Azazel címkéhez tartozó bejegyzések

Helyzetjelentés animufrontról 4 1/4

Mivel az idén tavaszi animu szezonról eddig lusta voltam érdemi szinten értekezni egy post keretein belül annak ellenére, hogy a tavaly tavaszi felhozatalhoz hasonlóan ezúttal is belekóstolgattam néhány címbe, így a friss címek dominanciája miatt a mostani post egyfajta kettő az egyben, “első benyomások” és “szezonszemezgető” jellegű irománynak is tekinthető. Ez már csak azért is érvényes mert az új sorozatok esetében csupán az első epizódok alapján írtam le azokat a tapasztalataimat, amelyek később értelemszerűen lehet már nem lesznek annyira helytállóak, ugyanakkor azért a miheztartás révén becsúszott egy olyan régebbi sorozat is, amelyet már régóta szerettem volna újrakezdeni és csak mostanában került rá sor.

Olvasás folytatása

Reklámok

2011 őszi animu szezon

Lassan de biztosan közeledik az őszi animu szezon, aminek felhozatalából továbbra se sok ragadta meg a figyelmem, de azt el kell ismernem hogy első látásra mintha kicsit visszafogottabb lenne a felhozatal a nyárihoz képest, már ami a moe/pink shit faktort illeti. Ez még persze nem jelenti azt hogy a nagy részébe tartósan belekezdenék magamtól, de a kis javulás is javulás.

Hunter X Hunter: ha Wagner nem mutatott volna részleteket az első sorozatból akkor efölött is elsiklottam volna. A videókból viszont egy decens shounen fightnak látszik (amit nem mellékesen a Yu Yu Hakusho szerzője követett el), úgyhogy inkább bevárom az új, Madhouse patronálta sorozatot a témában való művelődéshez.

Persona 4 – The Animation: őszintén szólva meglepett hogy nem a Persona 3-at vették elő rajzfilmesítés céljából, hiszen az a játék népszerűségben olyan az SMT-verzumon belül, mint a Final Fantasy 7 az FF-nek. Éppen ezért jó döntés volt elővenni a Persona 4-et, közel sincs annyira agyonhasználva mint a P3, aminek okára megvan a magam teóriája (röviden: elsőre sikerült jól összedobni). Az animét illetően viszont jó kérdés hogy tudnak majd összehozni ebből egy jó sorozatot anélkül hogy “monster of the week” jelleget venne fel az egész, főleg úgy ha kötik az ebet a karóhoz és szabvány 13 részes lesz a sorozat. Ugyanakkor az már most jó pont hogy az anime zenéjét Shoji Meguro szerzi majd, így a zenei oldalon elég valószínű hogy nem fog csalódást okozni. A tény viszont igen hogy Kugumiyát nem rúgták ki a stábból és itt is szerepelni fog, ami személyemre nézve nagy kár, tekintve hogy a játékban anno olyan hangja volt hogy az ember füléből garantáltan elkezdett ömleni a vér.

Lupin the Third (4th TV series): alapjáraton ezt nem soroltam volna az esélyesek közé a témában való kvázi ismeretlenség okán, de két movie (egyik a “Cagliostro kastélya”) megnézése után kimondottan szimpatikusnak tűnik a franchise, így mindenképp bekerült a megnézendők közé.

Hogy aktualitás is legyen: ugyan nemrég volt egy animujelentős poszt, azóta belekezdtem két másik sorozatba amelyekről kialakult egy első benyomás. Az egyik a Yondemasu yo, Azazel-san amelyre siklara blogján akadtam rá, míg a másik a Neon Genesis Evangelion amelyet Márkusz ajánlott. Az Azazel ugyan valóban vicces és a Nichivel ellentétben a viccek felvezetésével, lereagálásával sincs gond, de a későbbiekben mintha egy kicsit visszaesne a lendület, míg az Eva három rész alapján kimondottan ígéretesnek látszik, és a sorozat végi mindfuckra kíváncsi vagyok, már csak a Gainax “személye” miatt is. Na meg persze Gendo miatt, aki már látatlanban kiérdemli az “univerzum pimpje/trollja” címet, olyannyira a képére van írva a fickónak. 😀