Mega Drive címkéhez tartozó bejegyzések

Egy kis playtrough – Contra: Hard Corps *Updated yet again*

Olvasás folytatása

Reklámok

Segamericano (avagy egy újabb fad) + Vanquish + zenei ajánló (vegyesfelvágott)

Ritkán van olyan, hogy egy alapvetően mainstream zene különösebben megtetsszen, de ez egyszerűen nem akar kimenni a fejemből valami oknál fogva. Ez, Soa Mark egyik korábbi videója, és alapvetően a Sega játékok okán gondoltam összeütök én is egy választ erre a fadre, stílszerűen a Sega régi és új játékaiból. Ami a kép minőségét illeti, ennél lehetett volna sokkal élesebb bármi gond nélkül, de a Vegas úgy érezte hogy most közbeszól, és a Sonic 4-es részletek képét totálisan kiiktatta. Van egy sanda gyanúm, hogy nem a Vegassal korábban helyrepofozott videót kellett volna használni. De hát hibáiból tanul az ember vagy mi.

Időközben péntek délután megérkezett az idei év másik olyan dobozos kiadást megélt játéka, amelyet a kicsit szűkös tárcám és az érdeklődésem figyelemre méltatott. A Vanquishról van szó, amiről pontosan a múlt hétfőn röppentek fel a pletykák, miszerint csak 4-5 órás mókát kínál teljes áron. Tegnap este végigjátszottam magát a játékot, és részemről igaznak találom azokat az érveket, amelyek a játékbeli óra tökéletlenségét taglalják. Arról van szó, hogy a játék csak azt az időt veszi figyelembe, ami alatt sikerül teljesíteni az adott szakaszt, ha közben meghalsz, visszaáll a pálya eleji értékre. Tehát ha tizenegyedik alkalommal sikerül a szakasz, akkor az első tíz próbálkozás ideje szanálásra kerül. Ez fel is veti a kérdést: akkor most mennyi is az annyi? Ami engem illet a játék szerint: 4 óra 56 perc, valós idő szerint pedig 7 óra 45 perc körül. Vagyis még mindig nem éri meg annyira idő szerint az a 11500 forint, de részben mégsem tisztán négy óráról van szó (főleg nem első végigjátszásra), másrészt pokoli szórakoztató a stuff a számomra. Egy hosszabb bejegyzés várható majd a teljes játékról.

Az elmúlt héten zenei fronton is találtam új kedvenc albumokat, név szerint a Pretty Maids, és a First Signal nevet viselő formációk új albumait, a Pandemoniumot, illetve a First Signalt. Előbbi hosszabb múltra tekinthet vissza és az eurometálos ízt képviselik, míg a First Signal afféle régisulis metált kínál, és mindkettő esetében elmondható, hogy az albumok egésze egységesen jó színvonalat képvisel, habár a First Signal egy-két helyen kicsit sántítva. Ha nem a trash vagy a death az eseted, akkor kicsit óvatosan az albumokkal, ellenkező esetben csak ajánlani tudom mindkettőt. Nálam szinte egyfolytában ezek szólnak mostanában, ha utazok.


Some favourite VG music #4

Olvasás folytatása


Some favourite VG music #3

Olvasás folytatása


Te jószagú atyaég…

Egyesek számára bizonyosan ismerős jelenség a Touhou, és ugyanakkor a tény is, hogy nem mindennapi zenével bír ez a számomra különben érdektelen jelenség. De mi van akkor, ha fognánk ezt a formulát, bizonyos elemeit a négyzetre emelnénk, bizonyos részeit pedig leépítenénk a sárga földig? A Divine Sealing című Mega Driveos játék fejlesztőinek fejében jóval idő előtt ugyan, de eszébe jutott az fentebb vázolt elmélet, viszont annál tovább nem nyúlt az a takaró. Remek példának: aki csak egy shoot’em uppal is játszott már, az bizonyosan egyetért azzal a frázissal, miszerint a háttér nem vonhatja el a figyelmet a képernyőn zajló eseményekről. Na mármost, a kedves fejlesztők ebbe úgy ahogy van belesz*rtak, mert ha ez nem vált ki senkiből epilepsziás rohamot, akkor nem tudom mi. Én ugyan nem vagyok hajlamos az efféle rohamokra hál’ istennek, de komolyan mondom pár perc után szó szerint fájt a szemem ettől a negatív értelemben vett pszihodelikus mosléktól. De nem ám ez a legnagyobb hibája a játéknak, á dehogy. Hanem a tény, hogy ez bizony kérem egy hentai játék, amihez afféle körítésnek írtak egy teljesen pocsék shoot’em up játékot. Olyannyira hentai, hogy még csak a Sega neve se kerül elő még a főcímnél sem! Tehát nem is hivatalos cuccról van szó, ami tényt tökéletesen alátámaszt a játék összes többi komponense is, kezdve a legalább egy-két évvel azelőtti generációt idéző hangoktól az ellenfelek patternjeinek totális hanyagságáig. Szívem szerint minusz 9000-et adnék neki, de úgy érzem ez még mindig túlontúl kedves és finom volna. Ha mazochisták vagytok, vagy szeretnétek egy ingyen beutalót a helyi rendelőbe, próbáljátok ki bátran!


Some favourite VG music

Lassan két héttel a nyitás után időszerűnek találtam, ha a tervezettnek megfelelően megnyitom a zenei kategóriát is, ahol vegyesen firkantok majd pár sort RL és játékzenékről egyaránt. Eredetileg pár sort szándékoztam írni a Kalmah 12 Gauge-éről, illetve a(z afféle poszt-Pantera jellegű) Hellyeah Stempade-éről, de ha már az első hosszabb lélegzetvételű postom egy játékbemutató volt, úgy gondoltam nem töröm meg a rendet, és kezdésnek inkább néhány kedvenc játékzenét mutatok be. Roll the tape!
Olvasás folytatása