iskola címkéhez tartozó bejegyzések

You get: a finished school

Minden iskolaféleség megkezdését jó esetben minél hamarabb szokta követni a sikeres teljesítés, amelyet nekem a tegnapi nap folyamán sikerült elérnem, aminek eredményeként a (körülbelül másfél éve kipécézett) képpel ellentétben diplomával ugyan nem, de egy FSZ bizonyítvánnyal mégiscsak sikerült gazdagodnom tömény két év után. A kilenc modulból, és ezen belül tizenkét szóbeli tételből és gyakorlati feladatból álló vizsga eredménye az egyes modulokra lebontva katonásra sikeredett a jó értelemben (két modult kivéve négyesek-ötösök váltakoznak), ugyanakkor az nem segített túlzottan a dolgokon hogy kimondottan széthúzták az öt vizsganapot két hónapra leosztva, ami nagyjából ki is meríti annak magyarázatát hogy miért nem születtek mostanában TL;DR postok akármilyen témában, és miért lett egy kissé elhanyagolva a firkatár. Ennek megfelelően az utóbbi két hónap nem telt olyannyira eseménytelenül, ahogyan szerencsés módon a vizsga öt napja közül négyből sem történt komolyabb fennakadás. A gyakorlati részekkel javarészt nem volt gondom a valóban jó felkészítésnek hála, és számomra szerencsés módon a szóbelin se jött elő túlzottan a nyilvános szerepléskor néha előbújó “lányos zavar” effektus. Azonban a tegnapi, utolsó vizsganap adta fel talán a legjobban a leckét, révén eredetileg két vizsganap lett volna ezen a héten a múlt héthez hasonlóan, de végül valami miatt összevonták egy napra a hétre leosztott öt szóbeli tételt, amely a 24 ember + névsor miatti szívás (V-vel kezdődő vezetéknév átka) + “kellemes” nyári meleg kombót figyelembe véve könnyen leszűrhető, hogy nem éppen a legrövidebb vizsganapok közé tartozott a tegnapi nap. Már csak azért sem, mert a V betű áldásos hatásaként a kötelezően reggel 8-ra rendelt jelenlétből egy körülbelül hat és fél órás dekkolás kerekedett ki, amihez bónuszként jött a kábé másfél órás “szenvedtetés”.

Azonban szerencsés módon ennek meg is lett a jótékony böjtje, révén a jó esetben néhány hét múlvai munkakezdésig jóformán behozhatom azt a szabadidőt ami a szakdolgozat és a vizsgára történő készülésre került átcsoportosításra, így habár a hirtelen nyári melegben nekem se forog annyira a szürkemállomány mint kéne, mégis úgy tervezem hogy blog terén behozom a “lemaradást” a TL;DR postok terén, amelynek keretén belül valószínű mind játék, mind animu terén fognak születni irományok, utóbbi esetben nem kizárt hogy lesz pozitív és negatív végkicsengésű is, mégha azt még nem tudom, hogy a számomra egyébként bőséges tavaszi szezonból lesz-e majd alany. Az persze jó kérdés hogy ebből a fene nagy elhatározásból mi és mennyi fog megvalósulni végül, de annyi bizonyos hogy az időhiány egy darabig nem lesz visszatartó tényező.

Reklámok

Mission új tanév#2 Complete + helyzetjelentés

Olvasás folytatása


Mission új tanév #2 START – Round 2

Olvasás folytatása


Helyzetjelentés #random

Az utóbbi időben kicsit megnövekedett azon posztok száma, amelyek terjedelme nem volt több pár sornál, ami leginkább annak tudható be, hogy félév végéhez közeledve az utóbbi két hétben ütött be a második ZH-időszak, amely mondani sem kell, milyen jól esik így a szünet felé közeledve. Pláne úgy, hogy szinte minden tantárgyhoz mellékesen jár egy beadandó feladat vagy kiselőadás, ami a szívem csücskének nem kevésbé kívánt részének számított mindig is. Panaszra mondjuk most nincs okom, hiszen hármasnál gyengébb (azaz 70 százaléknál nem gyengébb) ZH-t vagy beadandót/kiselőadást nem sikerült idén produkálnom, leszámítva még egy tárgyat, a menedzsmentet, aminél szárazabb, unalmasabb, blőd tárgyat még nem pipáltam eddigi iskolai pályafutásom alatt. Az érzés gondolom ismerős, mikor az embert annyira “érdekli” valami, hogy még átolvasni is külön akaraterő kérdése, nem hogy meg is tanulni. Na ez valami olyasmi. A dolgot emeli, hogy a szokásos két ZH helyett csak egy lesz, holnapután, az utolsó héten. Úgy, hogy még azon pénteken javító annak, aki bebukja, szóval kiemelten illendő volna a részemről, ha pont ezt nem buknám be. Mindez még talán lenyelhető volna, ha nem lenne a csoportos beadandó feladat intézménye, aminél legalább négy embernek kell összedolgoznia a cél érdekében. Vagy én vagyok nem kifejezetten csapatjátékos, vagy viszonylag jól látom, hogy kettőnél több emberre ilyenkor nem igazán érdemes bízni ilyesmit, mert szélsőséges esetben vagy mindenki maga akarja csinálni, vagy éppen mindenki sz*rik bele a beadás előtti néhány napig. Vagy ahogy az esetemben, a ZH-k és egyéb beadandók nagyobb prioritást élveztek. És csak úgy mellékesen, a félévi jegy nagy részét pontosan ez a feladat adja. Epic iz epic. Másra terelve a témát, az időjárás kivételesen olyan, amilyennek ilyenkor lennie kell: rohadt hideg és havas. Ez idáig oké. Még az is, hogy én aki viszonylag jól bírja a hideget, és még négy-öt fokos időben is pulóverben vagy cipzáras, kapucnis málhában mászkál, egyik napról a másikra előkotorja a kabátját a jelentéktelen 10 fokos lehűlés miatt, ami pontosan a hónap elején állt be. De az már nem igazán remek, hogy egyre másra beköszönt az ónos eső jelensége is, amitől a jégen kevésbé edzett egyének (like ich) még akkor is tyúklépésre kényszerülnek, ha valahova rohadtul sietni kéne, például olyan mellékes helyekre, mint a ZH írás. Az külön fun, hogy a közlekedésiek is helyzet magaslatán állnak, ilyen például az autópályák elhanyagolt és kevésbé elhanyagolt szakaszai, vagy a tény, hogy a községben ahol lakom, a főút rendszeresen járhatóbb, mint az elvileg jobban koptatott városi út. Ez persze a mellékutcákra nem vonatkozik, így a buszmegálló irányába tett gyalogbusz során használható rövidítések sem érnek sokat ilyenkor. 😀

A jövő héttel befejeződő (és a januártól kezdődő vizsgaidőszak) félév révén lesz legalább két hét szünetem, ami alatt valószínű, hogy írok majd egy hosszabb animus bejegyzést (a Panty and Stocking mellett), aminek tárgyát szavazásra bocsájtom, ezzel kipróbálva a PollDaddys modult, ami már jó ideje ott lapul a WP-ben, de eddig még nem próbáltam ki, hogyan működik.


MISSION új tanév#2 START

Olvasás folytatása