játék címkéhez tartozó bejegyzések

2013 – Néhány szempontból

Olvasás folytatása


Picks from TGS 2013 by Dodgers… light

A blog rendszeres olvasóinak feltűnhetett az évek során, hogy mind az E3-ról, mind a Tokyo Game Show-ról szoktak születni olyan postok a részemről amelyekben a kedvemre való címekről amolyan mazsolázó jelleggel szoktam értekezni több-kevesebb kommentár hozzáfűzésével. Ez a szokás az idei E3-at illetően sem változott meg, az idei TGS-t illetően azonban úgy érzem hogy a figura rendhagyóvá tétele ez alkalommál szükségessé vált azon egyszerű okból kifolyólag, hogy rendkívül kevés mennyiségű játék keltette fel a figyelmem, szám szerint kettő. Való igaz, hogy mindkét játék olyan franchiseok tagja amelyeket már régóta kedvelek, ez azonban nem változtat egy cseppet sem azon a szituáción, hogy a korábbi évek E3/TGS postjaihoz viszonyítva a mostani összeállítás lesz az eddigi legrövidebb darab.

Olvasás folytatása


Picks from E3 2013 by Dodgers

Konzolos generációváltással egybekötött E3-at várni olyan, akár a karácsony egy bizonyos életkor után: végső soron semmi olyasmi nem történik amely drasztikusan kiemelné azt a bizonyos E3-at a többitől, ám a generációváltást taglaló E3, és az azt megelőző időszak mégis ad egy olyan ízt a dolognak amelytől mégis egy kicsivel különlegesebb lesz az élmény. Ilyenkor óhatatlanul ott lapul az emberben a kíváncsiság azt illetően hogy az új konzolokhoz milyen új játékok, és főleg milyen új koncepciók fognak társulni, és habár benne van az a pakliban hogy visszatekintve az idő gondoskodik fog róla, hogy a legutolsó szilánkig is lekopjon az a bizonyos optimista máz, ennek ellenére a témát illető találgatásokból és elméletekből álló időszak mégis egy kicsivel maradandóbb nyomot hagy maga után még akkor is, ha a tényleges esemény végül nem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Valahol pedig úgy érzem hogy az utóbbi eset fedi le a legjobban talán az idei E3-at a részemről: félreértés ne essék, idén talán valamivel több olyan játékot találtam amelyekre azt mondom hogy megvenném és akár már most is szívesen kipróbálnám őket, az “újdonságokat” tekintve azonban mégis laposabbnak éreztem az összképet a kelleténél, elsősorban azért mert az ilyenkor boritékolható eset ütötte fel a fejét. Magyarán hiába áll elő néhány fejlesztő új ötletekkel ha ezek nagy része nem tud érdekelni annyira hogy ki is próbáljam őket, és generációváltáskor nem az ultrarealisztikus grafikára kéne helyezni a hangsúlyt, hanem arra hogy ezekkel az új kapacitásokkal olyan koncepciók szülessenek amelyek vizuális világukat tekintve is el merjenek rugaszkodni a realisztikus ábrázolástól, merjenek eltérőek lenni attól az átlagnál, amelyet összemosódóvá tesz a valóság minél jobb mímelésére tett törekvések.

A szokásnak megfelelően ezúttal is elsősorban azon játékok kimazsolázására helyeztem a hangsúlyt amelyek legalább a velük kapcsolatos hírek követésére rá tudnak bírni, illetve tavalyhoz hasonlóan a konzolgyártók sajtótájékoztatóival kapcsolatban is kifejtettem a magam húsz forintját annyi eltéréssel, hogy a Nintendo idei tájékoztatójának hiányában csak a Sony és a Microsoft idevágó konferenciáival kapcsolatban történt véleményezés.

Olvasás folytatása


Metal Gear Solid: Peace Walker (HD Edition) – A béke ötven árnyalata

960566_126390_front

(A post a Playstation 3-ra is megjelent, Metal Gear Solid HD Collection nevet viselő kiadásban szereplő HD Editiont veszi alapul, ennél fogva a itt leírt jellemzők is elsősorban a PS3-as kiadással kapcsolatban fognak információval szolgálni, helyenként kiegészítve a PSP-s változattal történő összehasonlítással.)

Olvasás folytatása


2012 – néhány szempontból

*Insert witty joke about Doomsday that wasn’t much of a Doomsday. Also insert apology for the longest post ever written here*

Olvasás folytatása


Front Mission 5: Scars of the War – Fémharcosok Klubja

Olvasás folytatása


Sonic the Hedgehog: Genesis – Porból lett, porrá lesz

Olvasás folytatása