Napi mjúzik – Accept edition

Még valamikor 2010 nyarán jelent meg az Accept Blood of the Nations című albuma, amely ugyan a bandával való első találkozásom volt, de az az egy album mégis az Accept kedvelőjévé tett, köszönhetően a heavy metal stílus old-schoolos, de mégis frissnek ható prezentálásának, a többségében jó számoknak, na meg a sajátos hangú énekesnek, kinek hangja kimondottan jól passzol ehhez a stílushoz. Ezért is ért kellemes meglepetésként a tény, hogy lassan két hete megjelent a csapat legújabb albuma, amely a Stalingrad nevet viseli. Ha egy hétvégét felölelő hallgatás után röviden össze kéne foglalnom az album milyenségét, akkor azt tudnám mondani, hogy ez gyakorlatilag nem más, mint a Blood of the Nations 2. Ugyanaz a középtempót és a lassabb andalgást egyaránt kinyomni képes ráspolyos vokálstílus, ugyanaz a finoman tompa dob- és gitárhangzás, és ugyanaz a stílus, amely a classic heavy metal milliőjébe óramű pontossággal beleilleszkedik (és amit nem mellesleg kimondottan bírok), még a gitárszólók terén is. Amik nem mellesleg ezúttal sem felesleges számkitöltő jelleggel vannak jelen, hanem éppen csak annyira dallamvezéreltek, hogy hozzáadjanak a szám érdemi tartalmasságához. Ráadásként az album nevéhez hűen a számok egy részében a háború mint olyan központi témaként jelenik meg, és teszi ezt olyan formában, amelynek sikerül elkerülnie azt a hatást, miszerint öncéló nyáladzásba menne át az egész.