PSN címkéhez tartozó bejegyzések

…wut

Abba feltételezem nem szükséges komolyabban belemerülnöm, hogy a Japánok humorérzéke egy kissé eltérőbb tud lenni a nyugati ember számára, legalább annyira mint a britek humora. A Masaya patronálta Cho Aniki sorozat pedig ennek egy nagyon jó prezentációja, pontosabban annak az oldalának amiből tisztán látható hogy a készítés során tudatmódosító szerek kerültek felhasználásra, amik hatására válogatás nélkül kerültek be a leordenárébb dolgok. A Cho Aniki esetében pedig látható, hogy az egész sorozatot belengi egy jó nagy rakás 18+-os alhang, ami önmagában nem feltétlen lehetne dicséretre méltó, az viszont igen hogy maga a tálalás olyan szinten nevezhető WTF-nek és célon túllövőnek hogy vagy izomból beröhög rajta az ember vagy azonnal kitépi a játékot a konzolból/emulátorból és még az emlékét is kitörli elméjéből. A dolog pikantérája hogy a PC-Engines epizód alapján egy kellemes nehézségű shooterről lenne szó, ami szerintem a humor nélkül is megállná a helyét, így viszont -nálam- jelentőset hozzádob a nem mindennapi prezentáció.

A post apropóját egyébként az a tény adja hogy a Sony valahára bevezette az európai PSN-re is a “PS Import” nevezetű szekciót (ami alatt annak idején japán kiadást megélt játékokat lehet venni viszonylag alacsony összegért), és valami okból kifolyólag az első három áruba bocsájtott játék között a Cho Aniki PS1-es felvonása is helyet kapott. Ha ezzel azt akarta elérni a Sony hogy rögtön a japáni kínálat legfurcsább oldalát mutassák be a spílereknek, akkor jó munkát végeztek.


A kellemes, a visszafogott, és a nem túlzottan meglepetés

Általánosságban nem szoktam gyakran direkt egy kiadóra kihegyezett postokat írni ha játékmegjelenésekről van szó (az inkább az E3-as, TGS-es postok rezortja), de a Sega mostanában tett egy-két olyan megjelenésekkel kapcsolatos bejelentést, amelyek kapcsán úgy gondolom érdemes nyilatkoznom egy pár szót, mégha a háromból kettő esetben nem igazán pozitív a véleményem:

Olvasás folytatása


Self-promotion + Hard Corps: Uprising trailer

Ahogy a cím is mutatja, előléptetést kaptam: egy évvel öregebb lettem, mint amennyi tegnap voltam.Mit is mondhatnék? Már én sem leszek fiatalabb… 😀

Ami a cím másik felét illeti: a Konami jó pár hónappal ezelőtti, kissé felemás trailer után összeszedte magát és kiadott egy valamivel pofásabb előzetest a HC:U-ból. Ez a trailer sem tűnik ugyan sokkal többnek az előzőeknél, de az eddigi terméshez képest újít is rendesen. Végre nem csak azt a két pályát mutatják, amit már hónapok óta, plusz végre normálisan hallható a zene is, ami egyelőre a szokásos Arc minőség: nem egy Megaman, de kellemes hallgatni.


What’s this, PSN?

Mikor kezdtem volna azt hinni, hogy a HC:U/Yakuza 4 pároson kívül nem kötne le semmi a következő néhány hónapban, a Playstation Community érdekes híreket szolgáltatott: az elvontabb stuffok terén mégiscsak érkezni fog olyan utánpótlás, ami felkelti az érdeklődésem. Ezek név szerint a Mamoru-kun: Meikai Katsugeki Wide Version, illetve a Crescent Pale Mist. Az előbbi egy árkád, majd X360-as shoot’em up portja lesz jövő márciusban, míg az eredetileg PC-s doujin (garázsfejlesztés) CPM a videók alapján afféle Strider/Touhou beütésű játék lesz ezen a héten szerdán. Látvány szempontjából a Mamoru-kun nem kevés megszokást fög követelni részemről, mivel nagy kanállal merít a kissé cukros anime ábrázolásmódból, ahogy tette azt a Trigger Heart Excelica is, a hozzá tartozó szinkronhangok kíséretében. Erre mondjuk részben megoldás az, hogy csak a hanghatások volumenét kell lejjebb venni, mert a zenével, habár kicsit verihepi, nincs semmi gond (főleg hogy egy egykori Megaman zeneszerző követte el). Persze embere válogatja, ki mennyire viseli el ezt a fajta zenét, de szerintem egy ilyen, hogyismondjam, optimista játékhoz más nem is nagyon passzolna. A CPM, habár ugyanúgy animus ábrázolást használ, habár kevesebb cukorral, de mégis rohadt mozgalmasnak, és a zenéje megfelelőnek tűnik.


Sonic the Hedgehog 4: Episode 1 (PS3) – a jó pap is holtig tanul

Olvasás folytatása


Oh, it has music now…

Ja, és az összes nyomorék szponzorált dezodorreklám elmehet a búsba. Amiket el se tekerhetsz.


Scott Pilgrim vs. The World: The Game – A régi még mindig módi

Olvasás folytatása


Második YTPMV, avagy egy Augusztus 20-ai playback élménye, plusz aprólék


Olvasás folytatása


Some favourite VG music #2

Olvasás folytatása


Jöttem, láttam, meglepődtem

Konkrétan múlt szerdán, amikor a PSN-re frissen feltöltött dolgokat nézegettem egy konkrét dolog után keresve, ugyanis a múlt hétre volt datálva a Scott Pilgrim vs. the World the video game teljes, és demó verziójának megjelenése. Magáról Scottról igazság szerint pár héttel ezelőttig még csak tudomásom sem volt, de a játékról látott képek és magáról a jelenségről tanúskodó pozitív vélemények miatt gondoltam, megér egy esélyt, ezért kíváncsian töltöttem le a demót, és indítottam el. Először azt hittem, hogy a licenszes játékokhoz hasonlóan csak a rajongóknak szolgálhat fanservice-el, azonban az intrót látva felmerült bennem az észrevétel: ez még jó is lehet, tekintve hogy az Ubisoft Montreal ezúttal merészen visszanyúlt az időben, ezzel olyan prezentációt alkotva, amin meg is lepődtem. A szándékosan pixelesített, remekül animált, kézzel rajzolt grafika, illetve a chipzene és a modern garázsrock keveréke még inkább felpiszkálta az érdeklődésem, így még inkább kíváncsi voltam a tényleges produkcióra, ezért a normál nehézségi szint választása után a négy választható hős közül Scottra bökve nekiláttam az első pályának, és ekkor jöttem rá arra, hogy most valami nagyon jóba tenyereltem bele. Eleve ritka manapság az olyan liszencjáték, amit az alapanyag ismerete nélkül is teljes mértékben élvezhető, de itt erről van szó. Stílusát tekintve ismét a retro vonalat részesíti előtérbe, ugyanis egy beat’em upról van szó, RPG-s elemekkel, tehát aki játszott már a River City Ransommal, az tudja mire számíthat. Ezt kiegészítve a szintlépéssel tanulható mozgásokkal nagyon jó gameplayel rendelkezik a demo, ami ráadásul még nehéz is. A zenei rész játék közben is brillíroz, szerintem simán helye van minden idők a “legjobb első pálya BGM-ek” listájában, olyannyira megfogja azt a hangulatot, ami a régi idők zenéjére volt jellemző, ráadásul érdekes fogásnak tartom, hogy a pálya elején még tisztán 8 bitet mímelő hangzású, a pálya vége fele viszont bekapcsolódik a modern hangszerelés is. Külön plusz ötös a készítőknek, hogy ragaszkodtak a képregény általános és paródia jellegéhez, így a spriteok közel úgy néznek ki, mint papírtársaik, és nem egy helyen találkozhatunk ismerős elemekkel más játékokból is. Például a státuszképernyő egy az egyben a Mother széria nyomán készült el, az egyik busz oldalán Gordon Freeman néz vissza ránk az elmaradhatatlan Half-Life lógóval, vagy az egyik boltban vehetünk videojátékokat is, például a Speedy the Porcupine című cuccost, és feltételezem nem kell kifejtenem, melyik játékból szerzett isnpirációt.

Egyszóval elismerésem az Ubisoftnak, hogy ilyen merészet mert lépni, és remélem, hogy a Rayman Originssel sem fognak hasra esni. Ami pedig engem illet, ez a játék újabb indokot szolgáltat arra, hogy ne csak a Hard Corps Uprising miatt vegyek majd PSN feltöltőkártyát késő ősz magasságában.