rajzfilm címkéhez tartozó bejegyzések

Ahol a múlt és a jövő találkozik – Disney módra

Aki életében akár egy kicsit is nézett rajzfilmeket, bizonyosan belebotlott már a Disney bármelyik alkotásába, legyen szó akár a jó húsz évvel ezelőtt minden vasárnap délután vetített sorozatairól, akár azokról a számos esetbe több évtizedes kort maguk mögött tudó egész estés filmjeibe. Habár jómagam manapság semlegesen viszonyulok a Disneyhez a Duck Talest leszámítva, azt ettől függetlenül is elismerem hogy a rajzfilmek világában jó pár olyan alkotást letettek az asztalra, amelyek elé nem csak hogy leülhet az egész család annak köszönhetően, hogy az általuk megütött stílus és hangvétel több esetben kortalanná teszi ezeket a címeket, de animációs szempontból is olyan profizmust és kreativitást képviselnek, amelyek még a mai, számítógépes módszerek által dominált előállítási technika által uralt korszakban is megérdemlik a vállveregetést. Kicsit felületesnek tűnhet ez a kijelentés, de elsősorban emiatt sajnálom azt, hogy a Legelő hősei után ők is beálltak abba a sorba, amelyek teljes mértékben elvetették a kézi rajz dominanciáján alapuló technológiákat, és behódoltak a CG alapú megoldásokat alapul vevő “divathullámnak”. Ezekből a filmekből még egyetlen egyet sem láttam, így nem is nagyon tudnék vak, alaptalan és mégis begyöpösödött vagdalkozás nélkül nyilatkozni róluk, azonban trailerek alapján még így is az a benyomásom támadt róluk, hogy a CG alapú címek kinézetével továbbra sem leszek túlzottan jóban annak köszönhetően, hogy a CG mint általános jelenség számomra sokáig alul fog maradni a hagyományos kézi rajzzal szemben annak túlzott sterilsége, műanyag jellege miatt.

Ebben a berögződésben mutat fényt az alagút végén a Disney február elején bemutatott, Paperman névre hallgató rövidfilmje, amely az animációs technológia terén azt a valahol egyszerű megközelítést veszi alapul, amelyet szinte mindegyik stúdió elfelejtett számba venni annak idején az újfajta trend miatti megittasodástól: miért kellene erőszakosan elvetni a régi technológia által elérhető stílusjegyeket és formavilágot, amikor az új, korszerű technológiával a mai szintre lehetne emelni azt, ami annak idején a csúcsot képviselte? A játékok világában erre a kérdésre adott választ 14-15 éve a Cel-shaded technológia a 3D-s modellek terén, és a Paperman esetében is hasonló megközelítés figyelhető meg, amikor a koncepció alapját a 3D-s modellekre felvitt, a Disney egykori mozifilmjeinek formavilágát és karakterkoncepcióját mímelő “réteg” képezi, párosítva ezt azzal a kimondottan gazdagon animált, kifejező mozgás- és mimikakultúrával, amely a Disney filmjeit szinte állandó mértékben jellemezték, ami már önmagában egy említésre méltó dolog a múltat tekintve. Habár az elkészült film még így is csak nagyjából hat perc, a magam részéről még így is kellemes meglepetés volt a múlt és a jövő rövidfilm által elképzelt fúziója, hiszen pontosan úgy vette igénybe a korszerű technológiákat amelyre jó pár éve vártam már, az pedig csak hab a tortán hogy a kisfilm az újszerű technológia ellenére se tagadhatná le egy percig sem, hogy melyik stúdió és felidézett korszak kölyke, ebből a szempontból pedig nagyon jól simul bele a Disney egykori portfóliójába a “nagy átállás” óta eltelt évtized ellenére. Persze kifejezetten rosszmájúan rá lehetne fogni azt, hogy a múltba kapaszkodásról árulkodik az ezen jegyekhez való ragaszkodás, de egyrészt egy ilyen múltat szerintem hiba lenne a porban hagyni amíg ilyen igényes színvonalon kerül felidézésre, másrészt vagyok annyira maradi, hogy a jövőben több hitelt adjak a potenciális, ezen technológiát használó egész estés filmeknek, mint amennyit valaha adtam bármelyik 3D-s CG filmnek.

Reklámok

Adventures of Sonic the Hedgehog – Sonic, csak egy kicsit máskepp

Olvasás folytatása


Top 15+15 anime/cartoon by Dodgers

Ha már mostanában kezdtek szaporodni a nyugati/keleti rajzfilmekkel kapcsolatos toplisták, gondoltam én is hozzáteszem a magam részét. Először egy tisztán anime toplistát szándékoztam csinálni, de közben meggondoltam magam, és egy bejegyzésen belül emelem ki kedvencemiet mindkét oldalról. A szokásnak megfelelően teljesen szubjektív lista lesz ez is, ahogy konkrét helyezések se lesznek. Mivel egy részükről már írtam korábban, így azoknál linkelve lesz az arra vonatkozó post:

Olvasás folytatása


Dr. Weird iz badass


MISSION új tanév#2 START

Olvasás folytatása