáénak a sorozat ahol gyorsan váltakozva akarna egyszerre vicces és drámai lenni, de mindkettőt elbukja az ész nélküli elosztás miatt. Az csak tovább növeli a problémát hogy a sorozat egyfajta karakterfejlesztést is ki akar csikarni az egyébként kellemesen kancsó főszereplőből, ami már nekifutásból olyan klisés módon van prezentálva hogy igazi súlya akkor sincs ha megfeszül a sorozat, hát még úgy hogy rendkívül fantáziátlan módon szinte állandóan ugyanazokkal az életveszély kártyáját kijátszó szituációkkal akarja fejlődésbe taszítani a főszereplőt, ráadásul úgy hogy kapásból a hozzá legközelebb álló embert veszik elő potenciális áldozatnak, és így haladnak sorba a főszereplő számára kevésbé fontos szereplők felé. Ez már önmagában akkora probléma mint a ház egy olyan sorozatban, ami valamiért egy tanulságos sorozatnak szeretné beállítani magát egy karakterfejlesztésbe csomagolva azt, amit csak súlyosbít az hogy a sorozat javarészt epizodikus formátuma miatt az egyes “arcok” után állandóan resetelik a főszereplő jellemét, ezzel csak kihangsúlyozva azt hogy a készítőknek fogalmuk sem volt arról hogy miként illesszék be a sorozatba a komoly elemeket, de mégis bennehagyták azokat abban a téves szellemben, ami szerint egy sorozat csak akkor lehet jó ha túljátszott, az azt körülvevő kontextus szempontjából átgondolatlan és hatásvadász drámát tartalmaz ami ráadásul jóval nagyobb mértékben van prezentálva a kelleténél. Ez a tézis már csak azért is téves a sorozat szempontjából, mert a javarészt sótlan, a kontans üvöltözésre épülő humor ellenére is voltak olyan részek (szám szerint négy darab), amelyeknél mintha egy más író vette volna át a stafétabotot a sorozat általános színvonalához képest remek időzítések és valóban kellemes szituációk miatt, ami csak tovább erősíti bennem azt a benyomást hogy egy kellemesen nagy potenciál veszett ki akkor, amikor a sorozat inkább egy komolyabb sorozat akart lenni humorosabb pillanatokkal, semmint inkább ennek a fordítottja.


Picks from Tokyo Game Show 2012 by Dodgers

Habár a tavalyihoz képest egy kicsit később került megrendezésre, a múlt hét végén mégis sikeresen lezajlott az idei év E3-on kívüli másik jelentősebb videojáték centrikus eseménye, a Tokyo Game Show, amelyet ha egy szóval kellene jellemeznem, akkor az a “csalódás” lenne. Már az E3 során is lehetett érezni hogy az idei év felhozatala nem lesz annyira bőséges mint az elmúlt éveké, és inkább az eddig is ismert címek kapcsán próbálják az egyes cégek felpumpálni a lelkesedést a publikumot megcélzóan, ami sajnos azzal is társult hogy az átlaghoz képest mintha jóval kevesebb játékot vittek volna ki a fejlesztők a showra, amelyek közül ráadásul elenyésző volt az új franchiseok, IP-k feltűnése is. Teljes panaszra természetesen nincsen okom hiszen legalább arról a két játékról kiderült néhány dolog amelyekből az idei E3 hiányt szenvedett a részemről, viszont még ez sem halványítja el azt a benyomásomat ami szerint kerek három olyan játék volt az idei shown amelyre ténylegesen kíváncsi vagyok, vagyis az eddigi rendezvényes beszámolóim közül ez a post mondhatja magáénak a legkevesebb ilyen jellegű címet, és ugyanez vonatkozik arra a kategóriára is amelyeket csak “a szemem kívánja”.

Olvasás folytatása