Capcom címkéhez tartozó bejegyzések

Megaman X – Új idők, régi nóta

Olvasás folytatása


Fad’s Wrath

A napokban akadtam erre a fadre, amely alapjában véve egyszerű mint a faék (egy jelenet loopolása fél percig), de a zene miatt mégis úgy döntöttem hogy én is hozzáteszem a magamét. Ugyan a legkissebb mértékben sem loopol, de a jelenet etúlzottsága mégis érdemesnek tűnt arra hogy felhasználjam.

A videó egyébként a Capcom Asura’s Wrath című játékának demójából származik, amiről egyébként eredetileg írtam volna egy beszámoló szerűséget, de kisebb szorzás-osztás után beláttam hogy teljesen felesleges, mert három betűben össze lehet foglalni az egész játékot: QTE. Ezt úgy tessék komolyan venni, hogy a demó gameplay szegmensének 8/10-ét ezek a jelenetek teszik ki, amelyekről ráadásul üvölt hogy a God of War (egy ősember szintjén kreatív és hörgő főhős) és a Dragon Ball Z (eltúlzott fizika, “YELLING MAKES YOU STRONGER”) bizarr szerelemgyerekei, rossz értelemben. A maradék 2/10-ed gameplay egyrészt egy gyengébb Space Harrier klón, másrészt egy olyan egyszerű és unalmas beat’em up amihez képest a 22 éves Final Fight felér egy Rubik kockával. Ami összeköti a három játékstílust az az, hogy a demo pofátlanul könnyű még Normal módban is, még a QTE-ek elrontása sem jár következménnyel! Igen, még ha direkt rossz gombokat is nyomunk, a jelenet akkor is továbbmegy a maga medrében, a gombpüfölős QTE-eken kívül akár félre is tehetjük a kontrollert (kipróbáltam, és működik). Az igazsághoz persze hozzátartozik hogy ez inkább egy interaktív film, tehát olyasféle szindrómában szenved mint annak idején a Dragon’s Lair, vagyis az áráért (elvileg 11-12 ropi) egy igazán tartalmas játékot is lehetne venni. A magam részéről biztos hogy megnézem majd YT-n az átvezetőket, de az is biztos hogy ezt nem fogom megvenni, főleg hogy ugyanabban a hónapban (február) jön a Catherine is, ami röpke egy évet késett a japáni kiadáshoz képest.

Akik kíváncsiak magára a demóra, azoknak íme a demóbann található két pálya végigjátszása, amit kivételesen nem én csináltam, hanem inkább másét vettem kölcsön:



Picks from Tokyo Game Show 2011 by Dodgers

A tavalyi évhez hasonlóan az idei TGS-en is akadt jó néhány olyan játék, amely valamilyen formában de felkeltette a figyelmem. Mégha nem is olyan sok darabról van szó, tekintve hogy az idei TGS mintha sokkalta kissebb szabású, kevésbé robbantós lett volna mint a tavalyi rendezvény, még annak ellenére is hogy állítólag az idén dőlt meg az első napra érkező látogatók száma (kicsivel 86.000 fölött). Természetesen ez valamilyen szinten betudható a márciusi katasztrófa sorozatnak, de az E3-at ennek ellenére szerencsére lekörözte, hiszen valamivel kevesebb újramelegítés, kollekció képviseltette magát, és úgy-ahogy senki nem járatta le magát egyik konzollal, demonstrációval se. Leszámítva a Level-5 fejes “a Playstation Vita olyan akár egy csatahajó” hasonlatát, amivel egyébként nem lenne gond mert van alapja, csakhogy a PSP pont a “lőszeren”, a játékokon bukta be a dolgot, és kimondottan nem tenne jót a Szotyinak ha ugyanabból az indokból fürödne be ismét az újabb zsebcsodájuk.

Olvasás folytatása


CPS2 Original – ahogy a Capcom csinálta annak idején

A nyolcvanas, kilencvenes években az akkoriban használt technológiák miatt még a konzol hangchipje adta az audio-élményt, ami a játékok romja által előírt módon fütyült, így adta magát a dolog, hogy az eltérő módszerek eltérő hangzást eredményeztek. Ennek hatására számos fejlesztőnél kialakult egy egyedi hangzás, ami alapján be lehet lőni kikről van szó. A Capcom ezek közé a cégek közé tartozott, példaként a CPS2 rendszerük által használt hangzás egyik másik fejlesztőéhez sem hasonlít. De az SNES-es időkben is felfedezhető volt ugyanez a stílus, amelynek egyik képviselője a Megaman X1, ami egyébként kísértetiesen mímeli az eredeti CPS2 hangzást. Az idő múlásával azonban mint minden ez is végetért, hiszen a 32 bites korszakkal eljött a valódi hangszerek használatának lehetősége, és az ilyesféle, régebbi megoldások legfeljebb a direkt retrósra belőtt rajongói alkotásokra korlátozódott. Erre jó példa a WizzyWhipItWonderful nevezetű YT-s által készített zenék, amelyek a direkt remixek kivételével mind-mind saját szerzemények, és mint olyanok többségükben jól megragadják az akkori Capcomos stílus millőjét. És ha már Capcom: a Marvel vs. Capcom 3 elég hevenyészett OST-t nyugodtan ki lehetne cserélni ezekre a számokra, látványosan “Capcomossá” téve az élményt, ha már a roster ennek nem tett eléggé eleget.

 

 

 

 


Rockman 10 Image Soundtrack – Műfaji vegyesfelvágott, Inti módra

Olvasás folytatása


Awesome trailer is awesome

Magához a játékhoz nincs sok köze, de azon ritka esetről van szó, amikor ez a fajta zene még jobban dob a reklámozott dolgon.

Maga a játék? Az egyik talán legjobb remake ami valaha készült, ráadásul ugyanolyan újító, mint amilyen a NES-es eredeti volt annak idején. Hiszen nem sok platformerben hagyták még ki az ugrás lehetőségét, és a remake ezen se változtatott, szemben a múlt héten megjelent folytatással ami állítólag nem sikerült olyan jól. Kipróbáltam volna azt is, de mivel demo nincs, pozitív véleményből kevés van, és még az ára is magas ahhoz képest, beértem az első Rearmeddel, amit annak idején félbehagytam PC-n. Nagy kár volt, most már belátom. 🙂


Some favourite VG music #7

Olvasás folytatása


Füstbe ment playtrough

Eredetileg itt most egy három részes playtrough szerepelne az NES-es Chip and Dale 2-ről, azon kevés NES játékok egyikéről, ami még ma is megvan a tizenhat éves NES-el együtt. Azonban a videót követő maradék rész valami érdekes okból deszinkronizálódott, azaz a hang és a kép két külön világot él egy videón belül. Az MMZ3-as videóknál bevált módszert (kevesebb framerate megadásával lassítani a videón) természetesen kipróbáltam, de ekkor a videó másik pontján vált szét a két legfőbb jellemző. Na de mindegy, múltidézőnek ez az egy rész is megteszi. BTW utoljára kemény nyolc éve játszottam ezzel, szóval elég pontosan le lehet mérni, milyen nehéz is a játék. A rövidségéről nem is szólva: cakumpakk háromnegyed óra alatt ki lehet pörgetni. Viszont, mint a Capcom-Disney cuccok többsége, ez is egy igencsak kellemes rajzfilmadaptáció, szemben mondjuk a Bleach SI-vel.


Megaman Zero 3 végigjátszás – finished

Már jó ideje meg szerettem volna ezt csinálni, de mint mondani szokás, a legjobb ötletek mindig a legrosszabbkor jutnak az ember eszébe (azaz mikor épp nincs ideje). Az utolsó, egyetlen ZH-tól eltekintve lagymatag hét viszont elég időt adott ahhoz, hogy ezt megcsináljam. Igazság szerint eredetileg egy continue nélküli végigjátszást akartam összehozni, de mivel a harmadik videó első pályájának felénél lévő “tüskefalon átugrás tonfával” világszám a szokással ellentétben nem ölt meg háromszor zsinórban (ahogy tette azt még két éve), illetve kivételesen semelyik boss se ölt meg, így egy életvesztés nélküli walktrough kerekedett ki, néha igénybe véve a (pontvesztés nélkül használható) subtankek segítségét.


A többi rész a továbbra kattintva tekinthető meg.
Olvasás folytatása


Tokyo Game Show 2010 mazsolázó – Dodgers edisön

Aki most arra számít, hogy az idei show minden platformjának minden egyes játékáról fogok értekezni, az rossz helyen jár. Ebben a postban ugyanis csak azokból a játékokból mazsolázok, amelyek valamilyen úton-módon, de felkeltették a figyelmem, vagy bizalmat szavazok feléjük, esetleg failnek tekintek. Mindezekben érthető módon óhatatlanul prioritást élveznek azok a platformok, amelyek játékait valamilyen formában, de lehetőségem lesz majd kipróbálni:
Olvasás folytatása