und címkéhez tartozó bejegyzések

Girls und Panzer – finished

40969l

Minden évben mondhatni szokásommá vált néhány olyan anime kipróbálása amely elsőre ugyan nem tűnik szimpatikusnak, de az azokat övező népszerűségnek mégis sikerül elhintenie bennem azt a kétkedést a pesszimista hozzáállásban, amely aztán elindítja a “hátha megérdemelten népszerű” gondolatmenettel kezdődő kísérletezést. Az ilyen címék közé tartozott a Girls und Panzer névre hallgató, tavaly ősszel vetített darab is, amelynek sikere egy villámcsapás hirtelenségével zúdult rá a 2012-es év végére. Ugyan januárban, három rész után enyhén szólva nem nyerte el a tetszésemet a sorozat, a készítők részéről jelentkező átlagnál egyenesebb hozzáállás mégis rábírt arra hogy nagyjából fél évvel később egy újabb esélyt adjak a franchisenak, az akkori benyomásaim pedig ilyen mértékben változtak meg:

Robotnik vs. GuP

Ha történeti koncepció címén egy mondatban szerepelnek a lányok és egy hasraütésre kiválasztott hadászati téma, akkor érthető módon sokan azokra a sorozatokra gondolnak ahol a kiválasztott hadászati témára vonatkozó utalások és infómorzsák ugyan jelen vannak és valamilyen szinten kiszolgálják az érdeklődők igényeit, de a koncepció többi részét tekintve rendszerint a fagservicere történő berendezkedés fojtja meg az egészet, ami olyan méreteket ölt hogy az nem csak a plot ésszerűségére fejt ki rossz hatást, de sokat el is árul a hadászati témába vetett bizalomba. Ha csak és kizárólag ezt a szempontot venném figyelembe, akkor a második világháborús tankokra épülő GuP akár kellemes csalódásnak is tekinthető annak köszönhetően, hogy a fagservicet mint olyat teljes mértékben nélkülözi, és helyette egy olyan sztorit próbál felhúzni amely leginkább egy klasszikus sport sztorihoz lehetne hasonlítani, a “sport” szeretetéhez simuló szentimentális mentalitással és karakterépítési fogásokkal. Ebből a szempontból bizonyos szinten akár retrónak is lehetne nevezni a stuffot, de személy szerint inkább a gerinces, jó értelemben célirányos hozzáállást nevezném meg mint markáns jellemzőt, mondhatjuk azt is hogy a konkurenciához viszonyítva jóval több őszinteség lapul a koncepció mögött mint az ami elsőre lejönne, volt annyira magabiztos a mögötte álló gárda hogy ne a lánymustrával adja el a stuffot. Ezt természetesen egy érdemes fajsúlyú pozitívumnak tekintem különösképpen úgy, hogy nem ezt a fajta hozzáállást vártam a sorozattól, ám ez a pozitívum hosszútávon mégis eltörpült amiatt, mert a műfajt érintő gyermekbetegségek nagy része sajnos még így is tetten érhető a sorozat alatt. A pár sorral fentebb említett “szentimentális” szó a sorozat esetében negatív töltettel rendelkezik azon apropóból kifolyólag, hogy a sorozat alatt mind vizuálisan, mint a mentalitást tekintve végig jelen van az a tipikusan, animusan eltúlzott rózsaszín, kislányos cukiság amit a “K-On féle aranyosság” meghatározás alatt lehet megtalálni, és habár ezen irányzat kedvelői valószínűleg nem vetődnek rossz árnyékra a sorozattal, ez a fajta vonulat nincs eléggé kiegyensúlyozva ahhoz hogy az “aranyosság” földhözragadtabb változatát kedvelők kedvét ne vegye el az olykor kimondottan ostoba húzásokat előidéző rossz értelemben vett bugyutaság, a drámai jelenetek pedig ne hassanak vontatott műdrámának olyan szereplőkkel kapcsolatban, akik nemigen mutatnak fel érdekes, kedvelhető személyiségeket.

Ironikus módon részben a karakterek köré épülő pillanatok háttérbe szorítása miatt a tankcsaták kétségkívül a sorozat legjobb pontjainak számítanak, amelyekben szerencsés módon előszeretettel veszik alapul a megtévesztésekre, rajtaütésekre, komplett haditervekre épülő stílust, a végkifejleteket érintő állandóan ellőtt “drámai” késleltetés ellenére is kellemes harcokról van szó a sorozat egésze alatt. Pontosabban csak “lenne” szó: a sorozat finoman szólva liberálisan kezeli a rajzfilm nyújtotta lehetőségeket, amik miatt viszont javarészt nem kezeli valósághűen a sorozat ezeket a járműveket. Az még hagyján hogy szinte az összes tank úgy viselkedik mintha ágyúval felszerelt kocsik korzóznának a képernyőn, de a valóságot bődületes módon meghazudtoló manőverek és a plotshield helyenkénti használata gondoskodik róla hogy a koncepció gyakorlatilag önmaga miatt hulljon hamvába. Még a Strike Witchesben is volt annyi leleményesség hogy a valódi technológiát átértelmezzék egy fikcionális, az animés túlzásoknak sokkal jobb keretet adó technológiára, és személy szerint kézenfekvő döntésnek tartottam volna ha a Metal Slugban látott tankokhoz hasonlóan a GuP tankjai is a valódi tankokra hajazó külsővel, ám szándékosan és nem utolsósorban bevallottan eltúlzott, “rajzfilmes” képességekkel rendelkeztek volna, ahelyett hogy valóságban létező tankokkal követnék el ezeket a dolgokat egy olyan sorozatban, amely a “tankőrülteket” szemeli ki célközönségének. Az egészre pedig az OST teszi fel a koronát, amelynek egy, a sorozathoz illő módon vidámabb központi téma remixelését érintő mentalitásávával nem lenne gondom, azzal viszont igen hogy maga a téma egyrészt túl rövid egy ilyen jellegű felhasználáshoz, másrészt annyiszor kerül felhasználásra hogy a sorozat felére elveszíti azt a kevés varázsát is.

Reklámok