Xbox 360 címkéhez tartozó bejegyzések

Awesome trailer is awesome

Magához a játékhoz nincs sok köze, de azon ritka esetről van szó, amikor ez a fajta zene még jobban dob a reklámozott dolgon.

Maga a játék? Az egyik talán legjobb remake ami valaha készült, ráadásul ugyanolyan újító, mint amilyen a NES-es eredeti volt annak idején. Hiszen nem sok platformerben hagyták még ki az ugrás lehetőségét, és a remake ezen se változtatott, szemben a múlt héten megjelent folytatással ami állítólag nem sikerült olyan jól. Kipróbáltam volna azt is, de mivel demo nincs, pozitív véleményből kevés van, és még az ára is magas ahhoz képest, beértem az első Rearmeddel, amit annak idején félbehagytam PC-n. Nagy kár volt, most már belátom. 🙂

Reklámok

Gal Gun slussz fícsör

Magát a Gal Gunt feltételezem nem kell különösebben bemutatni senkinek sem, hiszen rajtam kívül még két ember (Péter, Ninty) is szentelt már egy rövidebb bejegyzést eme új keleti csodának. Ránézésből látható, hogy leginkább az olyan játékosokat célozza meg, akik a “romantikusabb” visual novelek, vagy a dating simek világával közelebbi ismertséget táplálnak, vagy minimálisan rosszabb esetben a weabook/otakuk, akiknek többségében oly mindegy mi megy a képernyőn, csak lolis legyen. Talán pont az ő kedvükért gondolta úgy az Inti, hogy kissé érdekes felhangú hanghatásokat is belecsempésszen a produktumba, aminek viszont látatlanban is van egy apró hátránya a pléjörre nézve: mi van akkor, ha a kedves édesanyja vagy haverja/barátnője éppen pont akkor szándékozik látogatást tenni hősünknél, mikor éppen a GG-ben lövi halomra a decibelskála minden bejegyzését megpengető hölgyeket, vagy éppen Random-chant szabadítja ki a fikazöld monszta csápjai közül? Semmi gond, az Inti erre is talál megoldást! Egyszerűen csak nyomjunk egy gombot.

És az enyhén kompromittáló hangokkal kísért epic fightból:

egy ártalmatlan 8-bites játék válik, 8-bites hangokkal kísérve. A fejlesztők ezt a lehetőséget angolul a “Mom Has Come Screen” névvel látta el, ami magyarul körülbelül annyit tesz “Anyám vészesen közeleg képernyő”, ezzel a kis fícsörrel már álcázható is az esetlegesen csutkára felhúzott “szeksi” kép- és hangorkán.

Apró slussz poén, hogy a játék erre külön gombot tart fenn. WTF indeed.


Vanquish időtartam – kiborult a bili?

Olálá.

Aki mostanában figyelemmel követte a blogot annak valamelyest ismerősen hathat a cím, hiszen az idei hátralévő termésből ez az egyik, amit a leginkább várok. A demóról korábban már írtam egy hosszabb postot, amiről most is változatlan a véleményem, de most nem ez a lényeg. Hanem a szavatosság, ami a shootereknél még általánosságban is maximum 8-10 óra szokott lenni, és pont ennyi időt szabott meg a fejlesztő Platinum Games is, ami mondhatni megszokott dolog. Maga a stuff ezen a héten jelenik meg, azonban a Game Informer című videojátékos újság már leközölt egy tesztet, egy valamelyest imponáló 7.5-es osztályzattal a végén, méltatva számos erényét. Csakhogy a végigjátszási ideje mellett nem mentek el szó nélkül, azt ugyanis bő 4 órára állapították meg. Igen, az eredeti időpont felére. Ennek megfelelően sokan elhatárolódtak a megjelenéskori vásárlástól, bízva egy esetleges árcsökkenésben. Ennek hulláma egyes angol webáruházakban már érezhető is, hiszen már a megjelenés előtt olcsóbban kínálják a portékát.

Vélemény? Az a bizonyos vélemény nálam két részből tevődik össze: az egyik/kisebbik a bosszankodás, ami a demo ismerete nélkül sokakhoz hasonló mértékű lenne. Ugyanis 11-12 ropi négy óráért kicsit soknak számít, akárhogy is nézzük. Azonban a véleményem másik/nagyobbik része a “who cares” felé húz. A régi játékok esetében nem egyszer még ennyi játékidő is megváltásnak számít, gondoljunk csak az amúgy -nálam- istenmegaatomcsászár Contra 3-ra, amit még testvérek között is maximum háromnegyed óra alatt ki lehet pörgetni normálon, hogy az első NES-es részről, és a megannyi shoot’em upról szó se essék. A közös pont bennük viszont az, hogy direkt ilyen rövidek: az efféle játékok pontosan arra sarkalják a játékost, hogy minél ügyesebben, gyorsabban, eredményesebben “dolgozzanak” az ügyön. És a Vanquish pontosan ezt kínálja demo alapján: régimódi, a teljesítményt pontszámolási rendszerrel figyelembe vevő, majdhogynem retro lövöldét, ahol bizony a játékosra van bízva milyen eredményesen hajlandó játszani. Hiszen elég saját elemet biztosít ahhoz, hogy mindenki lehetőségekhez képest a saját módszerével teljesítse a pályát. Arról nem is szólva, hogy több nehézségi szintet, challengeket is kínál.

Természetesen megértem, ha valakinek ennek hatására ment el a kedve a játéktól, mert bizonyos tekintetben náluk is ott van az igazság. A magam részéről viszont bízok abban, hogy a demóban látott lendület, frissesség, élmény teljes mértékben kihúzza magát azalatt a négy óra alatt, és nem vész kárba az előrendelés. Ha már egy Metal Slug képes erre sokkal rövidebb időre vonatkozóan, ez miért ne tehetné?

és most jöhetnek a kövek


Blazblue CS DLC music – fuck you Aksys

A jelenleg is dúló konzol és PC generáció olyasmit hozott magával, amire azelőtt inkább csak PC-n volt példa: az internetes szolgáltatások, amelyek különösen a konzolok piacán számít friss dolognak. A PC esetében ez nem számít olyan nagy újdonságnak, hiszen anno még Expansion Packnek, vagy kiegészítőnek hívták, és az alapjátékhoz hasonlóan, dobozos kiadásban lehetett magunkhoz szólítani. Ebből az ősibb formátumból nálam egyébként a Medal of Honor Allied Assault két kiegészítője viszi a prímet, hiszen minőségileg ugyanazt a szintet hozzák, mint maga az alap tette azt akkoriban, és most is. Arról vitát lehetne nyitni, hogy manapság az efféle szolgáltatás mennyire számít gerinces megoldásnak a vásárlók szempontjából, de vitathatatlan, hogy ahány cég, annyiféleképp oldja meg ezt a kérdést. Különösen ha hozzávesszük, hogy ebből a szempontból a dobozos kiadások pláne konzolon, mennyire rizikósak ha extra tartalomról van szó. Pozitív és negatív példára egyaránt lehetne felsorakoztatni képviselőket, én most egyet emelek ki, az Arc/Aksys verekedős sorozatát, a Blazbluet, ami a Guilty Gear nyomdokain haladva viszi tovább a cég nevét. Abból is a nemrégiben megjelent “új” részt hoznám fel, a Continuum Shiftet, ami a GG-hez hasonlóan aligha lehetne igazi, tősgyökeres folytatásként elkönyvelni, maradjunk inkább a hozzáadogatáshoz. Új, pályák, új zenék, új karakterek, you know the drill. Egy ilyen hozzáadás, különösen a DLC-k korában kissé kockázatos dolognak számít, de az Aksys kihúzta a matériát a helyéről. Miről is van szó? Arról, hogy a lemezen ugyan szerepel néhány elszórt “újítás”, de nem csak ezektől új rész az új. A cég ugyanis kitalálta, hogy a “kimaradt”, a helyzethez képest kicsit abszurd mennyiségnek ható jellemzőket szépen feldobálja a netre, és még azokért is fizetni kell. Igen, ha valaki kedveli annyira a műfajt, vagy a játékot, hogy áldozzon is rá, annak majdhogynem kétszer, sőt többször is a tárcába kell nyúlnia. Mintha egy Megamanben külön kéne fizetni minden egyes bossért, vagy egy Metal Slugban a pályákért. Ez a veszély engem mondjuk nem érint, hiszen a verekedős cuccokban sose voltam valami penge -MK2 kilenc évesen utoljára->szerinted? :D-, de videók alapján tetszetős mind a GG, mind a BB, akárcsak a zenéjük, amelyek mindkét sorozatban legfőképpen Daisuke Ishiwatari szüleményei. Éppen ezért, mikor belehallgattam az BBCS OST-jébe örültem, hogy nem vagyok “fizetőképes”(és effélékhez béna) követője a sorozatnak, hiszen az alapjáték kissé vegyes, de véletlenül sem rossz felhozatalához hűek maradtak. A karakterek viszont… nos igen, nem mindegyik hat szimpatikusnak a számomra *köhmakotoplatinummu12höm*.





Vanquish demo #2 – Challenge Mode

Az első demo után majd’ egy hónappal a Sega/Platinum páros úgy döntött, hogy az október végén esedékes megjelenés előtt dob még egy csontot az embereknek, amikor szerdán a PSN/Xbox Live rendszerre szabadította a második demót. Azonban az elsővel ellentétben most nem egy újabb pályát mutat be, hanem a szavatosság idejét kitoló Challenge módból ad ízelítőt. Akinek nem lenne ismerős a szisztéma, legyen elég annyi, hogy afféle feladatokra osztott mód, ahol különböző feltételeket kell teljesíteni. A demó ebből mutatott meg egy keveset, konkrétan a legelső Challenget, melynek lényege egyszerű, mint az egyszer egy: minél rövidebb idő alatt túlélni az öt hullámból, bennük változatos összetételű ellenekből álló rohamot, a kör alakú pályán viszonylag bőkezűen elhelyezett muníció utánpótlásra támaszkodva. Maguk a rohamok viszonylag változatosak, hiszen például az első hullámban egy három osztagból álló Gorgie (az emberméretű, vörös robotok a demóból) rohamot kell túlélni, de irónikus módon a “sereg” nagysága ellenére ez a legkönnyebb szakasz. A nehézség szerencsére egyenletesen növekszik a menetek számával, de meg kell hogy mondjam, jóval nehezebb ez a mód, mint amilyen az első demóban volt tapasztalható. Ebből kifolyólag az ötödik hullám elsőre k*rvanehéznek látszik, hiszen öt Romanov (szintén szerepelt az első demóban) zúdít össztüzet piciny személyedre, tehát ésszel kell játszani ezzel az esetben is. Ez a mód szerencsére nem nélkülözi az alapfokú stratégia használatát se (pl. az érkező Gorgiek elé egy gránát, lángszórós elleneknél a tankot célozni, és így tovább), ami érthető módon kiterjed arra is, hogy a megfelelő helyen várjuk a rohamokat, illetve olyan helyen vegyünk fel lőszert, ahová később nem kell visszamenni. Hiszen kissé kellemetlen úgy kajtatni a rakétavetőért a pálya másik végére, hogy közben fél Ruszkiország szórja rád az áldást. Összességét tekintve azonban elégedett vagyok a demóval, hiszen eleve a teljesítése sem sétagalopp, és akkor még ott vannak a módszerek a minél rövidebb időre való teljesítéshez is. Szerény személyemnek sikerült egyszer kicsiholni egy 7 perc 36 másodperces időt, de egyesek már hat perc alatt is teljesíteni tudják a demót. Azonban továbbra is tetszik a játék kissé árkádos jellege, hiába a sok “Gears koppintás, há’ fedezék mögé e’ tucc búni e’!” féle hatásosnak beállított, de alaptalan érv. Végtére is PC-s körökben már a Conflict Desert Stormban is lehetett fedezék mögé bújni, hogy az előtte és azót kijött rakatnyi TPS-ről nem is szólva. Egy dolog azonban szöget ütött a fejemben, pontosabban annak hiánya: EU és US területen hiába keressük a demót, hiszen csak Japánban tolta fel a Sega. Azaz akinek nincs japáni regisztrációja, az a játék megjelenéséig hoppon marad, hiszen pletykák szerint a teljes verzió megjelenése után akarják majd áttuszkolni vén kontinensünkre. Azonban mivel már február végén, a Yakuza 4 demo okán már csináltam egy japán accountot, ezért mondanom se kell, hogy ezúttal is kapóra jött. Azt azonban nem hagyhatom szó nélkül, hogy a demo túlnyomó többségében angol nyelvet használ, sőt a nyelvi beállításokban még külön szerepel is a zEnglish. Erre magyarázat, Sega…?

Persze egyfajta speedrunon dolgozok már a második demót illetően, de hála a kontroller-glitchnek, kisebb nehézségekbe ütközik. 😀 Viszont meglepő módon az első demo speedrunja elsőre (?!) sikerült.

09.30: időközben sikerült megcsinálni a második demóhoz is a speedrunt, ami ismét felvilágosított valamiről: majdhogynem súlyos kontroller-laggal egy ilyen játékmód minden, csak nem kényelmes. Normál körülmények között minimum két percet rá szoktam verni erre az időre, viszont ahhoz képest hogy múlt héten elsőre 12 perc jött ki, talán nem is olyan rossz.


Tokyo Game Show 2010 mazsolázó – Dodgers edisön

Aki most arra számít, hogy az idei show minden platformjának minden egyes játékáról fogok értekezni, az rossz helyen jár. Ebben a postban ugyanis csak azokból a játékokból mazsolázok, amelyek valamilyen úton-módon, de felkeltették a figyelmem, vagy bizalmat szavazok feléjük, esetleg failnek tekintek. Mindezekben érthető módon óhatatlanul prioritást élveznek azok a platformok, amelyek játékait valamilyen formában, de lehetőségem lesz majd kipróbálni:
Olvasás folytatása


ööö… LOL?

Ha meg kéne neveznem egy készülő játékot, ami egy kiadós fejvakarást és egy szolíd “…ezmi…” megjegyzést generál a búrámban, kétségkívül ez lenne az. Mintha fogták volna a Virtua Cop/Time Crisis párost, és nyakon öntötték volna egy jó vödör animuval, ami ráadásul egy kissé *khömm* elkoptatott környezetre épül. A trailer ennek megfelelően kellően színes és a decibelskála teljes tárházát is sikerrel pengeti meg, kisjányostól-zenéstől, tessék eképpen közeledni a linkelt videóhoz.

Viszont érdekelne, milyen lenne a trailer a Twisted Metal 1, vagy a Painkiler zenéjével. 😀

UPDATE: Kissé trehány módon, de összedobtam a fentebb említett zenés kísérletet. Twisted Metal, vagy Painkiller? You decide!